Mostmár őszintén nem titkolhatom tovább, el kell mondjam nektek. Tudom, borzasztóan átlátszó volt eddig is, de itt és most be kell vallanom: Eltökélt szándékom, hogy Sven Nordqvist összes létező könyvét, amihez akár csak hozzá szagolt, megszerzem és elolvasom. Meg persze gyönyörködöm és kacagok a megannyi csodás és lleményes illusztrációban. Oké, talán leginkább ezen van a hangsúly az egész projektben. Így hát alig vártam, hogy egy újabb könyv jelenjen meg magyar nyelven, ez pedig nem más, mint a Muklavonat, aminek a koncepciója egészen eltér az eddigi köteteitől.

Fülszöveg:

Hamarosan indul a vonat Muklalak állomásról. De várjunk csak! Hányan is férnek el a vonaton? És mi történik, ha a vonat megtelik?

Utazz velük, és számold meg, hány mukla száll fel és le a vonatról! És vajon hányan térnek vissza Muklalakra?

Én és a könyv:

Már a címből is kiderül, hogy ezuttal nem Pettson és Findusz fog a főszerepbe kerülni, ugyanakkor továbbra is az ő világukban járunk, hiszen náluk ismertük meg ezeket a kedves apró lényeket, a muklákt. Most, ebben a kötetben övék a főszerep és ha nem csal az emlékezetem, akkor ilyen még nem történt. 

Nekem, személy szerint a kedvenc karaktereim Nordqvist könyveiben, így nagyon örültem, hogy ezúttal csak rjuk koncentrálunk, vagyis egészen pontosan az ő vonatjukra. Mivelhogy, bizony, nekik van saját vonathálózatuk, vagy legalábbis egy útjuk egészen biztosan. 

Nem ez az egyetlen változás a megszokott Nordqvist receptben. A kötet nem egy történetet mesél el, vagyis nem igazán lehet igazán annak nevezni, sokkal inkább egy gyermekek számára izgalmas foglalkoztató könyv, ami segíti a számolás elsajátítását. Minden egyes megállóban szüksége van a masinisztának az olvasóra, hogy segítsen fejben tartani, hogy hány utas utazik még mindig vele, és vajon ők mind felférnek-e a vagonokba. Nem egyszerű dolog ez, hiszen a muklák nem tudnak segíteni, mivelhogy ők nem tanultak meg számolni.

Aranyos és trükkös foglalkoztatókönyv, bár a feladatok nem nehezek, mégis sok extra lehetőséget bevetett az író, hogy még plusz számolásokat adjon hozzá a feladatokhoz egy-egy későn érkező vagy lezállás mellett döntő utassal. 

A humorra most sem lehet panasz. Az illusztrációk amellett, hogy csodásak, nagyon leleményesek, nekem az egyik kedvencem az a túl hosszú pulcsiujjszerűen megrajzolt szélmalom lapátok voltak, de a megállók elnevezésein is jót mosolyogtam. (A kedvenem itt Taplód volt.) Bár rövidke a könyv, de kellemes kikapcsolódást okozott, még így, felnőtt fejjel is.

Nyereményjáték:

Felszállásra felkészülni! A Muklavonat hamarosan kigördül Muklalak állomásról, fedélzetén egy csapat szeretnivaló muklával, rengeteg vidám kalanddal és egy kis számolgatással. Vajon mindenki felfér a vonatra? Hány utas száll fel útközben, és hányan integetnek búcsút az állomásokon?

A következő napokban mi is felszállunk erre a különleges utazásra, és több állomáson megállva mutatjuk be Sven Nordqvist legújabb, kedves és játékos mesekönyvét. Tarts velünk a blogturnén, ismerd meg a Muklavonat világát, és ne felejts el minden állomáson játszani, hiszen a turné végén a General Press Kiadó jóvoltából egy szerencsés olvasónk meg is nyerheti a könyv egy példányát!

A Muklavonat lapjain a muklák számolása sem maradhat el, így a blogturnén is számoké lesz a főszerep! Mindhárom állomáson találtok egy-egy, Sven Nordqvist műveihez kapcsolódó számolós kérdést. Keressétek meg a helyes választ, majd a három számot küldjétek be a Tally megfelelő mezőjébe! A helyesen válaszolók között a General Press Kiadó jóvoltából kisorsolunk egy példányt a Muklavonat című könyvből.

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Hány olyan könyv jelent meg magyar nyelven, aminek Sven Nordqvist az írója?

További állomások:

Blogturné Klub

07.12 - Ambivalentina

07.17 - Veronika’s Reader Feeder

07.21 - Könyv és más

 A sorozat első részét, Az örökkirályt, még a tavalyi könyvhéten vettem meg, mert bár a turnéról lemaradtam, baromira megfogott a kalózos fantasy vonal, amit olyan ritkán lehet megtalálni a romantasyk világában, pedig nekem abszolút kedvencem, mint ahogy aztmár vagy ezerszer hangoztattam is ezen a blogon. (Továbbra is lobbizom minden kiadónál azért, hogy több kalózos fantasyt jelentessen meg, mert higgyetek nekem, erre totálisan szüksége van a népnek.) Később lekéstem a második rész turnéját is, de végre íme itt vagyok és csatlakozom a harmadik résznél, igaz előtte gyorsan beszámolok az előző két részről.

Fülszöveg:

Elérkezett Erik és Livia szívfájdító románcának befejező része.

A Dalosmadár:

Fogoly. Gyógyító. Királynő.

Az ellenségei elrabolták a férfitól, akinek odaadta a szívét. Gyengének tartják őt, csupán egy bábunak a gonosz játszmájukban, ám valójában közülük egyik sem lehet ellenfele az első örökkirálynőnek.

Hadd higgyék, hogy győztek! Az ő szíve a szépséges szörnyetegé, és addig nem adja fel a harcot, amíg vissza nem tér ölelő karjába.

A Kígyó:

Fogvatartó. Gonosztevő. Király.

Az ellenségei elrabolták a nőt, aki elhódította a szívét. Kapzsiságtól és hatalomvágytól hajtva elárulták őt, de nem ezért az árulásért fognak meghalni. Nem.

Azért fognak meghalni, mert bántották, aki mindennél fontosabb neki.

Az ő szíve a lenyűgöző madárkáé, és soha nem hagy fel a keresésével. Addig nem, amíg ellenségeinek vére a királynője lába elé nem ömlik, és a nyakába nem akaszthatja a csontjaikat.

Üdvözlünk újra Örökkönben, ahol kalózok és vikingek csapnak össze véres csatákban, találnak egymásra szenvedélyes románcokban, és tárnak eléd egy felejthetetlen, sötét fantasyvilágot!

Én és a könyv:

Mielőtt azonban belevágnék a történetbe, muszáj kiemelnem valamit, amit egyszerűen zseniális ötletnek tartok. A könyv elején ugyanis találunk egy rövid összefoglalót arról, hogy mi történt az előző részben. Elsőre talán apróságnak tűnik, de szerintem elképesztően hasznos, főleg egy ilyen többkötetes fantasy sorozatnál.

Én például már jó ideje olvastam Az örökkirályt, így rengeteg apró részlet megkopott az emlékezetemben. Ez a néhány oldal viszont pont annyira frissítette fel a történetet, hogy teljesen képbe kerüljek, anélkül hogy újra kellett volna olvasnom az előző kötetet, vagy az internetet bújnom összefoglalók után.

Őszintén szólva még sosem találkoztam ilyesmivel fantasy könyvben, pedig nagyon szeretném, ha ez bevett szokássá válna, főleg ezeknél a hatszáz oldalas, többkötetes "féltégla" fantasyknál. Mire megérkezik a folytatás, az ember addigra már elolvas még tíz másik könyvet, teljesen természetes, hogy nem emlékszik minden karakterre és eseményre. Ez az apró gesztus pedig rengeteg frusztrációt megspórol az olvasónak, és szerintem sokkal több szerzőnek kellene átvennie.

