A távol-keleti irodalom igen közel áll a szívemhez, és ezt jószerivel az olvasóim is megtanulták már az évek alatt. Így nem hiszem, hogy meglepetés lenne, hogy amint találkoztam az  Athenaeum kiadó gondozásában megjelent A kis szöuli fazekasműhely kötetével, egyből lecsaptam rá. Őszintén, nem is csak azért, mert a kortárs dél-koreai irodalom egy feltörekvő írójának kötete, hanem mert maga a fazekasság, az agyaggal való munka igazán kedves a szívemnek. (Pár éve még kerámikus képzéseket is néztem, egészen egyetemi szintig, annyira beleszerelmesedtem az ilyen fajta alkotásba.) Így nagyon kíváncsian vártam, hogy mit tartogat a kötet számomra, főleg, hogy eddig még nem találkoztam a kiadó Global sorozatával, és bár a sorozatban megjelent könyvek borítói egytől-egyig nagyon szimpatikusak voltak, úgy éreztem ez a kötet fogja eldönteni, hogy a későbbiekben mennyire leszek nyitott a többi könyvre a sorozatból.

Fülszöveg:

Dzsongmin ​egyik pillanatról a másikra mond fel a munkahelyén, úgy érzi teljesen kiégett. Már évek óta fáradhatatlanul dolgozik, érzi, változásra van szüksége.

Miután hónapokra kivonja magát a társadalomból, most úgy dönt, újra összerakja az életét. Kimerészkedik az utcákra Szöul közelében, ahol belebotlik a Szojo fazekasműhelybe. Ahogy magához vonzza őt a hely fénye és melegsége, az agyag és a kávé illata, Dzsongmin úgy érzi, valami megmozdul benne…

Társra talál, akivel megoszthatja élettörténetét, s közben az évszakok múlásával egyre inkább visszatér önmagához. Sorra készülnek a tányérok és edények, s ahogy keze egyre elfoglaltabb, úgy elméje lenyugszik és szíve kitárul, mint még soha azelőtt.

Korea feltörekvő tehetségének felemelő története olyan régi módszerekről, amikkel rátalálhatunk a közösségre, ahová tartozunk. Egy mese arról, mi történik, ha lelassulunk ebben a rohanó világban.

Dzsongminnak örökre az emlékezetébe vésődött, ahogy tavaly először megszúrta egy tüske.

Rengeteg gesztenye hullott ősszel a földre. Kezébe vett egyet, amire senki nem lépett még rá. Letörölte róla a piszkot, és kibontotta a tokot. Üres volt, mintha valaki már kivette volna belőle a magot. Összegyűjtött még néhány üres tokot, a durva tüskék a tenyerébe fúródtak. A gesztenyék között megbújt egy dühítően éles darab. Dzsongmin erősen rászorított a tüskés héjra. Meg akarta büntetni a kezét, amely eddig olyan hanyag szövegeket írt. Kerek vércseppek serkedtek a tenyeréből. Zsibbasztó fájdalom futott végig a karjából a gerincén keresztül egészen a lábujjáig.

Attól a naptól kezdve Dzsongmin többé nem hagyta el a házat. Akkor még egy teljes évszak sem telt el azóta, hogy a Gesztenyesor városrészbe költözött.

Én és a könyv:

Bár kevés dél-koreai könyvet olvastam eddig életemben, filmet és sorozatot annál többet láttam, így már ennyiből is ki tudott rajzolódni számomra, hogy európai szemmel ez a nyelv teljesen máshogy van felépítve, mint amihez mi hozzá vagyunk szokva. Magyarra fordítva, de igazából már angol nyelven is nyelvidegenül hangzanak a mondatok, olyan kifejezéseket és szavakat használnak, olyan mondatszerkezeteket, amik számunkra elsőre furcsán hangzanak. 

Emellett pedig a kultúrális különbségek a reakciókban is megjelennek, hiszen teljesen el tudnak térni attól, amit olvasóként vagy nézőként várnánk, mint európai személyek. Számomra ez rendkívül érdekes, és furcsa mód vonzó is, így nagyon örültem, hogy a könyvben is ez a világ köszönt rám és végtelen nővérről és bátyról olvashattam például. (Ez egy nagyon tipikus megszólítási forma ebben a világban.) 

Mivel az évek során rendkívüli módon beleástam magamat a különböző távol-keleti kultúrákba, így nem volt annyira új számomra ez, illetve nem találkoztam értelmezhetetlen, vagy ismeretlen jelenségekkel, kifejezésekkel. Viszont ha egy teljesen avatatlan, a témában új olvasó helyébe kéne képzelnem magamat, akkor úgy érzem több minden is magyarázatra szorult volna, ami csak nagy ritkán jelent meg lábjegyzetben a könyvben. Persze a lényeges részek így is teljesen értelmezhetőek voltak.

