James Norbury már az első kötetével belopta magát a szívembe. Alapvetően nem szeretem az olyan köteteket, amik az élet nagy igazságait hírdetik és amolyan önsegítő, okoskodó katagóriába sorolhatóak, de valahogy a buddhista irányból erről értekezőkkel egészen meg tudtam barátkozni az évek során. Nem meglepő módon, Norbury kötetei is a buddhista tanításokon alapulnak, de ami igazán közel hozta a szívemhez ezeket a könyveket, azok az író illusztrációi, amiken Kis Sárkány és Nagy Panda úgy elvenednek meg a gyönyörű, tradícionálisnak ható kaligrafikus képeken, hogy az nem tud nem egészen az ember szívéig hatolni. Kíváncsi voltam, hogy ez az erő vajon még az ötödik kötetében is benne van-e, tud-e újat mutatni. 

Fülszöveg:

„Az egyik legnagyobb dolog, ha ma megtalálod azt a szépséget, amit tegnap még nehezen találtál."

Nagy Panda és Kicsi Sárkány felkerekednek, hogy megtalálják a világ legszebb helyét. Birtokukba kerül egy térkép, amely elvileg odaviszi őket. Az út nehézségekkel teli, sötét erdőkön, rémisztő romok és sötét barlangok mellett vezet.

Hiába veszik igénybe őket a megpróbáltatások, Nagy Panda és Kicsi Sárkány mindvégig kitartanak. A kezdetben ijesztőnek látszó helyek is tartogatnak számukra valami szépséget, kedvességet és fényt.

Ez a történet megmutatja, hogy a csodálatos dolgokra gyakran a legvalószínűtlenebb környezetben bukkanunk rá.

Életigenlő buddhista bölcsességek kínálnak megnyugtató tanulságokat a Nagy Panda és a Kicsi Sárkány újabb kalandjának minden egyes lapján.

Én és a könyv:

Mesekönyvekkel vetekedően szép az illusztrációja ennek a kötetnek. Sőt, azt is meg merem kockáztatni, hogy ez eddig megjelent Norbury kötetek között is kimagasló, abszolút "rátettek egy lapáttal" érzetet kelt. A mostani könyvbe úgy érzem az eddiginél is több színes illusztráció került, illetve egész oldalas kép. Ezek a lényeges apróságok méginkább segítettek abban, hogy a történet beszippantson és átfogóbb élményt adjon a rövidke gondolatok olvasása közben. 

Nagyon tetszett, ahogy a kötet fel lett építve. Kicsit olyan érzésem volt, mintha most forrt volna ki igazán a Norbury-kötet felépítése. A legelső lapokon található egy rövid eligazítás, ami segít az értelmezésben és iránytmutat, hogyan érdemes ehhez a kötethez nyúlni. Három lehetésges opciót sorol fel, ezek közül én az elsővel próbálkoztam: szépen egymás után olvasva az oldalakat, egy egybefüggő történetként értelmezve a a lapok egymásutánját. Ezen a módon kívül két másik opciót javasol még a szerző: Az egyik, hogy naponta lapozz bele és csak egy-egy oldalt olvass, majd azt próbáld értelmezni, rágódj rajta kicsit. A másik viszont a célzott segítség keresése. A könyv több rövidke fejezetre van bontva, mindegyik más problémakört jár körül, így a nihilt, a magányosságo, az önbizalomhiányt és így tovább. 

Mint összefüggő történet, abszolút értelemzhető volt a kötet és ez nekem borzasztón tetszett. Jó érzés volt, hogy a megannyi elgondolkodtató és szép vagy éppen kedves gondolat között el volt rejtve egy út, amin végigvezette az olvasót. Ezáltal több jelenetnél is éreztem egyfajta többlet jelentést, ami úgy érzem nem lett volt benne, ha csak úgy felcsaptam volna a kötetet és egy oldalt kiragadva a kontextusából olvastam volna el.

Izgalmas volt érezni, ahogy egy-egy gondolat megszólított. Egyértelműen megtaláltam azokat a gondolatokat, amik a jelenlegi élethelyzetemben értelmezhetőek és iránymutatást jelentenek. Ezeket a gondolatokat meg is osztottam Instagrammon, így ha érdekel titeket, @ambivalentina.books oldalon a highlightoknál meg is találhatjátok.

Összességében ismét nagyon kellemes kikapcsolódást nyújtot számomra ez a kötet, és rendkívül örülök, hogy Norbury eddig összes magyrul megjelenet kötett a polcomon tudhatom. Már anyukámnak is megrendeltem, hiszen a családban nem én vagyok az egyetlen rajongó, édesanyám és az öcsém is lelkesen olvassák ezeket a gyönyörű köteteket, így továbbra is, az egyik legjobb ajándéknak gondolom ezeket a darabokat, hiszen könnyen fogaszthatóak, mutatósak, mégis értéket rejtenek. A barátomnak már olvasás közben is mutogattam azokat az oldalakat, amik rá emlékeztettek, vagy a kapcsolatunkra. 

Nyereményjáték:

Megjelent James Norbury ötödik könyve, A csodálatos világ a 21. Század kiadónál a magyar rajongók nagy örömére. Régi barátaink, Nagy Panda és Kicsi Sárkány ezúttal nagy útra indulnak, hogy megkeressék a világ legszebb helyét!

Tartsatok bloggereinkkel ezen a különleges blogturnén, és ne felejtsetek el játszani se, mert a 21. Század Kiadónak köszönhetően egy szerencsés olvasónk meg is nyeri a könyvet!

Minden állomáson találtok egy idézetet James Norbury valamelyik magyarul megjelent könyvéből, és nektek ki kell találnotok, hogy melyikből! A helyes könyv címét írjátok be a Tally megfelelő helyére.

Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók. A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat. A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

 “A virág virágzik, akkor is, ha túl bánatos vagy ahhoz, hogy észrevedd.”

További állomások:

 Az olvasás mellett az egyik kedvenc kikapcsolódásom a sütés, rögtön a kézműveskedés mellett. A kettőben az a nagyon szuper közös, hogy nem csak maga a folyamat ad valamit, hanem az előállított produktum is, így például egy szép horgolt felső, vagy éppen egy nagy tál finom és édes hókifli. Számomra a nagymamai ízek kissé kimaradtak, sokkal inkább a modern sütikkel ismerkedtem meg eddig, pedig itt-ott ettem már egy jó csörögefánkot vagy női szeszélyt. Így nagyon kíváncsi voltam erre a receptgyűjteményre, ami azt ígérte, hogy az ilyen tipikus régi magyar szokásos ízeket mind bemutatja, ráadásul egy megbízható és jó recepttel.

Fülszöveg:

Szívbéli ajándék ez a kötet szerzőknek, olvasóknak egyaránt.

Mautner Zsófi falusi örökségéhez ismét visszanyúlva, a legendás kunmadarasi családi vendéglő megálmodójával, Kálmán Évával karöltve eleveníti fel az otthon ízeit. Ebben a csoda szép fotókkal illusztrált, varázslatos hangulatú süteményeskönyvben 65 könnyen elkészíthető, hagyományos, ikonikus recept hívja életre a pici falu ékszerdobozának autentikus desszertjeit.

A címadó Ferdinánd különböző változataitól kezdve a házi pitéken át a vendégváró süteményekig minden felbukkan, mi szem-szájnak ingere, hogy visszarepítsen bennünket a nagymamai ház utánozhatatlan illatai közé.

Én és a könyv:

Maga a receptes kötet már kívülről iszonyatosan vonzó volt a számomra. Mostanság nagyon tetszik a piros és rózsaszín párosítása és mivelhogy a borító is ilyen színekben pompázik, már a polcon is megfogott, hát még amikor belelapoztam és felismertem a kedvenceimet és megannyi más olyan receptet, amire nagyon is kíváncsi voltam már, hogy hogyan kell elkészíteni. 

Sok esetben úgy érzem, hogy hiába található a neten megannyi recept és leírás, egszerűen nehéz egyet választani és kipróbálni, leginkább azért, mert nehéz bizalmat szavazni egynek, és kevés embernek van ideje hosszú ideig próbálkozni, és különböző módokat próbálgatni a siker érdekében. Éppen ezért is voltam kíváncsi az ebben a kötetben leírt receptekre, hiszen már a szerzői nevek is egyfajta validálást jeleztek számomra arra, hogy ezek igenis jó és használható receptek lesznek. 

Én hosszas vívódás után maradtam a számomra jól ismert és szeretett ízek mellett, így egy hókifli receptet próbáltam ki. Hiába, ez az egyik kedvencem, még sose készítettem el magamtól, és érdekes módon idén pont hiányzott az ünnepi asztalról is, így úgy láttam minden adott, hogy az első próbálkozásom Guba mama kiflije néven kerüljön a krónikákba, hiszen A Ferdinánd süteményeskönyvében is így található meg. Már előre tudtam, hogy nem egy bonyolult recept, illetve maga a leírás és a hozzávalók is egyszerűek és rövidek voltak. 

Maga a sütés könnyen és gyorsan zajlott, bár a 5 cm körüli ceruza vékony kis csíkok engem elősnek igencsak megijesztettek, mivel a képek alapján sokkal nagyobbaknak tűntek a kis kiflik, és úgy éreztem ez olyan vékonyka lesz, hogy a sütőben igen hamar meg fog pirkanni. Anyukámmal is vitatkoztunk egy sort róla, mivel az ő receptje alapján a kifli sokkal nagyobb kéne legyen, legalább négyszer akkora, mint ezek, így kicsit izgultam is, hogy mi lesz a vége ennek a próbálkozásnak.

Lehet nekem van túl műszaki fejem, de itt fogalmazódott meg bennem, hogy milyen jó lenne, ha egy 1:1-es ábrát is mellékelnének a receptek mellé, hogy tényleg biztosan eltaláljuk a méreteket, dehát azt hiszem különösen egy nagymama receptnél ez nem elvárható, és szinte már örülni kell, hogy a leírás nem használ olyan kifejezéseket, mint hog "érzésre", illetve "ha már jónak tűnik". Mert hát ha arra gondolunk, hogy ki vesz ma nagymama ízei szakácskönyvet, akkor valószínüleg olyan ember, aki nem érzésre süt-főz és ez a fajta családi tanítás kimaradt az életéből.

Ettől eltekintve viszont nagyon is jól sikerültek a kiflik. Gyorsan is megvoltam velük, és rengeteg lett, bőven száz darab fölött, így bőven volt mit vinnem a másnapi szilveszteri buliba, ahol rendkívül nagy sikere volt, nemcsak, hogy elfogyott, de a receptet is elkérték tőlem és nem egy dicséretet zsebeltem be. A vicces számomra az volt, hogy a vita alapja, azaz a kifli mérete végül a lehető legpozitívabban sült el, mivelhogy az emberek nagyon is örültek, hogy egyetlen harapás a süti, így kevésbé morzsál és a sok porcukor sem olvad meg az ember kezén. (Az már csak egy apró részlet, hogy én prajdi sót használtam, ami nagyszemű, így a só íze is kiérződött, amiről én azt hittem rossz, de mint kiderült az emberek élvezték, hogy mégsem olyan édes, így sokat lehet belőle enni.) 

Összességében így én abszolút bizalmat szavaztam ennek a gyűjteménynek és már be is jelölgettem, hogy melyik recepteket szerentém még kipróbálni. Most, hogy vége a karácsonyi szezonnak és jön a farsang, alig várom, hogy a különböző fánkreceptekkel kísérletezzek például. 

Nyereményjáték:

A kiskunmadarasi Ferdinánd vendéglő tulajdonosa, Kálmán Éva és a híres gasztroblogger, Mautner Zsófi közös szakácskönyve 65 könnyen elkészíthető, hagyományos receptet tartalmaz. Tartsatok bloggereinkkel ennek a gyönyörű fotókkal illusztrált könyvnek a blogturnéján, és játsszatok velünk, mert a 21. Század kiadónak köszönhetően egy szerencsés olvasónk megnyeri A Ferdinánd süteményeskönyvet!

Minden állomáson találtok egy betűhalmazt, amiből kijön az egyik könyvben szereplő (egy vagy két szavas) desszert neve! Találjátok ki, mi lehet az, és írjátok be a helyes válaszokat a Tallyba!

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

További állomások:

Blogturné Klub

01/08 - Ambivalentina

01/11 - Könyv és más

01/14 - Hagyjatok! Olvasok! 

01/18 - Olvasónapló

 Könyves bloggerként könyves adventi kalendárium dukál. Ez nem kérdés, ugyanakkor minden egyes napra egy új kötettel megajándékozni magunkat nem olcsó mulatság, habár nagyon remélem, hogy egyszer ide is eljutok, de egyelőre nem éppen egy kivitelezhető projekt lenne a számomra. Így nagyon tetszett a Móra kiadó által bemutatott alternatíva: egy olyan adventi kalendárium, ami egyetlen egy kötet, viszont 24 külön lezárt, de összefüggő fejezettel. Még novemberben zajlott le a könyvbemutató, onnantól pedig tűkön ülve vártam, hogy végre belekezdhessek és felbonthassam az első nap fejezetét. Rég kísértem ennyi várakozással és izgulással végig az adventi időszakot, és erről nagy mértékben ez a kötet tehet. Bár instán már mutattam pár képet róla nektek, alig vártam, hogy hosszabban is értekezhessek erről az élményről.

Fülszöveg:

24 nap, és lesz egy új, szerelmes szívem.

A nevem Avril, 18 éves vagyok. Egy szívrendellenességgel születtem, amibe akár bele is halhattam volna. Három évvel ezelőtt volt egy szívtranszplantációm. Azóta megváltozott az életem. Idén apukámnál töltöm a karácsonyt, egy alpesi síparadicsomban, ami az adventi időszakban mindig különösen varázslatos. Vajon mit szól az új szívem a régen látott helyekhez és a régen látott ismerősökhöz? Amikor Augustint megpillantom, rádöbbenek, hogy az új szívemben új érzések ébredhetnek… "Szenteste van. A karácsony képes megállítani az időt, és ettől újra gyereknek érezzük magunkat. Nem számít, hány évesek vagyunk, szeretnénk hinni benne, hogy ez az év legszebb napja, és hogy ilyenkor bármi megtörténhet. Anyám, miközben tizenkét főre főzi a vacsorát nekünk hármunknak, iszonyú hamisan énekli az All I Want For Christmas Is You-t. Apám azt hiszi, hogy a nyolcvanas években vagyunk, és elővette az ősrégi girlandokat, amiket vigyorogva akaszt fel a lépcsőkorlátra. Én meg nézem, hogy a szüleim olyan boldogok, amilyenek csak régen voltak. Ez a megdönthetetlen bizonyítéka, annak, hogy karácsonykor tényleg bármi megtörténhet.

Én és a könyv: 

Hatalmas lelkesedéssel vágtam bele a könyvbe, amitől őszintén annyit vártam, hogy napról napra szórakoztasson picit és adjon egy kis ünnepi és karácsonyi hangulatot már december elsejétől kezdve. Mivel YA kötet, így nagyon spicy jelenetekre sem számítottam, sőt csókon kívüli testi kontaktus említésére sem. Az előbbi nem is volt, de az utóbbi megesett és érdekes volt számomra egy fiatal lány szájából hallani az írónő gondolatait is erről. 

Visszakanyarodvba a lényeges részekhez, nagyon vártam és élveztem azt a social médiás jelenséget, amit ez a kötet gerjesztett. Mindenki is posztolt róla, napról napra és abszolút téma volt mind Instagramon, mind Tiktokon. Viszont számomra igazán furcsa volt a nemzetközi  visszhangja, mivel az angol nyelvű videókban egy idő után hihetetlen módon elkezdték szídni a történetet. Őszintén nem értettem, mivel számomra magyarul olvasva kifejezetten szórakoztató és szerethető volt. Nem egy összetett történet, de arra pont jó, hogy napról napra egy kicsit kikapcsoljon és örömöt szerezzen. Rádásul nem én vagyok az elsődleges célközönsége a dolognak, hanem azok a fiatalok, akik még most ismerkednek az olvasással, és én úgy érzem számukra nagyon is könnyen fogyasztható volt ez a kötet. Gyönyörű a borító, izgi minden nap felnyitni egy újabb fejezetet, ami rövidke, de mégis fenntartja a feszültséget és várakozást kelt a következő fejezetig. 

Én végül arra jutottam, hogy valószínüleg az angol fordításon bukott el a dolog, hiszen az írónő maga francia, így a regény is elsőnek franciául jelent meg. Azt nem tudom, hogy vajon franciából vagy angolból lett fordítva a magyar változat, de biztosan sokat köszönhetünk a fordítónak, hiszen nagyon is élvezhető és életszerű volt a történet hangvétele és a karakterek közötti párbeszédek. Őszintén úgy érzem, hogy egyszerűen csak nem lett kellően kommunikálva, hogy ez egy YA kötet, tehát elsődlegesen a fiatalabb korosztálynak íródott, így nagyon cukimuki, cukormázas, egyszerű és igen, néhol gyerekes. Ezzel viszont nincs gond, ha az ember úgy is áll neki, hogy ezekkel tisztában van. 

Én őszintén rendkívül élvezetem, szigorúan betartottam, hogy csak aznap nyithatom ki a fejezeteket, így nem egyszer maradtam fent éjfélig, hogy minél gyorsabban megtudhassam mit tartogat még a történet és karácsonyra már abszolút hangulatba kerültem köszönhetően ennek a kötetnek is. (Ez nálam alapvtően nagy szó, mivel nem vagyok egy nagy karácsony-rajongó.) 

A fejezetek felnyitásában találtam egy kis nehézséget, eleinte nagyon nem tudtam eltalálni a perforálást és így nagyon egyeletlenné váltak az oldalak szélességei, ami őszintén nem mutatott a legszebben. Az első pár alkalommal pedig nagyon megszeppentem, amikor szembe találtam magamat a levélvágóval és realizáltam, hogy én most egy könyvet kell szétvagdosnom. A végére viszont megtanultam a mozdulatot: nem lefelé, hanem kifelé kell húzni a levélvágót és így már szebb lett az eredmény, de nagyon furcsa volt elsőre.

Számomra rendkívül jó élmény volt, és nagyon remélem, hogy jövőre is jelenik meg ilyen kötet, mert a legjobb adventi kalendárium ez egy könyvmoly számára. 

 Alig vártam már, hogy magyarul olvashassam a What the river knows, azaz A folyó tudásának folytatását, ami egyben a duológia lezáró kötete is. Az első rész abszolút megfogott, pedig viszonylag ritkásan olvasok már vörös pöttyös besorolású könyveket, hiszen ezek kifejezetten fiataloknak szóló történetek, többnyire kalandos fantasyk. Mégis, az egyiptomi régészes téma a mai napig meg tud fogni, hát még ha izgalmas legendák és veszélyes sírok után erednek a főhősök. Az első rész olyan szinten berántott ebbe a világba, hogy nem bírtam ki, és hála a Tiktok világának, kicsit lespoilereztem, hogy mi is fog történni a második részben, de így is olyan meglepetések értek, amikre nem számítottam. Alig vártam már, hogy beszámolhassak az élményeimről!

Fülszöveg:

A What the River Knows – A folyó tudása páratlanul izgalmas folytatása!

Inez Olivera a világ túlsó felére, Egyiptomba utazott, hogy válaszokat találjon szülei rejtélyes és tragikus halálára. Ám kutatásai veszélyes ösvényre vezették, amely szívfájdalommal, árulással és sötét, múltba nyúló mágiával szőtte át a sorsát.

Amikor Ricardo bácsikája váratlan ultimátumot ad az öröksége ügyében, Ineznek egyetlen valódi lehetősége marad: hozzámegy Whitford Hayeshez.

Whit, a volt brit katona, Inez egykori ellenfele és nagybátyjának alkalmazottja maga is titkokat rejteget, amelyek Egyiptomhoz láncolják. Mikor a boldogság és a jövő forog kockán, Inez kénytelen sorsát ahhoz az emberhez kötni, akinek titkos tervei mindent elpusztíthatnak, amit eddig felépített…

Buja, magával ragadó történelmi fantasy Egyiptom egzotikus díszletei között, tele izgalmas kalandokkal és egy páratlan, „ellenségekből lett szerelmesek” történettel.

Én és a könyv:

Őszintén kicsit félve kezdtem bele a történetbe, akármennyire is szerettem az első részt és vártam a következőt. Sajnos, a Tiktokon látott spoilerek kicsit elvették a kedvem, és tanácstalanul is álltam az állítólagos fordulatok előtt, mert egyszerűen nem bírtam elképzelni, hogy tényleg ez vár rám a második részben. 

Az elején még minden jól indult, Whit tényleg megkérte a Inez kezét és tényleg úgy beszélt jövendőbelijéről, mint akit őszintén és tiszta szívből szeret. Aztán jött a sokk... Egy ponton én már teljesen kikészültem, hogy ebben a könyvben egy normális jó karakter sincsen, és már Barbit kérdeztem meg, hogy nyugtasson meg, megéri tovább olvasni és a végén a jó győz ugye. Mivel ez egy duológia lezárása volt, ráadásul vörös pöttyös besorolásban, így tényleg nem tudtam hova tenni, hogy ennyire sok ármánykodás, egymás ellen fordulás és kegyetlenkedés szorult a szereplőink szívébe. 

Sok részen őszintén meglepett a történet, és olyan csavarokat dobott elém, amikre egyáltalán nem számítottam, viszont ennek ellenére volt olyan is, ami egészen egyértelmű volt számomra és egyszerűen fájt Inez karakterét követni, mert annyira evidens volt, hogy a vesztébe rohan. Ez egyébként egészen gyakori jelenséggé vált a számomra a második részben, hogy mindenféle meggondoltság nélkül teljesen random döntések és motivációk által mozgott a főhősnőnk, ezáltal pedig egyre kevésbé tudtam azonosulni vele vagy éppen sajnálni. 

Be kell valljam, nem kis lelki hullámvasút volt a számomra ez a kötet, de minden esetre, határozottan lekötött, miután megnyugodtam, hogy muszáj lesz itt pozitív végkifejletre kifutni és akármennyire is kilátástalannak is látszik a helyzet jelenleg, biztosan rendben lesz a végére. Whit karakterét amennyire szerettem az előző részben, annyira utáltam a másodikban. Nem tudtam megérteni, hogy miért nem tudott szimplán egyenes lenni. Teljesen felesleges feszültségnek éreztem a helyzetet, bár közben, mégsem tudom azt mondani, hogy teljes mértékben hibás a dologban.

Minden esetre egy izgalmas és fordulatos lezárást kapott a Isabel Ibanez egyiptomi történelmi fantasy sorozata, amelynek utolsó oldala abszolút azt sugallták, hogy habár Inez történetétől elköszöntünk, az írónőnek még van mondanivalója, kifejezetten a mellékszereplőként megismert karakterekről. Kíváncsian várom ezeket a sztorikat is!

Nyereményjáték:

Megjelent a What the river knows folytatása, és a kalandot Inezzel ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk. Az első rész igazán izgalmas pillanatban ért véget, így már alig vártuk, hogy kezünkbe kerülhessen a folytatás, aminek a borítója most is egyszerűen szemet gyönyörködtető. Tarts a Blogturné Klub csapatával és merülj el ebben az egyiptomi kalandban állomásról állomásra, ha pedig helyesen válaszolsz a kérdésekre, esélyed nyílik egy saját példányt nyerni a kötetből!

A könyvtárak nem mindig ott rejtőznek, ahol elsőre keresnénk őket. Indulj el egy különleges utazásra a tudás múltján és jelenén át! A játék során négy állomáson keresztül vezet az utad. Minden állomáson egy kérdés vár rád, amely a könyv témáihoz – az elveszett, átalakult vagy rejtett könyvtárakhoz – kapcsolódik. Ha mind a négy kérdésre helyesen válaszolsz, esélyed nyílik megnyerni a nyereményt. Készen állsz?

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

További állomások:

Blogturné Klub

 A fantasy és én régi jó barátok vagyunk, egy olyan évtizednyi kihagyással. Amikor még kisebbként belekerültem az olvasás és az ifjúsági regények világába, tombolt az urban fantasy láz, szóval minden szexi fiú titokban vámpír volt (igen, ez volt az Alkonyat időszak) vagy vámpír máshogy (Evernight sorozat), esetleg vérfarkas (Mercy Falls farkasai sorozat), de voltak szimplán földönkívüliek, halhatatlanok, angyalok, és a fene tudja hány emberfeletti kasztot megalkottak nekünk abban az időben. Viszont egyértelműen a jelenben, városokban, a mi mindennapjainkban játszódott, vagy legalábbis indult minden történet. 

Idővel elfordultam ezektől, és mire legközelebb a fantasy irányába néztem, már teljes világalkotás, tündék és Dungeons and Dragons szerű atmoszféra lengte körül a fantasy ipart. Persze van, ami nem változott, a romantikus szál továbbra is mozgató rugója ezeknek a történeteknek általában. Az elmúlt években több romantasy könyvvel is volt dolgom, és őszintén gyermeki ragaszkodást tudnak kiváltani belőlem, ami abszolút megdöbbentett az első pár tapasztalás során. Így viszont mostmár nagyon kíváncsian lesem az új romantasy megjelenéseket, hátha találok egy újabb regényt, ami behúz magával, elrepít egy másik világba és nem ereszt egészen az utolsó oldalig. Rendkívül reméltem, hogy a Daughter of No Worlds is egy ilyen tapasztalás lesz.

Fülszöveg:

Egy volt rabszolga, aki az igazságért harcol.

Egy magának való harcos, aki már nem hisz benne.

És egy sötét mágia, ami alaposan összekuszálja a sorsukat.

Gyermekként kiszakítva elfeledett hazájából Tisaanah megtanulta, miként éljen túl pusztán éles eszére és egy csipetnyi mágiára támaszkodva. Ám azon az éjszakán, amikor megváltaná a szabadságát, kis híján az életével fizet. Megmenekül, de kétségbeesetten hátra kell hagynia legjobb barátját, akinek megmentéséért elzarándokol a Rendekhez, a világ legerősebb mágusszervezetéhez.

A csatlakozáshoz azonban előbb tanoncként kell teljesítenie a jóképű, de mogorva tűzforgató, Maxantarius Farlione mellett, aki szívből megveti a Rendeket. A Rendek szándékai kifürkészhetetlenek, és Tisaanah-nak bizonyítania kell rátermettségét a közelgő háború fenyegetése mellett. A Maxantarius iránti egyre fokozódó érzelmei pedig csak még több veszéllyel fenyegetik. A véres múlt, melyet a férfi el akar felejteni, talán épp Tisaanah fényes jövőjét jelentheti? Vagy mindkettejük bukását?

Egy biztos, a lányt semmi sem állíthatja meg abban, hogy megmentse, akiket hátrahagyott. Még az sem, ha ezért a Rendek végzetes játékaiba kell belemennie. Még az sem, ha közben fel kell áldoznia a szívét. És még az sem, ha ez magát a halált jelenti.

Én és a könyv:

Utólag nézve, nagyon örülök, hogy nem olvastam el a fülszöveget. Leginkább azért, mert túlságosan is leírja, hogy mi is fog történni ebben a kötetben, ami szerintem egész sokat ront az olvasási élményen, ha előre tudod. Szóval ha még nem tettétek: kérlek, ne olvassátok el a fülszöveget. 

Számomra előzetes ismeretek nélkül, belecsöppenve egy klasszikus fantasybe, ahol egy teljesen új világgal találtam szemben magamat, meglepően gyors volt a kapcsolódás és a fonálfelvétel. Úgy éreztem, hogy már az első fejezet után nagyjából értem, hogy működnek a dolgok a főszereplő körül és nagyjából milyen erőviszonyok vannak ebben a világban. Emellett egészen üdítően hatott az is, hogy a főszereplő már rendelkezett adottságokkal, így nem egy teljesen új helyzetbe csöppent az egyik percről a másikra, hanem szépen fokozatosan jutott el a fejlődése következő pontjaira. (Ami számomra még külön élvezet volt, a maga abszurd módján, hogy az írónő abszolút nem bánt kesztyűs kézzel a főszereplőnkkel a kötet első harmadában, lényegében már az elején majdnem beledöglött a helyzetbe, bár azt hiszem ez a fordulat egészen gyakori mostanság.) 

Ami számomra abszolút előnye volt a könyvnek, az a slow burn románc. A két főszereplő olyan kellemesen lassan talált egymásra, hátsó gondolatok nélkül, hogy jó volt látni, ahogy a barátságuk kiteljesedik és szépen lassan átfordul szerelemmé. Így sokkal jobban tudtam szurkolni nekik, illetve sokkal nagyobb feszültség került így az apró rezdülésekbe kettőjük között, amit én őszintén sokkal jobban élveztem, mintha letámadták volna egymást az elejétől kezdve. Ennek megfelelően pedig végre egy olyan könyv és remélhetőleg sorozat, ami széles körben fogyasztható, így nem csak nők és romantika kedvelők számára, hanem általánosan bármilyen fantasy rajongó nyugodtan a kezébe veheti. 

Ez a jelenség egyébként fel sem tűnt nekem, amíg az öcsémnek nem próbáltam ajánlani fantasy regényt, ami túlmutat a klasszikusokon és valami kortárs jelenleg populáris történet. Nos, az a helyzet, hogy nem igen találtunk ilyet, ami már nem gyermeteg, de nincs is tele úgy erotikával, hogy azt egy fiatal lány főszereplő szemszögéből éli át az olvasó. Persze, a most taglalt kötet is beleesik végső soron ebbe a kategóriába, bár meg kell jegyezzem, hogy egy résztől kezdve már váltott szemszögekből lehet követni a történéseket, de azért egyértelműen a középpontban Tisanaah a hősnő áll. 

Hiába az ötszázvalahány oldal, ez a kötet még csak abszolút felvezetője a sorozatnak, így mondhatni az alapok lettek lefektetve és kicsit olvasás közben is érezhető volt ez a számomra, hogy azért haladunk előre, mert el kell jutni addig a pontig, ahonnan már a "jelenbe kerülünk" és minden adott a tényleges történésekhez, ami nyilván nem lehet más, mint egy jóféle háború. Ami viszont szimpatikus volt egészen groteszk módon a történetben, hogy az írónő nem félt letargikus, morbid és kellemetlen képeket festeni a olvasó elé, így a háború is olyannak érződik, amilyen: nem kívánatos, nem a sajátod és kegyetlen. 

Kicsit sajnálom, hogy a boldog békeidőszak, azaz Tisaanah kiképzése ilyen gyorsan lezárult, kicsit úgy érzem, hogy a következő részben sokkal sötétebb lesz a hangulat, de összességében várom, hogy folytathassam Max és a hasadt rabszolga csatáját a világ ellen. 

Kifejezetten ajánlom olyanoknak, akik jobban szeretik a nem túl romantikus fantasykat, amik a világépítésre és a viszályokra fektetik a hangsúlyt. Itt abszolút szövevényes a helyzet és senki sem játszik nyitott lapokkal. 

Nyereményjáték:

Tartsatok bloggereinkkel és ismerjétek meg a Rendek világát Tisanaah a volt rabszolga és Max a mogorva tűzforgató szemével. Egy olyan világba kalauzolnak benneteket, ami perzselő, izgalmas és titkokkal teli, így készüljetek a önkéntes rabszolgaságra, hisz a regény magához fog láncolni!

Gyertek velünk a high fantasyk világába! Nem lesz más dolgotok, mint kitalálni az állomásokon található idézetek alapján, hogy melyikre gondoltunk, majd a kötet szerzőjét és címét beírni a megfelelő sorba.

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

További állomások:

 Alig vártam, hogy végre a kezemben tarthassam a Silver Pines Ranch sorozat következő részét. Bár a cowboy románcok világa teljesen új volt a számoma az első kötet olvasásánál, határozottan olyan pozitív benyomást tett rám, hogy nem csak a sorozatnak lettem elkötelezett rajongója, de a műfajnak is, így már el is kezdtem gyűjtögetni az ajánlásokat, hogy mit érdemes még elolvasni a témában. Ha nektek is van ötletetek, ne tartsátok magatokban, szóval minden jó cowboyos könyvet várok a kommentszekcióban! 

Fülszöveg:

Wade-nek kell a segítség, hogy felkészítse a Kentucky Derbyre a legjobb lovát. Ivy sokkal jobban megbízik az állatokban, mint az emberekben. Az az álma, hogy egyszer felnevelhessen egy versenylovat. Ivy maga a káosz, Wade pedig maga a rend. Apránként valami megváltozik. Lehet, hogy szikra lobban kettejük közt?

Igazi fülledt cowboy románc: egy mogorva ranchtulajdonosnak és egy vidám lóidomárnak kell megtanulnia együttműködni a Silver Pines Ranch-sorozat második kötetében.

Én és a könyv:

Jó ideje nem került a kezeim közé egy jóféle romantikus könyv. Igazából ez úgy igaz teljesen, hogy jó ideje nem volt dolgom sima, nem fantasy romantikus kötettel, főleg nem ennyire spicy verzióval. A teljes igazsághoz pedig az is hozzá tartozik, hogy már kezdett hiányozni is a téma. Így hát csak tetézte a várakozást és lelkesedést mindez, a Silver Pine Ranch sorozat következő része felé. Már az első kötet baromira tetszett és megfogott, olyannyira, hogy a rikító rózsaszín élfestése és retro rózsaszín borítója ellenére is elővettem mindenféle tömegközlekedési eszközön, csak hogy haladjak a sztorival. (Itt most hagyjuk figyelmen kívül a tényt, hogy a pikáns részeket milyen lehet megélni egy zötyögő buszon a belvárosban, és nézzük úgy, hogy ezek a dolgok soha nem történtek meg senkivel, így velem sem.) 

A mostani sztori onnan indult, ahol a másik abbamaradt, csak éppen a hangsúly átkerült a cuki hugi és hokis mostohabátyó kombóról a farmvezető legidősebb fiúra és a friss munkaerőre, az új lótréner lányra. Egy klasszikus grumpy x sunshine kombó a mostani főszerplő páros, és meg kell mondjam, hogy én baromira élveztem. Jó volt a kapcsolati dinamikájuk és a legidősebb Ashby fiú, Wade két oldala ( leginkább a grumpyn túli) is nagyon tetszett, egészen hamar átalakította a sorrendet és Nash (az előző kötet férfi főszereplője) fölé kerekedett, így ő lett a top befutó a sorozatból, ami úgy érzem így is fog maradni, hiába a további legalább két rész. 

Ivy tehát a sunshine, a cukiság és vidámság megtestesítője, aki mellette rendkívül béna (clumsy) így folyamatosan majd széttöri magát, ami által a kapcsolati dinamikájukban hamar elindul egyfajta oltalmazó-oltalmazott viszony, kicsit alá-felé rendeltség, ami nyilván a pikáns jelenetekben teljesedik ki igazán. A könyv elejében elhelyezett figyelmeztetés után, ami őszintén nekem még mindig új, hogy belekerül a könyvekbe, mivel figyelmeztetés helyett sokkal inkább olyan, mint egy étlap, hogy mi kerül majd ezen a 400 oldalon keresztül felszolgálásra, szóval a figyelmeztetés után, egészen sokáig kellett várni az első smut jelenetre, de az írónő egyáltalán nem aprózta el onnantól. 

Számomra azért az első jelenet kissé furcsa és meglepő volt, mondhatni éles váltás az addigiakhoz képest, viszont ennyire jól megírt smut jeleneteket igazán régen láttam. Ízléses, nem okoz szekunder szégyenérzetet és úgy igazán hagyja belemerülni az olvasót, igazán olvasmányos.

Nekem kifejezetten tetszett az is, hogy felesleges drámázás nem igazán kapott helyet a történetben, persze a szokásos kisvárosi problémák mind előjöttek, de olyan fölöslegesen szakítós, hisztizős jelenetek nem voltak, cserébe viszont a belső dilemmákról és érzésekről többet részletezett az írónő, így a legtöbb konfliktus belső elbeszélésben valósult meg, nem pedig felesleges tányérdobálás keretei között.

Az Ashby család továbbra is zseniális. Imádtam most is, ahogy mindenkinek jut szerep és mondanivaló és az az atmoszféra, amit megidéznek a nagy közös családi vacsorák alkalmával egyszerűen fantasztikus. Szinte azt kívánom bárcsak egyszer én is vendégeskedhetnék Jo mamánál. Különösen tetszett az is, hogy az egész család szerves részét képezte a történetnek, így pedig az eddig megismert karakterek is visszatértek és szórakoztattak két pikáns jelenet között.

Az egyetlen, amit sajnáltam, az a történetnek az időbeosztása. A vége felé sok nagyobb, akár éves ugrás is történt, míg az eleje nagyon részletesen napról napra mutatta be a történéseket. Értettem, hogy a szükséges helyzetek kialakításához ez meg az kell, de ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor én szívesen kísértem volna tényleg figyelemmel, hogy hogyan készítik fel a nagy nehezen kiválasztott versenylovukat a derbyre, amiről végül alig 10-20 oldal szólt, miközben az egész történet központi elemeként volt beharangozva. 

Ugyanakkor ezt leszámítva ismét egy szuper olvasási élményben volt részem, és alig várom, hogy a következő két rész is megjelenjen magyarul, és visszatérhessek Silver Pines Ranch lakóihoz, mert gyanús, hogy a következő párosunk különösképp szórakoztató lesz. 

Nyereményjáték:

Igazi fülledt cowboy románc: egy mogorva ranchtulajdonosnak és egy vidám lóidomárnak kell megtanulnia együttműködni a Silver Pines Ranch-sorozat második kötetében.

Mostani blogturnénk minden állomásán egy-egy, a Kentucky Derby-re vonatkozó kérdést találtok. Az ezekre adott helyes válaszokat várjuk a Tally űrlap megfelelő soraiba.

(Figyelem! A válaszok utólag nem módosíthatóak. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertes sorsolására kerül sor. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Melyik évben tartották az első Kentucky Derby-t?

További állomások: