Talán már feltűnhetett nektek, hogy kicsit ritkábban vagyok, ritkábban vannak frissek, ugyanis eljöttünk nyaralni Horvátországba, egy félszigetre, Trstenik mellé. Most mondhatnám, hogy lelőttem a poént, de az a helyzet, hogy sehol se írnak nagyon arról, ugye magyar nyelven, hogy mi történt az elmúlt 1-2 napban itt. Szóval azt hiszem, most akkor én mesélek: 

Kedd hajnalban, még éjfél után kint ültem és olvastam, majd úgy egy óra tájékában sikerült lefeküdnöm. Ekkor még minden teljesen rendben volt, legalábbis úgy látszott. Hajnali négykor keltem föl legközelebb, vagyis nem, felébresztettek. Apu fölkapcsolta a lámpát és szokatlanul sürgető, komoly, de legfőképpen ideges hangon keltegetett minket. Igazából fogalmunk se volt miért kell ilyen hamar fölkelnünk, de ahogy követtük ki őt a házból igen hamar megvilágosodtunk. Hajnal négy volt, de az ég olyan vöröses-narancssárgás volt, mintha épp most nyugodna le... bár a meleg levegő és a tény, hogy hajnal van elég hamar világossá tette számunkra, hogy ez nem a nap. Tűz volt. 

Először azt se tudtuk, hogy mi legyen, legalábbis mi gyerekek. Pakoljunk? Felöltözzünk? Végül a folyamatos kiabálás zavarában monoton mégis reszkető kezekkel összepakoltuk a dolgainkat. (Természetesen nekem az első dolgom volt a laptop-táskát rendbe rakni, ez visszagondolva olyan tipikus tőlem.) Bepakoltunk mindent a kocsiba és indultunk. A levegő meleg volt, sőt forró, tudjátok pont úgy mint a szaunákban, hogy már sérti a légcsöved és kellemetlenné teszi a lélegzést.
A tűz balról  és felülről jött, előttünk, azaz alattunk a tenger volt, így jobbra indultunk a félsziget vége felé. Elmentünk a szomszéd faluba, vagy városba? Nem tudom. Ott állt egy rendőr, de csak annyit mutatott mennyünk tovább, amúgy nem nagyon beszélt velünk. Eljutottunk egészen Orebic-ig, ahol az emberek semmit se tudtak a tűzről. Egyébként tervben volt, hogy egy nap elmegyünk kirándulni, Korcula-ra, szóval végül kompra is szálltunk, és reggelre már egy ottani kávézóban kezdtünk neki a napnak, menekültekként. 

Annyira nem volt vészes, hisz miután biztosra tudtuk, hogy biztonságban vagyunk kicsit nyugodtabban játszottunk turistásat, bár bennünk volt a görcs, hogy oké, de mi van a házzal és mégis mit hagytunk ott. Tudjátok ilyenkor jön rá az ember, hogy mi az ami igazán fontos, mármint valahogy föl kell állítani egy ranglistát, mégis mit féltünk a legjobban. Azt hiszem legtöbbünknek első helyen az önmagunk élete és egészsége áll, bár ott vannak azok az anyák (és apák) akiknek egyértelműen gyermekük élete és egészsége a legfontosabb. Ezután jönnek az iratok, elektronikai cuccok, ékszerek és ruhák. Aztán a tisztálkodási dolgok és végül talán az étel.
Nos nálam hogy volt? Elsőnek összepakolom a gépet, utána jöhetnek a könyveim és az arctisztítócuccok, végül a ruhák. A higiéniára vonatkozó további dolgok teljesen kimentek a fejemből,csak a fésű és a dezodor nem. Ételt pedig teljes mértékben elfelejtettem magammal vinni, pedig nekem ugye fontos lenne, hisz nem ehetek akármit. A család többi tagjánál kicsit másképp volt a dolog. Apu első dolga volt egy liter vizet kirántani a hűtőből, unokatestvérem azon morfondírozott, elhozza e a biológiafüzetét (vagy áldozza föl), anyu pedig nagyjából mindenre gondolt egyszerre, de leginkább arra, hogy mindenkinek legyen mindene és épségben eltűnjünk innen.

Az egésznek nem lett vége Korculán, hisz onnan elindultunk tovább, fogalmunk se volt merre, csak mentünk.. Aztán megint füst volt és mi megint tüzet láthattunk, szóval visszafordulva egy part menti kis faluban szálltunk meg végül, két apró szobában, de ezeket csak este foglaltuk el, addig is a parton olvastunk és fürödtünk, bár őszintén dög meleg volt így kínszenvedésként éltük meg az egészet, mi gyerekek. 

Végül másnap reggel visszajöttünk, azaz ma. Nem volt szép látvány az út, mindenhol még kis füstfoltok vannak, a tűz tovább pusztít, de mi már teljes biztonságban vagyunk itt az eredeti nyaralóban. Az áram néha elmegy, de amúgy minden oké. c: A sors fintora, hogy mi mindig csak egy nyugis hétre vágyunk, de valahogy ez sose jön össze, velünk mindig történik valami. 

Viszont nem mindenkinek jött össze ez az egész pozitívan. Még a tűz előtti este egy hihetetlenül pofás kis büfé-étteremben vacsoráztunk a parton, egy eldugott öbölben. Akkor voltunk elsőnek ott, de nagyon jó tapasztalataink lettek, így másnapra meg is rendeltük előre a kaját... Másnap este már benne volt a tulaj a TV-ben, hogy az egész hely leégett... 

Nektek volt már ilyen, vagy ehhez hasonló élményetek? Hallottatok az itteni tűzvészről?