Amióta elolvastam a könyvet, várom, hogy végre leülhessek és írhassak róla, mert bár már hónapok is elteltek, még mindig a hatása alatt vagyok és eszembe jut: hol a buszra várva, hol egy unalmasabb órámon Finch és Violet története.

Alapvetően nem szeretem lelőni az ilyen bejegyzések elején a véleményemet, de most muszáj vagyok: Imádtam! Olyannyira, mint már nagyon régen és egyszerűen hihetetlenül felemelő volt egy olyan "ifjúsági" regényt olvasni, aminek volt mondanivalója, egyedi karakterekkel operált és még sorolhatnám...

Előre is szeretném megköszönni a Maxim kiadó-nak, hogy olvashattam a könyvet! 

Általában a depresszióról és öngyilkosságról szóló könyvek és filmek, amik az ifjabbaknak szólnak, borzasztóan elcsépeltek, klisét klisére halmoznak és a drámainak szánt beszélgetések és monológok tönkre vágják az egész egyébként nagyszerű értékét, hogy beszél róla, hogy tudomásul veszi, hogy jelen van az emberi életben és tenni kell ellene. 

Éppen ezért idegenkedtem elsőre a kötettől, hisz kívülről olyan egyszerűcske, számomra picit cuki-muki. Elsőre nem gondoltam volna, hogy egy ilyen borító, egy ennyire érdekes, lebilincselő és mély történetet takar. 

"A mai nap jó a halálra?"

Kevés ennél erősebb első mondatot tudnék felsorolni az eddigi olvasmányaim közül. Finch karaktere rettentően összetett, szerethető és számomra sokkal jobban kibontakozott, mint a női főszereplőnk, Violet. Elsőre mindketten típuskaraktereknek tűnhetnek, a sérült, de menő és szép lány, na meg a sérült és fura "rosszfiú" srác. Kapásból fel tudnék sorolni még 3-4 ilyen alapokon nyugvó sorozatot, filmet és könyvet. De akkor mégis mit tud ez a kötet? Mitől mások a szereplők? 

"– Az a gond az emberekkel, hogy általában elfelejtik, hogy többnyire és igazán csak a kis dolgok számítanak."

Talán ez a titok az utószóban rejlik, ahol az író elárulja, hogy a saját életéből merített. Az egész történetnek erős és letagadhatatlan életszaga van, a legőszintébb fajtából. Nem ad le teljesen a tipikus amerikai gimis érzetből, de mégis teletűzdeli olyan apróságokkal és gondolatokkal, amiket az ember tökéletesen ismer vagy éppen itt döbben rá mennyire is ismerős. Ilyen az elvágyódás, a szomszéd kertje mindig zöldebb effektus, a blogolás és annak egy egészen reális megközelítése és csomó olyan apró ötlet, amit legszívesebben mi is megtennénk, sőt!
Miután Finch bemutatta Violetnek, milyen érdekes és csodás helyen is élnek,  én is elgondolkodtam rajta, mennyire nem ismerem a mai napig Budapestet, de még csak a kerületet sem, ahol lakom. 

"– Nem azért kell öltözködnöd, hogy az egy lánynak bejöjjön. Neked legyen oké, csak ez számít! – Ez így rendben is lenne elvileg, feltéve, ha pontosabban tudnám, hogy ki ez a „magam”, akinek tetszenem kéne."

Számomra az eddigi egyik legtökéletesebb karakter Finch volt a valós depresszió és "furaság" bemutatására. Talán azért is volt ilyen szimpatikus, mert akarva-akaratlanul ráismertem benne a barátaimra és néha-néha még önmagamra is. Mielőtt még bárki azt hinné nekem is ilyesféle problémáim vannak, szeretnék megnyugtatni mindenkit: szerencsére nem.
Erre persze jöhet a gondolat, hogy persze, hát mindenki szomorú néha. És ez az, amiben a könyv nagyon, de nagyon zseniális, hiszen a depresszió nem egyenlő azzal, hogy az ember egész nap csak búsul. Így a könyv sem egy állandóan nyomasztó és letargikus mű. Sokkal inkább egy kalandos hullámvasút, ahol az olvasó együtt sír és nevet a karakterekkel, akármennyire klisésen is hangzik ez.

"Az ilyen bélyeg, mint a „bipoláris” azt üzeni, hogy „ezért érzed úgy magad ahogy”. Meg „ez vagy, ilyen vagy”. A megbélyegzés felcímkézi, és a betegség nevű fiókba teszi bele az embert."

Mint mondtam, még mindig a hatása alatt vagyok és azt hiszem ez a könyv bekerült aközé a pár darab köze, melyek hozzám tettek úgy igazán valamit és picit változtattak a világnézetemet. Mindenkinek ajánlom, aki valaha gondolt már az öngyilkosságra vagy csak érdekli a téma és szeretne egy igazán megrázó és letehetetlen történetet olvasni. 

"Egy évvel később kinőttem az összes ruhámat, mert egy nyáron 20-30 centit nőni könnyű, de kinőni egy megbélyegző skatulyából sokkal nehezebb."

U.i.: Tudtátok, hogy csak magyar nyelven legalább 10+ oldalról lehet tájékozódni az öngyilkosság különböző módszereiről és részleteiről? Egyetlen egy google keresés által. Félelmetes. 

Mi van, ha szingli vagy (bár nem reménytelenül) és gyereket szeretnél vállalni? Egyrészt egy humoros és szórakoztató regény, másrészt viszont egy picit kételkedő Nina. Őszintén, bár a regény tetszett és szívesen olvastam, mégis úgy éreztem, ez nem nekem szól, engem ez nem köt le, de miért?

Az utazás, főleg fiatal korban óriási álom, ugyanakkor általában elérhetetlen is az óriási költségek miatt. Többek között ezért is szuper lehetőség az Interrail, azaz "Európa bérlet", amivel megadott ideig oda mész vonattal, ahova csak akarsz. Hatalmas kaland, melyben nemrég egy barátomnak, Árpinak is része volt, így őt faggattam ki tapasztalatairól. c:

Őszintén szólva, mérhetetlenül tartózkodom a horror műfajától, így magamat is megleptem vele, mikor következő olvasmányomnak Josh Malerman első kötetét választottam, mely történetesen pont egy misztikus horror történet.

Mégis azt tudom mondani, hogy nem bántam meg és kellemes olvasmány volt (a sok szépirodalom mellett), bár azt hiszem van ennél erősebb képviselője is a műfajnak. Ugyanakkor a magamfajta madárlelkűeknek már ez is bőven elég.
Köszönöm az olvasási lehetőséget a Fumax Kiadónak! 

"Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött."

Ebből pedig rögtön következik, hogy az egyetlen megoldás, ha az emberek bezárkóznak és elrejtőznek vagy megtanulnak vakon, a sötétben élni. Ez a gondolat rettentően megfogott, így kíváncsian vágtam bele az olvasásba. Az íróval már korábban megismerkedtem a Ház a tónál című művében, így már nagyjából sejtettem mit is várhatok tőle, de úgy érzem túl magasra tettem a lécet, vagy éppen csak nekem nem jött igazán át a Madarak a dobozban igazi mondanivalója. 

A könyv in medias res vág bele a történetbe, ami bár igazán figyelemfelkeltő, de mégis elég nagy káosszal indítja útjára az olvasót és ez a káosz, nagyon sokára ülepedik le igazán. Ekkor kiderül, hogy a történet két szálon fut, fejezetenként váltakozva, így folyamatosan értesülünk a jelen apró történéseiről, illetve a múlt öles léptekben haladó magyarázatairól.

Mint érzékelhettétek a jelen kínzó lassúsággal ecseteli a legapróbb mozzanatokat is, miközben az olvasónak igazából továbbra is ködbe vész a történések miértje, így legszívesebben - hogy őszinte legyek - átlapoztam volna ezeket a részeket, hogy a múlt megértése után kezdjek csak neki.

Minden esetre érdekes megoldás volt és ezzel a folyamatos késleltetéssel és izgalomfokozással érzem, hogy mit akart volna elérni a szerző, de nálam egyszerűen ezt nem akart működni. 

"A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé.

A legtöbb könyvmoly fejében megfordul a gondolat, hogy talán, de tényleg csak talán, meg kéne próbálkozni az idegen nyelven való olvasással. Aztán a legtöbben ezt a gondolatot gyorsan el is vetik, mert meg vannak róla győződve, hogy nem elég jó a tudásuk még hozzá, nem értenék az egészet, na meg ugyan, honnan tudnának ők idegennyelvű könyvhöz jutni, ami még érdekli is őket. 

Szándékosan nem konkrétan az angol könyvekről beszélek, hisz mint azt már sok régebbi olvasóm tudja, nekem a német az első idegen nyelvem, idén tanulom kilencedik éve, míg az angolt csak harmadik éve. Így már mindkét nyelven kipróbáltam, milyen is egy tényleges könyvet olvasni, nem lebutított és tanulós darabot, hanem egy teljesen természetes és azon a nyelven íródott darabot.

Számomra az egyik legjobb filmajánló, a tumblr, hisz rengeteg filmekből kivágott képpel futhat ott össze az ember, és őszintén: még nem találtam olyan általam rebloggolt darabot, ami ne tetszett volna megnézése után. Eredetileg a mai filmünk is ide sorolható, bár végleges elhatározást unokatestvérem hozta meg, hisz ő is hasonló módon bele-bele futott a filmbe, így elkerülhetetlen volt, hogy meg ne nézzük, amint időnk engedi. 

Ez persze folyamatosan változik és függ is attól, hogy éppen miről és hogyan tanulok, de minden esetre remélem, hogy hasznos lesz számotokra ez a rövidke bejegyzés.

A mindennapokban valahogy úgy érzem, elrohant a nyár, én pedig nem csináltam semmit sem. Éppen ezért gondoltam arra, hogy emlékezetfrissítésként lepötyögöm, mi minden is történt velem és titeket is csak buzdítani tudlak erre, mert alig várom már most, hogy télen vagy tavasszal újból elővegyem ezt a posztot, végigolvassam és a lehető legnagyobb pozitív löketet nyerjem ki belőle. Mert ez a nyár igenis szuper volt, de lássuk is, hogy miért. 

1. Produktív voltam
Egészen sok videót, néhány bejegyzést és egyéb projektet is elkészítettem. Itt kiemelném a Haguval készített "kpop dance in public" videónkat, amit itt tudtok meglesni. (Bár sajnos közel sem annyira, amennyit beterveztem.) Ezek mellett pedig könyvek és filmek terén is nagyon jól állok, főleg az előbbiek szaporodtak meg mostanában meg, aminek rettentően örülök, mert pár éve szinte teljesen leszoktam az olvasásról sajnos.

2. Utaztam
Ennek a nyárnak ez volt talán a legfontosabb pontja, az utazás. Több, mint egy hónapot töltöttem Kanadában, ahol nem csak egy lakókocsis túrát tettünk, de az öcsémmel egy angol táborba is eljutottunk, ahol rengeteg különböző nemzetiségű barátra tettünk szert, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot, bár az időeltolódás miatt kicsit nehézkesen.  Ezen kívül persze Balatonra is lejutottam, ami azért volt idén különleges, mert a sulim mazsolatáborában segédkeztem, ami már azért is jó volt, mert két nagyon jó barátom is velem tartott, vagyis pontosabban én velük, hisz az utolsó pillanatban jelentkeztem, hogy én is mennék. Emellett viszont vicces módon megismertem pár fölöttem és alattam járó leányzót, akikkel ennek a tábornak hála nagyon jó kapcsolatba kerültünk, nem is beszélve a rengeteg mazsoláról, akikkel nagyon jól kijöttünk (legalábbis én így éreztem) és néha borzasztóan öregnek éreztem magamat mellettük, de mindenképp egy szuper élmény volt az egész. Végül pedig Bécsbe is kilátogattunk unokatestvéremmel, amolyan mert miért ne alapon. Nekem eddig kimaradt az életemből Ausztria nyáron, mindig csak télen láttam pár várost/falut, ugye síelés apropójából, szóval egészen új volt nekem a főváros rövid felfedezése.



3. Nyitottabb és felszabadultabb lettem
Ez a pont azért is fontos számomra, mert rettentően zárkózott ember vagyok, nagyon nehezen nyitok mások felé és ismerkedek, így a barátok szerzése, az új környezet mindig is egy rettegett dolog volt számomra. Idén nyáron viszont rengeteg új embert ismertem meg, amit egyrészt a két tábornak köszönhetek, másrészt pedig a blognak és a csatornának.
Persze ez nem annyira új tapasztalat, hisz például Sárával már régebb óta próbálunk minél többször találkozni, illetve Laurával is össze szokott jönni egy-egy tali, amikor Pesten van. (Idén sajnos elmaradt :c)
Mégis idén úgy érzem, hogy sokkal nyitottabb és közvetlenebb lettem, aminek nagyon örülök, mert rengeteg problémám adódott ebből, bár továbbra is rettentően lefáraszt huzamosabb ideig emberek között lenni.

A legtöbb emlékem viszont persze, hogy ezekre az eseményekre lehet visszavezetni, mint amikor este megkergetett minket egy néni kutyával (??) vagy unokatestvéremmel maratoni speed-partykat tartottunk (kártyajáték) a vonaton, a peronon és mindenhol, ahol csak játszani lehetett.
Simogattam alpakát egy házibuliban (igen, igazi élő pici alpakát) és úristen, én ennél aranyosabb állatot még nem láttam. Illetve összejöttem a barátommal is, szóval most nagy a boldogság, de tudjátok, hogy az ilyen dolgokról nem igazán szeretek részletesebben beszélni sem a blogon, sem a csatornán.



4. Sikereket értem el a bloggal és a csatornával
Nem csak az olvasók, lájkok és feliratkozók száma emelkedett, de több céggel is dolgoztam együtt ezen a nyáron, amiknél fontos számomra, hogy ők kerestek meg engem és nem fordítva. Persze muszáj elmondanom, hogy természetesen nem emiatt építem a blogot és a csatornát, viszont nagyon sokat jelent számomra ez. Bár még boldogabbá tesz, amikor instagrammon vagy facebookon egy-egy rövidke üzenetet kapok pár nézőmtől és olvasómtól, egyszerűen csak arról, hogy szeretik, amit csinálok és hasznosnak, na meg szórakoztatónak tartják.

5. Nem unatkoztam
Nem tudok egy olyan napot se mondani, amikor ne ütöttem volna el az időmet valamivel, hiszen ha itthon is punnyadtam, akkor is vagy a blogon vagy a csatornán ügyködtem, vagy a hobbijaimmal foglalkoztam.



Így összegezve, bár kissé szomorúan, de azt hiszem el tudom engedni a nyarat és már várom is az őszt, főleg a koncertek és színdarabok miatt, amikre már most rárepültem és biztos, ami biztos, megvettem a jegyeket. Gondolkozom, hogy írok egy őszi programajánlót, szóval, ha érdekelne titeket, mindenképp írjátok meg kommentben! c: Nektek hogyan telt a nyaratok?

Mint észrevehettétek, a blog egyre több könyves posztot és cikket tartalmaz, amit én személy szerint nem bánok és valamilyen szinten szándékosan is teszem ezt. Egyszerűen rettentően szeretek ezekről az élményeimről írni, persze ez nem azt jelenti, hogy a többi téma el fog tűnni, csak most épp ez az egy az igazán domináns.

Éppen ezért is gondoltam úgy, hogy kipróbálom magamat a tényleges egy könyv -  egy poszt könyvesblogos bejegyzések terén. Az első ilyen kötetnek pedig a Ház a tó mélyén-t választottam, Josh Malermantól.

Nagyon köszönöm a könyvet a Fumax Kiadónak!

Az én gimi választós sztorim nem volt valami nagy kaland, sajnos vagy épp mégse, ugyanoda járok a mai napig, ahova általános iskolába is. Persze ez nem azt jelenti, hogy lassan negyedjére járom újra a nyolcadikot, hanem az iskolám általános és gimnázium is. Azt hiszem ilyennel azért már egész sokat találkozik az ember. Csak mint a "kéttannyelvű" kifejezéssel, ami annyit takar, hogy a tanítási nyelv, az órák két nyelven folynak, nade nem úgy, hogy német órán csak németül beszélünk, hanem majdnem minden egyes tantárgyunkat egy másik nyelven tanuljuk és a kötelezően magyar dolgokat (magyar nyelv és irodalom) tanuljuk szinte csak magyarul. Ezt a felállás persze iskolánként más, de általánosságban elmondható, hogy ezek a gimnáziumok öt évesek, azaz magukba foglalnak egy nyelvi előkészítő évet, nulladikot, ha úgy tetszik, amikor egy éven keresztül csak azt a bizonyos nyelvet tanulják a diákok. Na, de miért is jó ez?

Nyelveket beszélni és tanulni mindig jó, nem? A legtöbbeknek ezek a kedvenc órái, általában egész izgalmasak is tudnak lenni, na meg elvárás is az életben, hogy legalább egy idegen nyelvet elsajátítsunk. Éppen ezért tök jó gondolat lehet, hogy egy ilyen nulladik évben, egy ilyen kéttannyelvű gimiben biztosan belénk verik és a végén C1-es vizsgával az oldalunkon vághatunk bele a gimnázium utáni életbe.
Na, persze, hogy ez így nem igaz, sőt azt is el lehet mondani, hogy bár erős nehezítés, hogy minden óra egy idegen nyelven van szinte, de végig lehet csinálni úgy az öt évet, hogy az ember igazából nem tanulja meg a kiválasztott nyelvét. Szóval ehhez te is kellesz, nem fogja senki más helyetted megtanulni. 

Van olyan gimi is, ahol csak nulladik nyelvi év van, de utána magyarul tanítanak...minek nehezítsem az életemet a kéttannyelvű résszel? Ezt be kell ismerni, hogy tényleg, meg tudja nehezíteni az emberéletét, hogy folyamatosan egy másik nyelvet kell használni, nagyjából egész nap. Ez jobban fárasztja is az agyat, na meg nem kellemes, hogy nem tudsz természetesen reagálni (főleg az elején) és nem elég megértened a dolgokat, hozzá kell tanulnod a szavakat, hogy a tudásodat használni is tudd.
Ugyanakkor mégiscsak arról beszélünk, hogy egész nap ezt a nyelvet beszéled, folyamatosan hallgatod, kommunikálnod kell vele és így tovább, ami azt jelenti, hogy folyamatosan gyakorlod, fejleszted és így nem csak, hogy nem jössz ki a gyakorlatból és nem igazán felejtesz, de a szerves része lesz az életednek, így pedig nyilván egyszerűbb a későbbiekben egy anyanyelvűvel kommunikálni, nagyobb szókincsed lesz és egyszerűen egy mélyebb nyelvtudást tudsz elérni így. 

Persze továbbra is csak akkor, ha teszel érte. 

Fontos tudni, hogy a nulladik év pont azért van, hogy a nulláról kezdők is fel tudjanak zárkózni és ha engem kérdeztek, ez sokkal jobb, mint hogyha már valamennyi alaptudással ülsz be egy vegyes csoportba, ahol egy kicsit már mindenki tanult. Sokkal alaposabb tudásod lesz kezdősként. Ha meg az a kérdés merülne fel benned, hogy a haladósok mennyivel jobbak lesznek... Nos, így belegondolva, most már meg nem tudnám mondani, hogy ki volt haladós vagy kezdős, de szinte biztos vagyok benne, hogy a kezdősök jobbak. :) 

A legtöbb helyen a tanárok igazából magyarok, így ha nagyon elakad az osztály, akkor megszólalnak magyarul, elmagyarázzák, de mindig van egy-két anyanyelvű tanár is, akiktől el lehet lesni a helyes(ebb) kiejtést, szófordulatokat és így tovább, amik határozottan hasznosak, főleg, hogy az ember rá van kényszerítve a beszélésre és szeirntem mind jól tudjuk, hogy főleg itt Magyarországon, az iskolákban ez a része van a nyelvtanulásnak a legjobban elhanyagolva. Belénk verik a nyelvtant és az emberbe egyszerűen belenevelik, hogy ne merj megszólalni, mert annyira óriási probléma, ha rossz nyelvtant használsz, ha magyaros a kiejtésed. (Apró titok: az a lényeg, hogy megértesd magad, minden más alig számít.) 

Magyarországon egyre több ilyen gimnázium van, ahol van lehetőség ilyen osztályba járni és több nyelv közül is lehet választani. A legdivatosabb persze az angol, de én speciel németes vagyok, Sára, a Metaforaszennyezés bloggere franciás, de persze hallottam már spanyolos, olaszos vagy oroszos gimnáziumról is. :) Körül kell csak nézni. 

Viszont jelentkezés előtt gondoljátok végig, hogy mik a terveitek ezzel a nyelvvel, hiszen azzal, hogy öt évesbe kerültök, egy évvel tovább maradtok gimnazisták és a kétnyelvű "speciális" tanításotok miatt, nehéz iskolát váltani, vagyis minden esetre nehezebb és szinte minden évben van egy-két ember, aki úgy gondolja, hogy mégse ezt kellett volna választania. 

Én személy szerint nem bántam meg, hogy kéttannyelvűbe jöttem, azt hiszem egészen jól beszélek németül is, persze a nyelvvizsgára még rá kell gyúrnom. Egyébként ilyen típusú általános iskolák is léteznek, bár ezekkel sajnos nincs tapasztalatom. Ti jártatok már ilyenbe? Szeretnétek? 

Mindenkiben megvan néha az az érzés, amikor nem vágyik semmi komplikáltra, semmi összetett vagy igazán szépirodalmi darabra, és ilyenkor jönnek azok a rongyos és nem büszkén vállalt kötetek, amiket úgy ahogy kivett az ember a könyvtárból, kölcsönkért vagy éppen szégyenszemre letöltött. Személy szerint idén nyáron sokszor nyúltam ilyen darabokért, mivel utazás alatt valahogy úgy voltam, hogy csak jól szerezném picit érezni magamat, amúgy is fáradt vagyok, csak szórakozni szeretnék. Végül mégis csak felidegesítettem magamat, de legalább megjött az ihlet ehhez a poszthoz, hisz megfogant bennem a gondolat, hogy ezek a könnyed olvasmányok feltétlen azt is jelentik, hogy erős hiányosságokkal küzdenek? 

Igazából teljesen véletlenül találtam rá erre a kezdeményezésre, de baromira megtetszett, meg hogy őszinte legyek, piszkosul jól is jött, hiszen egyre csak halmozom az olvasnivalókat, de alig-alig haladok velük. De amúgy miről is beszélek? Nancy és Abstractelf meghirdette a II. Nagy Nyári Read-a-thon-t, aminek a lényege, hogy csökkentsük minél gyorsabban az olvasnivalóink listáját, így 6 darab könyv lesz kivégezve (remélhetőleg) csak augusztus 6-ig. 

Persze minden egyes kötethez tartozik egy-egy megkötés, így most szeretném bemutatni nektek az én választottjaimat, illetve biztatni titeket is, hogy próbáljátok ki és jelentkezzetek! c:

Igen, meg lehet kövezni, de mindenképp szeretném minél gyorsabban elolvasni ezt a könyvet, még úgy a film bemutatása előtt és ha ez a gyorsaság nem lenne elég, hozzátenném, hogy angolul van meg, még kint vettem Kanadában, így tényleg kíváncsi vagyok hogy fog menni, hisz még sose olvastam angolul hosszabb könyvet.

2. Olvass el egy regényt, ami nyáron játszódik vagy szerepel benne nyaralás!

Már évzáró óta porosodik a polcon szegény, pedig már nagyon régóta el akarom olvasni, mert rettentően érdekel. Kíváncsi vagyok, mert pont arról szól és pont azt feszegeti, ami kisebb koromban egy álom lett volna számomra: kimenni a barátokkal az erdőbe és szülők nélkül megkezdeni a saját magunk életét, olyan Bear Grylls módon.

Közeledek a 18. szülinapom felé és egyre csak azt veszem észre, hogy mindenki, de tényleg majdnem minden második személy körülöttem, aki ebben a cipőben jár, az első tetoválását tervezi. Nem mondom, hogy nem játszottam már én is el párszor a gondolattal, hogy mégis mit látnék szívesen magamon, vajon mit tetováltatnék magamra és milyen jelentéssel bírna számomra, de folyamatosan rá kell jöjjek, hogy egy rossz kaméleon vagyok, folyamatosan változok és egyszerűen képtelen lennék bármilyen olyan mintát találni, amit hosszú távon nem bánnék meg. Na meg ott van a tűfóbiám is. 

Ugyanakkor imádok tetoválásokról képeket nézegetni, pinteresten egy konkrét táblám van csak erről és őszintén, nagyon szeretném megpróbálni, hogy vajon milyen is lehet egy tetoválást elkészíteni, de valószínűleg nincs olyan beteg és meggondolatlan ember, aki hajlandó lenne odatartani nekem a karját, hogy "tessék, gyakorolj".
Így ez az álom úgy néz ki nem fog megvalósulni,  meg mint már fentebb is említettem, a tűfóbiám erősen vissza is tart, de folyamatosan keresem az alternatív megoldásokat, így a nyilván mindenki által ismert hennát is próbáltam már kisebb-nagyobb sikerekkel. Valószínűleg én vagyok az egyetlen ember, akinek nem jönnek be ezek a mandalás kéztetkók, de tapasztalataim alapján sajnos csak az ilyen motívumokhoz jó ez az anyag.
De mégis mit tetováltatnék, ha tetováltatnék?


Oké, mint a legtöbb emberben, bennem is él a nagy állatszeretet, bár ez igen finoman jelenik meg nálam, olyan kis egyszerű és visszafogott vonalakban, mint mondjuk itt a fent látható képeken is. Én nem hiszek igazán benne, hogy a tetoválásoknak tényleges mély jelentést kéne adni, így ezekre a figurákra, azaz a fekete macskára és a nyuszira is a válaszom elég tömör: ez a két kedvenc állatom, plusz a becenevem szintén Nyúl/Nyuszi a nagyobb baráti körben.


Mikor hennázáshoz kerestem mintákat, akkor döbbentem rá, hogy mennyi egyszerű és minimalista virágos és egyéb növényes tetoválásminta van, ami egyszerűen csak szép és csinosan mutat. Személy szerint nekem az egyszerű fekete darabok tetszenek a legjobban, valahogy a színesek már túl sokak nekem, ahogy a nagyobb minták is. Talán az egyszerűbb zöldek még tetszenek, de a nagy rózsaszínvirágos tavirózsás hátaktól én egyszerűen rosszul vagyok.


Aki egy kicsit is ismer vagy követett anno tumblr-ön, az tudja, hogy egyrészt odáig vagyok A nagy hullám Kanagavánál c. fametszetért, másrészt pedig a hullámok és az örvénylő sötétkék tenger fehér habokkal és nagy fekete sziklákkal az egyik legszebb látvány számomra. Szóval ha véletlenül arra vetemednék, hogy egyetlen egy tetoválást megcsináljak, akkor az teljesen biztosan ez az egy hullám lenne, mert tudom, hogy ez az egy minta, amit tényleg nem tudnék megunni.

Persze ezeken kívül rengeteg egyéb apróság van, ami rettentően tetszik, de mint láthatjátok, ez az igazán kis apró és minimalista vonal az, ami a legjobban megfogott és észveszejtően idegenkedem a madaraktól, tollaktól és végtelenségjelektől. Illetve valamiért a feliratok is olyanok, hogy bár tetszeni tetszenek, mégse bírnám elképzelni magamon és máson is furán veszi ki magát. Hisz magyarul ritkán tetováltatnak, mert az "gáz" vagy nem is tudom, de ha meg angolul teszi az ember, szerintem elveszik az értéke és ha angol területre megy, akkor megint csak ugyanott tartunk, nem? :)
Ti szeretnétek tetoválást? Vagy már van is nektek?

Sikeresen hazaértem Kanadából. Őszintén szólva hihetetlen milyen gyorsan eltelt ez az egy hónap. Most picit úgy érzem magam, mint aki felébredt egy iszonyatosan izgalmas és mesés álomból, bár lehet ebben közrejátszik az is, hogy az időeltolódás miatt alig aludtam és jelenleg hulla vagyok. 

Viszont! Összegyűjtöttem nektek pár érdekességet és furcsaságot, amiket én vettem észre odakint leginkább csak Montrealra vonatkozóakat, így lehet, hogy csak nekem, vagy csak a magyar embereknek furcsa, de talán így jobb is, hisz a mindenféle történelmi és földrajzi fun facteket el tudjátok olvasni máshol is.

1. Étteremben mindig kapsz egy pohár vizet.... Amennyiben nem jönnek rá, hogy turista vagy. Sok helyen ilyenkor kisebb értékű vendég leszel egyszerűen és nem hogy ezt a pohár vizet is sajnálják tőled, de egyéb apróságokat is el-elfelejtenek, hisz úgysem számítasz.

1.1. Nehéz megmondani, hogy igazán ki turista és ki itteni lakos, hiszen rengeteg különböző országból költöznek ide emberek, akik ebből kifolyólag különböző nyelveket beszélnek. Így itt nem játszik az a felvetés, hogy aki nem angolt vagy franciát beszél, az turista.

2. Vannak ilyen hatalmas kertes ház blokkok, ahol minden ház ugyanolyan és minden kertben van egy kör alakú medence. (Szigorúan kör alakú). Felülről, azaz a repülőről egészen viccesen néz ki.

3. A wc-k alacsonyak és az ülőke patkó alakú, na meg szinte mindenhol, azaz étterem, bevásárlóközpont, repülőtér, stb. automatikusan működik. Eleinte elég ijesztő volt számomra.

3.1. A wc-k előtt szinte mindig van ivókút. Már biztos láttátok amerikai filmekben ezeket a mini "szökőkutakat". Sok itteni diák nem is visz például palackot a suliba magával, mert ha megszomjazik, csak leszalad a legközelebbi ivókúthoz és meg is oldotta a problémáját. Egyébként nem csak wcknél, de parkokban is rengeteg van, na meg a plázákban és lényegében mindenhol. 

4. Itt az emberek inkább franciák és ha muszáj, beszélnek angolul is. Mert hát ez ugye francia Kanada, azaz Quebec tartomány. Montrealban még egész szépen beszélik az angolt, de ha az ember elindul keletre egy erősebb és furcsább akcentusokkal találkozhat. 

5. A zebra csak két vonal és a legtöbb helyen a gyalogosoknak nincs zöld lámpa, helyette egy visszaszámláló, ami általában 20-ról indul. Azaz ennyi másodpercnyi időd van átérni. Őszintén, szerintem ez igazán hasznos, mert 2-3 körül már nem rohangálnak át az emberek, hanem egyszerűen megállnak és megvárják a következő "zöldet". Az is igaz, hogy itthon ezt most már egész jól megoldották több helyen villogással.

6.  Egész divatos ilyen reggeliző éttermekbe járni. Ezek olyan helyek, amik tényleg csak reggelire meg talán egy icipicit ebédre szakosodtak. Van itt minden, amit egy amerikai vagy éppen francia reggelihez el lehet képzelni: amerikai palacsinta, omlett, buggyantott tojás, mogyoróvajas kenyér és még sorolhatnám. 

7. Van egy összesen 32 km-es út a föld alatt, ami igazából egy föld alatti város: rengeteg üzlet, metró állomás, éttermek, posta meg minden van itt és az embernek nem is kel feljönnie az utcára, mindent elintézhet odalent, ami ugye télen a mínuszokban borzasztóan praktikus. 

8. Minden óriási. Mármint tényleg, az autók, az épületek és a tejes dobozok is. Komolyan nem ismerik az átlag gyümölcslé dobozok és tejes dobozok méretét.

9. Az emeletes házakban nincsen 13. szint. Ez ugye fizikailag lehetetlen, de mondjuk adott egy 17 emeletes ház, akkor azt 18 emeletesnek fogják hívni, mert a 13. szintet átnevezik 14. szintnek. Ugye micsoda remek megoldás? Mindezt csak egy babona miatt.

10. Nincsenek nagyon könyves boltok. Én ettől erősen lesokkoltam, de az a helyzet, hogy annyira elterjedt az online vásárlás, hogy a könyvesboltok nagy része bezárt és már csak online árusítanak könyveket. Egyszerűen kényelmesebb és praktikusabb, de számomra mégis baromi fura. 

Remélem tetszett nektek ez a pár furcsaság és érdekesnek találtátok. Ha még jut eszembe egyéb, mindenképp bővítem a bejegyzést! ♥ Ha van bármi kérdésetek Kanadával vagy az utazással kapcsolatban, akkor nyugodtan írjátok meg kommentben. c: 

Lassan egy hónapja hívott ki a BWT, azaz a Best Water Technology, hogy teljesítsem én is pár bloggerkollégával egyetemben a 30 napos víz kihívásukat. Napi 2.5-3 liter vizet kellett volna meginnom, értelemszerűen 30 napon keresztül. Ebben besegített a BWT által kiküldött csomag is, ami egy Magnesium Mineralizer kancsót - ami magnéziumost adagolt a vízhez, miközben megszűrte - egy kulacsot és két poharat tartalmazott. Na, de lássuk, hogyan is adtam el a lelkem és miért is vágtam bele a kihívásba, amit nem sikerült teljesítenem...és hogy miért?

Olyan rég volt már "ebayes" bejegyzés (ez most nem az lesz, hanem alis, de mindegy), pedig továbbra is az egyik kedvenc posztfajtám és imádok ilyen kis listákat összegyűjteni, mert hát úgyis napi szinten lógok ezen a csodálatos weblapon, ahol könnyűszerrel költöm el a félretett pénzem nagy részét. Ez egyébként szomorú dolog. Ettől függetlenül nyálat csorgatni szabad, így most elhoztam nektek a leginkább vágyott pólóimat és pulcsijaimat, persze távol-keletis verzióban, mert mostanában valahogy nagyon rákattantam ezekre.

Tudom, mindenkinek elege van már a suliból és az ilyen posztokat is csak augusztus végén érdemes írni, hiszen akkor van mindenki back to school lázban és olyankor hoznak az ilyen bejegyzések gigantikus kattintási számokat. Viszont. Van pár tippem, amivel a sulikezdést már most bőven meg tudjuk könnyíteni, így egy órácskát érdemes a nyár első napjaiból erre áldozni. Nézzük is, miről beszélek!

Tudom, nagyjából egy hónapra ismét eltűntem, de mentségemre, legyen, hogy ilyen durva és nehéz év végi hajtásom még sose volt és ami a legrosszabb, hogy még mindig nincs egyszerűen vége. Viszont most itt vagyok, összeszedtem magamat is, meg pár kötetet, amiket én mindenképpen ajánlok és számomra nem csak fontosak, de szórakoztatóak és valahogy előhozták belőlem azt a gondolatot, hogy igen ezeket olvasnia kell az embernek. Persze tudom, hogy sokak nem pont ezekre a kötetekre gondolnak, amikor ezeket a szavakat hallják. Ennek két oka lehet: Azokat a darabokat még nem olvastam, vagy csak egyszerűen rám nem volt akkora hatással, más az ízlésünk. 

Egyébként a lista már pár napja összeállt, amikor egy osztálytársam átküldte a számára "must to watch" filmeket, én pedig nyilván jól megbombáztam az én könyves verziómmal. Na, lássuk is őket! 

Tudom, hogy még csak május eleje-közepe közelében tengődünk, de én már most próbálom a legjobban átláthatóan megszervezni a nyaramat, mert vannak dolgok, amiket jó előre tudni és fixálni, mint a koncertek és utazások, de mellette egészen kikapcsoló érzés is ez az apró és rövid álmodozás, amit ennek a bejegyzésnek a megírásának a segítségével érek épp el. 

Illetve nem meglepő módon rengeteg mindent szeretnék megtenni ezalatt a két és fél hónap alatt, szóval vágjunk is bele. 

Őszintén jelenleg nagyon nem blogolnom kéne, de miután folyamatosan csak ki-kitekintek az ablakon és egyszerűen elmegy az életkedvem is, ahogy meglátom a szakadó havas esőt, ami mellé természetesen a kékes derengős fény és a sötét fellegek is betársulnak, úgy döntöttem az lesz a legjobb, ha feldobom a kedvem azzal, hogy megpróbálok nektek pár vidámabb percet keríteni ezekkel a számomra kedves filmekkel.

Már itt-ott sokszor elszórtam azt az információ morzsát, hogy bizony az étkezésem nem fenékig tejfel, mondhatni konkrétan nincs benne semmi tejfel, ugyanis nagyjából 5 éve nem ettem semmilyen tejterméket és igazából tojást sem. 

A blog életében ez a harmadik év, így akik még a leges legelején kezdtek el követni, talán emlékeznek azokra a food test című posztokra, ahol az éppen megkapott eredményeimről beszéltem, de úgy éreztem, hogy most jött el az ideje, hogy csináljak egy giga-mega összefoglalót az ételintoleranciámról és tippjeimről.

Sajnos még nem állok a témában igazán jól, bár mind epikai, mind lírai műben meg tudok már nevezni egyértelműen egy-egy kedvencet, bár sajnos ezekkel nem nagyon lepek meg senkit. Viszont most maradjunk csak a lírai műveknél. 2 kötetet gyűjtöttem össze nektek, amik nekem személy szerint nagyon tetszettek és mindenképpen szerettem volna röviden írni róluk nektek.

Az elmúlt két hónapban rengeteg új dal jött ki a kpop háza táján, amik meg kell, hogy mondjam piszok jóra sikeredtek. Ugyanakkor rengeteg régebbi eddig nem ismert számot is találtam, amik valamiért eddig nem jutottak el hozzám. Most viszont szeretném megmutatni nektek mind a 10 zseniális számot, amit kimazsoláztam így a tavasz első hónapjának végére, hogy ha már az időjárásban nem mindig, de itt zenében érezhető legyen a kezdődő melegebb és fényesebb időjárás és ha már tavasz, akkor biztos vagyok benne, hogy ki is találtátok, melyik számmal vagyok muszáj nyitni ezt a bejegyzést.

Már nem is emlékszem mikor írtam utoljára outfit bejegyzést a blogra, pedig anno (lassan 3 éve) ezzel és csakis ezzel a témával indult útjára a blog. Őszintén nem bánom, hogy útközben az egész koncepció átalakult, így picit úgy érzem tartalmasabb és mélyebb lett az egész lap és engem is jobban tükröz. 

A mostani nagy outfit visszatérésem még picit várat magára, ugyanis így elsőre egy barátnőm képeit hoztam el nektek, mivel egyrészt szerintem szuperek lettek, másrészt régebb óta tervezem, hogy a többieket is picit beveszem a blog életébe, hiszen vagyok olyan szerencsés hogy a szuper barátaimnak szuper és merőben különböző stílusuk is van. Szóval elsőnek is itt az egyik legjobb barátnőm, Reni és a rózsaszín (műszőr!) bundája.

Valószínűleg minden régebbi olvasómnak feltűnt (akik meg újak itt, azoknak most mondom), hogy ez évben erősen elhanyagoltam a blogot, alig vannak posztok, bármilyen frissítés vagy éppen életjel és ez nem véletlen. Karácsony óta aktívan vezetem a blog youtube csatornáját, ami rengeteg elfoglaltságot jelent, munkát, ötletelést és időt, amit eddig jószerivel a blogba öltem bele. Szóval mostanában értem el arra a pontra, hogy jó lenne egy picit beszélni erről, megosztani a tapasztalataimat, életjelet adni és egyszerűen csak megvitatni a blog vs vlog témát, hiszen a legtöbb blogger életében felmerül ez a kérdés és nem véletlenül. 

Sokan gondolhatják úgy, hogy a kpop fiú- és lánybandái, amerikai testvérükhöz hasonlóan egy tinikre épülő és csakis tinikre figyelő médiafogás. Ebből pedig következik az a tévhit, hogy nagyon furcsa és ritka eset, ha esetleg a felnőtt vagy már az idősebb korosztályban találkozunk rajongókkal és az irányzatot kedvelőkkel.

Bevallom, ez a gondolat tőlem is nagyon sokáig nem akart elszakadni, hiába láttam, hogy a koreai filmfesztiválon mennyire vegyes volt a közönség, de mégis, mennyire inkább az idősebb korosztályra épült. 

Azt gondoltam, hogy ők csak a doramák, sorozatok és filmek világát élvezik a hallyu-n belül, de nem is tévedhettem volna nagyobbat.

Mostanában rengeteg rendezvényt, koncertet és egyéb érdekes programot találtam a neten, amikről azt hiszem érdemes lenne beszélni, hiszen nagyon jól beleillenek a blog profiljába és sokan még nem hallottak róluk, vagy legalább párról. Szóval jöjjön egy óriási gyűjtés arról, hogy mit érdemes idén tavasszal mindenképpen felírni a naptárunkba, ha kpopperek, animések, rockerek, "alter" és magyar zene kedvelők ,könyvmolyok vagy éppen csak kíváncsiak vagyunk.