Ha ázsiai regényről van szó, egészen biztosak lehettek benne, hogy valahol az első sorban fogok megjelenni. Így történt ez most is, amikor ...

 Idén nem ez az első mesekönyvem, így talán nem annyira meglepő, hogy ilyet is láttok tőlem. Idén elhatároztam, hogy jobban elkezdek nyitni ...

 Igyekszem hűséges olvasó lenni, és ha egyszer egy író nevét megjegyeztem valamelyik kötete után, akkor egyrészt igyekszem felkutatni az edd...

 Talán nem mondok újat azzal, hogy ha a Blogturnénál japános könyvről szerveződik turné, akkor abban bizony én is benne leszek. Akik régebb ...

Több mindent is vártam ezzel a könyvvel kapcsolatban. Elsődlegesen azt, hogy megjelenjen, hiszen nem csak, hogy nagyon jól hangzott goodread...

 Mg sose olvastam Ali Hazelwoodtól ezelőtt. Persze a neve rengetegszer szembe jött, ma már szinte megkerülhetetlen ha az ember lánya a new a...

Findusznak háromszor is van szülinapja egy évben, többek között emiatt is nagyon tudtam irigyelni kicsiként. Varázslatos volt kicsiként a sz...

Azt hiszem már senki sem lepődik meg, hogyha egy újabb ázsaiai témájú kötettel érkezem a blog felületére. Ma sincs ez másképp, hiszen elindu...

  A gyermekkorom olyan meghatározó része volt a Pettson és Findusz könyvek nézegetése, hiszen olvasni még nem tudtam, hogy a mai napig ha es...

 Amint megtudtam, hogy újabb nyitogatható, interaktív Pettson és Findusz kötet fog megjelenni a General Press gondozásában, fel is véstem a ...

 Habár nagyon szeretem a romantikus történeteket, általában egy korosztállyal feljebb szoktam olvasni, ha csak nem a régens korszakban játsz...

 Nem kellett túl sokat várni, hogy újabb Forma 1-es kötet kerüljön a kezembe és ezáltal a blogra is bejegyzés formájában. Megjelent a Menő K...

 Elle Kennedyt az elmúlt hónapokban az egekbe dícsértem. A nyári gigantikus Off-campus sorozatos turnénk után egy újabb tőle származó könyv ...

 Hogy teljesen őszinte legyek, a borító alapján nem olvastam volna el ezt a könyvet. Valahogy számomra nem állt össze, teljesen más hangulat...