Már majdnem egy éve szemeztem ezzel a kötettel. Őszintén, nagyon megtetszett a borítója és az a hangulat, amit sugallt: egy egyszerű és kedves egyetemi románc. Úgy éreztem, ez igazán jól fog esni a munkába ingázás alatt, és ezen rengeteget segített az a tény is, hogy a Könyvmolyképző Kiadó csatlakozott a Voizhoz, ahol hangoskönyveket lehet hallgatni, illetve e-könyveket olvasni. Én sajnos az előbbivel valahogy nem tudok megbarátkozni, nagyon furcsa érzés, különösen fülhallgatón keresztül hallgatni, ahogy egy ismeretlen hang beszél hozzám, viszont az e-könyv-olvasó szuperül működött, így minden unalmas, metrózással töltött percemben elő tudtam venni a könyvet.

Fülszöveg:

Minden pillanatban valódinak kellett tűnnie. Nemcsak a bátyámnak kellett elhinnie, hanem mindenki másnak is.

Athalia Pressley mindennél jobban vágyik a bátyja szeretetére, amit a szüleik halála óta Henry nem igazán mutatott felé. Egészen addig, amíg egy majdnem elbukott tantárgy és a korrepetálás kényszere miatt Athalia egyszer csak a fiú ősellenségének az ölében találja magát. Ekkor hirtelen ráirányul Henry osztatlan figyelme, és ha szeretné, hogy ez így is maradjon, szüksége lesz Dylan McCarthy Williams segítségére.

Egyáltalán nincs odáig a bátyja riválisáért, a sikamlós megjegyzéseiért és az okoskodó stílusáért. Ezen még a puha haja, a szép szeme és a focistához méltón kisportolt teste sem segít.

De az erőltetett nevetések és a kamurandik közben kiderül, hogy talán képesek maguk mögött hagyni az acsarkodást a cél érdekében: hogy megszerezzék egy Pressley figyelmét…

Én és a könyv:

Az ilyen típusú könyvekkel szemben nem érdemes túl nagy elvárásokat támasztani. Könnyed kikapcsolódásnak valók, amelyeknél fontos, hogy ne akadjunk fenn minden részleten, és fogadjuk el, hogy a zsánernek vannak igen erős sajátosságai. Ilyenek például az eltúlzott drámai jelenetek és az ismétlődő „jelenségek”, trope-ok is, mint a kamurandizás, az ellenségekből szerelmesek és így tovább. Ezekkel egyébként nincs semmi baj, egy jó limonádét nagyon is lehet élvezni, főleg egy nyaraláson vagy éppen egy reggeli metrózáson, amikor amúgy sem tudna komolyabbat befogadni az ember agya vagy éppen a lelke.

Ugyanakkor muszáj megemlítenem, hogy egyszerűen kezd zavarni, mennyire felcímkézzük most már a könyveket, és mennyire egy kaptafára íródnak ezek a történetek. Persze, ha úgy nézem, hogy eredetileg ez egy Wattpad-sztori volt, akkor tökéletesen érthető minden ilyen tipikus elem. Nem is igazán erről a könyvről beszélek itt, hanem magáról a jelenségről: arról, hogy ennyire trope-ok mentén olvasunk, és ezzel egyre kevesebb helyet hagyunk az újabb lehetőségeknek, mert ragaszkodunk ugyanazokhoz az ismert utakhoz.

A mini rage szünetemet lezárva térjünk vissza a könyvre, mert a bevezetés után úgy hangozhat, mintha nem is szerettem volna. Pedig de. Élveztem, és szívesen olvastam. A kamurandizás aranyosan működött, nyilván gyenge lábakon állt az egész ötlet, de közben tetszett az a megvalósítás, hogy a főhősnőnk nem egy másik fiút akart ezzel elcsábítani, hanem a saját bátyját idegesíteni. Emellett pedig a korrepetálás miatti tanár-diák viszony is egy jó plusz szálat hozott a könyvbe, ami miatt lehetett szurkolni a főhősnőnek.

Viszont az ellenségekből szerelmesek szál nálam kicsit sem működött. Az, hogy valakivel húzzátok egymás agyát és folyamatosan beszólogattok egymásnak, na, az baromi szórakoztató, és imádom is az ilyen dinamikákat olvasni, de ez még nem jelenti azt, hogy utáljátok egymást. Az viszont, hogy valakit lényegében teljesen indokolatlanul utálsz, csak azért, mert a tesód is utálja, baromi dedós. Ezt pedig úgy beállítani, mintha világi ellenségek lennétek, tényleg nagyon nevetségesen hangzik, főleg egyetemi környezetben.

Nekem ezt nem vette be a gyomrom, főleg, hogy már a legelejétől eléggé egyértelmű volt, hogy itt igazából csak az egyik oldalról zajlik az utálat, és ott is leginkább azért, mert rá kellett húzni ezt a trope-ot is a könyvre. Sajnálom, hogy ennyire hangsúlyos volt, mert ezt leszámítva nagyon aranyos volt a két főszereplő dinamikája. Még a hihetetlenül wattpados, drámai jelenetek mellett is egy nagyon cozy és kedves romantikus regény volt ez, ahol baromi élvezhető volt végigkövetni, ahogy szépen lassan kialakult a két szereplő kapcsolata, ráadásul egy egészséges kapcsolata.

Apróság igazából a könyv szempontjából, de az amerikai környezetben játszódó történeteknél már alapból nem az Európában ismert futballra gondolok, amikor egy-egy könyvben megjelenik a foci. Mivel e-könyvként olvastam, a borítót is csak egészen ritkán láttam, pedig az segíthetett volna a sport meghatározásában – hiszen ott egy egészen egyértelmű európai focilabda látható. Így nagyjából a könyv 75%-ánál jöttem rá, hogy amúgy nem is amerikai fociznak a fiúk, ami egész nagy sokk volt. Főleg azért, mert a történet egy későbbi fordulata miatt addigra teljesen meggyőztem magam arról, hogy amerikai fociról van szó – az adott esemény számomra sokkal inkább ahhoz a sporthoz passzolt volna.

Összességében viszont tényleg nagyon jó szórakozás volt, és pontosan azt a könnyed, kedves egyetemi románcot kaptam tőle, amire a borító alapján számítottam. Voltak dolgok, amiken forgattam a szemem, de közben nagyon szerettem Athalia és Dylan párosát, és minden reggel szívesen vettem elő a könyvet a metrón. Kíváncsi vagyok a következő részekre is, mert ebbe a világba és társaságba simán visszatérnék még.

Blogturné Klub:

Egyetemi élet, barátságok és romantikus bonyodalmak! A Blogturné Klub bloggerei ezúttal egy háromkötetes romantikus sorozat világába kalauzolnak benneteket. Tartsatok velünk, és ismerjétek meg mindhárom kötet szerelmi történetét!

További állomások:

Blogturné Klub

10.10. Ambivalentina

10.13. Kitablar

10.16. Ambivalentina

10.19. Kitablar

10.22. Ambivalentina

10.25. Kitablar