Az első részt nagyon gyorsan daráltam végig, és alig vártam, hogy jöjjön a folytatás. Amint megjelent, le is csaptam rá, de az olvasással sajnos egészen mostanáig várnom kellett. Szerencsére nagyon gyorsan sikerült visszarázódni a történetbe, hiszen a könyv gyakorlatilag ott veszi fel a fonalat, ahol Az örökkirály abbahagyta.

Nagyon szerettem, hogy ezúttal is váltott szemszögből követhettük Livia és Erik történetét. Mivel a regény elején hosszú időre különválnak az útjaik, kifejezetten izgalmas volt látni, hogyan próbálnak mindketten a saját eszközeikkel túlélni, miközben a másikat keresik. Ettől végig megmaradt bennem az a kellemes feszültség, hogy vajon mikor találkoznak újra.

Külön örültem annak is, hogy ezúttal sokkal nagyobb szerepet kaptak a szárazföldi tündék. Az első részben már megismerhettük őket, de ott még inkább csak felvillantak, most viszont végre kibontakozhattak. Nagyon szerettem ezt az egész társaságot, szerintem rengeteget adott a könyv hangulatához. Jó volt egy kicsit kilépni a hajók és a tengeri csaták világából, miközben a történet ettől még egyáltalán nem veszítette el azt a sajátos atmoszférát, ami miatt beleszerettem ebbe a sorozatba.

Ami viszont nekem kevésbé működött, az a könyv közepe volt. Az eleje nagyon erősen indított, a vége pedig ismét tele volt izgalommal, de a kettő között úgy éreztem, mintha egy kicsit elfogyott volna a lendület. Nem unatkoztam, de többször is azt vettem észre, hogy kevésbé visz előre a kíváncsiság, mint az első kötetnél. Emiatt nálam ez a rész összességében egy árnyalattal gyengébben teljesített.

Persze amikor elérkezünk a végjátékhoz, ismét minden felgyorsul. Megkapjuk a nagyszabású összecsapásokat, a várva várt érzelmi pillanatokat és természetesen a happy endet is, ami szerintem méltó lezárása volt Erik és Livia történetének. Úgy éreztem, hogy a szerző szépen lezárta azt az ívet, amit az első részben elkezdett, ugyanakkor szerencsére hagyott még bőven olyan szálakat, amelyek miatt érdemes lesz visszatérni Örökkön világába.

Bár már tudom, hogy melyik párossal folytatódik a sorozat, őszintén szólva engem nem feltétlenül ők érdekelnek a legjobban. Volt egy másik karakterpáros, akik minden egyes közös jelenetükkel felkeltették a kíváncsiságomat, és nagyon remélem, hogy egyszer róluk is kapunk egy teljes történetet, mert szerintem rengeteg lehetőség van bennük.

Összességében továbbra is azt gondolom, hogy az Öröktenger sorozat az egyik legszórakoztatóbb romantasy, ha valaki a megszokott tündeudvarok helyett végre kalózokat, tengeri csatákat, viking hangulatot és egy kicsit sötétebb világot keres. Már csak ezért is örülök, hogy a Kossuth kiadó elhozta magyarul ezt a sorozatot, és továbbra is kitartóan lobbizom amellett, hogy minél több kalózos fantasy jelenjen meg nálunk.

Nyereményjáték:

Az Öröktenger-sorozat új kötete, LJ Andrews: The Mistthief – A Ködtolvaj végre magyarul is megjelent a Kossuth Kiadó gondozásában, és ismét egy varázslattal, intrikákkal és izzó romantikával teli világba kalauzolja az olvasókat. A Blogturné Klub bloggerei ezúttal is végigkísérik a regény útját, hogy megosszák benyomásaikat erről a lebilincselő fantasyról. Tarts velünk a turné állomásain, és ne felejts el játszani, hiszen a turné végén egy szerencsés olvasó megnyerheti a regény egy példányát!

Most olyan regényeket veszünk sorra, ahol a politikai házasság a cselekmény legfőbb részét képezi. Nektek az a feladatotok, hogy a fülszövegrészletből kitaláljátok, melyik regényről van szó! A regény szerzőjét és címét írjátok a Tally megfelelő sorába!

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“A kai herceg, Brishen Khaskem, már régen beletörődött abba, hogy apja után a bátyja fogja megörökölni a trónt, és ő csupán egy lényegtelen tartalék a család és a királyság számára. Amikor azonban az emberek által lakott Gauri Királyság és a kaiok Bast-Haradis-i Királysága politikai és kereskedelmi szövetséget köt egymással, Brishennek feleségül kell vennie egy gauri nőt, hogy megpecsételjék a megállapodást.”

További állomások:

Blogturné Klub

07.07. Könyv és más

07.08. Kitablar

07.11. Ambivalentina

07.14. Ambivelentina

 Szépen lassan közeledem a harmincadik születésnapom felé és ez több dolgot is jelent. Ami a könyv szempontjából releváns, az az, hogy én még az a generáció vagyok, aki Harry Potterrel együtt nőt fel, habár azért volt köztünk egy-két év korkülönbség, de még emlékszem, mennyire hatalmas dolog volt, amikor kijött az utolsó rész és az iskolakönyvtárunk beszerzett belőle egy kötetet. Heteket, ha nem hónapokat kellett várni, hogy végre kikölcsönözhesse az ember. Így, amikor megtudtam, hogy a Könyvmolyképző kiadó hoz egy eredetileg Dramione fanfictiont (Draco és Hermione) magyarul, úgy éreztem muszáj olvasnom, ha már az Alchemised kimaradt.

Fülszöveg:

A háborúnak vége, a sötét erők győzedelmeskedtek, és a hős, akinek meg kellett volna mentenie őket, halott.

Miután kastélyát elfoglalja az ellenség, Briony Rosewood hercegnőt foglyul ejtik, megfosztják varázserejétől, és elárverezik annak, aki a legmagasabb ajánlatot adja rá.

Így kerül Toven Hearst tulajdonába: egy olyan család sarjához, amely hírhedt mágikus erejéről. A két fiatal nagyon jól ismeri egymást, hiszen egy varázslóiskolába jártak. És Toven a lány régóta tartó, soha le nem zárt szerelmének tárgya.

Bár új világa borzalmas, és a szerep, amit el kell benne sajátítania, félelmetes, mégsem veszett el minden. A segítség – és a remény – a legváratlanabb helyeken is felbukkanhat…

Julie Soto Dramione gyökerű, finoman szexi romantasykötete tele van érzelemmel, intrikával és mágiával. Ellenállhatatlan ellenségekből szerelmesek románc.

Én és a könyv:

Kisebb koromban rengeteg fanfictiont olvastam, elvétve egy két Dramionet is, de valahogy anno kevésbé mozgatott meg ez a dark vonal. Na de most! Elöljáróban ki kell emelnem, hogy én nem olvastam az Alchemised-ot, szóval nem tudom mennyire hasonlít a kettő, illetve magát a topicot sem érzem lerágott csontnak, hiszen a dark vonalból sincsen sok tapasztalatom, talán egy-két könyvet olvastam ilyen témában. (Meg pár ikonikus kpop fanfictiont anno 13 évesen.) 

Ami nekem nagyon tetszett, hogy ez a könyv tényleg hozta azt a nyomasztó, sötét és embertelen hangulatot, de ízlésesen. Nem lett tőltolva, viszont végre itt már úgy éreztem, hogy az elején felsorolt figyelmeztetések tényleg valósak és nem csak egy túlérzékeny világban. Persze, a főhősnőnk így is sok mindent elkerül és kivételezet helyzete van, de nem feltűnően, mondhatni éppen hogy csak, és ez nekem amennyire utáltam, annyira tetszett is.

Hiszen Briony karakterével abszolút tudtam aznosulni, persze tipikusan a fanfictionökből megszokott Hermione volt, éppen ezért nagyon izgultam is érte, hogy jobbra forduljon a sora és nem mellesleg egymásra találjanak a Tovennel (azaz Dracoval). Erre viszont kellett várni, olyan lassan őröltek abban a malomban, hogy majdhogynem vége is lett a könyvnek, mire valami történt köztük fizikailag, de a levegő már többszáz oldalon keresztül izzott közöttük. Nagyon nagyon jól működött ez a számomra, ahogy a cselekmény is. Tetszett, hogy nem világmegváltó csaták során pattogtunk végig, hanem szépen komótosan épült fel a szépnek nem nevezhető új világ, ahol főhőseinknek meg kellett találnia a helyüket. 

Ami még különösen tetszett, az a nők és a nők egymást tamágotó leírások és jelenetek. Nagyon szépen lett megragadva és prezentálva, amiből még olvasóként is erőt tudott meríteni az ember lánya. 

Összességében számomra letehetetlen volt ez a kötet. Nem tudom, hogy pont jókor talált-e meg engem, vagy mi történt, hogy ennyire hihetetlenül magávalragadó élményt okozott a számomra, de nem bírtam letenni. Amikor nem olvastam, akkor is benn ragadtam a világában és a történésein gondolkodtam és olvasás közben pedig úgy vigyorogtam és szörnyülködtem, mint akit hipnotizáltak. Számomra az egyik legjobb fantasy lett, ami valaha megjelent a Könyvmolyképző kiadónál. Velem ennyire rezonált. Alig várom, hogy érkezzen a foltatás!

Nyereményjáték:

Miután a sötét erők győzedelmeskednek, Briony Rosewood hercegnő elveszíti szabadságát és varázserejét, majd egy árverésen annak a férfinak a kezébe kerül, akihez fájdalmas múlt köti. Julie Soto Rose in Chains - Leláncolt rózsa című romantasy regénye sötét intrikákkal, ellenségekből szerelmesek dinamikával és lebilincselő mágiával ragadja magával az olvasót. Most pedig itt a lehetőség, hogy megnyerj egy példányt a kötetből!

A Leláncolt rózsa egy Dramione fanfiction - ezért Dracóról és Hermionéról teszünk fel nektek a nyereményjátékon belül kérdéseket. A helyes válaszokat a Tally megfelelő sorába!

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Mi a közös Hermione és Draco pálcájában?

További állomások:

Blogturné Klub

07.04. Kitablar

07.07. Dreamworld

07.10. Ambivalentina

Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor a többiek lelkesedése és a szép borító győzőtt meg, hogy ezt a könyvet elolvassam. Egészen eddig lemaradtam Alix E Harrow munkásságáról, de a többi bloggertársaim olyan lelkesen fogadta új könyvének a megjelenését, hogy engem is elkapott az ár és belesodort ebbe a számomra igencsak furcsa, új és bravúros történetbe.

Fülszöveg:

Egy legenda. Egy hazugság. Egy felejthetetlen szerelem.

Ez a történet ott kezdődik, ahol majd véget is ér: a tiszafa alatt. Ez az ősi fa oly hatalmasra nőtt, hogy egy külön világot alkot; azt beszélik, a lombja alatt másképp telik az idő. Miután egy árva lány kihúz egy kardot a kérgéből, sir Örökkévaló Una néven lovaggá és nemzete legnagyobb hősévé válik.

Évszázadokkal később Owen Mallory, a bukott katona és nehézségekkel küszködő tudós beleszeret Una legendájába. A nő története háborúba, poros levéltárak mélyére, végül pedig egyenesen a múltba vezeti. Owen azért utazik vissza az időben, hogy Una biztosan beteljesítse a sorsát… még ha ez minden alkalommal össze is töri a férfi szívét.

Kettejük élete különös módon kapcsolódik össze: arra ítéltettek, hogy újra és újra eljátsszák ugyanazt a hősies tragédiát, hogy a legenda ezer év múltán is fennmaradjon.

Az egyik találkozásuk során azonban valami megváltozik, és ez hatással lehet a végzetükre is. Mindketten rájönnek arra, hogy egy új befejezés írásához nemcsak magát a történelmet kell megváltoztatniuk, hanem azt is, amit eddig magukról hittek. És ehhez életük legnehezebb küzdelmét kell megvívniuk.

Alix E. Harrow, a Tízezer ajtó és A Starling-ház sikerszerzője eddigi legambiciózusabb műve igazi csúcspont az életművében, letehetetlen könyv a legendákról, szerelemről és árulásról – arról, amiért fantasyt olvasunk.

Én és a könyv:

Nem igazán tudom, hogy mit vártam ettől a könyvtől, amikor belekezdtem. Talán egy klasszikusabb fantasy történetet lovagokkal, legendákkal és nagy sorsfordító csatákkal. Részben ezt is kaptam, de közben valami teljesen mást is. Az örökkévaló ugyanis sokkal inkább szól a történetekről, mint magáról a kalandról. Arról, hogy hogyan lesz egy emberből legenda, egy legendából nemzeti mítosz, majd végül egy olyan történet, amit mindenki ismer, de talán már senki sem ért igazán.

És ez volt számomra a regény legerősebb része. Rendkívül érdekes volt végigkövetni, hogyan formálódik Una története az évszázadok során. Hogy hogyan vesznek el részletek, hogyan kerülnek hozzá újabbak, hogyan alakítják át az emberek saját céljaiknak megfelelően. Különösen tetszett, ahogy a szerző bemutatja, hogy egy-egy hős története miként válhat politikai eszközzé, propagandává vagy akár egy egész nemzet identitásának alapkövévé. Ez a gondolatmenet szerintem kifejezetten izgalmas volt, és sokkal tovább velem maradt, mint maga a cselekmény.

A másik dolog, ami nagyon jól működött számomra, az az időutazás kezelése volt. Az ilyen történeteknél mindig fennáll a veszélye annak, hogy az ember néhány fejezet után már csak legyint a logikai bukfencekre, itt viszont végig azt éreztem, hogy Harrow pontosan tudja, mit csinál. Nem magyarázza túl a rendszert, nem próbál minden apró részletet tudományosan igazolni, de mégis szépen összeáll a kép. Az események logikusan következnek egymásból, és ritkán éreztem azt, hogy valami csak azért történik, mert a történetnek éppen arra van szüksége.

Ami viszont számomra kevésbé működött, az maga a történet érzelmi része volt. Tudom, hogy sokaknál pont a romantikus szál és a tragikus szerelmi történet volt az, ami igazán betalált, nálam azonban valahogy nem alakult ki az a kötődés, amit vártam volna. Érdekesnek találtam Una és Owen kapcsolatát, de ritkán éreztem azt a fajta érzelmi intenzitást, amit a könyv láthatóan szeretett volna kiváltani belőlem. Emiatt időnként azt vettem észre, hogy sokkal jobban érdekel maga a legenda, a történelem és az időutazás mechanikája, mint a szereplők szerelmi története.

Ugyanakkor nagyon izgalmas élmény volt egy ilyen fantasyt olvasni. Másoknál láttam rá a low fantasy megnevezést, és azt hiszem, valóban ez áll hozzá a legközelebb. Nem találkozunk tucatnyi különböző fajjal, mágikus birodalmakkal vagy bonyolult varázsrendszerekkel. Sokkal inkább egy középkori legendára emlékeztető történetet kapunk lovagokkal, királynőkkel, csatákkal és éppen csak annyi természetfelettivel, amennyi szükséges ahhoz, hogy a mese működjön.

Különösen tetszett az is, hogy a jelen szála sem igazán modern. Sokszor inkább a huszadik század közepére, a második világháború körüli időszakra emlékeztetett, mintsem arra a jelenre, amit mi ismerünk. Emiatt az egész könyvnek volt egy furcsa, időn kívüli hangulata, ami nagyon jól illett a történet alapötletéhez.

Összességében örülök, hogy elolvastam Az örökkévalót, még akkor is, ha nem lett új kedvenc. Voltak részei, amiket kifejezetten szerettem, és voltak olyan gondolatai, amelyek szerintem sokkal érdekesebbek voltak, mint maga a cselekmény. Nem feltétlenül a romantikus történet miatt fogok emlékezni rá, hanem azért, ahogy a legendák születéséről, a történelem alakításáról és az emlékezet működéséről mesél. És azt hiszem, ez önmagában is elég különlegessé teszi.

Nyereményjáték:

Alix E. Harrow legújabb regénye, Az örökkévaló egy különleges utazásra hívja az olvasót legendákon, évszázadokon és időhurkokon keresztül. Una, a legendás lovag és Owen, a múlt megszállott kutatója újra és újra egymás útjába sodródnak, miközben a történelem és a sors láthatatlan szálai összekötik őket. Vajon mennyit ér egy történet? És mi történik, ha valaki megpróbálja átírni a legendát? Tartsatok velünk a blogturné állomásain, és a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a kötetből!

Az örökkévaló középpontjában legendák, hősök és évszázadokon át fennmaradó történetek állnak. Ennek apropóján a blogturné állomásain híres mítoszokkal, legendákkal és mondakörökkel kapcsolatos kérdéseket találtok. A feladatotok, hogy a helyes válasz betűjelét beírjátok a Tally  megfelelő mezőjébe!

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

További állomások:

Blogturné Klub

07.05 - Ambivalentina

07.07 - Utószó

07.09 - Könyv és más

07.11 - Readinspo

07.13 - Olvasónapló

Nem titok, hogy az egyik kedvenc sorozatom az Érzelmes Klasszikusok az Athenaeum gondozásában. Ezek a könyvek nem összefüggőek, nem azonos az írójuk, így sokkal inkább gyűjtemény, mint valós sorozat, de hangulatukban és érzelmi kiterejdtségükben ngyon hasonlóak tudnak lenni, ráadásul igazán hiánypótló abban, hogy ezek a klasszikusok könnyen elérhetővé váljanak az olvasóközönség számára. 

Fülszöveg:

Thomas Mann 1911 májusában két hetet töltött Velencében, ekkor fogalmazódott meg benne a Halál Velencében ötlete: hogyan sodorja a tragikum, az elháríthatatlan végzet az öregedő Gustav Aschenbach írót szégyene és halála beteljesedéséig. Az elbeszélés jelképes helyzeteinek burjánzásában nem ok nélkül kereshetjük Mann látomását az egész első világháború előtti művészetéről. Gustav Aschenbach költője volt mindazoknak, akik a kimerülés határán dolgoznak, akik már roskadoznak a teher alatt, de még tartják magukat, költője mind a munka moralitásának, akik vézna testtel, szűkös eszközökkel, az akarat mámorában okosan gazdálkodva, legalább egy időre meg tudják szerezni a nagyság hatóképességét. Sokan vannak, és ők a kor hősei.

Én és a könyv:

Őszintén, Thomas Mann megkerülhetetlen volt számomra gimnazistaként, hiszen német nemzetiségis, ráadásul két tannyelvűs voltam, így a német írókat nem csak amúgy is illett ismerni, de sok esetben eredetiben is olvasnunk kellett. Éppen ezért egészen meglepődtem, amikor a Halál Velencében szembe jött velem, mivelhogy egészen eddig én nem is tudtam, hogy van ilyen kötete is az írónak. 

Minden esetre, nyitottan és lelkesen álltam a kötethez, főlg, miután megtudtam, hogy milyen rövidke elbeszélésről is van szó, így nyugodt szívvel tudtam nyaralásra is magammal vinni, ami ebben a hihetetlen hőségben valljuk be, igazán plusz pont, hogy még egy hátizsákos repülőútra is magával tudja vinni az ember. Így történt pedig, hogy bár nem Velencében, de nem messze tőle, még mindig Olaszországban élhettem át Mann Aschenbachjának utolsó heteit. 

A foglamazása valami gyönyörű, igazán klasszikushoz méltó. Nagyon tetszettek a jellemzések és leírások, ahogy a tájat és a hangulatot is megfestette az olvasó előtt az író. Ugyanakkor a kötet nagy részében nem ezek a részletezések vagy a cselekmny kapott igazán hangsúlyt, hanem a filozófiai magasságba emelt belső gondolatok és vívódások, amit ha teljesen őszinte akarok lenni, sajnos nem értettem teljesen, így azt mondanám, hogy a mai átlagembernek nem feltétlenül fog túl sokat mondani ez a rész, de közben maga a mondandó, az ív, amin az író vezeti az olvasót teljesen tisztán követhető és így maga az olvasási élmény is mindezek ellenére jó és kellemes. 

Én őszintén meglepődtem, ahogy szép lassan megfogalmazódott bennem, hogy egy LMBTQ regényt fogok a kezemben, bár ez kicsit kényes rész, olyan szepontból, hogy nem is tudom jó-e ha ezt a jelzőt ráaggatjuk, ha figyelmebe vesszük a karakterek közötti korkülönbséget. Kissé Nabokov Lolitájára emlékeztetett néhol a történet, viszont míg az utóbbiban tettlegsségig fajul a történet, ezáltal sokkal nehezebben emészthető, itt teljesen a gondolati és elméleti síkon marad a dolog, ami bár lehet, hogy spoiler, de szerintem sokkal inkább egy hasznos információ azoknak, akik a fentebbi sorok miatt ódzkodnának a történet elolvasásától. 

Így azt is fontosnak tartom megosztani, hogy bennem nem váltott ki undort, nem fordult fel a gyomrom, viszont sokkal erősebbnek és kettősebbnek éreztem így azt a vágyódást, amit annyira részletesen és szépen bemutat a történet, amiben pont az a szép, hogy annyira egy univerzális élmény, hogy még az ilyen szélsőséges helyzetbe került embert is összeköti mindenki mással, átlagemberrel, az olvasóval. 

Összességében nagyon örülök, hogy elolvastam ezt a kötetet és méltó folytatása az eddig megjelent Érzelmes klasszikusoknak. Azt pedig már nem is említem, hogy mennyire illő és szép ez a barna borító, igazán jó ötlet volt egy ilyen sötét és meleg színt is beemelni, hiszen itt végre digitálisan és printben is gyönyörűen működik a kontraszt, ráadásul magához a történethez is igazán illik. Komolyan mondom, a legszebb éke a könyvespolcomnak ez a sorozat. 

Nyereményjáték:

Mi történik, amikor a szépség iránti rajongás lassan mindent maga alá gyűr? Thomas Mann klasszikusa, a Halál Velencében az Athenaeum Kiadó Érzelmes klasszikusok sorozatának legújabb köteteként érkezik, hogy egy felejthetetlen történeten keresztül meséljen vágyról, művészetről és elmúlásról. Tarts velünk a blogturnén, mert a végén egy szerencsés olvasó meg is nyerhet egy példányt a regényből!

A nyereményjáték során azt teszteljük, mennyire jól ismeritek Thomas Mann életét és munkásságát. Az állomásokon állításokat találtok, Nektek pedig az a feladatotok, hogy megfejtsétek: ezek igazak-e vagy hamisak. A választ írjátok be a Tally megfelelő sorába!

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Thomas Mann egész életében Németországban élt.

További állomások:

Blogturné Klub

06.23. Kitablar

06.25. Könyv és más

07.01. Szembetűnő

07.04. Ambivalentina