EBAY MUSTRA || BACK TO SCHOOL 2015

Nos srácok ez is eljött. Megint jönnek majd sorra a Back To School posztok augusztusban, és itt most jogosan háborodhattok föl, hisz még jú...

Nos srácok ez is eljött. Megint jönnek majd sorra a Back To School posztok augusztusban, és itt most jogosan háborodhattok föl, hisz még július van... Viszont az ebay ugye egy hónap késéssel dolgozik, ezáltal ha valamit szeretnénk szeptemberben már használni, akkor azt érdemes már most megrendelni.
Szóval igen, ismét ebay-es poszt, mert hát őszintén imádom ezeket a bejegyzéseket összevarázsolni, és ahogy észrevettem, ti pedig kifejezetten szívesen olvassátok ezeket. Szóval nem is szeretném itt most túlságosan is húzni a szót, jöjjenek a filléres, vagy legalább olcsóbb iskolaszerek amiket érdemes az idei tanévre beszerezni.





Táskát vásárolni számomra mindig is borzalmas dolog volt, már csak azért is, mert egyszerűen ki nem állhatom őket, ráadásul a választék többnyire nem túl bő itthon és drága is. Tavaly már arra vetemedtem, hogy bár a Dore-mimi közbenjárásával, de netről rendeltem az iskolatáskámat és nem bántam meg. Sokkal olcsóbban jöttem ki az egészből és még sokan meg is dicsérték, bár ez szinte mellékes. Viszont! Fontos nézegetni a méreteket, főleg a "cukibb" daraboknál, mert lehet, hogy kisgyerekeknek van tervezve, így nekünk kicsi lehet. Egyébként én hátizsák párti vagyok, mint láthatjátok is és idén tervezek egy GD "one of a kind" hátitatyót beszerezni. (Bár lehet végül az EXO mellé pártolok át.)

Szóval ez a két darab tetszett meg nekem és gondoltam nektek is ajánlom. Az első olyan lazább, én nem vállalnám be, de ízlések és pofonok. A második pedig egy teljesen egyszerű fekete hátizsák, két "rekesszel", mint az előző is. Ez most kifejezetten divatos és nem is bánom. Sokkal kényelmesebb és egészségesebb, mint a T-Rex táskák (amik tök jók amúgy, csak nem tankönyvek cipelésére), vagy a válltáskák. Ja és nem, egyáltalán nem ciki hátizsákot hordani.

Talán a második legkiemeltebb darab a tolltartó, bár igazából már nagyon sokan (legalábbis nálunk) nem használnak egyáltalán. Mindenesetre én nagyon szeretek rajzolni, ezért elengedhetetlen kelléke a mindennapjaimnak pár ceruza, filc és toll. Mint láthatjátok, random banán-rajongóvá avanzsáltam, magam sem tudom, hogy sikerült ez. Egyébként az első tolltartót már volt szerencsém megrendelni, egyszerű szilikon darab, könnyen elfér benne pár toll, meg a fontosabb mütyürök, meg hát valljuk be, tök pofás egy banántolltartó.
A második darab visszafogottabb, nekem nagyon tetszik (mondjuk, hogy kerülne ide, hogyha ez másképp lenne?). Vele nincs tapasztalatom, de egész nagynak tűnik és árban is kifejezetten kedvező.


Persze, kihagyhatatlan kellékek a post-it csomagok. Én személy szerint azokat kedvelem különösen, amelyek nem csak cukik, de több méret is van egy füzetben. Ilyeneket viszont elég nehéz találni, szóval végül két alternatívát találtam, egy "tennivalók" listával megáldottat, illetve egy aranyos feliratosat.

Azt hiszem az ilyen kajadobozok idővel el-eltűnnek a diákok táskájából, de nálam szinte mindig van, már csak azért is, mert ugye nem tudok bármit bárhol enni, mindig vinnem kell magammal otthonról valamit. Viszont nem csak a hozzám hasonló szerencsétleneknek jöhet jól ez ilyen ételhordozó, hanem az egészséges életmódot követőknek is, hisz reggel egy salátát összeütni nem nagy kunszt. c: Emellett pedig nem maradhat ki a mindenki által ismert My Bottle se. Igyekeztem minél olcsóbb és megbízhatóbb eladót találni, azt hiszem sikerült is.

Remélem tetszett nektek ez a rövidke bejegyzés. A többi iskolai cuccokat, füzeteket és tollakat, azt hiszem bízhatjuk a Tesco-ra és a további üzletekre. Amúgy szerintem érdemes még most letudni az egész hercehurcát, mert augusztusban nálunk már ocsmányan össze vannak túrva a polcok. Egyébként tervezek egy animés/kpoppos változatot is ebből a bejegyzésből, sikítsatok, ha érdekelne titeket. c: ((Ja és új fejléc van meg a menü is kicsit meg lett reformálva.))

You Might Also Like

10 komment

  1. Válaszok
    1. ^-^ ha már egy embert érdekel a poszt, már megéri~

      Törlés
  2. Fúúú, egyszer vásároltam ebayről táskát, nagyon megbántam :/ Első hét végére szétszakadt a pántja, kiszakadt az alja, Pedig nem volt teletömve.:/// Egyébként én is most csináltam, pár nappal ezelőtt egy ebay-rendelős backtoschool listát :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát akkor egyszer így, egyszer úgy... mondjuk az én táskám pántja is év végén elszakadt, de azt hiszem az ebay elég nagy, hogy mindenféle minőségben legyenek ott dolgok c:
      Ó tényleg? Én még idén egy back to school posztot se láttam :'D

      Törlés
  3. Szia! Nagyon tetszik a poszt! Esetleg elkérhetném az utolsó képen (a "My Bottle"-os képre gondolok) lévő üveg linkjét? Nagyon megtetszett és lehet hogy én is beszerzek egyet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úristen! Köszönöm, hogy szólsz, elfelejtettem linkelni :O

      Törlés
  4. Oy, nagyon szeressem az ilyen bejegyzéseket. :3
    Megnyugtató, hogy nem csak én tudok mindenféle 'hülyeséget' összeszedegetni, hogy márpedig ez kell. :DD
    Én most várom a legutolsó adagot amit rendeltem, de a My bottle nálam is tervbe van, meg egy hátizsák..a mostani is onnan van, de már elég leharcolt állapotban. (kb egy-másfél éves)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj igen, éreztem én, hogy az ebay szócskára harap a nép... na de hogy ennyire? :'D
      Hát igen, minden olyan olcsó, hogy már csak azért is kell! Szörnyen el lehet költeni ott a pénzt... Én most a napokban tervezek egy nagyobb rendelést leadni, csak még őrlődök két táska között :c
      A My Bottle meg nekem annyira mainstream... de úgy döntöttem, kivételesen beszállok és én is szerzek egyet c:

      Törlés
  5. Én is rendeltem már ebayről táskát..az enyémnek a pántja kezdett szetjonni de megvarrtuk es azota is hasznalom suliba. En nagyon szeretem. A My bottle nekem is tervbe van és abba a biciklis tolltartoba beleszerettem:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, nem a legjobb minőség, de legalább olcsó és nem feltétlen jön veled szembe az utcán! ^-^ Örülök, ha tudtam olyat mutatni ami bejön~ :3

      Törlés

.partnerek és barátok