Hogy szoktam-e thrillereket olvasni? Nem, nem igazán, és ha régebb óta követtek, akkor észre is vehettétek, hogy bizony ebből a kategóriából csak nagyon-nagyon ritkán érkezik ajánló vagy értékelés. Nem is igazán tudom miért, valahogy sose került közel hozzám ez a műfaj. Mármint, nem úgy értve, hogy nem szerettem meg, hanem nem is volt alkalmam igazán megszeretni. 

Így amikor szembe jött a 29 másodperc, aminek valljuk be, baromi hangzatos címe van, na meg aztán elolvastam azt a pár sort a borítóján.. Egyértelműen úgy voltam vele, hogy itt az ideje picit beleásnom magam a thrillerek világába. Aztán jött az egyetem, és az egész elhúzódott....nagyon. 

Szóval ezúton is szeretnék elnézést kérni, hogy ennyit várattalak titeket ezzel az állomással, de kicsit összejöttek a dolgok az egyetem miatt, így pedig sajnos a hobbim került leghátulra a fontossági sorrendben. 

Fülszöveg:

Mennyi időbe telne, hogy TE is gyilkossá válj?

Mit tennél, ha valaki felajánlaná, hogy hívj fel egy számot, mondj egy nevet, és az az ember örökre eltűnik a föld színéről? Csak 29 másodpercbe telne. Megtennéd?

Amikor Sarah megment egy bajban lévő kislányt, semmit sem vár cserébe. Ám a bátor cselekedete egy nagyhatalmú és veszélyes férfit tett az adósává. És ez a férfi ellenállhatatlan ajánlatot tesz neki.

„Csak mondjon egy nevet. Egyetlen nevet. És én eltüntetem azt az embert az életéből.”

Hiszen mindenki tudna mondani legalább egy nevet, nem igaz? És csak egyetlen, 29 másodperces telefonhívásba kerülne…

Sztori: 

Sarah, a fiatal édesanya és egyetemi oktató már két éve szenved főnöke miatt. Igen, ez is az a tipikus sztori, amikor a drága főnök egy idegesítő és kéjenc seggfej, aki meg van róla győződve, hogy minden nő egy szajha igazából, így jogosan zaklathatja őket, tehát Saraht is. 

Nyilván így adott, hogy kit is szeretnénk eltenni láb alól, de mikor Sarah kezébe kerül a lehetőség, mégis sokáig hezitál és őrlődik a gondolaton. Ezt pedig mi is végigkövethetjük, így sokkal több a könyvben a lélektani, elmélkedős rész, mint a valódi akció. Ennek ellenére nem éreztem a könyvet laposnak, szinte végig lekötött és meglepően gyorsan pörgettem végig az oldalakat. Ugyanakkor sokszor éreztem azt az idegesítő, "lassan eldobom a könyvet" érzést is, mert valahogy ezekkel a befásult, naiv és szabálykövető anyuka karakterekkel még nagyon nem vagyok kibékülve. (Vagy nem is tudom, egyáltalán leszek-e valaha.) Persze, nagyon menő ellőni azt a klisét, hogy a szende és aranyos anyukából egyszer csak előjön az anyatigris és hirtelen a legnagyobb terminátor lesz az amúgy édesen sütit sütögető és szappanoperákat néző mamikákból, de azért a könyv legtöbb részén egyszerűen fájt olvasni, hogy mennyire életképtelennek érződött Sarah karaktere. Persze így még jobban lehetett sajnálni és ha az ember nem gondol igazán bele, akkor még jobban elhiszi, hogy nincs más út és a nő helyzete kilátástalan. 

Szóval Sarah karakterével nem igazán voltam kibékülve, viszont Alan Lovelock, a mérföldes seggfej karakterével annál inkább. Tetszett az egyszerűsége és a pökhendisége, illetve a megfoghatatlansága. Valahogy olvasás közben én is úgy éreztem, hogy nem lehet rajta fogást találni, mindenki az ő kezére játszik, illetve a felső vezetés csak férfiakból áll és hát Sarah "csak egy nő". 

Mert hiába történt már ezer és egy változás a nők és férfiak egyenrangúsága terén... Azért még mindig rengeteg kisebb és nagyobb probléma áll fenn és kifejezetten érdekes volt egy ilyen témát feszegető könyvet egy férfi író tollából olvasni. 

Összességében a könyv nem egy eget rengető olvasmány, de kellemes kikapcsolódás és nem is túl megterhelő lelkileg. Néhol felbukkan egy két csavar, ami egészen jól működik is, így ajánlom a műfajjal kísérletezgetőknek, illetve annak is, aki csak valami egyszerűbb, könnyedebb és nem túl habos-babos kötet általi kikapcsolódásra vágyik. 

Nyereményjáték:

További állomások: 

Ritka, hogy egy rubin pöttyös azért kerül a kezembe, mert a témája elgondolkodtat. Alapvetően ennek a csoportnak nem is ez a lényege, inkább a szórakoztatás, dehát sose rossz a kellemeset a hasznossal összekötni. Persze senki ne gondoljon itt világmegváltó gondolatokra, de mégis, a könyv azt a helyzetet járja körül, amibe olyan sokan belekerülünk és tényleg, egyszerűen senkit se kerül el. Ugyan, ez igaz a többi rubin pöttyösre is, hisz szerencsére a szerelem, a kapcsolatok csak-csak megjelennek mindenki életében, de ugyanígy a szakítás és a hűtlenség is és őszintén, én még nem találkoztam olyan szórakoztató irodalmi alkotással, ami az utóbbival foglalkozik, szóval igazán felüdülés volt valami "másról olvasni". 

Fülszöveg:

Sztori:

A történet igazából két részre osztható, és most nagyon remélem, hogy ezzel nem különösebben spoilerezek. Az első rész a kiszámítható, azt adja, amit az ember várna ez utána  fülszöveg után és igazából, ez teljesen rendben is van, hisz a legtöbb rubin pöttyös így működik. Parker megismeri Gust, a dolgok történnek és az embernek az az érzése, hogy így " zajlik az élet", hisz a halálosan pontosan megtervezett életből kitörva a főszereplőnk elkezd valóban élni stb, stb.... 

De nem. A cím egyébként borzasztóan jól lett fordítva (When life happened - Zajlik az élet) és egyszerűen lehetetlen spoiler nélkül mesélni róla, mert tényleg úgy a legélvezetesebb, ha az ember nem tudja mit várhat. Ha úgy nézzük olyan, mint az élet. Tervezel, elképzeled, hogy úgy fog történni, mint ahogy ebben az esetben a fülszöveg leírja, aztán bumm, teljesen más történik, csak úgy, mint az életben, és valahol pont ez a varázsa ennek a könyvnek és ezért volt számomra jó olvasni, mert meg tudott lepni és nem éreztem rajta azt a szokásos sablont vagy klisék tengerét, amik oly jellemzőek a mai romantikus kötetekre. 

Persze, nem mondom, hogy nem használt egyet se a kedves írónő, de mégis kellemes volt olvasni és a felbukkanó klisék egyáltalán nem voltak zavaróak. 

Nyereményjáték:

A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában hamarosan megjelenik Jewel A. Ann Zajlik az élet című regénye, melynek fő témája az útkeresés. A történet főszereplője egykor a legapróbb részletekig mindent megtervezett az életében, de amikor az élet közbeszól, és minden apró szilánkokra hullik körülötte, hirtelen nem találja, hogy merre tovább. Tartsatok velünk a Blogturnén, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott három példány egyikét!

a Rafflecopter giveaway

További állomások:

Néha jó valami könnyedet és szórakoztatót olvasni, ezt pedig Elle Kennedy tudja csak igazán. Még az Off-campus sorozata alatt szerettem meg az írónőt, na meg azt a rakat lökött izomagy hokist, akikkel a könyvjei során összetalálkoztam. 

Sajnos, a sorozat már egy ideje véget ért, de itt az új generáció, az új sorozat, a Briar U, avagy a lehetőség, hogy egy darabig még mindig a Briar egyetem hokisainak szerelmi bonyodalmairól olvashassunk. 

(Megjegyzés: Ha valaki esetleg nem olvasta volna a kezdő sorozatot, akkor is nyugodtan tehet egy próbát a "A hajsza" című kötettel, lényegében ez egy külön sorozat, minden érthető akkor is, ha csak ezt az egy kötetet olvastad. Bár, ha már tetszik ez a kötet a fülszöveg vagy bármi alapján, akkor érdemes adni az Off-campus sorozatnak is egy esélyt, hisz úgy az igazi.)

Általában az ilyen típusú rubin pöttyös könyvek arra építenek, hogy a kötetben szereplő srác, az olvasó számára bekerüljön a top akárhány könyves pasi közé. (Közben pedig a lány főszerplő is legyen azért érdekes és szerethető, meg persze legyen történet is... de igazából a "könyvespasi" köré épül a történet. Nem véletlenül kezdődik egy könyvmoly beszélgetés általában úgy az off-campusról, hogy neked Logan vagy éppen Tucker volt a kedvenced? 

Ezek a könyves pasik általában elég sok klisét a nyakukba vesznek, mint a "tökéletesen kidolgozott test", "telt ajkak", "pimasz mosoly" és még sorolhatnánk, ráadásul sokszor az írónő átesik a ló túloldalára és konkrét klisékaraktert formál szegény srácunkból. Így születnek meg a tipikus szőke szörfös srácok, na meg a motoros "badboy"-ok.
Szóval nézzük is, ebben a kötetben mit kapunk: Nos, egy hokizó, művészlelkű kockát.
A hoki ugye az alap, ez biztosítja, hogy drága srácunk megfelelő izomtömeggel rendelkezzen és kellően szívdöglesztően nézzen ki főhősnőnk, na meg az olvasó számára.

A művészkedés egy picit elmélyíti a karakterünket, na meg meglepő, de leszűkíti a számát azoknak az olvasóknak, akik számára potencionális könyvespasi lehetne Fitzy.

A kockaság... Hát ez pedig mégjobban.

Nekem viszont egyértelmű volt, hogy ha ezt a könyvet sikerül jól megírnia a kedves írónőnek, tuti, hogy Fitzy lesz a kedvencem.

Ráadásul anno Dean karakterét nagyon megkedveltem. (Nem titok, hogy a harmadik rész a kedvencem, ami ugye pont Deanről szól.) Így igen pozitívan álltam Summer-höz is, hisz egy kifejezetten életvidám és izgalmas szereplőnek igérkezett. 

A szereplők adottak voltak, ehhez már csak egy jó sztori kellett...

...amit viszont nem kaptam meg. Vagyis mégis. Jó volt a sztori, kellemes és kellően szórakoztató. Egész sokszor kuncogtam magamban akár a buszon, vagy villamoson, ami miatt mindig hülyének néztek a körülöttem utazók, de sebaj. Vicces volt, szép volt, jó volt, de kiszámítható volt.
Persze, egy ilyen kaliberű kötettől ne várjon sokat az ember lánya, mégis én reméltem, hogy lesz benne valami komolyabb mondanivaló, valahogy jobban ki lesznek dolgozva a különböző konfliktusok.

Ugyanakkor továbbra is hatalmas előnye ennek a sorozatnak, hogy borzasztóan szerethető, így ha az előző köteteket szeretted, vagy akár csak egyet is szerettél, ezt is biztosan szívesen fogod végigolvasni és fog okoni pár vidám pillanatot. Na meg, úgyis szurkolni fogsz a két főszereplőnek, ez már csak így van ezeknél a könyveknél.

Az Off-Campus sorozat véget ért, de szerencsére nem kell sokáig nélkülöznünk Elle Kennedy-t és a Briar hokicsapatát, hiszen új spin-off sorozatában visszatérhetünk a kampuszra. A Briar U sorozatában a hokis fiúk egy új generációját ismerhetjük meg, de a régi ismerősöktől sem kell teljesen búcsút vennünk. A hajsza hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában, a történetben Summer és Fitzy szenvedélyes és szórakoztató párosáról olvashatunk. Ha szeretnétek nyerni egy példányt, akkor tartsatok velünk, és vegyetek részt a nyereményjátékban!

További állomások:

Amióta megjelent a Könyvmolyképző gondozásában A kalózkirály lánya, menthetetlenül beleszerelmesedtem a kalózos fantasykba. Érdekes, mert már hosszú ideje úgy voltam, hogy nekem a fantasy vonal már nem tud újat nyújtani, sőt ki is nőttem belőle. Mégis, amióta ez a kötet a kezeimbe került, tűkön ülve várom a folytatást, na meg a hozzá hasonló történeteket. 

Idén ősszel pedig megint csak a Könyvmolyképző jóvoltából meg is érkezett egy hasonló történet hozzánk, ami nem más, mint az Egy birodalom végzete, ahol egy szirén leányzó és egy kalóznak szegődött herceg kalandjaiban merülhetünk el. (Haha.)

Az ilyen történetekkel az a nagy baj, hogy már az elején túl jól hangzanak. Nem titok, hogy egy újabb mesefeldolgozással állunk szemben. Most Ariel, a kis hableány egy sötétebb és idősebbeknek szóló változatát ismerhettük meg. (Tekintve, hogy ez a mesefeldolgozás mennyire működött számomra a Tüskék és rózsák udvarában, biztos voltam benne, hogy ez a könyv lesz a nyaram csúcspontja.)
Nos, ez nem egészen így történt, mégis, ha megjelenne egy második rész, biztosan rohannék érte a könyvesboltba. No de nézzük, miért is gondolom én így.

Annyi szívet gyűjtöttem be eddig, ahány éves vagyok.
Vagyis a hálószobámban összesen tizenhét rejtőzik valahol a homok alatt. Olykor-olykor leások, csak hogy lássam, mind megvannak-e még. Lenn a mélyben, vérben ázva. Megszámlálom őket, és megnyugszom, hogy nem lopták el egyiket sem éjszaka. Azon se lepődnék meg, ha így történne. A szíveknek hatalma van, a magamfajták pedig egy dologra vágynak még az óceánnál is jobban: hatalomra.
Lira hercegnő egy királyi családból származó szirén, azok közt is a legveszélyesebb. A víz alatti világban nagy tiszteletnek örvend. Már csak egy szív hiányzik a gyűjteményéből – ám azt elhibázza. Anyja, a Tenger Királynője büntetésből átváltoztatja, mégpedig egy olyan lénnyé, amitől a legjobb undorodik: emberré. Elveszi tőle a bűvös szirénének képességét is, és megparancsolja, hogy a téli napfordulóig vigye el neki Elian herceg szívét, különben ember marad örökre.
Hiába ő a leghatalmasabb emberi királyság trónörököse, Elian herceg csak az óceánon érzi magát igazán otthon. A szirénvadászat pedig a hivatása. Amikor kiment egy lányt az óceán habjaiból, hamar rájön, hogy ő bizony más, mint aminek először hitte. Az idegen megígéri neki, hogy a segítségére lesz, és együtt fogják megtalálni a módját, hogyan pusztítsák el a sziréneket. De vajon megbízhat a lányban? És vajon hány alkuba kell belemennie Elian hercegnek, mire megszabadítja az embereket a legnagyobb ellenségtől?
Kirobbanóan sikeres nemzetközi bestseller, ami Sarah J. Maas és Marissa Meyer sorozataihoz hasonlóan vagány, izgalmas és szemtelen módon dolgoz fel egy klasszikus mesét.

A történet, mint ahogy az a legtöbb ifjúsági kötetben szokott lenni, két főszereplővel operál, fejezetenként általában váltva mesélik el a történteket és bármilyen meglepő, egy leányzóról, na megy egy fiúról van szó.

Lira, a hidegvérű gyilkos szirén, akinek már gyerekkora óta mást sem tanítottak, csak a nyers erőszak és brutalitás fontosságát, az érzelemmentes hozzáállást bármihez és a hűség fontosságát, amivel csakis a Tenger Úrnőjének tartozik, aki történetesen a saját anyja. 

Illetve megismerhetjük még Eliant, a bájos trónörökösét a 100 királyság egyikének, aki inkább kalóznak állt és szedett-vedett legénységével nem másra, mint szirénekre vadászik. 

A két főszereplőnk egyértelműen ellenségek a legelején, de a történet során, ahogy annak lennie kell, közelebb kerülnek egymáshoz.
Mindketten uralkodói családból származnak, így az általános felsőbbrendűségi érzet nagyon szórakoztató párbeszédeket tudott eredményezni, bár őszintén, a könyv közepe fele már kicsit úgy voltam, hogy talán itt pont az lesz a fricska, hogy nem fog történni semmi, de semmi a két főszereplő között romantikus módon...

Jellemükre mindketten makacsok, eltökéltek és naivak voltak, ami számomra egészen szerethetővé tette őket, főleg, hogy Lira megtestesült antihős volt, akit pont emiatt egészen nehezen lehetett megszeretni, vagy legalábbis az ember valahogy máshogy szerette meg, mint ahogy általában a könyves karaktereket szokta. 

Elian viszont a tipikus világmegmentő herceget testesítette meg, aki imád kalandozni és az egész világa számára el akarja hozni a békét és a boldog életet. Őszintén, ő a teljes történet során nem sokat változott.
Míg Lira belső gondolatait sokszor végigkövethettük, addig Eliannál mindig csak történtek a dolgok és csak néha mélázott el azon, hogy vajon mit is titkol el Lira előle. Eközben persze Lira szépen lassan eljutott arra a pontra, hogy végiggondolja, nagyjából miért is csatároznak ők egymás ellen, azaz a víz és a szárazföld népe, és vajon élhetnének-e inkább békességben egymás mellett, ahelyett, hogy jól kiirtják a másik fajt. 

A többi szereplő többnyire csak mint akadály vagy szórakoztatási elem került bele a történetbe. Ilyen volt a Tenger Úrnője, aki egyértelműen a disney meséből is ismert polipnőt volt hivatott megtestesíteni. (Sajnos nem láttam még soha az Arielt, így azt hiszem sok mindent másképp értékeltem a könyvben, de Ursula karaktere még így is feltűnő volt. Egyébként, ha visszafele olvassuk az Arielt, megkapjuk a mi főszereplőnk nevét.) 

Illetve Elian legénységének főbb tagjait ismerhettük meg, akiket én őszintén, valahogy inkább díszletként és hangulatteremtésként értelmeztem, mintsem hús-vér karakterekként.

A szereplők részletezése után egészen gyászosnak tűnhet a véleményem, hisz sajnos, a karakterek nem túl mélyek és kidolgozottak. Most jöhetne az a rész, hogy de ezzel ellentétben a történet viszont nagyon is az, na meg ha már fantasy, akkor a világépítés is biztos csodás. Nos, ez sincs így. Viszont, ami fontos talán, hogy ez egy mese. Ez egy fanyar és sötét (dark) mese, amihez így is kell hozzáállni. És ha az ember így nézi, akkor a gyengeségei mind elnézhetőek, hisz a többnyire tipikus fordulatok és klisés karakterek sorakoznak föl a történet során, ugyanakkor az egész magával ragad, az enyhe változtatások és fricskák pedig továbbra is érdekessé és letehetetlenné teszik a könyvet. 

Mert hiába tűnik fel egy-két hiba az olvasás során, mégis alig pár nap alatt az ember végig is futja a sorokat, mert annyira letehetetlen és magával ragadó. Igen, a fordulatok klisések és meseszerűen biztos, hogy a jó győz. Igen, az akciójelenetek emiatt nem annyira drámaiak és úgyis tujuk mi lesz a vége. Viszont, ha tudjuk, hogy mesét olvasunk, és ezt pedig azért tesszük, mert szeretjük a meséket, akkor ez a könyv egy nagyon is jó választás, mert amíg olvasod, elmerülhetsz a száz királyság világában, és kalandozhatsz Eliannal és Liraval  a Szaád fedélzetén. 

Nem, nem egy kiemelkedő ifjúsági regény, viszont egy fricskás mesének nagyon is jó. Ha pedig valaki szereti az ilyet, nagyon is élvezni fogja.

A Könyvmolyképző kiadónál hamarosan megjelenik Alexandra Christo debütáló regénye, ami külföldön bestseller. A történet főszereplője Lira egy királyi családból származó szirén, akit azzal büntetnek, hogy emberré varázsolják, és elveszti szirén képességeit. Lirát egy herceg menti meg, akinek a  szirénvadászat a hivatása. Kövessétek blogturnénkat, hogy megtudjátok, mit szólnak bloggereink ehhez a nem mindennapi pároshoz! A turné végén három szerencsés olvasónk a kiadó jóvoltából megnyerheti a To Kill a Kingdom – Egy birodalom végzete című YA fantasyt!
Történetünk főszereplője, Lira hercegnő gyűjteménye egészen különleges, ugyanis szirénünk hercegi szíveket gyűjt, ezért mi is minden bejegyzésünkben elrejtünk néhány szívet! A feladatotok annyi, hogy megtaláljátok őket, és beírjátok a rafflecopterbe, hogy az adott napi bejegyzésben mennyit találtatok. Vadászatra fel!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Anno 2015 környékén találkoztam elsőnek a slam poetry műfajával. Szerelem volt első látásra, vagyis inkább hallásra, hisz itthon leginkább slam estek formájában terjed, na meg videókon. Lényeg a lényeg, hogy sokat hozzátesz maga a felolvasó. A megjelenése, a mimikája, a hanghordozása, azaz ahogy előadja a nagy művet. Éppen ezért lepődtem, meg, amikor szembe jött velem a Hosszú az út lefelé című kötet, melynek a műfaja nem más, mint slam poetry. (Az meg vajon hogy nézhet ki, gondoltam magamban, így neki is ültem ennek a rövidke kötetnek.)

Sztori:

Ha már furcsaságokról beszélünk, így a könyv kapcsán, nem szabad elfelejteni, hogy young adoult besorolású, mégis egy igen komoly aktuális témát boncolgat, ami túlmutat az átlag és sablonos tiniproblémákon, mégis, lépten-nyomon belefutunk.
Persze, főleg Magyarországon, azok, akik a kezükbe fogják venni ezt a kötetet, valószínüleg nem igen találkoznak úgymond "élesben" vagy a "valóságban" ezzel a témával, mégis, nem szabad ekfelejtenünk, hogy jelen van, szóval nem csak jó, ha tudunk róla, hanem tudnunk is kell róla.

Őszintén maga a könyv számomra nem volt akkora élmény. De ez nem a helyes megfogalmazás. A könyv olvasása maga nem volt akkora élmény, mert ebben a kötetben nem ez a lényeg. Nem olvasás közben fog letaglózni vagy éppen fejbe vágni, nem fogod a falat kaparva várni a végét, egyszerűen csak végigolvasod, majd leteszed és a gondolatok megjelennek a fejedben. El fogsz kezdeni kattogni, rá fogsz pörögni a témára, és ez ennek a könyvnek az erőssége. Furcsa, hiányosnak érzed, sokszor nem is igazán érted, de az érzelmek és a gondolatok átjönnek.

Lényegében az egész történet csak egy liftezés, amíg Will, a főszereplő lejut a földszintre. Mikor belépett a liftbe, még egyértelmű volt számára, mi fog történni az elkövetkező egy órában, mert nem is gondolt rá, hogy kiléphetne a mókuskerékből. Abból a mókuskerékből, amit már a fülszövegben is megismerhet az olvasó, azaz a szabályok mókuskerekéből. 

Aztán jönnek az emeletek, a többi liftben utazó és szép lassan megismerjük a múltat, a miérteket és végül megszólal az a pici hang is, hogy mi lenne, ha máshogy lenne, egyáltalán lehetne-e máshogy... Végül pedig Will kilép a liftből.
Az olvasó pedig ottmarad a gondolataival.

Amiben viszont biztos vagyok, hogy akármilyen jól is lett fordítva, mégis biztos, hogy angolul ezerszer ütősebb és megragadóbb ez a történet, dehát örüljünk, hogy egyáltalán lefordították, így pedig még több emberhez juthat el Will története.

Nyereményjáték:

Hamarosan érkezik magyarul Jason Reynolds díjnyertes könyve, a Hosszú az út lefelé, ami egy szívszorító történet, verses formában elmesélve. Az extra-hosszú turnén a Blogturné Klub bloggerei mesélnek a könyvről, egy szerencsés pedig három példányt nyerhet meg a kötetből.

További állomások:

Talán a sushi után ez az egyik legismertebb japán étel, hisz elég csak egyetlen Naruto részt elcsípni, vagy csak rászokni az instant tésztákra és máris tudjuk, vagy legalábbis sejtjük, mi az a ramen.