Őszintén vegyes érzelmeim vannak a könyvvel, de összességében nagyon közel nőtt a szívemhez. Alig üti meg a 200 oldalt, ami lássuk be, igen rövid könyvként bélyegzi meg, mégis lehetetlen volt számomra gyorsan haladni vele. Nem azért, mert nem élveztem volna, vagy nem kötött volna le. Épp ez az, hogy lekötött, de egy olyan módon, hogy a mondatait, a gondolatait és cselekményét hosszasan kellett emésszem, legfőképpen azért, mert folyamatosan megérintett és a saját életem egy pontjára mutatott rá, így képtelenség volt nem reflektálni rá ezzel is meg-megállva az olvasásban. 

Egy nagyon izgalmas és érdekes belső utazást okozott számomra a könyv, mindezt bármiféle tudatos elgondolkodtatás vagy önsegítő kötet hangulat nélkül, ami így egy nagyon kellemes és természetes élményként hatott. Olyan volt mint egy jó nagy adag meleg tea egy hideg esős napon.

Több dolog is különösen tetszett a történettel kapcsolatban. Az egyik mindenképpen a szerelmi szál, ami tökéletes mértékben lett adagolva, hiszen nem ezen van a hangsúly, egyszerűen egy olyan mellékszál, ami olyan természetességgel szövődik bele a történetbe, ahogy egy jó slow-burn románcnak kell, emellett pedig mindenképp megemlíteném az egyik fő konfliktust, amely egy régi baráttal való eltávolodást mutatja be. Nagyon emberi és valóságos volt ez a nem direkt ellentét, amelyet a külső tényezők szültek, mégis egy barátság szenvedte el anélkül, hogy bármelyik fél igazából "rosszat tett volna". Annyira gyakori dolog ez mégis, amikor történetmesélésr ekerül a sor, valahogy az igazán direkt és egyértelmű konfliktusok kerülnek előtérbe. Pedig a könyvben szereplőnek is igen nagy súlya és vonzata van. 

Az egész könyv hihetetlenül valós és nagyon jól értelmezhető érzelmeket mutat be, amik úgy érzem sokakkal tudnak rezonálni, vagy legalábbis velem mindenképp rezonáltak. Nagyon örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet és mindenképp meggyőzött, hogy a Global sorozat köteteit vegyem egy kicsit közelebbről is szemügyre, valószínüleg jól járok vele. 

Nyereményjáték:

Az alkotás öröme olyan problémákra is gyógyírt ígérhet, melyekre első pillantásra talán nem is gondolnánk. Dzsongmin élete új vágányra kerül, mikor felmond a munkahelyén, de nem is sejti, milyen új utakat ismerhet meg, mikor egy kávézónak hitt fazekasműhelybe toppan. Tartsatok a Blogturné Klub három bloggerével ezen a belső barangoláson, s a turné végén megnyerhetitek Jon Szomin regényét az Athenaeum jóvoltából!

 Úgy tűnik 2025 egy ilyen gyermekkönyves év lesz, vagy legalábbis eddig mindenképpen az. Ezzel viszont nincsen semmi probléma, én kifejezetten örülök, hogy olyan témák jönnek fel a blogon, amik eddig nem voltak, mégis kedvesek a szívemnek. Ebbe a leírásba pedig több, mint tökéletesen beleillik Pettson és Findusz sorozata Sven Nordqvist-tól, hiszen én már az a generáció vagyok, aki elmondhatja, hogy ezen nőtt föl, így különösen kedves a szívemnek. Tehát alig vártam, hogy kézbe vehessem ezt az új változatot a már jól ismert könyvekből.

Fülszöveg:

Hallottad már a történetet, amikor Pettson palacsintatortát akart sütni Findusznak? Jó nagy kalamajka kerekedett belőle! A népszerű mese új, kukucskálós változata, amelyben ablakokat nyitogathatunk, és füleket húzhatunk ki.

Én és a könyv:

Kevés olyan mesekönyv maradt meg kicsi koromból, ami a mai napig is leköt, és boldogan veszem a kezembe. Ezek közül egyértelműen éllovas a Pettson és Findusz sorozat, ami nagyjából 5-6 éves koromban lopta be magát a szívemben, és azóta is köszöni szépen jól elvan odabent. 

Ami viszont azt hittem, hogy már elmúlt, az a gyermeki rajongás a nyitogathatós, interaktív könyvek iránt. Emlékszem kicsiként még volt egy olyan, ahol a kinyitható ablakok mögött nem csak a gyümölcsök képei voltak, hanem ha megdörzsölted a papírt, illatos is lett a kezed. Ezzel engem teljesen levettek totyogóként a lábamról, de már az is bőven elég volt, hogy ha lehetett mozgatni a karaktereket, ablakokat nyitogatni vagy csúszkákat húzogatni. 

Bár a Palacsintatortában nem lehet megszagolni Pettson cukros alkotásának illatát, szomorúságra semmi ok: az ablakos megoldással egy rakat új izgalmat tartogat a könyv, ami mind-mind végtelenül kedves és kreatív megoldás, ami feldobja az egyébként ismert sztorit, hiszen a kandúr híres 6 szülinapjára illendő palacsintatorta esetéről már hallhatott az olvasó. Ez pedig szerintem remekül bemutatja, hogy mennyire jól működik ez a világ, és mennyire szerethetőek a karakterek, hiszen ugyanolyan izgalommal, ha nem nagyobbal, lapozgattam végig és kukucskáltam be az ablakok mögé vagy húzogattam a csuszkákat, mint a klasszikus mesekönyv változatában a könyvnek. 

Számomra hihetetlen volt, mennyire élvezetes így huszonéves fejjel is egy gyermekkönyv, így ki is próbáltam, hogy vajon én vagyok-e az egyetlen, akiben ez annyira kedves emlékként él a zöld csíkos nadrágos kandúr és gazdája, hogy a mai napig boldogan ül le lapozgatni egy ilyen könyvet, viszont az derült ki, hogy ebben egyáltalán nem vagyok egyedül. Egy baráti összejövetelen körbeadtam a kötetet és hihetetlen volt látni, hogy az emberek nem csak úgy belelapozgattak, hanem tüzetesen végigolvasták, végignézegették a könyvet, így mire mindenki a végére ért és kicsodálkozta a magát, majd egy óra is eltelt. (Pedig én nem mondtam elöljáróban semmit, csak hogy milyen vagány új könyvem van.)

Azt hiszem ez is jól mondja, hogy a bennünk élő gyermeki én ott van mindenkibén és érdemes néha foglalkozni vele, a kedvére tenni, mert meglepően hatásosan tesz minket boldoggá és elégedetté. Így ezt a könyvet hangsúlyozottan szeretném nem csak az anyukáknak ajánlani, vagy olyanoknak, akik egy kisgyermek számára keresnek lapozgatni valót, hanem egyszerre minden felnőttnek is, akkor is ha eddig nem ismerte Pettson és Findusz illetve a muklák kalandjait: lapozgasd, merülj el és hagyd, hogy az olyan apróságok felvidítsanak, mint egy hordágyon hordozott széttört tojás.

Nyereményjáték:

Mindig öröm Pettson és Findusz társaságában újabb kalandokat átélni, ugyanakkor a régieket visszaidézni is csodás, hát még, ha új és interaktív módon válhatunk mi is a mese részévé. Tarts bloggereinkkel és fedezd fel mit tartogat a Palacsintatorta története ebben az ablaknyitogatós, fülhúzogatós változatban!

További állomások:

 Be kell valljam, szkeptikusan álltam neki ennek a könyvnek. Ritkán olvasok ennyire ifjúsági irodalmat, és a fülszöveg sem tudom, hogy igazán meggyőzött-e. Végül, valahogy mégis azon kaptam magam, hogy csak úgy pörgetem az oldalakat és alig várom, hogy újból és újból a kezembe vehessem, és ismét belefeledkezzek Mar történetébe. 

Fülszöveg:

Egyszer volt, hol nem volt.

Marjan édesapja mindig ezzel kezdte a meséket, például a lányról, aki egy unikornist szabadított ki a vadász csapdájából, vagy a pásztorfiúról, aki megmentett egy griffmadár fiókát. Marjant lenyűgözték és kíváncsivá tették a csodálatos állatok.

A kislányból aztán nagylány lett. Apja váratlan halála után igyekezett kézben tartani mindent: tanulást, barátságokat és apja kevés pénzt hozó állatorvosi praxisát. Aztán egy napon látogatója érkezett, aki megdöbbentő dolgot árult el neki: az édesapja nem közönséges állatorvos volt. Az állatok, akikről mesélt, valóságosak, és apja beutazta a világot, hogy gyógyíthassa őket. A munkája mostantól Marjanra vár.

Marjan egy titkos világba lép be, ahol varázslatos lényeket adnak és vesznek, őriznek kincsként vagy ejtenek csapdába. Új, különös barátokra lel: egy griffmadár mellett felnövekvő angol fiúra, és egy boszorkánynak készülő lányra, aki megszökött otthonról, hogy hozzá hasonlókra találjon. Közben régi barátai és osztálytársai előtt Marjan minden erejével igyekszik titokban tartani kettős életét.

Minél inkább belebonyolódik a csodálatos állatok életébe, annál közelebb kerül ahhoz, hogy megtudja, ki gyilkolta meg az édesapját, de nyomára bukkan egy embert és állatot egyaránt veszélyeztető, döbbenetes igazságnak is, ami újra feléleszti benne a fogékonyságot a csodákra.

Kiyash Monsef Párizsban született, és Észak-Kaliforniában nőtt fel. Emmy-díjra jelölték, mint rendező-producert, de ír elbeszélést és képregényt, készít videókat és videójátékokat is. Rövid írásai megjelentek a Byliner, New Millenium Writings és a Penumbra's New Fiction című kiadványokban. Egyszer volt című könyve a mítoszok, legendák és a folklór iránti szenvedélyes szeretetéből született, és a vágyból, hogy felfedezze és megőrizze iráni örökségét (hiszen Marjanhoz hasonlóan félig iráni származású). Fontos az állatok iránti szeretete és a benne élő kitartó hit, hogy a szörnyek jóval érdekesebbek, mint a hősök. Kiyash a családjával együtt Észak-Kaliforniában él.

Én és a könyv:

A legnagyobb erőssége a könyvnek, a különböző mitológiák bevonása és keresztezése volt a számomra. Nagyon szerettem a rövid történeteket, ahol a különböző lények jobban be lettek mutatva, egyfajta sokadik verziós eredettörténettel. Mindenképp kellett hozzá egy pici rugalmasság, viszont ez adta a szívét a sztorinak és valahogy nagyon sikerült úgy megfogni, hogy szépen illeszkedjen és egy teljes egészet alkosson a végén. 

Eleinte ódzkodtam a fiatal főszereplőtől, és a ténytől, hogy mennyire fiataloknak íródott történetet vettem a kezembe. Egyszerűen tartottam tőle, hogy gyerekesnek és bugyutának fogom érezni. (Ha felmerül a kérdés, hogy akkor mégis miért vettem egyáltalán a kezembe a könyvet, akkor arra az a válaszom, hogy szeretném tudatosan bőviteni az olvasási spektrumomat, és úgy érzem, ebbe a gyermek és ifjúsági könyvek is bele kell, hogy tartozzanak. Itt pedig az ifjúságit a vörös pöttyösök alatti korosztályra értem.) 
Viszont az a váratlan és meglepő fordulat ért, hogy bizonyos részeken úgy éreztem, hogy nem hogy nem butácska a történet, vagy éppen gyermeteg, hanem egyenesen ijesztő. Számomra bizonyos jelenetek egészen erős érzelmeket váltottak ki és magam is meglepődtem mi minden fér bele ebbe a fiataloknak szánt kategóriába. Ugyanakkor simán lehet, hogy ezek a dolgok így felnőtt fejjel lettek ennyire rémesek, mert belegondolva kisebbként még vihorászva néztem a horror filmeket, ma meg a lehető legnagyobb ívben igyekszem elkerülni őket. 

Ugyanakkor, az ijesztő részeket nem negatívan éltem meg, kellemesen borzongattak és jó érzés volt megélni őket. Úgy érzem adtak egy meglepő komolyságot a történetnek, ami így kifejezetten élvezhető volt felnőtt fejjel is. Sőt, olyan kérdéseket vetett fel, amikre a mai napig nehezen találja meg az ember a választ, pedig csak egy 15 éves kislány a főszereplőnk, és sajnos nem ő kérdezett. Ő a válaszokat kereste.

Őszintén én nagyon szurkoltam, hogy legyen benne egy romantikus szál is, és összességében igazából rá kell, hogy jöjjek, megkaptam. Valószínüleg, ha ennél több lett volna, az elviszi a történetet, és ki is billenti azt a felépített koncepciót, ami a végére olyan szépen kikerekedett. 

A történet fő kérdése pedig, ami által kicsit krimiként is értelmezhető a könyv, hogy ki is ölte meg Marjan édesapját, számomra egy egészen meglepő fordulattal lett megmagyarázva, amit teljes mértékben el tudtam fogadni, habár egyáltalán nem számítottam rá. De ilyen egy jó krimi, nem? Logikus és mégis, az ember nem tudta magától megfejteni.

Összességében úgy érzem, hogy egy végtelenül szerethető és izgalmas történetet ismerhettem meg, aminek a legnagyobb problémája, hogy nem kapott a történet nagyszerűségéhez mérhető borítót. Így úgy érzem muszáj hangsúlyoznom, hogy nem szabad a borító alapján ítélni, ez egy olyan kötet, amit érdemes elolvasni, még akkor is, ha a borító nem érződik annyira hivogatónak. 

Csak ilyenkor jövök rá, mennyire ritkán írok nem Blogturné Klubbos keretek között könyvekről, amikor egy ilyen recenziót kezdek el papírra vetni, és meglepődve veszem észre, hogy nincsen semmilyen struktúra, amit követnem kéne. Idén mindenképp szeretnék többször írni turnén kívüli könyvekről, hiszen egyrészt rengeteg még olvasatlan cím sorakozik a polcomon, másrészt pedig szeretnék visszanyúlni pár régebbi megjelenéshez, amiket mindenképpen szeretnék Nektek ajánlani. 

A Momo című könyv, amiről ez a bejegyzés szól, viszont érdekes módon egy külső ajánlásra jutott el hozzám. Az egyetemen, egy tanárom ajánlotta, aki TED előadást is tartott róla. (Ha érdekel titeket itt tudjátok megnézni.) Még mielőtt belemerülnék a könyv kibeszélésébe, szeretném megjegyezni, hogy majd az egyetemről is tervezek írni a közeljövőben, hiszen igen nagy változások álltak be az életemben, és bár az alapképzésemet műszaki területen végeztem, most a mestert már a művészetin, szóval úgy hiszem ez is megérne még egy misét a későbbiekben. 
Viszont, most itt az ideje, hogy beszéljünk egy kicsit a Momoról, avagy miért ajánlott egy egyetemi tanárom egy meseregényt nekem, illetve mindenki másnak?

Fülszöveg:

A Végtelen történet szerzőjének világsikerű műve egy modern nagyvárosban játszódik, valahol Dél-Európában. Egy kísérteties társaság, a szürke urak csoportosulása hatalmába keríti az embereket, és arra ösztönzi őket, hogy takarékoskodjanak az idővel. A regény a kiváló műfordító, Győri László új fordításában jelenik meg.

Én és a könyv:

Bár nem szoktam többnyire a cselekményről részletesebben írni, hiszen általában a fülszöveg szépen felvezeti azt, így nekem elég csak reflektálnom az olvasottakra, most úgy érzem jobb, ha első körben ezzel kezdem, hiszen ilyen rövidke fülszöveget nem is tudom mikor láttam utoljára. 

Történetünk majdhogynem a jelenben játszódik, egy képzeletbeli modern nagyvárosban. A főszereplőnk Momo egy kislány, úgy nagyjából 12 éves forma és város szélén él egyedül. Nem tudni, hogy kik a szülei, egy árvaházból szökött meg és a környék lakói úgy döntenek, hogy hagyják, hogy ott éljen közöttük egyedül, de igyekszenek mindenben támogatni. Cserébe Momo meghallgatja őket, ami nem hangzik elsőre egy nagy és nehéz dolognak, de olyan csodálatosan hallgatja meg az embereket, hogy azok kibékülnek, megoldást találnak problémáikra és egyszerűen megkönnyebbűlnek. 

Idővel viszont megjelennek a szürke urak, akik ráébresztik az embereket, hogy nem csak pénzzel lehet takarékoskodni, hanem idővel is. Avagy bevezetik az ultraproduktív korszakot, ahol minden a profit növeléséről és optimalizálásról szól. Ismerősen cseng? Lényegében ebben élünk. 

A Momo egy olyan színes tanmese, amit őszintén úgy érzem érdemes lenne említeni például Orwell Állatfarmja mellett. Én végig, amíg olvastam a könyvet, úgy éreztem, hogy őszintén nem gyermekeknek szól, és néhol még azon is elgondolkodtam, hogy vajon egy gyermekben hogyan csapódhat le ez az egész, mit ért meg belőle, hiszen olyan erős társadalomkritika bújik meg a lapok között. (Ez véletlenül sem a fiatalabbak degradálása, egyszerűen csak nem bírom elképzelni, hogy a mélyebb értelmet elvéve vajon hogyan működik a mese.) Mégis, egy nagyon sikeres és ismert mese, ami viszont elgondolkodtatott azon, hogy vajon hogy lehet, hogy én életemben először 25 évesen futottam bele, és egészen eddig nem is hallottam róla. A lényeg, viszont, hogy végre megtörtént a nagy találkozás, és titeket is csak buzdítani tudlak, hogy adjatok egy esélyt ennek a mesének még felnőtt fejjel is, mert mindenképp megéri.

Rég olvastam ennyire kellemesen elgondolkodtató történetet. Amikor a befejezés után még velem marad az egész világ és úgy érzem, még van mit emészteni rajta, mit átgondolni és szívesen hozom fel témának beszélgetésekben. Most úgy éreztem már olvasás közben, hogy egyszerűen mondanom kell a barátaimnak, ismerőseimnek, hogy mit olvasok és hogy mindenképp rá kéne nézniük nekik is. 

Pedig nem mond semmi nagyot, nincs benne igazi világmegváltás, mégis elindít egy olyan úton, amin szerintem mindenképp érdemes elgondolkodni. Mi is az idő, mi is a mi időnk, mennyibe kerül, mi az értéke és mire érdemes fordítani. Nehéz megtalálni az egyensúlyt a megfelelő mennyiségű produktivitás és haladás, illetve pihenés és életélvezet között. Egyik oldalról rohanunk egy mókuskerékben, ahol úgy érezzük sose érhetjük utol a többieket, akiknek nyilván tuti jobb az életük, másik oldalról meg folyamatosan olyan mondatokat dobálnak hozzánk, hogy "Létezz a pillanatban!" vagy "Állj meg és csak lélegezz!" és valamiért annyira nehéz mindkét gondolatmenetet szem előtt tartani és a középutat megtalálni. 

Én úgy éreztem, hogy így év elejére pont erre volt szükségem, nem egy éviránytűre vagy vision boardra. Ez a kötet kellemesen elgondolkodtatott, hogy mit is szeretnék az időmmel kezdeni és úgy érzem, hogy egy újabb megközelítést adott, amit a fentebb megnevezett módszerek nem igazán fednek le, pedig igazán szükség lenne rá. Egy szó mint száz, csak ajánlani tudom! 

Ritkán esik meg, hogy inkább az angol címét használom magyarul is a könyveknek, de ez most határozottan egy ilyen eset, hiszen az "Álmodtam egy bálról" meg sem közelíti a Once Upon a K-Prom gondolatát. Hiszen bizony, bizony, csak úgy, mint a K-pop vagy K-drama, úgy a K-Prom is Dél-Koreára utal. Aki pedig régóta követ engem, az jól tudhatja, hogy tini éveim alappillérét képezték a kpopos tartalmak, így nagyon kíváncsi voltam, hogy mit tudhat egy ilyen című könyv. Nem mellesleg pedig továbbra is annyira hihetetlen a számomra, hogy ez az egész jelenség ennyire berobbant, hiszen "bezzeg az én időmben", ez még alig volt ismert és lássuk be, kicsit furának is volt kezelve, az aki ezeket szerette...

A K-pop és a szórakoztató irodalom keveredése viszont abszolút nem új a nap alatt, hiszen ahol vannak rajongók, ott előbb utóbb felütik a fejüket az olyan kreatív megmozdulások is, mint a fanfiction írás. (Ha valaki számára nem tiszta ez a fogalom, akkor lejjebb a cikkben részletesen elmagyarázom mi is ez a jelenség.)

Ennek tudatában pedig mégkíváncsibban kezdtem bele a könyvbe, hisz érdekelt, mennyire lesz fanfiction szaga a történetnek, illetve bennem volt, hogy miért pont ez a történet jutott el odáig, hogy kötetként is megjelenhetett. 

Fülszöveg:

Az ​milyen, ha a világ legnagyobb K-pop-sztárja hív el a végzős bálra?

Elena Soo mindig úgy érezte, hogy háttérbe szorul. Legyen szó a sikeres nővéreiről, a jóval népszerűbb ikerbátyjáról vagy a vagány barátnőjéről, úgy tűnik, mindenki pontosan tudja magáról, hogy ki ő, és mit akar elérni. Kivéve Elenát.

De van egy dolog, amiben ő is biztos: nem akar elmenni a végzős bálra.

Amíg a suliban a bálra készülve mindenki a kardíszek és a ruhák bűvöletében él, Elena inkább a közösségi ház megmentésén fáradozik.

Így aztán amikor a nemzetközi K-pop-szupersztár, Robbie Choi megjelenik a házuknál, hogy elhívja őt a bálra, a lány teljesen összezavarodik. Ki az egyetlen ember, aki mindig olyannak fogadta el Elenát, amilyen volt? A gyerekkori legjobb barátja, Robbie Choi. És mi az, amire a lány titokban talán mindennél jobban vágyik? Az, hogy betartsák az egymásnak tett gyerekkori ígéretüket, és együtt menjenek el a végzős bálra.

De ennek a fogadalomnak már hét éve, és ezzel az új K-pop-imidzzsel, a rózsaszín hajával és a mindig stílusos öltözetével Robbie már nem az a cuki, bolondos fiú, akire Elena emlékezett. Nem az a fiú, akivel annak idején megosztotta a titkait. És akit szeretett. Ráadásul egy olyan sráccal bálozni, akinek folyton sikítozó rajongók, online gyűlölködők és könyörtelen paparazzók vannak a nyomában, a legutolsó dolog, amire Elena vágyik. Még akkor is, ha megállás nélkül csak Robbie mosolyára tud gondolni…

TikTok-szenzáció! #BookTok, #OlvassEgyJót

Éld át a szerelemre találás történetét!

Én és a könyv:

Nem titok, hogy életem során nem kevés fanfictiont olvastam, sőt a mai napig szoktam, illetve régebben még én is megpróbálkoztam az írással, de ez a fajta lelkesedésem az évek során határozottan alábbhagyott. 

A fanfiction magyarra fordítva annyit tesz "rajongói fikció" tehát egy olyan elképzelt szituáció, ami a rajongók által lesz megálmodva, ami enyhén egyértelműsíti, hogy a fanfiction-ök legnagyobb százaláka romantikus, és arról szól, hogy a rajongó karaktere hogyan jön össze az áhított sztárral. Persze ennek vannak válfajai, így nem ritka, hogy két előadót boronálnak össze az ilyen történetekben, vagy éppen megpróbálnak mindenféle egyéb műfajt belecsempészni a dologba, így a horrort, thrillert vagy családi drámát. (A paletta ma már végtelenül színes.) 

Ma már nem ritka, hogy az ilyen fanfiction-ökből tényleges könyv készül, vagy akár sorozat és film is, gondoljunk csak az After-re, ami az összes felsorolt médiumot megjárta, pedig eredetileg egy egy Wattpad-os One Direction fanfiction volt. 

(Illetve ez már csak abszolút érdekesség a témában, de sokan például a Rómeó és Júliát is fanfiction-ként tartják számon...Igen, azt a Rómeó és Júliát, amit Shakespeare írt, mivel van egy vers, ami mégrégebbi és határázottan a történet alapjául szolgálhatott.) 

Visszatérva a Once Upon a K-promra, ez a kötet egyébként nem fanfiction, bár a szerző maga is K-pop rajongó, de nem tudni semmilyen pontos bandáról vagy idol-ról, akiről mintázta volna a főszereplőnket. Maga a történet pedig éppen hogy nevezhető fanfiction típusúnak, és sokkal inkább egy kellemes amerikai tinisytori érzetét kelti. Az a fajta, amiből a kétezres években a Disney Channel tucat módra gyártott. Cuki, kedves, de igazán nagy fordulatokban nem bővelkedik, legalábbis nem úgy, ahogy a fanfiction-ök vagy éppen a koreai drámák világában szokás. (Nincs emberkereskedelem, sem lövöldözés, titkos családi kötelékek, elcserélt gyerekek vagy bármi olyan, ami egyébként az ilyen történetekben meglepően gyakran, szinte toposzként meg szokott jelenni.) 

Ezzel szemben tényleg az olvasó kap egy tündérmesét, ami megmelengetheti a szívét. Őszintén nem tudtam eldönteni, hogy megfelelően egyensúlyozott-e a realisztikus és fikciós elemekkel, hiszen kell egyfajta elengedés az ilyen történetekhez, hogy ne érezze az olvasó a szükségét, hogy minden szépen meg legyen magyarázva és a helyére illesztve, mert az egyszerűen lehetetlen, így inkább arra lehet törekedni, hogy ezek szimplán csak ne legyenek zavaróak. Egyébként szerintem ez többnyire szépen ment is, nem volt túl sok a hirtelen luxus élet, vagy az elképzeltekhez képest túl valótlan az idol élet, bár például külön kiemelni, hogy egy idol mennyit nasizik, számomra furcásn veszi ki magát, hiszen híresen nagyon oda kell figyelniük az alakjukra. (Bár tény, hogy ez is megjelent a könyvben, egy női idolon keresztül. ) Emellett viszont volt több olyan tipikusan kpop-ra jellemző elem is, amit nagyon örültem, hogy belevett az írónő a kötetbe, így abszolút hitelesnek hatott az én öreg kpopper lelkemnek a könyv és őszintén jól esett, milyen "mélyen" bemutatta ezt az iparágat a történet, felvillantva a debütálás és a rookie korszak nehézségeit, a szerződések furcsa záradékait, vagy hogy hogyan zajlik egy fantalálkozó és koncert, hiszen mindegyik nagyon speciálisan ki van dolgozva és rendkívül tipikus a kpop műfajára. 

Ami külön rendkívül találó volt a számomra, az a képzeletbeli Kpop bandáknak a profilja, ami 1/1 úgy lett megalkotva, mint az igaziak. (Ezeket anno én is fordítgattam egy csodacsapattal magyarra, ezen a blogon, ami nem mellesleg a legnagyobb magyar nyelvű gyűjtemény: My K-blog) Ezek mind abszolút hozzátettek ahhoz, hogy kellően meghozza azt a légkört, amitől bele tudtam merülni a történetbe. 

Ezek mellett pedig maga a történet rendkívül cuki. A gyerekkori első és igazából egyetlen szerelem bemutatása nem tud nem hatni az olvasó érzelmeire, és összességében bárki tud ezzel azonosulni, ahogy azzal az elveszett lánnyal is, aki 17 évesen végtelenül keresi a saját útját, és úgy érzi mindenki számára végtelenül egyértelmű, csak pont neki nem. (A történet ezt a szálat pedig nagyon szépen végigviszi anélkül, hogy szájbarágósan vagy drámaian megmutatná a helyes irányt, ami nekem végtelenül szimpatikus volt.) 

Összességében szerintem bárkinek, aki egy cuki nyálas romantikus történetre vágyik, jó választás, aki pedig mellette még kpop rajongó is, annak pedig méginkább, hiszen nagyon szépen visz bele ebbe a világba, és több noszalgikus érzést keltő kis megjegyzést is belevisz, mint például a régi nagyok megnevezését vagy beleszövését a történetbe picit. (Illetve szerintem még sose vigyorgtam egyetlen írói köszönetnyilvánítás olvasása közben sem ennyit.) 

Nyereményjáték:

A külföldön nagy népszerűségnek örvendő Once upon a K-prom végre magyarul is olvasható! Kat Cho regénye a koreaiak egyik kedvenc témáját, a gyerekkori ismeretségből szerelmet dolgozza fel. Ha szereted a koreai kultúrát, sorozatokat, zenét, ez a történet bizony neked íródott, de ha csak egy cuki romantikus könyvre vágysz, akkor is maradj velünk!

Tarts bloggereinkkel, hogy jobban megismerd a kötetet, és játékunk során esélyed legyen megnyerni a kiadó által felajánlott példányt!

a Rafflecopter giveaway

Végtelenül vártam ezt a könyvet, hogy megérkezzen hozzám. Nem is maga a cím, vagy a szerző volt az, ami miatt ennyire izgatott lettem, hanem az, hogy valamiért úgy éreztem, erre most tényleg szükségem van. Valahogy mindig jókor talál rám egy-egy ilyen útmutató, és Shunmyo Masuno zen-mester könyve pont egy olyan időszakban érkezett, amikor úgy éreztem, ideje elengedni néhány dolgot – vagy talán mindent, ami nem visz előre.

Fülszöveg:

A ​Nyugalom és a Zen – Az egyszerű élet művészete című bestsellerek szerzője

Az elengedést úgy képzeld el, hogy szabadon ereszted a dolgokat.

A hírek, a közösségi média, az e-mailek és sms-ek szüntelen körforgásából nehéz kikapcsolódni. Ennek a könyvnek az a radikális üzenete: néha legjobb, ha nem teszünk semmit.

Shunmyo Masuno zen buddhista szerzetes könyve 99 tanácsot, apró igazságot gyűjt egybe: hogyan mondjunk nemet, hogyan fogadjuk el, hogy valamit nem vagyunk képesek megtenni. Hogy a közösségi média mindössze egy eszköz, nem több annál. Hogy a döntéseket tanácsos napvilágnál meghozni, nem érdemes siettetni. Hogy minél elfoglaltabbak vagyunk, javasolt annál gyakrabban törekedni a kikapcsolódásra.

2. számú tanítás: Hagyd meg a többi ember személyes terét – a törődés és a kotnyelesség nem ugyanaz.

15. számú tanítás: Ne felejtsd el, hogy a közösségi média csak egy eszköz. Nem több annál.

19. számú tanítás: Inkább hagyd, hogy egy kapcsolat magától érjen véget, semmint hogy erőltesd a lezárást.

40. számú tanítás: A dolgok elengedését ne úgy képzeld, hogy kihajítod azokat, hanem hogy szabadon engeded.

75. számú tanítás: Nappali fénynél hozd meg a döntéseket. Ne kapkodj.

90. számú tanítás: Lassíts le, többször tarts szünetet.

Ezek a tanácsok oldják a feszültséget, módot adnak arra, hogy az ember visszaszerezze az irányítást az élete fölött, és nyugodtabb, kielégítőbb kedélyállapotba kerüljön.

Túl sok minden nehezedik rád? Lépj egyet hátra, ne szolgáltasd ki magad az élet követelőző momentumainak. Szabadítsd fel a kapacitásaidat olyasmik számára, amik tényleg fontosak neked.

Mindig rendelkezésedre áll az a választás, hogy nem avatkozol be. Egyszerűen hagyod a dolgokat, hadd történjenek meg.

Ezeknek a praktikus tanácsoknak a birtokában az ember képessé válik arra, hogy felhagyjon a hiábavaló erőfeszítésekkel. Ezáltal kielégítőbbé válik az élete, higgadtabbá a szelleme, és könnyebben tud összpontosítani.

Én és a könyv:

A könyv alapja a zen filozófia, és Masuno mester 99 rövid fejezeten keresztül ad kézzelfogható tippeket arra, hogyan tehetjük egyszerűbbé az életünket. De ne gondolj bonyolult meditációs gyakorlatokra vagy elérhetetlen ideálokra! Az itt megosztott tanácsok olyan hétköznapi apróságokról szólnak, mint például a rendrakás fontossága, a reggeli rutin átalakítása, vagy hogy miként találjunk örömet egy csésze tea felett.

Ez a kötet pont jókor talált rám. Mostanában rengeteget foglalkoztam azzal, hogyan egyszerűsítsem le a napjaimat, és hogyan teremtsek több teret azoknak a dolgoknak, amik valóban számítanak. És bár a könyv tartalma nem feltétlenül hozott világmegváltó újdonságokat, valahogy mégis olyan volt, mintha minden egyes fejezet egy apró lámpás lenne, ami a helyes irányba vezet.

Az egyik kedvenc tanácsom például az volt, hogy a reggelek rendrakással kezdődjenek. Ez az egyszerű gyakorlat nemcsak fizikai, hanem mentális rendet is teremt. És ez olyan dolog, amit azóta is igyekszem beépíteni a mindennapjaimba.

A könyv minden egyes gondolatával arra ösztönöz, hogy állj meg egy pillanatra, és gondold végig: Ez most tényleg fontos? Nem túlzás azt mondani, hogy minden egyes fejezet egy kis mindfulness-gyakorlat. Olvasás közben folyamatosan azon kaptam magam, hogy belső párbeszédet folytatok: Mit engedhetnék még el? Mi az, amit feleslegesen cipelek magammal? És az a csodálatos ebben a könyvben, hogy nincs benne semmi ítélkezés, csak finom útmutatás.

Ha te is úgy érzed, hogy a napjaid túlzsúfoltak, vagy egyszerűen csak keresel valamit, ami segít egy kis nyugalmat találni, akkor ez a könyv neked szól. Nem kell nagy átalakításokban gondolkodnod, Masuno mester lépésről lépésre vezet egy könnyebben élhető, harmonikusabb élet felé.

A Hogyan engedd el, ami nem fontos? nemcsak egy könyv, hanem egy utazás önmagadhoz. Egy szelíd emlékeztető arra, hogy a boldogságot nem a tárgyakban vagy a teljesítményben találjuk meg, hanem abban, hogy képesek vagyunk elengedni mindazt, ami nem számít. És ez az a gondolat, amit biztosan magammal viszek a jövőbe is.

Nyereményjáték:

Nagyon könnyedén tanácsoljuk egymásnak, hogy szimplán “engedjük el” a felmerülő problémát, de arra már nemigen van válaszunk, ezt mégis hogyan kell csinálni. Shunmyo Masuno, a japán zen buddhista szerzetes legújabb könyvében ezt a kérdéskört járja körül. A Hogyan engedd el, ami nem fontos gyönyörű kiadványa a 21. Század Kiadó gondozásában jelent meg 2024 karácsonya előtt. Tarts velünk, ha kíváncsi vagy, mit gondolunk a kötetről!

Játékunkban a feladatotok, hogy megkeressétek az éppen elrepülő darut – illetve a képét. Az adott állomás bejegyzésének szövegében egy szó alá linkeltük a daru képét. A feladatotok, hogy írjátok meg a Rafflecopter megfelelő sorában, melyik szó alatt találtátok meg.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway