Intermezzo || Blogturné Klub
18:57Végtelenül vártam ezt a könyvet. Ez így persze nem teljesen pontos, hiszen igazából azt vártam, hogy Sally Rooney mikor ír valami újat, mik...
Végtelenül vártam ezt a könyvet. Ez így persze nem teljesen pontos, hiszen igazából azt vártam, hogy Sally Rooney mikor ír valami újat, mikor jelenik meg megint valami tőle, mikor térhetek vissza a borús írországi karakterei közé. Szerencsére csak pár évet kellett várni, és pont úgy, ahogy a legutóbbi könyvét is, a Hová lettél szép világ-ot, ezt is sikerült egy nagy változás közepette a kezembe vennem. Legutóbb pont egy szakítás folyamatán segített át a könyv, míg ez a mostani egy kevésbé drámai, de számomra jelentős dolgon, az új egyetem kezdésén. Erről majd a későbbiekben szeretnék többet írni, hiszen eddig is sokszor beszámoltam az egyetemi tapasztalataimról, és talán érdekes lehet, hogy kerültem a műszaki pályáról a művészetire. Viszont erről később, most vessük bele magunkat Dublin borús utcáinak történéseibe az Intermezzon keresztül.
Fülszöveg:
Az Intermezzo középpontjában egy testvérpár áll, Peter és Ivan Koubek, akik nem is lehetnének egymástól elütőbb egyéniségek.
Peter túl van a harmincon, sikeres dublini ügyvéd. Magabiztos, kompetens, lehengerlő. De apjuk halála után csak gyógyszerrel tud aludni, és nem boldogul a párkapcsolati bonyodalommal, amibe belenavigálta magát. Napjai két nagyon eltérő nő vonzásában telnek: Sylvia Peter régi első szerelme, akivel máig meghitt a kapcsolatuk, Naomi pedig egyetemista, aki egyelőre mindent brahira vesz.
Peter öccse, Ivan huszonkét éves, és versenyszerűen sakkozik. Visszahúzódó, feszengő típus, nagyszájú bátyjának tökéletes ellenpárja. A gyász első heteiben ismerkedik meg Margarettel, egy idősebb nővel, aki problémákkal küszködik. Ivan és Margaret viszonya gyorsan komolyra fordul.
A két testvér élete – és szeretteiké is – új szakaszba ér: vágyak, kétségek és lehetőségek őrlik fel őket. Rá kell jönniük, mennyit bír el az élet, mennyit bírnak el ők maguk.
Én és a könyv:
Sally Rooneynak van egy bevált receptje, és bár nagyon kedveltem a eddigi történeteit, de mindben volt olyan hasonlóság, olyan karakterjegy, ami ismétlődött és egyfajta csalásnak érződött a számomra. Kíváncsi voltam és nagyon reménykedtem, hogy itt nem így lesz. Az egyik ilyen, ami szerintem nagyon jó példa is, hogy eddig minden kötetében volt egy író főszereplő, ami lássuk be olyan szempontból komoly könnyítés, hogy nem kell utánanézni, hogyan is működik, és akarva-akaratlanul is azonosítja az ember magával a könyv szerzőjével, így olyan, mintha önmagát írta volna bele a történeteibe. Őszintén engem többszőr elgondolkodtatott, hogy vajon mennyiben kitaláltka ezek a történetek, és mennyiben a saját élettapasztalatait adagolja szépen lassan kötetről kötetre nekünk.
Akárhogy is teszi, az nem vitás, hogy amit ír, az végtelenül fogyasztható, és nem a szöveg könnyedsége vagy történet bugyutrasága miatt. Pont ellenkezőleg. A szöveg értelmezése kifejezetten problémás tud lenni, hiszen nem tesz különbséget a dialógusok, leírások és cselekmények leírása között, egyetlen folyószövegben váltakozik a három, így néha nehéz is követni, hogy éppen a karakter csak gondolja, hogy ezt kimondja, vagy valóban el is hangoznak a szavai. Ugyanígy a karakter csak gondolja, hogy ezt tenné és azt tenné, de valójában nem tesz semmit... vagy mégis?
Ezzel viszont olyan szinten ültet fel a szereplők gondolat-hullámvasútjára, hogy az ember el se várja, hogy a szereplők teljes kerek gondolatokat tárjanak elénk. Olyan emberi és olyan érzékletes a szereplők lelkivilága, olyan szépen ad rá betekintést, hogy olvasóként úgy érzed, a karakterek tudják, hogy te majd érteni fogod őket, nem is kell befejezni a gondolatot, te már érted mit akar ezzel mondnai, meg nem is számít, hiszen a dolgok történnek és ilyen az élet. Na és ez az az érzés, amit én egyszerűen imádok az írónő köynveiben. Annyira életszerűek, annyira realisztikusak, hogy msot eszembe is jutott az a mondat, amit anno a Szent Johanna Gimi könyvsorozat első kötetére véstek fel: "Srácok, akik olyanok, mint te és mégis mások. A történet rólad is szól!" Bár ez az előbb említett könyvre abszolút nem igaz, az Intermezzora nagyon is. A történések, érzések mind hétköznapiak, lehet már te is éreztél így, én is egészen biztosan, és ez adja az t a varázst, ami végtelenül jól van tálalva, mert nem túl sok, nem túl sötét, mégis valós képet formál valós problémákkal.
A mostani kötetben tehát egyik újítás, hogy nincs író főszereplőnk, a másik pedig, hogy nincs igazán női főszereplőnk, ilyen pedig eddig egyáltalán nem volt, hiszen eddig vagy két barátnő vagy egy fiú-lány páros életét követhettük egy darabon az eddig megjelent köteteiben. Most viszont egy férfi testvérpár rögös útját örökítette meg a gyászfolyamat egészen kezdetétől, abszolút nem a végéig, de mégis egy katarzisponton túli ideális állapotig.
Mert hát most az egyszer ezen is változtatott az írónő, és nem hiszem, hogy nagy spoiler lenne, ha megosztom, hogy számomra annyira felüdülés volt egy olyan véget kapni, ahol nem minden tökéletes, nem boldogan éltek stb, viszont mégis nyugodt szívvel teheti le a könyvet az olvasó és úgy érezheti, hogy azért mégsincs minden veszve a mai világban.
Be kell valljam, a két történetszál közül, nekem a fiatalabbik fiú, Ivan története érdekesebbnek bizonyult, vagy legalábbis önkétlenül is az ő fejezeteit vártam jobban. Nagyon érdekes volt látni a karakterfejlődését és valamilyen szinten "férfivá válását", miközben a testvére, Peter fejezeteiben meg jobban élveztem a filozófiai merengéseket, amiből most is volt bőven, mint ahogy az egy Rooney könyvben lenni szokott.
Összességében nehéz a történetről anélkül beszélni, hogy az ember komoly spoilereket írna le, így nem is tenném, a fülszövegben minden benne van, amennyit az embernek tudnia kell. Én mindenképpen nagyon ajánlom, ugyanakkor nem mondanám, hogy ez legyen az első könyv, amit elolvas az ember Sally Rooney tollából. Határozottan vontatottabb, nehezebben csúszik, mint a többi, mégis egy remek mű és nagyon boldog vagyok, hogy eolvashattam. Talán első könyvnek még mindig a Hová lettél szép világot mondanám, hisz nekem is az volt az első és utána olvastam csak a további két könyvét, a Normális embereket és a Baráti beszélgetéseket. Így belegondolva, nem is tudom, hogyan tudnám rangsorolni a könyveit, az Intermezzoban úgy érzem van egyfajta nagyobb komolyság, kicsit felnőttebb, érződik hogy eltelt pár év az eddigi könyveihez képest.
Viszont száz szónak is egy a vége: újabb remek történet az írónő tollából és mindenképpen csak ajánlani tudom. Továbbra is a kortárs irodalmunk egyik kiemelkedő alkotója és alig várom, hogy újbol olvashassak valamit tőle.
Nyereményjáték:
A Normális emberek és a Baráti beszélgetések szerzőjének új könyve, az Intermezzo végre magyarul is megjelent! Tarts bloggereinkkel a sakktáblák, a gyász és a testvéri kapcsolatok kacifántos útján, hogy újból átéld a Sally Rooney által elénktárt ír világ sajátos báját, no meg megtudd, hogy mit gondolnak a kötetről a Blogturné Klub tagjai.
Ez a kötet az írónő negyedik megjelent könyve, így a nyereményjáték során az eddig háromból szemezgettünk idézeteket. A feladatotok, hogy felismerjétek őket és megírjátok nekünk, melyik kötetből való az állomáson található idézet.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
További állomások: