A mindennapokban valahogy úgy érzem, elrohant a nyár, én pedig nem csináltam semmit sem. Éppen ezért gondoltam arra, hogy emlékezetfrissítésként lepötyögöm, mi minden is történt velem és titeket is csak buzdítani tudlak erre, mert alig várom már most, hogy télen vagy tavasszal újból elővegyem ezt a posztot, végigolvassam és a lehető legnagyobb pozitív löketet nyerjem ki belőle. Mert ez a nyár igenis szuper volt, de lássuk is, hogy miért. 

1. Produktív voltam
Egészen sok videót, néhány bejegyzést és egyéb projektet is elkészítettem. Itt kiemelném a Haguval készített "kpop dance in public" videónkat, amit itt tudtok meglesni. (Bár sajnos közel sem annyira, amennyit beterveztem.) Ezek mellett pedig könyvek és filmek terén is nagyon jól állok, főleg az előbbiek szaporodtak meg mostanában meg, aminek rettentően örülök, mert pár éve szinte teljesen leszoktam az olvasásról sajnos.

2. Utaztam
Ennek a nyárnak ez volt talán a legfontosabb pontja, az utazás. Több, mint egy hónapot töltöttem Kanadában, ahol nem csak egy lakókocsis túrát tettünk, de az öcsémmel egy angol táborba is eljutottunk, ahol rengeteg különböző nemzetiségű barátra tettünk szert, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot, bár az időeltolódás miatt kicsit nehézkesen.  Ezen kívül persze Balatonra is lejutottam, ami azért volt idén különleges, mert a sulim mazsolatáborában segédkeztem, ami már azért is jó volt, mert két nagyon jó barátom is velem tartott, vagyis pontosabban én velük, hisz az utolsó pillanatban jelentkeztem, hogy én is mennék. Emellett viszont vicces módon megismertem pár fölöttem és alattam járó leányzót, akikkel ennek a tábornak hála nagyon jó kapcsolatba kerültünk, nem is beszélve a rengeteg mazsoláról, akikkel nagyon jól kijöttünk (legalábbis én így éreztem) és néha borzasztóan öregnek éreztem magamat mellettük, de mindenképp egy szuper élmény volt az egész. Végül pedig Bécsbe is kilátogattunk unokatestvéremmel, amolyan mert miért ne alapon. Nekem eddig kimaradt az életemből Ausztria nyáron, mindig csak télen láttam pár várost/falut, ugye síelés apropójából, szóval egészen új volt nekem a főváros rövid felfedezése.



3. Nyitottabb és felszabadultabb lettem
Ez a pont azért is fontos számomra, mert rettentően zárkózott ember vagyok, nagyon nehezen nyitok mások felé és ismerkedek, így a barátok szerzése, az új környezet mindig is egy rettegett dolog volt számomra. Idén nyáron viszont rengeteg új embert ismertem meg, amit egyrészt a két tábornak köszönhetek, másrészt pedig a blognak és a csatornának.
Persze ez nem annyira új tapasztalat, hisz például Sárával már régebb óta próbálunk minél többször találkozni, illetve Laurával is össze szokott jönni egy-egy tali, amikor Pesten van. (Idén sajnos elmaradt :c)
Mégis idén úgy érzem, hogy sokkal nyitottabb és közvetlenebb lettem, aminek nagyon örülök, mert rengeteg problémám adódott ebből, bár továbbra is rettentően lefáraszt huzamosabb ideig emberek között lenni.

A legtöbb emlékem viszont persze, hogy ezekre az eseményekre lehet visszavezetni, mint amikor este megkergetett minket egy néni kutyával (??) vagy unokatestvéremmel maratoni speed-partykat tartottunk (kártyajáték) a vonaton, a peronon és mindenhol, ahol csak játszani lehetett.
Simogattam alpakát egy házibuliban (igen, igazi élő pici alpakát) és úristen, én ennél aranyosabb állatot még nem láttam. Illetve összejöttem a barátommal is, szóval most nagy a boldogság, de tudjátok, hogy az ilyen dolgokról nem igazán szeretek részletesebben beszélni sem a blogon, sem a csatornán.



4. Sikereket értem el a bloggal és a csatornával
Nem csak az olvasók, lájkok és feliratkozók száma emelkedett, de több céggel is dolgoztam együtt ezen a nyáron, amiknél fontos számomra, hogy ők kerestek meg engem és nem fordítva. Persze muszáj elmondanom, hogy természetesen nem emiatt építem a blogot és a csatornát, viszont nagyon sokat jelent számomra ez. Bár még boldogabbá tesz, amikor instagrammon vagy facebookon egy-egy rövidke üzenetet kapok pár nézőmtől és olvasómtól, egyszerűen csak arról, hogy szeretik, amit csinálok és hasznosnak, na meg szórakoztatónak tartják.

5. Nem unatkoztam
Nem tudok egy olyan napot se mondani, amikor ne ütöttem volna el az időmet valamivel, hiszen ha itthon is punnyadtam, akkor is vagy a blogon vagy a csatornán ügyködtem, vagy a hobbijaimmal foglalkoztam.



Így összegezve, bár kissé szomorúan, de azt hiszem el tudom engedni a nyarat és már várom is az őszt, főleg a koncertek és színdarabok miatt, amikre már most rárepültem és biztos, ami biztos, megvettem a jegyeket. Gondolkozom, hogy írok egy őszi programajánlót, szóval, ha érdekelne titeket, mindenképp írjátok meg kommentben! c: Nektek hogyan telt a nyaratok?

Mint észrevehettétek, a blog egyre több könyves posztot és cikket tartalmaz, amit én személy szerint nem bánok és valamilyen szinten szándékosan is teszem ezt. Egyszerűen rettentően szeretek ezekről az élményeimről írni, persze ez nem azt jelenti, hogy a többi téma el fog tűnni, csak most épp ez az egy az igazán domináns.

Éppen ezért is gondoltam úgy, hogy kipróbálom magamat a tényleges egy könyv -  egy poszt könyvesblogos bejegyzések terén. Az első ilyen kötetnek pedig a Ház a tó mélyén-t választottam, Josh Malermantól.

Nagyon köszönöm a könyvet a Fumax Kiadónak!

Az én gimi választós sztorim nem volt valami nagy kaland, sajnos vagy épp mégse, ugyanoda járok a mai napig, ahova általános iskolába is. Persze ez nem azt jelenti, hogy lassan negyedjére járom újra a nyolcadikot, hanem az iskolám általános és gimnázium is. Azt hiszem ilyennel azért már egész sokat találkozik az ember. Csak mint a "kéttannyelvű" kifejezéssel, ami annyit takar, hogy a tanítási nyelv, az órák két nyelven folynak, nade nem úgy, hogy német órán csak németül beszélünk, hanem majdnem minden egyes tantárgyunkat egy másik nyelven tanuljuk és a kötelezően magyar dolgokat (magyar nyelv és irodalom) tanuljuk szinte csak magyarul. Ezt a felállás persze iskolánként más, de általánosságban elmondható, hogy ezek a gimnáziumok öt évesek, azaz magukba foglalnak egy nyelvi előkészítő évet, nulladikot, ha úgy tetszik, amikor egy éven keresztül csak azt a bizonyos nyelvet tanulják a diákok. Na, de miért is jó ez?

Nyelveket beszélni és tanulni mindig jó, nem? A legtöbbeknek ezek a kedvenc órái, általában egész izgalmasak is tudnak lenni, na meg elvárás is az életben, hogy legalább egy idegen nyelvet elsajátítsunk. Éppen ezért tök jó gondolat lehet, hogy egy ilyen nulladik évben, egy ilyen kéttannyelvű gimiben biztosan belénk verik és a végén C1-es vizsgával az oldalunkon vághatunk bele a gimnázium utáni életbe.
Na, persze, hogy ez így nem igaz, sőt azt is el lehet mondani, hogy bár erős nehezítés, hogy minden óra egy idegen nyelven van szinte, de végig lehet csinálni úgy az öt évet, hogy az ember igazából nem tanulja meg a kiválasztott nyelvét. Szóval ehhez te is kellesz, nem fogja senki más helyetted megtanulni. 

Van olyan gimi is, ahol csak nulladik nyelvi év van, de utána magyarul tanítanak...minek nehezítsem az életemet a kéttannyelvű résszel? Ezt be kell ismerni, hogy tényleg, meg tudja nehezíteni az emberéletét, hogy folyamatosan egy másik nyelvet kell használni, nagyjából egész nap. Ez jobban fárasztja is az agyat, na meg nem kellemes, hogy nem tudsz természetesen reagálni (főleg az elején) és nem elég megértened a dolgokat, hozzá kell tanulnod a szavakat, hogy a tudásodat használni is tudd.
Ugyanakkor mégiscsak arról beszélünk, hogy egész nap ezt a nyelvet beszéled, folyamatosan hallgatod, kommunikálnod kell vele és így tovább, ami azt jelenti, hogy folyamatosan gyakorlod, fejleszted és így nem csak, hogy nem jössz ki a gyakorlatból és nem igazán felejtesz, de a szerves része lesz az életednek, így pedig nyilván egyszerűbb a későbbiekben egy anyanyelvűvel kommunikálni, nagyobb szókincsed lesz és egyszerűen egy mélyebb nyelvtudást tudsz elérni így. 

Persze továbbra is csak akkor, ha teszel érte. 

Fontos tudni, hogy a nulladik év pont azért van, hogy a nulláról kezdők is fel tudjanak zárkózni és ha engem kérdeztek, ez sokkal jobb, mint hogyha már valamennyi alaptudással ülsz be egy vegyes csoportba, ahol egy kicsit már mindenki tanult. Sokkal alaposabb tudásod lesz kezdősként. Ha meg az a kérdés merülne fel benned, hogy a haladósok mennyivel jobbak lesznek... Nos, így belegondolva, most már meg nem tudnám mondani, hogy ki volt haladós vagy kezdős, de szinte biztos vagyok benne, hogy a kezdősök jobbak. :) 

A legtöbb helyen a tanárok igazából magyarok, így ha nagyon elakad az osztály, akkor megszólalnak magyarul, elmagyarázzák, de mindig van egy-két anyanyelvű tanár is, akiktől el lehet lesni a helyes(ebb) kiejtést, szófordulatokat és így tovább, amik határozottan hasznosak, főleg, hogy az ember rá van kényszerítve a beszélésre és szeirntem mind jól tudjuk, hogy főleg itt Magyarországon, az iskolákban ez a része van a nyelvtanulásnak a legjobban elhanyagolva. Belénk verik a nyelvtant és az emberbe egyszerűen belenevelik, hogy ne merj megszólalni, mert annyira óriási probléma, ha rossz nyelvtant használsz, ha magyaros a kiejtésed. (Apró titok: az a lényeg, hogy megértesd magad, minden más alig számít.) 

Magyarországon egyre több ilyen gimnázium van, ahol van lehetőség ilyen osztályba járni és több nyelv közül is lehet választani. A legdivatosabb persze az angol, de én speciel németes vagyok, Sára, a Metaforaszennyezés bloggere franciás, de persze hallottam már spanyolos, olaszos vagy oroszos gimnáziumról is. :) Körül kell csak nézni. 

Viszont jelentkezés előtt gondoljátok végig, hogy mik a terveitek ezzel a nyelvvel, hiszen azzal, hogy öt évesbe kerültök, egy évvel tovább maradtok gimnazisták és a kétnyelvű "speciális" tanításotok miatt, nehéz iskolát váltani, vagyis minden esetre nehezebb és szinte minden évben van egy-két ember, aki úgy gondolja, hogy mégse ezt kellett volna választania. 

Én személy szerint nem bántam meg, hogy kéttannyelvűbe jöttem, azt hiszem egészen jól beszélek németül is, persze a nyelvvizsgára még rá kell gyúrnom. Egyébként ilyen típusú általános iskolák is léteznek, bár ezekkel sajnos nincs tapasztalatom. Ti jártatok már ilyenbe? Szeretnétek? 

Mindenkiben megvan néha az az érzés, amikor nem vágyik semmi komplikáltra, semmi összetett vagy igazán szépirodalmi darabra, és ilyenkor jönnek azok a rongyos és nem büszkén vállalt kötetek, amiket úgy ahogy kivett az ember a könyvtárból, kölcsönkért vagy éppen szégyenszemre letöltött. Személy szerint idén nyáron sokszor nyúltam ilyen darabokért, mivel utazás alatt valahogy úgy voltam, hogy csak jól szerezném picit érezni magamat, amúgy is fáradt vagyok, csak szórakozni szeretnék. Végül mégis csak felidegesítettem magamat, de legalább megjött az ihlet ehhez a poszthoz, hisz megfogant bennem a gondolat, hogy ezek a könnyed olvasmányok feltétlen azt is jelentik, hogy erős hiányosságokkal küzdenek?