Néha egyszerűen csak létezni is fáradt vagyok, de valamiért nem bírom rávenni magam, hogy lefeküdjek és aludjak pár órát, mert úgy nem vagyok fáradt, csak valahogy még sincs semmihez sem kedvem és energiám. Na és ilyenkor imádok olyan vígjátékokat nézni, amik szórakoztatóak, nem fárasztó humorúak és nem igényelnek túl sok agyi tevékenységet.


Szóval most ebből a típusból gyűjtöttem nektek össze 4 darabot, amiket nemrégiben láttam és úgy érzem ajánlanám nektek is. Van köztük olyan, amit még most játszanak a mozikban, de van, ami már bőven 1-2 éves, szóval a neten könnyebben találjátok meg. Ha pedig a címekre kattintotok, akkor meg tudjátok nézni a magyar szinkronos előzeteseket. Jó szórakozást hozzájuk!♥

JUMANJI - Vár a dzsungel

Őszintén, a régi változatot imádtam kicsiként, így eredetileg meg sem akartam nézni, mert úgy éreztem, hogy ez a remake biztos csak egy lehúzás, egy bugyuta, vicceskedő próbálkozás arra, hogy újból pénzt csináljanak egy jól működő történetből. 

De mégis itt van ezen a listán, szóval egyrészt mégis megnéztem, másrészt pedig egy extra nagy pozitív csalódás volt. 

Ez tényleg egy tökéletes családi film, mi is így éztük és mindenkinek nagyon tetszett. Aranyos, vicces és egy minimális szinten még fontos problémákat is felvet a "mai fiatalok világából". 

Én tényleg csak ajánlani tudom. 

ÚJRA OTTHON

Teljesen véletlenül találtam rá az előzetesére Youtube-on, de azt hiszem be kéne vezetnem ezt a stratégiát, mert rengeteg ígéretes filmet lehet így megtalálni, amiről egyébként még csak nem is hallana az ember. 

Cuki, romantikus vígjáték, az a tipikusan lányos film, helyes fiúkkal és aranyos történettel, nem sok drámával. 

Nekem személy szerint nagyon tetszett, hisz nem váltam tőle sokat, csak munka után bedőltem a laptop elé.

A történet egy anyukáról szól, akinek két kislánya van, frissen vált és egyszer csak megjelenik nála három tehetséges fiatal srác, akik beköltöznek hozzá. Ami pedig összeköti őket, az a filmezés.

Mindenképp ajánlom. 

VÉN RÓKÁK

Az emberek alapvetően odáig vannak a bankrablós filmekért, gondoljunk csak a Szemfényvesztőkre, az Ocean's Elevenre és így tovább. 

Viszont mi van akkor, ha nem jólfésült és szemtelen fiatalok esnek neki a dolognak, hanem három nyomorult helyzetbe került öregúr. 

Nos egy rettentő vicces és szerethető film, hisz gondoljunk csak bele, a cuki idősek legalább olyan hatással vannak az emberekre, mint a kisbabák, kiskutyák és bármilyen kisállat, egyszerűen meglágyul tőle a szívünk. 

Szóval ez is egy családosan nézhető film, amit mindenképp ajánlok, ha más nem, Morgan Freeman miatt.

A KEZDŐ

Ha már idősekről esett szó, akkor egyszerűen nem lehet elmenni emellett a film mellett sem. Robert De Nirot nyilván mindenki ismeri (még én is, ami nagy szó), bár nem sokaknak ugrik be róla egy kedves és cuki nagypapa, avagy öregúr.

Itt is az abszurd szituáció hozza a legtöbb szórakoztató pillanatot, hisz egy ilyen szép korban találja ki főhősünk, hogy ő gyakornok lesz egy ruházati webshopnál. Ez pedig ugye elég furcsán hangzik, főleg, hogy a legtöbb ilyesmi korú ember azt sem tudja pontosan, mi is az a webshop. (Persze tisztelet a kivételnek.) 

Főhősünk mellé csapódik még egy karrier orientált női főnök, éppen széteső családdal, így ebből is látható, hogy minden megvan egy igazán szerethető, aranyos és vicces családi mozizáshoz. Mi nagyon nagyon szerettük és még őszintén nem hallottam senkitől negatív kritikát a filmről.

Ha az ember intoleranciával nő fel, akkor hamar megtanulja és kitapasztalja, hogyan is lehet megoldani az étkezést egy rohanós napon, hisz a szülőknek általában erre is gondjuk van. Ugyanakkor én és még jó páran, csak tizenéves korunk környékén kerültünk bele a "mentesvilágba", így ez egy igazán nehéz és problémás felfedezési munka, hogy összerakjunk magunknak egy listát, hogy hol és mit ehetünk, ha csak 10 percünk van egy találkozóig és bent ragadtunk a városban vagy, ami még rosszabb, egy totál ismeretlen, esetleg külföldi városban vagyunk.

Egy barátnőmmel beszélgetve, aki csak nemrég csöppent bele ebbe a világba, gondolkodtam el azon, hogy annak idején nekem mennyire iszonyatosan hasznos lett volna egy lista, hogy hol és mit ehetek-ihatok a legnagyobb lelki nyugalommal, ráadásul lehetőleg olcsón. Így el is kezdtem összeírni az én eddigi bevált lehetőségeimet, hátha számotokra is hasznos lesz. 

Előre fontos elmondanom, hogy én tojás- és tejmentesen étkezem, így ezek az ételek mind tojás- és tejmentesek (nem csak laktózmentesek!), viszont glutént, szóját és egyebeket tartalmazhatnak. (Olajos magvakat, mint mandula vagy mogyoró sem tartalmaznak, mert arra is érzékeny vagyok.) 

1. McDonald's és a sima Hamburger, Spicy sertésburger, Chicken McNuggets, Halrudak, Burgonya, Almáspite és McBuri

A személyzet általában nem tud semmit az allergénekről, így érdemes wifin megnézni a meki weboldalát, mert ott nagyon szépen fel vannak tüntetve a különböző hamburgerek és egyebek összetevői. 

2. Döner kebab vagy gyros, ami minden egyes utcasarkon megtalálható

3. Burger King és a sima Hamburger, Chili Burger, Crispy Dog, Classic Dog, Burgonya, és Hagymakarika

Ha nem vagy benne biztos, hogy mit ehetsz itt, akkor szintén wifin keresztül érdemes letölteni a teljes menüt és kikeresni, hogy az 5, illetve 6-os számok mely neveknél nem szerepelnek.Egyébként általában ez a menü megtalálható az étteremben is a falra vagy a pultra kitéve.

4. Frei Café, ha olcsó és finom kávét keresel tejmentesen

Így a Frei Café nálam egyértelműen nyerő, főleg, hogy többféle alternatív tejük is van. 150 Ft pluszt számolnak fel érte, de így is csak 740 Ft max általában egy kávé, ami szerintem teljesen jó ár.
Az, egyetlen, amire lehetőleg figyeljetek, hogy, amikor látjátok, hogy készítik a kávétokat, sasoljátok, hogy biztosan alternatív tejet raknak bele, mert én lassan két napja szenvedek azzal, hogy rendes tejet kaptam, így pedig lassan 5 év után elsőnek látott tehén tejet a gyomrom és nagyon-nagyon nem örült neki. 

5. KFC és a Longer, Hot&Spicy Strips, Hot Wings csípős csirkeszárny, Piccolo saláta és Burgonya

6. SPAR Pékség

7. BUBU Bubble Tea

Régen volt már, hogy egy könyvajánló megírását ennyire vártam volna. Sajnos sokáig halogattam ezt a könyvet, mígnem egy szép korai nyári reggelen sikerült végre valahára leülnöm és elolvasnom ezt a minicsodát. Mint tudjátok, ritkán vagyok odáig egy könyvért, és ezt a mostanit sem szeretném az egekig magasztalni, hisz volt benne jószerivel hiba, de - és ez itt egy hatalmas de- iszonyatosan régen olvastam ennyire szerethető karakterekről.

Valamiért a depresszióról és öngyilkosságról szóló könyvek mostanában nagyon betalálnak nálam (aggodalomra semmi ok) és magam sem tudom miért, de rendkívül jól működnek ezek a szerethető, elesett és kilógó karakterek. Éppen ilyen volt Aysel és Roman személyisége is számomra. Semmi csicsa, felesleges kockák vagy csábító szöveg, de még csak a lassan klisének számító túlsúly vagy kényszeres feltűnési kísérletek sem fordultak meg a történetben. Ez pedig nekem most baromi jól esett.

A szereplők:

A történet:

A történet egy öngyilkossági kísérlet előtti nagyjából egy hónapot meséli el, ez már a legelején kiderül a regénynek, így folyamatosan lehet keresni a jeleket, hogy vajon sikerülni fog-e nekik, vagy csak az egyikőjüknek, vagy tanító jelleggel megmenekülnek és happy enddel zárunk. 

Nem szeretném lelőni a végét, viszont meg kell, hogy mondjam én nem teljesen ezt vártam, de megértem miért ez lett. Azt hiszem nem túlságosan kiszámítható, így az utolsó oldalakig lekötött és kíváncsian vártam hogyan is lesz a végén. Persze könnyű dolga volt, hisz a kötet igen csak vékonyka és az oldalakon sincs betűtúláradat, szóval alig pár óra alatt a végére lehet jutni, viszont ez nem azt jelenti, hogy összedobott munka lenne vagy éppen kevés.

Viszont talán egy picit mégis túl gyorsan történtek a dolgok, túl hamar alakultak ki kötelékek a szereplők között és így picit furcsa volt belegondolni, hogy hirtelen mekkora lelki társak lettek azok, akik alig pár napja ismerik egymást. Persze láttam már ennél sokkal, de tényleg sokkal durvább példát, szóval meg sem szólalok ennek a könyvnek az esetében.

Mint páran tudjátok, főleg, ha követtek instagrammon (@ambivalentina.books), nemrégiben nyelvvizsgáztam angolból, B2 szinten. Ez volt életemben az első, ami azért picit vicces, mert angolul még csak alig 3-4 éve tanulok, míg németül több, mint 8 éve és még mindig nincs semmilyen papírom róla, hogy beszélem ezt a nyelvet.

Persze a papír nem minden és erre én is rájöttem ez alatt a pár hónap alatt, amíg a nyelvvizsgára készültem. Viszont más érdekes, vagy legalábbis remélem, hogy számotokra hasznos gondolat is megfordult a fejemben ez idő tájt, bár a lényegi rész mégis csak az ominózus megmérettetés után jutott az eszembe. Szóval nézzük is, hogy én mikor, hol és miért vizsgáztam, na meg mik is azok a hihetetlen tippek és trükkök.

Az én sztorim:

Eleinte úgy vágtam neki az egésznek, hogy jövő ilyenkorra szeretnék megszerezni egy olyan C1 szintű oklevelet, amelyet a tengerentúlon is elfogadnak, ugyanis sajnos nagyon nem mindegy, hogy hol, melyik vizsgát teszed le. 

Ehhez még hozzájön, hogy mindegyik vizsga máshogy van felépítve, más a pontozási rendszere és lényegében mást kér és mér, mint a többi. Én, miután végül egyetlen vizsgára készültem, így egyetlen fajtát ismerek, de erről a későbbiekben még lesz szó.

Végül január környékén úgy döntöttem, hogy inkább még idén csinálok egy lehetőleg egyszerű B2-es vizsgát, amit elég volt számomra, ha itthon elismernek, máshol nem igazán szükséges. Így esett a választásom az Euroexam-ra. Viszonylag a könnyebb nyelvvizsgák közé tartozik, hisz nyelvtant nem kérdez, tényleg szigorúan csak a hétköznapi szókincset kérdezi, így a középiskolásoknak, fiataloknak pont megfelelő. 

Én külön angoltanárnál készültem föl a vizsgára, a euroexam által kiadott könyvekből, amikkel tényleg nagyon nagyon jól be lehetett gyakorolni a feladattípusokat, így élesben már nem sok meglepetés ért. Viszont fontos látni, hogy a nyelvtudást ténylegesen mérni, szinte lehetetlen. Éppen ezért ezek a vizsgák is nem a tényleges tudást mutatják, hisz ha az ember igazán begyakorolja ezeket a típusfeladatokat, akkor akár egy "igazából A2-es tudással" is meg tudja oldani a B2-es vizsgát. Illetve lehetnek olyan szerencsétlenebb esetek, amikor pont azt az apró témakört nem ismeri az ember lánya/fia, és ez olyankor rettentően kellemetlen. De éppen ennek az elkerülése végett írom ezt a posztot, szóval nézzük, hogy összességében milyen gondolatok fogalmazódtak meg a fejemben a vizsga után, amik remélhetőleg számotokra is hasznosak lesznek.

Tippek és hasznos infók:

- Minél többet kell olvasni. Mind angolul, mind magyarul, hogy az embernek a lehető legjobb szövegértési képességei legyenek. Enélkül nem a legkönnyebb kibogarászni a lényeget és könnyen bedőlhetünk a "gonoszabb" kérdéseknek.

- Az Euroexam jó választás, ha az a fontos, hogy legyen egy Magyarországon elfogadott nyelvvizsgánk, viszont fontos tudni, hogy pl. Amerikában ez "nem lesz érvényes".

- Hiába van bármilyen papírja az ember lányának, ha nem tud megszólalni az adott nyelven. Pl. egy állásinterjún nem azt fogják nézni, hogy hol vizsgáztál, hanem hirtelen át tudsz-e váltani az adott nyelvre zökkenőmentesen.

- 2020-tól elméletileg felvételi követelmény lesz egy B2-es nyelvvizsga az egyetemekre/főiskolákra való jelentkezéshez.

- Viszont jelenleg meg a legtöbb diplomához szükséges egy idegen nyelven B2-es szinten beszélni, szóval ez egyfajta "muszáj".

- Jelenleg 28 pluszpontot jelent ez a nyelvvizsga, míg a felsőfokú 40 pontot az egyetemekre való felvételiknél. Szóval jól jön, ha megcsinálja az ember még középsuli alatt.

- Nagyon-nagyon érdemes egy angoltanárhoz eljárni a vizsga előtt, minimum 4-5 órára, hogy felmérje a tudásod, tippeket és trükköket mondjon. Ebből kifolyólag csak olyan tanárhoz van értelme elmenni, aki már készített fel a te általad választott vizsgatípusra embereket. 

- A lehető legtöbbet gyakorold a típusfeladatokat. Pl. a levélírásnál rengeteg panelmondatot lehet megjegyezni, amik szinte bármilyen feladatban utána alkalmazhatóak, ezzel pedig elkerülhető a stressz miatti leblokkolás vagy tanácstalanság, ha egy nagyon lehetetlen feladatot kapnál. 

- Az olvasmányokban az angolok a lényeget a végére teszik, így ha kapsz egy kérdést, hogy mi volt a fő témája az olvasottaknak, akkor érdemes hátrébb keresni.

- A legtöbb helyen lehet használni szótárat, szóval semmiképp se hagyd otthon. Igen, az akadémiai magyar-angol és angol-magyar 10 kilós változatától le fog szakadni a vállad, de hidd el, hogy megéri. (Ugyanitt, ha német vizsgára készülsz: Hessky Regina tanulószótára a lehető legjobb választás.)

- Ha bármelyik szóban nem vagy biztos, nyugodtan keresd ki. Tényleg, a legtriviálisabbakat is. Stressz helyzetben teljesen normális, ha az ember elgondolkodik, hogy hány L-lel írjuk a really-t. A bicycle helyesírásáról nem is beszélve. (Valós eset. Négyen vizsgáltunk és egyikünk se tudta, annyira izgultunk.)

- Nem gáz az akcentus. Nekem is van, valószínűleg neked is van és a legtöbb magyar nyelvtanulónak is van. Ezt természetesen nem fogják pontozni és figyelembe se veszik, éppen ezért egyáltalán ne zavartasd magad vele...Mégis ha teheted, próbáld meg a brit hanghordozást használni, mert előfordulhat olyan vizsgáztató, aki berág egy rosszul kiejtett can't-tól. Ugyanitt jobb ha mellőzöd wanna/gonna szavakat, mert nem igazán egy nyelvvizsgára illőek. 

- Nyugodtan vigyél magaddal csokit, cukrot, gumicukrot, gyümölcslevet, vizet, bármit, amivel nem zajongsz és megnyugtat, úgy érzed szükséged lehet rá. 

- Ha van rá lehetőséged, egy barátoddal menj együtt, így pl. a szóbelire mehettek ketten, így a legizgulósabb részen lesz veled valaki, aki megnyugtat (és te is meg tudod nyugtatni őt), ráadásul előre tudtok gyakorolni és sokkal könnyebb idegen nyelven beszélni egy olyan emberrel, akit szeretsz, bízol benne és tudod, hogy milyen szinten van hozzád képest. (Illetve tudjátok előre megbeszélt jelekkel segíteni egymást, pl ha valamelyikőtök nem tudja, hogyan folytassa tovább.)

Végezetül pedig ne aggódj, sikerülni fog. Ha kellően odateszed magad, gyakorolsz és készülsz a vizsgára, biztos, hogy sikerülni fog, szóval egy nagy kalappal!♥
Tudom, ezek a tippek, trükkök és tapasztalatok nem túlságosan világmegváltóak, mégis én magamból kiindulva nagyon örültem volna, ha találok egy ilyen cikket még a vizsga előtt... Így remélem, hogy azért adott bármilyen új ismeretet számotokra.

Ha szívesen továbbolvasnál még nyelvtanulós témában, akkor mindenképp ajánlom a "Miért érdemes németül tanulni?" című cikkemet, vagy a "Hogyan olvass idegen nyelven?" témáról írt bejegyzésemet. 

Ti nyelvvizsgáztatok már? Szerintetek van lényegesebb különbség a különböző nyelvek nyelvvizsgái között? Ti mit tanácsolnátok, milyen szuper trükköt tudtok? 

Amikor megláttam az új megjelenéseket a Könyvmolyképző oldalán, egyszerűen rögtön szerelembe estem az Idol borítójával. Modern, színes, dinamikus, csak úgy vonzza az ember tekintetét, szóval telitalálat. Igen, még engem is megvett, hisz bár erősen ellenzem a borítók figyelembevételét könyvválasztásnál, mégis megesik velem, hogy egyszerűen elcsábulok... Aztán azon kapom magam, hogy egy pedofil életrajzát olvasgatom. Kínos.

Szerencsére ebben az esetben nem történt ilyen kellemetlen felismerés, mégis, mielőtt kézhez kaptam volna, egyre csak a negatív és csalódott olvasói vélemények jöttek velem szembe, így igazán izgultam, mi lesz ebből a végén. Én is utálni fogom? Vagy nekem valahogy tetszeni fog? Tényleg annyi hibája lenne, mint állítják?
Ráadásul ezt a kötetet recenziós példányként kaptam, amiért amúgy rendkívül hálás vagyok, így kicsit el is szontyolodtam rögtön az elején, mert ha nem tetszik, muszáj leszek megírni, az pedig nem a legjobb reklám egy kiadónak, így ezt általában szeretem elkerülni... No nem azzal, hogy mégis pozitív kritikát írok...

De lássuk is, milyen volt számomra ez a könyv? Utáltam? Szerettem? Vagy meg se mozgatott?

Általában egy gyors fülszöveg-csekkolással kezdünk, de ezt most kihagynám és ugyanitt szeretnék mindenki óva inteni attól, hogy valaha is elolvassa. Nem jó, nyálas, klisés és lelő minden apróságot, ami leköti a figyelmedet úgy az első 200 oldalon. 

Most úgy érezhetitek kezdődik a könyv szétcincálása, de nem. Be kell, hogy valljam, ez az első rubin pöttyös kötet a polcomon, de azért nagyjából tudtam mire vállalkoztam....És nem bántam meg.

A kötetben és az egész sorozatban egész nagy jelentőséget kap a zene, mondhatni erre épül, összeköti a szereplőket...És az olvasót is. Be kell, hogy valljam, hogy világ életemben szerettem volna megtanulni zenélni, de halláskárosultként és tényleg totálisan botfülűként ez a projekt halálra van ítélve. Így maradt az ábrándozás, és én úgy érzem ez az a fogalom, ami a legjobban leírja ezt a könyvet.

Ki ne szeretett volna bele valamilyen hatalmas popsztárba, rockbanda tagjába vagy bármilyen zenészbe fiatal kamaszkorában? Azt hiszem a legtöbb lányban, csakúgy, mint bennem is, egyszerűen van egy ilyen rajongói véna és ilyenkor természetesen elképzeljük, hogy találkozunk a kedvencükkel, kiszúr minket a tömegben és rájön, hogy hasonlítunk, mondjuk abban, hogy mi magunk is remek zenészek vagyunk és elvarázsoljuk kiválasztottunkat csodás hangunkkal. 

Ciki vagy sem, én ezt csináltam, aztán papírra is vetettem álmodozásaimat és így kezdtem el elsőnek szennyezni az internetet különböző fanfiction-eimmel. Ezzel pedig csak arra szerettem volna kilyukadni, hogy számomra az egész kötet olyan volt, mint egy jobban megírt fanfic. De egyértelműen fanfiction. Elrugaszkodva a valóságtól, felruházva a karaktereket csomó szuper tulajdonsággal és képességgel. Mármint komolyan. A semmi közepén él egy gyönyörű lány, akinek már most szuper melója van (könyvborítókat tervez !!) és egyszer csak beesik pont a szomszédba (a semmi közepén) az -elsőre még nem- áhított rocksztár. 

Igen, láttunk már ilyen történetet, de a legtöbb klisét okozó részt egész ügyesen kikerülte az írónő azzal, hogy a történet nem a szokásos "Jaj a pasim igazából celeb" mizériát taglalta, hanem sokkal inkább a celebélet hátrányaira és annak a feldolgozására fektette a hangsúlyt. 

Ebben pedig egészen jó volt. Kaptunk öngyilkosjelölt zenésztársat és természetesen az ivászat és féktelen bulizás, ami egyenlő a rocksztár élettel dolog sem maradhatott ki. Viszont ezeket meglepően jól sikerült kezelni és beleszőni a történetbe.
Elgondolkodtató bár nem volt, de nem is dolga annak lenni. Szórakoztató, nyaralós és napozós olvasmány, kisebb-nagyobb hibákkal, de én végül is élveztem. 

Viszont muszáj vagyok picit bővebben is beszélni a hibákról: Ott van a váltakozó szemszög, ami néha igazán összekavart, mert fogalmam sem volt, hogy éppen ki kinek mit is mond, ráadásul általában csak akkor esett le, hogy egész eddig falsch gondolatokat társítottam egy bizonyos karakterhez, amikor a másik nevét kimondta.
Aztán a rocksztár lelkületű érzelgős szövegeket író főszereplő férfiúnk, aki egyszerűen sehogy se akart igazán rocksztár lenni. Lehet az én fejemmel van a baj, de annyira, annyira egy izomagy és túlhevült átlag könyves pasinak tűnt. Semmi, de semmi rocker hatása nem volt, így pedig nehéz volt elképzelni, hogy az egész banda valami kemény zenét játszik (főleg a szende és szűzies barátnője betársulásával).

Ti olvastátok már az Idolt? Hogy tetszett nektek? Mit gondoltok, tényleg fanfiction érzete van, vagy ezt csak én képzeltem bele? 

Ki tudja... Minden esetre rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem ennyi idő alatt, amit most mindenképp szeretnék veletek is megosztani.

1. A blogger nem csak ír

Az ember lánya nem csak koptatja a klaviatúrát és érdekes cikkeket alkot. Összerak egy teljes weboldalt jó esetben elejétől a végéig: képeket szerkeszt, kódol, beletanul picit a marketingbe és még sorolhatnám.

Ezekre mind szükség van és nem csak itt a laptop képernyője előtt tiniként, hanem a való életben is. Szerintem szuper dolog, hogy ezeket mind magamtól a magam szórakoztatása és fejlődése érdekében megtanultam, mert nemcsak magát a tanulást szerettem meg ezzel, hanem évről évre tapasztalom, hogy ezek az apró ismeretek mennyire jól jönnek egy-egy helyzetben.

2. A netes barátság létező és fontos dolog

De még mennyire! Az évek során rengeteg helyről, játékokból, fórumokról és blogokról ismertem meg embereket és boldogan mondhatom, hogy barátokra is szert tettem. Sokakkal már találkoztam is élőben, akár többször is és úgy érzem ugyanolyan fontos és értékes kapcsolatok ezek számomra, mint például az iskolatársaimmal kötöttek. Persze, rengeteg veszély is leselkedik az ilyen ismerkedéseknél az emberre, de erről egy másik posztban már írtam bővebben.

Ehhez kapcsolódva muszáj megemlítenem, a nemrég lezajlott Cosmopolitan Blogger Dayt, amiről itt a blogon nem különösebben tervezem firtatni a véleményemet, ugyanakkor pár csodás lánnyal (#Felegáns Erna, Laura, Evelin, Éda) töltöttem az egész napomat, akik közül is egy leányzót muszáj kiemelnem, aki nem más, mint Sára. Vele az évek során egész szoros barátságot kötöttünk és igyekszünk évente többször is összefutni. Azt hiszem nyugodt szívvel nevezhetem a legjobb netes barátnőmnek.

3. Mindenkinek van véleménye, mindig

És ez a vélemény sokszor negatív, ráadásul annyira alpárian és érthetetlenül van megfogalmazva, hogy az ember a belső gyomorgörcs és bizonytalanság édes egyvelege mellett azért csak-csak nevet kínjában.

Ebben a pontban szeretném megjegyezni azt is, hogy számomra kisebbként érdekes volt belenézi a felnőttek blogjaiba, ahol anyukák, egyetemisták írtak és kételyeiket osztották meg bizonyos dolgokról vagy éppen értelmetlen hülyeségekről papoltak. Ez sokat formált a világlátásomon, tekintve, hogy szép lassan lepergett előlem a mázas burok, hogy a felnőttek tudják mit csinálnak (nem, ők se tudják igazából) és sokkal okosabbak nálam (nem, rengetegen nem azok)... Persze ugyanakkor a tisztelet kijár nekik... hát ezt is át kellett gondolnom még párszor. (Főleg, hogy mostmár én is felnőttnek számítok..... ezt igazán szeretném még egy darabig elfelejteni...)

Ide tartoznak még a jól ismert trollok is, akik néha mi magunk vagyunk. Azt hiszem mindenki megtapasztalta már, milyen könnyű akár névtelenül vagy csak az árnyból beszélni, kioktatni másokat. Észre sem vesszük, mennyire megbánthatjuk a másik felet, persze van, akit ez nem is érdekel.

A mai napig nem tudom az ilyen eseteket kezelni, ugyanakkor azt hiszem nagyobb tapasztalatom lett benne, mint a legtöbb korombelinek. Mind a blog, mind a csatorna egy olyan nagy támadási felület és lehetőség, amin már én is többször elgondolkoztam, hogy vajon jó-e, hogy ilyen nyitottan vállalom a gondolataimat.

Ugyanakkor ezek a vélemények lehetnek hasznosak is. Elképzelni sem tudom, hogy úgy vegyek például kozmetikumot, hogy ne néztem volna utána, hogy a többi blogger mit mond róla, de ezt egyre erősebben érzem a könyvek esetében is. Mert hát a blogger nem csak blogot ír hanem olvas is. Tisztában kell lenni a konkurenciával, na meg az ember magából kiindulva is tudja, hogy mennyi érdekes és értékes információt rejthet egy-egy webmagazin. :)

4. Tudom milyen a siker íze

Bár ha úgy lenne, akkor is írnék, ha senki sem olvasná, mégis ez egy fontos dolog számomra, hogy a blog által és a belé fektetett kitartó munkával úgy érzem már most rengeteg mindent értem el. Új barátokat, új kapcsolatokat, új tapasztalatokat és rengeteg pozitív visszajelzést szereztem.

Olyan jó érzés, amikor egy kommentben azt olvasom, mind itt, mind a csatornán, hogy feldobtam egy nézőm/olvasóm napját, hogy az én ajánlóm miatt néz meg egy filmet vagy olvas el egy könyvet, esetleg megfogadta a tanulási tippjeimet és beváltak neki.

Az ember piszkosul imádja hasznosnak érezni magát, így az ilyen visszajelzésekkor rettentően feldobódom és nem utolsó sorban rengeteg magabiztosságot is ad nekem. Túlzás lenne azt állítani, hogy emiatt csinálom, hiszen a blogolás nálam eléggé öncélú... Valahol muszáj a rengeteg gondolatomat kiszabadítanom a fejemből.

Ahhoz viszont, hogy ilyen visszajelzéseket kapjak, egy eléggé hosszú út vezetett, aminek persze még messze nincs vége. De amit mindenképp megtanultam a blogolásról, hogy csak akkor megy, ha tényleg a saját témámban írok, a legőszintébben és rengeteg szeretettel, na meg mérhetetlen kitartással. Mert egy jó poszt nem perceken belül készül el, ahogy az olvasók is szépen lassan jönnek csak.

5. Őszintének és etikusnak lenni nehéz
Persze ez a való életben sincs másként, mégis itt a blogon rengetegszer jön elő ez a téma. Mostanában óriási örömömre egyre több cég talál rám és ír, hogy esetleg dolgozhatnánk-e együtt... Ugyanakkor ezek a lehetőségek sokszor sehogy sem passzinthatóak a blog témájába és felépítésébe.
Nem leszek álszent, bizony én is el tudok csábulni egy pár ingyen terméknek és valahol fáj, amikor végül nemet mondok, mert egyszerűen azon kívül, hogy én örülnék neki, a bloghoz nem nagyon tesz hozzá semmit sem.
Ha meg mégis elfogadnám és esetleg nem válik be, nem tetszik, akkor pedig jön a következő kínos döntéshelyzet, hogy most mi is legyen. Tartozom-e annyival a cégnek, hogy nem húzom le? Mert ha rossz kritikát írnék, akkor ők nem akarnának velem többet dolgozni, ha viszont az olvasóimnak hazudok, akkor pedig az egész posztnak semmi, de semmi értelme nem lenne.

Mostanában rengeteg könyvértékelős posztot is láthattatok a blogon, ezeknek a nagy része pedig támogatott volt, szóval nem titok, hogy ezeket a könyveket a kiadótól kaptam. Előfordult már, hogy nem igazán tetszett a kapott/választott kötet és ilyenkor a mai napig dilemmában vagyok, hogy hogyan is írjam meg. Általában a szívemre hallgatok és igyekszem nem lehúzni, de nem az egekig magasztalni a regényeket, hisz egyébként a negatív reklám is reklám....De azért erre az irányra nem igazán hajlok. Számomra az őszinteség és a diplomatikus megfogalmazás a nyerő.

6. A nyelvtan órák hasznosak 
Lássuk be, helyesírási hibáktól hemzsegő bejegyzést a nagyvilág elé tenni iszonyatosan ciki. Persze, egy pár elgépelés egy blogon belefér, de jobb ha nincs. (Igen, nálam mindig vannak elgépelések, amikre általában utólag hívja fel valamelyik kedves barátom a figyelmemet. Igyekszem javítani.)
Amióta blogolok, úgy tényleg a publikumnak, rengeteget fejlődött a szókincsem és a helyesírási készségem. A jövőben szeretnék a legtöbb tipikus hibáról egy rövid posztot írni, de addig is ajánlom az e-nyelv.hu-t, illetve mindenki örök barátját, a google-t.

Másrészt pedig a gimnáziumi tanagyagban benne van a hivatalos levélírás is, amit bár nem tökéletes formaisággal, de majdnem napi szinten használok a blog miatt, és úgy gondolom ez egy hatalmas plusz, hogy már most "gyakorlatot" szerezhettem ilyen témákban is. 

Szóval valahogy így állunk jelenleg. Persze, még rengeteg kisebb és nagyobb dolog áll előttem (és a blog előtt), így szinte biztos vagyok benne, hogy akár hónapok múlva már egészen más pontokat és tanulságokat sorolhatnék itt föl nektek, hisz nem is véletlenül vártam ennyi időt a publikálásig.
A blogolással az ember folyamatosan tanul, minden egyes cikk mögött több napos töprengés, és kutatómunka áll, ami rengeteg új információt és új ismeretet jelent. Szóval összességében, nem bántam meg, hogy lassan 8 éve ez a hobbi teszi ki a napjaim egy részét és el sem bírom képzelni, mikor is fogom én ezt abbahagyni. Annyira erősen része már az életemnek, hogy azt hiszem nem is lennék igazán egész már nélküle.


Remélem tetszett ez a bejegyzés és egy kicsit inspirálóan hatott, na meg talán találtatok olyan tippeket, amiket hasznosítani is tudtok a saját blogotokon. Ha bármilyen kérdésetek felmerült a cikk olvasása közben, azt mindenképp jelezzétek kommentben. ♥♥♥ Ti mit tanultatok a bloggerkedésetek során eddig?