Tudjátok, miután már tavaly is megírtam egy ilyen posztot, azt hinném, hogy már rutinos vagyok évösszefoglaló szempontjából, vagy legalább ...

Így télre és a karácsonyi időszakra én már jó előre beszereztem a fontosabb dolgokat, ráadásul az ebayről. Ez volt az első alkalom, hogy ru...

Nos srácok elérkeztünk az utolsó elő karácsonyos és blogos bejegyzéshez is, ez pedig nem más, mint a blog karácsony, amit Iluss szervezett ...

Hát hello ismét és újra itt a blogon. Ezúttal egy újabb csomag mutogatós bejegyzéssel érkeztem, hiszen ez évben először került megrendezésr...

Az egy hetes internetkimaradás kissé megtizedelte a posztokat, sőt... Szóval ezzel a gift swap bejegyzéssel is eredetileg még előző héten k...

Bár ez a poszt eredetileg szombat környékén került volna ki, ide az oldalra, sajnos ezt a tervet a UPC meghasította, hiszen előző héten egy...

Tudom tudom, szinte már a múlt hónapban volt ez az egész, mégis nekem csak most sikerült eljutnom odáig, hogy megszerkesztgessem a képeket,...

Még az év elején kezdtem bele ebbe a sorozatba, mely azokat a művészeket, alkotókat, webshopokat keresi fel és mutatja be, akik a magyar an...

Tudjátok szeretnék egyre több könyves poszttal jelentkezni. Nemrégiben észrevettem magamon, hogy könymolyságom erősen lelankadt, is az egy ...

Tudjátok, kissé elmaradtam ezzel az utolsó back to school bejegyzéssel, így már bele se merem tenni a címébe, de a lényeg, hogy végre itt v...

Sajnos eljött az a pillanat, hogy a gépem megint összeszedett valamit, ami miatt elindíthatatlan pár program, mint mondjuk a photoshop, így...

Tudjátok mostanában kifejezetten sokat garázdálkodok ebben a témában a pinteresten, szóval kivételesen nagyon örülök ennek a témának. Bár ő...

Egy ideje kissé maximalista lettem, legalábbis tanulás terén egészen biztosan, így gondolom nem újdonság senkinek, ha azt mondom ezért nem ...

Tudjátok már régóta érik nálam ez a bejegyzés, hisz folyamatosan mondogatom magamnak, hogy olyan rég volt már a blogon ilyesfajta tartalom,...

Tudjátok egyre többször kerestek meg ilyen-olyan bloghoz kapcsolódó dolgokkal, hogy csináltam ezt, hogy csináltam azt, és épp ezért arra go...

Sziasztok srácok! Lassan kezdek rájönni, hogy úgy havonta egy videót vagyok képes összeeszkábálni egyelőre, de azért próbálok ezen változta...

Srácok, mint ahogy észrevehettétek, amióta elkezdődött a suli, egyszerűen egyre inaktívabb a blog, egyre kevesebb a tartalom és így tovább....

Bár hivatalosan ez nem ilyen egyszerű, mégis már nem tudnék több érdekességet és kihívottat találni, így ehhez a megoldáshoz folyamodok, é...

Szombaton volt még szerencsém ellátogatni fővárosunk állat- és növénykertjébe, és mint jó blogger, gondoltam titeket is magammal viszlek, l...

Komolyan srácok, nyírjatok ki, de nekem csak most jött meg a kedvem a füzetpingáláshoz, épp ezért, csak most hozok back to school diy poszt...

Tudjátok elsőre, amikor megláttam, hogy a gyűjtögetés, gyűjtemények lesz a következő VKP téma, erősen lelombozódtam. Szörnyen unalmasnak tű...

Szóval a blog megint díjat kapott, bár ez így most igazán nem valami örömteli felvezetés, pedig annak indult. Szóval tényleg nagyon köszönö...

Ennek a posztnak az ötlete akkor ugrott be, amikor a csütörtöki felsőben éppen a péntekit készültem felpróbálni, majd megvenni. Igazából eg...

Tudjátok igazából most eszméltem rá, amikor megadtam feltételként a youtube-csatornára való feliratkozást a nyereményjátékon, hogy én az ol...

Azt hiszem Rami gift swap programjával, valamikor már biztosan összetalálkozhatott mindenki. Én eddig valahogy mindig sikeresen lekéstem, ...

Anno, amikor még készítettem egy kérdőívet a blogról, szinte toronymagasan az outfit és kávémelletti posztok voltak a kedvenceitek, függetl...

Nos srácok mégiscsak eljött az oldal első nyereményjátékának ideje, most, hogy túl vagyunk a blog első szülinapján, facebbok-on és a blogon...

Tudjátok, én már épp készültem beletörődni, hogy félévente egyszer sikerül nekem csak outfit posztot hoznom a blogra, de hirtelen most azt ...

Igazából ennél tágabb téma talán csak az élet lehetne, de ha úgy nézzük, egy bloggernek a blogolás maga az élete, vagy legalábbis egy ige...

Nos srácok az előző bejegyzés sikerén felbuzdulva, íme itt hozom a folytatást, az idei nyári szezonos animék első részes rövid véleményét. ...

Hát srácok, komolyan el se hiszem, hogy ezt így ezzel a bloggal megéltük. A mai napon lett kereken 1 éves ez a csuda, én pedig nem is tudom...

Mint észrevehettétek, nem sokszor fordul elő haul poszt a blogon, ez mondjuk lehet azért is van így, mert nem sűrűn vásárolok, vagy csak eg...

Srácok, egyszerűen idejét se tudom, mikor volt a blogon utoljára outfit bejegyzés... de íme itt a legújabb, szóval lehet örülni és vidulni,...

Tudjátok már ezer és egy ilyen poszt található az internet végtelenjének bugyraiban, de azt hiszem én is megpróbálkoznék ehhez a tömeghez m...

Lassan már megszokottá válik, hogy nyaranta unokatestvéremmel végigszenvedjük a szezon animéinek első részeit. Így volt ez idén is, és most...

Srácok, hát újra itt, mégpedig egy iszonyatosan jóra sikeredett TeeTaku interjúval. Alig várom, hogy elolvassátok, de előtte még szeretnék ...

Srácok, annyira készületem erre a VKP-ra, hogy elfelejtettem megírni. Sajnálom. Na de, miután láttam, hogy mostanság már majdnem bármikor...

Nos srácok ez is eljött. Megint jönnek majd sorra a Back To School posztok augusztusban, és itt most jogosan háborodhattok föl, hisz még jú...

Srácok őszintén nem tudom mi történhetett az elmúlt időszakban, de napról napra egyre többen vagytok itt és iratkoztok föl, vagy csak olvas...

Először is szeretném leszögezni, hogy minden megoldódott, minden rendben van és most már kissé vidámabban, nevetve tudok visszagondolni az e...

Bár pont nemrég volt szó arról, mégis milyen applikációk boldogítják a telefonomon a mindennapjaimat, mégis most még egyszer kitérnék erre ...

Már alig vártam, hogy végre gép elé kerüljek és lepötyöghessem beszámoló soraimat a nyári Mondoconról, amin végre sikerült unokatesómmal ré...

Bár mostanában elég nagy volt a kihagyás, most ismét itt vagyok és koptatom a billentyűzetet. Nincs sok mentségem arra miért nem volt friss...

Srácok, új fejléc van, bár azt hiszem láthattátok már, és én kifejezetten szeretem (jó sokat ügyeskedtem vele, pedig teljesen minimalista é...

Azt hiszem a könyves posztom sikerén felbuzdulva, megírok egy újabb ajánlót a nyárra, ezúttal az animékkel a főszerepben. Eddig egyetlen an...

Lassan egy hete mondogatják a szüleim, hogy ideje lenni valami színt szereznem. Igazából sose érdekelt a napozás és a szép aranybarna bőrsz...