Hogy szoktam-e thrillereket olvasni? Nem, nem igazán, és ha régebb óta követtek, akkor észre is vehettétek, hogy bizony ebből a kategóriából csak nagyon-nagyon ritkán érkezik ajánló vagy értékelés. Nem is igazán tudom miért, valahogy sose került közel hozzám ez a műfaj. Mármint, nem úgy értve, hogy nem szerettem meg, hanem nem is volt alkalmam igazán megszeretni. 

Így amikor szembe jött a 29 másodperc, aminek valljuk be, baromi hangzatos címe van, na meg aztán elolvastam azt a pár sort a borítóján.. Egyértelműen úgy voltam vele, hogy itt az ideje picit beleásnom magam a thrillerek világába. Aztán jött az egyetem, és az egész elhúzódott....nagyon. 

Szóval ezúton is szeretnék elnézést kérni, hogy ennyit várattalak titeket ezzel az állomással, de kicsit összejöttek a dolgok az egyetem miatt, így pedig sajnos a hobbim került leghátulra a fontossági sorrendben. 

Fülszöveg:

Mennyi időbe telne, hogy TE is gyilkossá válj?

Mit tennél, ha valaki felajánlaná, hogy hívj fel egy számot, mondj egy nevet, és az az ember örökre eltűnik a föld színéről? Csak 29 másodpercbe telne. Megtennéd?

Amikor Sarah megment egy bajban lévő kislányt, semmit sem vár cserébe. Ám a bátor cselekedete egy nagyhatalmú és veszélyes férfit tett az adósává. És ez a férfi ellenállhatatlan ajánlatot tesz neki.

„Csak mondjon egy nevet. Egyetlen nevet. És én eltüntetem azt az embert az életéből.”

Hiszen mindenki tudna mondani legalább egy nevet, nem igaz? És csak egyetlen, 29 másodperces telefonhívásba kerülne…

Sztori: 

Sarah, a fiatal édesanya és egyetemi oktató már két éve szenved főnöke miatt. Igen, ez is az a tipikus sztori, amikor a drága főnök egy idegesítő és kéjenc seggfej, aki meg van róla győződve, hogy minden nő egy szajha igazából, így jogosan zaklathatja őket, tehát Saraht is. 

Nyilván így adott, hogy kit is szeretnénk eltenni láb alól, de mikor Sarah kezébe kerül a lehetőség, mégis sokáig hezitál és őrlődik a gondolaton. Ezt pedig mi is végigkövethetjük, így sokkal több a könyvben a lélektani, elmélkedős rész, mint a valódi akció. Ennek ellenére nem éreztem a könyvet laposnak, szinte végig lekötött és meglepően gyorsan pörgettem végig az oldalakat. Ugyanakkor sokszor éreztem azt az idegesítő, "lassan eldobom a könyvet" érzést is, mert valahogy ezekkel a befásult, naiv és szabálykövető anyuka karakterekkel még nagyon nem vagyok kibékülve. (Vagy nem is tudom, egyáltalán leszek-e valaha.) Persze, nagyon menő ellőni azt a klisét, hogy a szende és aranyos anyukából egyszer csak előjön az anyatigris és hirtelen a legnagyobb terminátor lesz az amúgy édesen sütit sütögető és szappanoperákat néző mamikákból, de azért a könyv legtöbb részén egyszerűen fájt olvasni, hogy mennyire életképtelennek érződött Sarah karaktere. Persze így még jobban lehetett sajnálni és ha az ember nem gondol igazán bele, akkor még jobban elhiszi, hogy nincs más út és a nő helyzete kilátástalan. 

Szóval Sarah karakterével nem igazán voltam kibékülve, viszont Alan Lovelock, a mérföldes seggfej karakterével annál inkább. Tetszett az egyszerűsége és a pökhendisége, illetve a megfoghatatlansága. Valahogy olvasás közben én is úgy éreztem, hogy nem lehet rajta fogást találni, mindenki az ő kezére játszik, illetve a felső vezetés csak férfiakból áll és hát Sarah "csak egy nő". 

Mert hiába történt már ezer és egy változás a nők és férfiak egyenrangúsága terén... Azért még mindig rengeteg kisebb és nagyobb probléma áll fenn és kifejezetten érdekes volt egy ilyen témát feszegető könyvet egy férfi író tollából olvasni. 

Összességében a könyv nem egy eget rengető olvasmány, de kellemes kikapcsolódás és nem is túl megterhelő lelkileg. Néhol felbukkan egy két csavar, ami egészen jól működik is, így ajánlom a műfajjal kísérletezgetőknek, illetve annak is, aki csak valami egyszerűbb, könnyedebb és nem túl habos-babos kötet általi kikapcsolódásra vágyik. 

Nyereményjáték:

További állomások: 

Ritka, hogy egy rubin pöttyös azért kerül a kezembe, mert a témája elgondolkodtat. Alapvetően ennek a csoportnak nem is ez a lényege, inkább a szórakoztatás, dehát sose rossz a kellemeset a hasznossal összekötni. Persze senki ne gondoljon itt világmegváltó gondolatokra, de mégis, a könyv azt a helyzetet járja körül, amibe olyan sokan belekerülünk és tényleg, egyszerűen senkit se kerül el. Ugyan, ez igaz a többi rubin pöttyösre is, hisz szerencsére a szerelem, a kapcsolatok csak-csak megjelennek mindenki életében, de ugyanígy a szakítás és a hűtlenség is és őszintén, én még nem találkoztam olyan szórakoztató irodalmi alkotással, ami az utóbbival foglalkozik, szóval igazán felüdülés volt valami "másról olvasni". 

Fülszöveg:

Sztori:

A történet igazából két részre osztható, és most nagyon remélem, hogy ezzel nem különösebben spoilerezek. Az első rész a kiszámítható, azt adja, amit az ember várna ez utána  fülszöveg után és igazából, ez teljesen rendben is van, hisz a legtöbb rubin pöttyös így működik. Parker megismeri Gust, a dolgok történnek és az embernek az az érzése, hogy így " zajlik az élet", hisz a halálosan pontosan megtervezett életből kitörva a főszereplőnk elkezd valóban élni stb, stb.... 

De nem. A cím egyébként borzasztóan jól lett fordítva (When life happened - Zajlik az élet) és egyszerűen lehetetlen spoiler nélkül mesélni róla, mert tényleg úgy a legélvezetesebb, ha az ember nem tudja mit várhat. Ha úgy nézzük olyan, mint az élet. Tervezel, elképzeled, hogy úgy fog történni, mint ahogy ebben az esetben a fülszöveg leírja, aztán bumm, teljesen más történik, csak úgy, mint az életben, és valahol pont ez a varázsa ennek a könyvnek és ezért volt számomra jó olvasni, mert meg tudott lepni és nem éreztem rajta azt a szokásos sablont vagy klisék tengerét, amik oly jellemzőek a mai romantikus kötetekre. 

Persze, nem mondom, hogy nem használt egyet se a kedves írónő, de mégis kellemes volt olvasni és a felbukkanó klisék egyáltalán nem voltak zavaróak. 

Nyereményjáték:

A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában hamarosan megjelenik Jewel A. Ann Zajlik az élet című regénye, melynek fő témája az útkeresés. A történet főszereplője egykor a legapróbb részletekig mindent megtervezett az életében, de amikor az élet közbeszól, és minden apró szilánkokra hullik körülötte, hirtelen nem találja, hogy merre tovább. Tartsatok velünk a Blogturnén, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott három példány egyikét!

a Rafflecopter giveaway

További állomások:

Néha jó valami könnyedet és szórakoztatót olvasni, ezt pedig Elle Kennedy tudja csak igazán. Még az Off-campus sorozata alatt szerettem meg az írónőt, na meg azt a rakat lökött izomagy hokist, akikkel a könyvjei során összetalálkoztam. 

Sajnos, a sorozat már egy ideje véget ért, de itt az új generáció, az új sorozat, a Briar U, avagy a lehetőség, hogy egy darabig még mindig a Briar egyetem hokisainak szerelmi bonyodalmairól olvashassunk. 

(Megjegyzés: Ha valaki esetleg nem olvasta volna a kezdő sorozatot, akkor is nyugodtan tehet egy próbát a "A hajsza" című kötettel, lényegében ez egy külön sorozat, minden érthető akkor is, ha csak ezt az egy kötetet olvastad. Bár, ha már tetszik ez a kötet a fülszöveg vagy bármi alapján, akkor érdemes adni az Off-campus sorozatnak is egy esélyt, hisz úgy az igazi.)

Általában az ilyen típusú rubin pöttyös könyvek arra építenek, hogy a kötetben szereplő srác, az olvasó számára bekerüljön a top akárhány könyves pasi közé. (Közben pedig a lány főszerplő is legyen azért érdekes és szerethető, meg persze legyen történet is... de igazából a "könyvespasi" köré épül a történet. Nem véletlenül kezdődik egy könyvmoly beszélgetés általában úgy az off-campusról, hogy neked Logan vagy éppen Tucker volt a kedvenced? 

Ezek a könyves pasik általában elég sok klisét a nyakukba vesznek, mint a "tökéletesen kidolgozott test", "telt ajkak", "pimasz mosoly" és még sorolhatnánk, ráadásul sokszor az írónő átesik a ló túloldalára és konkrét klisékaraktert formál szegény srácunkból. Így születnek meg a tipikus szőke szörfös srácok, na meg a motoros "badboy"-ok.
Szóval nézzük is, ebben a kötetben mit kapunk: Nos, egy hokizó, művészlelkű kockát.
A hoki ugye az alap, ez biztosítja, hogy drága srácunk megfelelő izomtömeggel rendelkezzen és kellően szívdöglesztően nézzen ki főhősnőnk, na meg az olvasó számára.

A művészkedés egy picit elmélyíti a karakterünket, na meg meglepő, de leszűkíti a számát azoknak az olvasóknak, akik számára potencionális könyvespasi lehetne Fitzy.

A kockaság... Hát ez pedig mégjobban.

Nekem viszont egyértelmű volt, hogy ha ezt a könyvet sikerül jól megírnia a kedves írónőnek, tuti, hogy Fitzy lesz a kedvencem.

Ráadásul anno Dean karakterét nagyon megkedveltem. (Nem titok, hogy a harmadik rész a kedvencem, ami ugye pont Deanről szól.) Így igen pozitívan álltam Summer-höz is, hisz egy kifejezetten életvidám és izgalmas szereplőnek igérkezett. 

A szereplők adottak voltak, ehhez már csak egy jó sztori kellett...

...amit viszont nem kaptam meg. Vagyis mégis. Jó volt a sztori, kellemes és kellően szórakoztató. Egész sokszor kuncogtam magamban akár a buszon, vagy villamoson, ami miatt mindig hülyének néztek a körülöttem utazók, de sebaj. Vicces volt, szép volt, jó volt, de kiszámítható volt.
Persze, egy ilyen kaliberű kötettől ne várjon sokat az ember lánya, mégis én reméltem, hogy lesz benne valami komolyabb mondanivaló, valahogy jobban ki lesznek dolgozva a különböző konfliktusok.

Ugyanakkor továbbra is hatalmas előnye ennek a sorozatnak, hogy borzasztóan szerethető, így ha az előző köteteket szeretted, vagy akár csak egyet is szerettél, ezt is biztosan szívesen fogod végigolvasni és fog okoni pár vidám pillanatot. Na meg, úgyis szurkolni fogsz a két főszereplőnek, ez már csak így van ezeknél a könyveknél.

Az Off-Campus sorozat véget ért, de szerencsére nem kell sokáig nélkülöznünk Elle Kennedy-t és a Briar hokicsapatát, hiszen új spin-off sorozatában visszatérhetünk a kampuszra. A Briar U sorozatában a hokis fiúk egy új generációját ismerhetjük meg, de a régi ismerősöktől sem kell teljesen búcsút vennünk. A hajsza hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában, a történetben Summer és Fitzy szenvedélyes és szórakoztató párosáról olvashatunk. Ha szeretnétek nyerni egy példányt, akkor tartsatok velünk, és vegyetek részt a nyereményjátékban!

További állomások:

Amióta megjelent a Könyvmolyképző gondozásában A kalózkirály lánya, menthetetlenül beleszerelmesedtem a kalózos fantasykba. Érdekes, mert már hosszú ideje úgy voltam, hogy nekem a fantasy vonal már nem tud újat nyújtani, sőt ki is nőttem belőle. Mégis, amióta ez a kötet a kezeimbe került, tűkön ülve várom a folytatást, na meg a hozzá hasonló történeteket. 

Idén ősszel pedig megint csak a Könyvmolyképző jóvoltából meg is érkezett egy hasonló történet hozzánk, ami nem más, mint az Egy birodalom végzete, ahol egy szirén leányzó és egy kalóznak szegődött herceg kalandjaiban merülhetünk el. (Haha.)

Az ilyen történetekkel az a nagy baj, hogy már az elején túl jól hangzanak. Nem titok, hogy egy újabb mesefeldolgozással állunk szemben. Most Ariel, a kis hableány egy sötétebb és idősebbeknek szóló változatát ismerhettük meg. (Tekintve, hogy ez a mesefeldolgozás mennyire működött számomra a Tüskék és rózsák udvarában, biztos voltam benne, hogy ez a könyv lesz a nyaram csúcspontja.)
Nos, ez nem egészen így történt, mégis, ha megjelenne egy második rész, biztosan rohannék érte a könyvesboltba. No de nézzük, miért is gondolom én így.

Annyi szívet gyűjtöttem be eddig, ahány éves vagyok.
Vagyis a hálószobámban összesen tizenhét rejtőzik valahol a homok alatt. Olykor-olykor leások, csak hogy lássam, mind megvannak-e még. Lenn a mélyben, vérben ázva. Megszámlálom őket, és megnyugszom, hogy nem lopták el egyiket sem éjszaka. Azon se lepődnék meg, ha így történne. A szíveknek hatalma van, a magamfajták pedig egy dologra vágynak még az óceánnál is jobban: hatalomra.
Lira hercegnő egy királyi családból származó szirén, azok közt is a legveszélyesebb. A víz alatti világban nagy tiszteletnek örvend. Már csak egy szív hiányzik a gyűjteményéből – ám azt elhibázza. Anyja, a Tenger Királynője büntetésből átváltoztatja, mégpedig egy olyan lénnyé, amitől a legjobb undorodik: emberré. Elveszi tőle a bűvös szirénének képességét is, és megparancsolja, hogy a téli napfordulóig vigye el neki Elian herceg szívét, különben ember marad örökre.
Hiába ő a leghatalmasabb emberi királyság trónörököse, Elian herceg csak az óceánon érzi magát igazán otthon. A szirénvadászat pedig a hivatása. Amikor kiment egy lányt az óceán habjaiból, hamar rájön, hogy ő bizony más, mint aminek először hitte. Az idegen megígéri neki, hogy a segítségére lesz, és együtt fogják megtalálni a módját, hogyan pusztítsák el a sziréneket. De vajon megbízhat a lányban? És vajon hány alkuba kell belemennie Elian hercegnek, mire megszabadítja az embereket a legnagyobb ellenségtől?
Kirobbanóan sikeres nemzetközi bestseller, ami Sarah J. Maas és Marissa Meyer sorozataihoz hasonlóan vagány, izgalmas és szemtelen módon dolgoz fel egy klasszikus mesét.

A történet, mint ahogy az a legtöbb ifjúsági kötetben szokott lenni, két főszereplővel operál, fejezetenként általában váltva mesélik el a történteket és bármilyen meglepő, egy leányzóról, na megy egy fiúról van szó.

Lira, a hidegvérű gyilkos szirén, akinek már gyerekkora óta mást sem tanítottak, csak a nyers erőszak és brutalitás fontosságát, az érzelemmentes hozzáállást bármihez és a hűség fontosságát, amivel csakis a Tenger Úrnőjének tartozik, aki történetesen a saját anyja. 

Illetve megismerhetjük még Eliant, a bájos trónörökösét a 100 királyság egyikének, aki inkább kalóznak állt és szedett-vedett legénységével nem másra, mint szirénekre vadászik. 

A két főszereplőnk egyértelműen ellenségek a legelején, de a történet során, ahogy annak lennie kell, közelebb kerülnek egymáshoz.
Mindketten uralkodói családból származnak, így az általános felsőbbrendűségi érzet nagyon szórakoztató párbeszédeket tudott eredményezni, bár őszintén, a könyv közepe fele már kicsit úgy voltam, hogy talán itt pont az lesz a fricska, hogy nem fog történni semmi, de semmi a két főszereplő között romantikus módon...

Jellemükre mindketten makacsok, eltökéltek és naivak voltak, ami számomra egészen szerethetővé tette őket, főleg, hogy Lira megtestesült antihős volt, akit pont emiatt egészen nehezen lehetett megszeretni, vagy legalábbis az ember valahogy máshogy szerette meg, mint ahogy általában a könyves karaktereket szokta. 

Elian viszont a tipikus világmegmentő herceget testesítette meg, aki imád kalandozni és az egész világa számára el akarja hozni a békét és a boldog életet. Őszintén, ő a teljes történet során nem sokat változott.
Míg Lira belső gondolatait sokszor végigkövethettük, addig Eliannál mindig csak történtek a dolgok és csak néha mélázott el azon, hogy vajon mit is titkol el Lira előle. Eközben persze Lira szépen lassan eljutott arra a pontra, hogy végiggondolja, nagyjából miért is csatároznak ők egymás ellen, azaz a víz és a szárazföld népe, és vajon élhetnének-e inkább békességben egymás mellett, ahelyett, hogy jól kiirtják a másik fajt. 

A többi szereplő többnyire csak mint akadály vagy szórakoztatási elem került bele a történetbe. Ilyen volt a Tenger Úrnője, aki egyértelműen a disney meséből is ismert polipnőt volt hivatott megtestesíteni. (Sajnos nem láttam még soha az Arielt, így azt hiszem sok mindent másképp értékeltem a könyvben, de Ursula karaktere még így is feltűnő volt. Egyébként, ha visszafele olvassuk az Arielt, megkapjuk a mi főszereplőnk nevét.) 

Illetve Elian legénységének főbb tagjait ismerhettük meg, akiket én őszintén, valahogy inkább díszletként és hangulatteremtésként értelmeztem, mintsem hús-vér karakterekként.

A szereplők részletezése után egészen gyászosnak tűnhet a véleményem, hisz sajnos, a karakterek nem túl mélyek és kidolgozottak. Most jöhetne az a rész, hogy de ezzel ellentétben a történet viszont nagyon is az, na meg ha már fantasy, akkor a világépítés is biztos csodás. Nos, ez sincs így. Viszont, ami fontos talán, hogy ez egy mese. Ez egy fanyar és sötét (dark) mese, amihez így is kell hozzáállni. És ha az ember így nézi, akkor a gyengeségei mind elnézhetőek, hisz a többnyire tipikus fordulatok és klisés karakterek sorakoznak föl a történet során, ugyanakkor az egész magával ragad, az enyhe változtatások és fricskák pedig továbbra is érdekessé és letehetetlenné teszik a könyvet. 

Mert hiába tűnik fel egy-két hiba az olvasás során, mégis alig pár nap alatt az ember végig is futja a sorokat, mert annyira letehetetlen és magával ragadó. Igen, a fordulatok klisések és meseszerűen biztos, hogy a jó győz. Igen, az akciójelenetek emiatt nem annyira drámaiak és úgyis tujuk mi lesz a vége. Viszont, ha tudjuk, hogy mesét olvasunk, és ezt pedig azért tesszük, mert szeretjük a meséket, akkor ez a könyv egy nagyon is jó választás, mert amíg olvasod, elmerülhetsz a száz királyság világában, és kalandozhatsz Eliannal és Liraval  a Szaád fedélzetén. 

Nem, nem egy kiemelkedő ifjúsági regény, viszont egy fricskás mesének nagyon is jó. Ha pedig valaki szereti az ilyet, nagyon is élvezni fogja.

A Könyvmolyképző kiadónál hamarosan megjelenik Alexandra Christo debütáló regénye, ami külföldön bestseller. A történet főszereplője Lira egy királyi családból származó szirén, akit azzal büntetnek, hogy emberré varázsolják, és elveszti szirén képességeit. Lirát egy herceg menti meg, akinek a  szirénvadászat a hivatása. Kövessétek blogturnénkat, hogy megtudjátok, mit szólnak bloggereink ehhez a nem mindennapi pároshoz! A turné végén három szerencsés olvasónk a kiadó jóvoltából megnyerheti a To Kill a Kingdom – Egy birodalom végzete című YA fantasyt!
Történetünk főszereplője, Lira hercegnő gyűjteménye egészen különleges, ugyanis szirénünk hercegi szíveket gyűjt, ezért mi is minden bejegyzésünkben elrejtünk néhány szívet! A feladatotok annyi, hogy megtaláljátok őket, és beírjátok a rafflecopterbe, hogy az adott napi bejegyzésben mennyit találtatok. Vadászatra fel!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Anno 2015 környékén találkoztam elsőnek a slam poetry műfajával. Szerelem volt első látásra, vagyis inkább hallásra, hisz itthon leginkább slam estek formájában terjed, na meg videókon. Lényeg a lényeg, hogy sokat hozzátesz maga a felolvasó. A megjelenése, a mimikája, a hanghordozása, azaz ahogy előadja a nagy művet. Éppen ezért lepődtem, meg, amikor szembe jött velem a Hosszú az út lefelé című kötet, melynek a műfaja nem más, mint slam poetry. (Az meg vajon hogy nézhet ki, gondoltam magamban, így neki is ültem ennek a rövidke kötetnek.)

Sztori:

Ha már furcsaságokról beszélünk, így a könyv kapcsán, nem szabad elfelejteni, hogy young adoult besorolású, mégis egy igen komoly aktuális témát boncolgat, ami túlmutat az átlag és sablonos tiniproblémákon, mégis, lépten-nyomon belefutunk.
Persze, főleg Magyarországon, azok, akik a kezükbe fogják venni ezt a kötetet, valószínüleg nem igen találkoznak úgymond "élesben" vagy a "valóságban" ezzel a témával, mégis, nem szabad ekfelejtenünk, hogy jelen van, szóval nem csak jó, ha tudunk róla, hanem tudnunk is kell róla.

Őszintén maga a könyv számomra nem volt akkora élmény. De ez nem a helyes megfogalmazás. A könyv olvasása maga nem volt akkora élmény, mert ebben a kötetben nem ez a lényeg. Nem olvasás közben fog letaglózni vagy éppen fejbe vágni, nem fogod a falat kaparva várni a végét, egyszerűen csak végigolvasod, majd leteszed és a gondolatok megjelennek a fejedben. El fogsz kezdeni kattogni, rá fogsz pörögni a témára, és ez ennek a könyvnek az erőssége. Furcsa, hiányosnak érzed, sokszor nem is igazán érted, de az érzelmek és a gondolatok átjönnek.

Lényegében az egész történet csak egy liftezés, amíg Will, a főszereplő lejut a földszintre. Mikor belépett a liftbe, még egyértelmű volt számára, mi fog történni az elkövetkező egy órában, mert nem is gondolt rá, hogy kiléphetne a mókuskerékből. Abból a mókuskerékből, amit már a fülszövegben is megismerhet az olvasó, azaz a szabályok mókuskerekéből. 

Aztán jönnek az emeletek, a többi liftben utazó és szép lassan megismerjük a múltat, a miérteket és végül megszólal az a pici hang is, hogy mi lenne, ha máshogy lenne, egyáltalán lehetne-e máshogy... Végül pedig Will kilép a liftből.
Az olvasó pedig ottmarad a gondolataival.

Amiben viszont biztos vagyok, hogy akármilyen jól is lett fordítva, mégis biztos, hogy angolul ezerszer ütősebb és megragadóbb ez a történet, dehát örüljünk, hogy egyáltalán lefordították, így pedig még több emberhez juthat el Will története.

Nyereményjáték:

Hamarosan érkezik magyarul Jason Reynolds díjnyertes könyve, a Hosszú az út lefelé, ami egy szívszorító történet, verses formában elmesélve. Az extra-hosszú turnén a Blogturné Klub bloggerei mesélnek a könyvről, egy szerencsés pedig három példányt nyerhet meg a kötetből.

További állomások:

Talán a sushi után ez az egyik legismertebb japán étel, hisz elég csak egyetlen Naruto részt elcsípni, vagy csak rászokni az instant tésztákra és máris tudjuk, vagy legalábbis sejtjük, mi az a ramen.

Most, hogy itt az ősz, na meg a sulikezdés is, úgy éreztem, hogy muszáj megosztanom veletek a három éppen aktuálisan nagyon kedvelt sorozatomat, hátha valakinek lesz is ideje rá...

(Itt jön a kisbetűs rész: Én, mint páran tudjátok, idén kezdem az egyetemet és már rettentően izgulok, milyen lesz az első félév, mennyi időm lesz a blogra, na meg egyáltalán milyen is lesz egyetemistának lenni.)

 Szóval, ha véletlen nektek akad szabadidőtök, akkor ezeket a sorozatokat szeretném mindenképp ajánlani, bár valószínű, hogy már hallottatok róluk, esetleg láttátok is, hisz már nem mai darabok. 

Bár a címben szerepel egy hármas, ezt sokkal inkább iránymutatásként szeretném felfogni, mintsem darabszámként. Így három "csoportot" fogok megkülönböztetni, amikben több hasonló kisebb sorozatot is szeretnék bemutatni nektek. 

Ha esetleg láttátok már valamelyiket, akkor kíváncsian várom kommentben, hogy nektek hogy tetszett, illetve ha tudtok hasonlót, amit én nem említettem, kérlek, írjátok meg, mert hátha lesz nekem is egy kis szabadidőm.;) (Őszintén, borzasztóan nehezen találok olyan sorozatokat, amik tényleg lekötnek...)

1. Descendants Of The Sun

Elsőnek is szeretnék pár szót ejteni a koreai doramákról, hisz nagyon sokáig szinte csak ezeket néztem, így a tipikus amerikai sorozatokat nagy ívben elkerültem. A Descendants Of The Sun sok dorama rajongóval egyetemben, nekem is egyik nagy kedvencem, most a nyáron néztem meg nagyjából harmadjára és még mindig rettentően szórakoztató.

Mivel a legtöbb doramakedvelő már ismeri, így most inkább az egyébként amerikai/angol sorozatokat előnyben részesítő olvasóimat szeretném megcélozni, hátha nem zavar titeket annyira, a koreai nyelv, haha.

A történet egy doktornő és egy különleges egységben szolgáló katona kapcsolatát követi végig, ami már az elejétől erősen ellentétes: egyikük hivatása az életek megmentése, míg másikuk életeket olt ki. Összeférhet a kettő? Egyáltalán hogy kerülnek egymás mellé?
Bár a sztori Koreában kezdődik, a jelenetek nagy része Urkban háborús övezetében játszódik, ahol a két főszereplő kénytelen együtt dolgozni.

A történet rettentően szórakoztató, erről sokszor a mellékszereplők gondoskodnak, de főszereplőinket sem kell félteni. Én speciel sokszor hangosan is felnevettem. Ugyanakkor nem egyszer fordul igazán drámaira a helyzet, amikor egyszerűen muszáj szorítanod a szereplőknek, hisz egy orvos és egy katona élete tele van kétes helyzetekkel és nem kevés izgalommal.

Ha szeretnétek valami romantikusat, de nem vészesen rózsaszínt és nyálasat nézni, akkor ezt a sorozatot nektek találták ki, hisz a sztori lendületes és izgalmas, a karakterek szerethetőek és szórakoztatóak, és az áhított szerelmi szál is megjelenik. (De még hogy!)

Ha pedig már koreai sorozatokról beszélünk, akkor ezeket is figyelmetekbe ajánlanám: Shut up flower boyband!, W - Two World, Legend of the blue sea

2. SKAM

A norvég sorozat, amiről biztos, hogy már rengetegen hallottatok. Kétszer futottam neki, de másodjára akkora szerelem lett, hogy még a suliban, órák alatt és inkább ezt néztem. (Ilyen szintű függés pedig baromi ritka nálam. A sulis részről pedig csak annyit, hogy mázlim volt, mert pont ekkor lett wifi a suliban, amit eleinte nem védtek le, szerencsére.) 

A norvég tini dráma műfajilag és felépítésileg már amúgy is közel állt hozzám, hisz anno a brit Skins sorozat nagy kedvencem volt, még a blogon is írtam róla. A kettő pedig nagyon sokban hasonlít egymásra. Adott egy nagyjából egységes baráti társaság, legalábbis mindenki kapcsolódik valahogy a másikhoz és mindenkinek megvan az a bizonyos egy nagy problémája. A karakterek nyilván el vannak túlozva, de csak így lehet ténylegesen bemutatni a tipikus tiniproblémákat, amit viszont a sorozat meg is tesz egészen jól. 

A fő különbség a Skins és a Skam között, hogy míg az elsőben minden szereplő kapott egy-egy epizódot az évadból, addig a másodikban minden egyes sorozat főként egy konkrét karakterről szólt. Összesen négy évad készült el, nem is terveznek többet csinálni, és mindegyik egy nagyobb témát jár körül. Van közöttük szokványosabb, mint az önkeresés, szerelem, de nehezebb és tabubb dolgok is feljönnek, mint a homoszexualitás vagy a vallás. (Jelen esetben az iszlám, ami szerintem külön rettentő érdekes, hisz nagyon eltorzult képünk van róla Európában.) 

Szóval ha szeretitek a tipikus, gimis, problémás tinis sorozatokat, akkor mind a két fent említett, azaz a Skins és a Skam is jó választás, ráadásul a másodikból rengeteg alternatív változat jelent meg, így németül, franciául, de még spanyolul is (meg még jó pár más nyelven) nézhetitek, ráadásul más-más karakterekkel. (Teljes remakeről beszélünk.)
Illetve nemrég lett vége az HBO GO-n is egy hasonló sorozatnak, Zendaya főszereplésével, ez pedig nem más, mint az Euphoria. Nekem ez is egészen tetszett, bár eleinte nem fogott meg, de határozottan ebbe a csoportba tartozik ő is. 

3. Chilling Adventures of Sabrina

Az utolsó ajánlottam több szempontból is más, mint az eddigiek. Egyrészt, viszonylag új, 2018-ban jelent meg az első évad, és már a második is elérhető. Másrészt, még nem láttam végig, mégis ajánlom.
Nem, sajnos nem habarodtam ennyire bele a történetbe, viszont, ha már az őszre ajánlok sorozatokat, akkor ez egy kihagyhatatlan darab, mert olyan őszies-halloweenes hangulata van, hogy szinte egyértelműen erre találták ki. (A sorozatot nézve megjött a kedvem az őszi ruhákhoz, kabátokhoz és a kuckózós hideg estékhez.)

A történet eléggé egyértelműen Sabrináról szól, aki félig boszorkány, félig pedig halandó. Így egyszerre kell megküzdenie a szokásos tiniproblémákkal, na meg a kezdő kisboszorkák rögös útjával. A helyszínt egészen könnyű belőni, ha valaki látta a Riverdale című sorozatot, hisz Sabrina pont egy mellette lévő városkában lakik, ami így rögtön meg is alapozza a hangulatot és színvilágot. (Sokszor utalnak is rá a sorozatban, illetve szintén képregény a sztori alapja.)

Ha valaki szereti a tinidrámákat, de nem ódzkodik a természetfelettitől, na meg a horrorelemektől sem, akkor biztosan jó választás. Bár nem hinném, hogy említenem kell, hisz mind a három hasonló sorozat igazán ismert, de csak hogy tartsuk a kezdeti sablont, a következőket tudom még ajánlani, ha Sabrina történetét már kivégeztétek: Riverdale, American Horror Story, Legacies.

Remélem találtatok valami néznivalót ebből az egészen hosszas listából! Ne feledjétek, ha van valamilyen nagy kedvencetek, mindenképp osszátok meg velem kommentben, mert nagyon kíváncsi vagyok rájuk! ♥

Talán az idei nyár legfelkapottabb címe az Ahol a folyami rákok énekelnek. Már megjelenés előtt ráugrottunk a BTK-s bloggerekkel, szinte mindenkinek első olvasásra bejött a "Lápi Lány" története. Persze, ekkor még mind csak a fülszöveget ismertük. 

Azt hiszem mindannyiunkban van egyfajta vonzódás a túlélő-történetek felé. Nem véletlenül volt olyan sikeres Bear Grylls sorozata sem, na meg ott van ezer és egy film, könyv és sorozat, melyeknek a természetben egyedül maradt ember az alapszituációja.

Én egyértelműen odáig vagyok az ilyen történeteketért, így mindenképp olvasni szerettem volna Delia Owens regényét, ahol is a téma egy krimisebb köntösbe lett csomagolva. Izgalmasan és érdekesen hangzik, nemdebár?

Fülszöveg:

Delia ​Owens regénye Észak-Karolina ritkán lakott, mocsaras partvidékén játszódik az 1950-es és 60-as években. A történet főhőse a lápvidéken sorsára hagyott kislány, Kya Clark, aki az évek során elszigeteltségében önellátásra rendezkedik be, s alig érintkezik a környékbeliekkel.

Az első szerelem azonban Kya életét is felforgatja: a közeli kisvárosban élő Tate megtanítja olvasni, és ő az, akivel a lány osztozni tud a természet és a költészet szeretetében is. Ám nem Tate az egyetlen, aki érdeklődik a különleges, magának való lány iránt…

Egy rejtélyes gyilkosságot követően a helyi közösség felbolydul, és a gyanú hamarosan a mocsárban magányosan élő „Lápi lányra” terelődik.

A biológus Owens első regénye egyszerre fordulatos krimi, érzékeny fejlődésregény, valamint a vadon és az emberi lélek lenyűgöző természetrajza. Nem véletlenül került a New York Times bestsellerlistájának első helyére, s vezeti az Amazon sikerlistáját is. Bár csak tavaly ősszel jelent meg, már több mint 1 millió példány kelt el belőle, Reese Witherspoon is beválogatta könyvklubjának ajánlott olvasmányai közé, sőt: a színésznő produkciós cége filmet forgat a regényből.

A történetben egészen sok klisé jelenik, mégse zavaróan, és ez egyértelműen a történet mesélőjének köszönhető. Az egész megfogalmazása, amire fekteti a hangsúlyt, egyszerűen elfeledtetik azokat a kliséket, mint a falu által kitaszított lány, a köztiszteletben álló gazdag család egyetlen fia, vagy éppen a halász fia, aki jószívű és segítőkész, de nem olyan jómódú, de akár még a (fekete) jótündér keresztanya és keresztapa megjelenését is ide sorolhatjuk. 

Mégis, olvasás közben ezekbe az ember bele sem gondol, csak viszi őt a könyv és kíváncsian figyeli, hogy az alig 6 éves főszereplőnk, Kya, hogyan növekszik fel egy kietlen vidéken és szereti meg azt. 

Őszintén, nagyon rég olvastam ennyire természetközeli történetet. Nagyon tetszettek a leíró részek, a láp és mocsár leírása, a különböző állatok megjelenése. (Főleg a madaraké. Magam sem tudom miért, de imádtam, hogy annyi különböző faj megjelent Kya környezetében.) 

A történet elején tényleg komoly szerepet kapott a túlélés és a gyermeki találékonyság, így a már fentebbi sorokban említett Bear Grylls hangulatot is megkaptam, de igazán mégse erről szólt a kötet, sokkal inkább az emberi kapcsolatokról, a magány feldolgozásáról és a természethez való kapcsolódásról. 

Éppen ezért eleinte nagyon nem kedveltem a folyamatosan fel-felugró krimiszálat. Alapvetően a könyv két idősíkban játszódik. Az egyik akkor kezdődik, amikor Kya 6 éves és a mamája elhagyja a családjukat, a másik viszont akkor, amikor főhősünk már 23-24 közötti felnőtt nő és egy váratlan, meglepő és gyanús haláleset történik a kis falu életében. 

Az idősíkok szerencsére csak fejezetenként változtak, és mindenhol fel volt tüntetve az éppen aktuális évszám, így kavarodás nem volt a fejemben, de azért nagyon sokáig nem igazán mozgatott meg a kirimis része a sztorinak. Persze, én nem vagyok amúgy sem túl nagy krimi fan, szóval ez lehet az én részemről hibás csak, de azért lényegesen izgalmasabb volt sokáig Kya cseperedése és szerelme, mintsem a gyilkosság felderítése.

Karakterek:

Kya karakterfejlődésére épül igazából az egész könyv, és ez egy jó könyv, szóval ebből azt hiszem a kedves olvasó következtethet arra, hogy igen szépen lett ábrázolva és éreztetve az kötet oldalain a folyamatos változás, melyen főszereplőnk átment. Ugyanakkor rajta kívül nem éreztem nagyobb fejlődést egy szereplőnkön sem, ráadásul még csak azt se tudnám mondani, hogy mélyebb karaktereket kaptunk. 

Mint már fentebb is említettem, sok tipikus klisé jelenik meg, de egyik sem zavaró, valahogy pont odaillik és szükséges is, mégis a motivációjuk, viselkedésük nincs árnyalva vagy megmagyarázva, éppen csak annyit kapunk, hogy ő és ő azért ilyen, mert ebbe a karaktertípusba tartozik. Itt a környék legmenőbb srácára lehet gondolni, a szegény gyermek jótündér keresztanyjára, vagy éppen a kezdetektől szerelmes szomszéd srácra. 

Összességében egy jó élmény volt az Ahol a folyami rákok énekelnek című kötetet elolvasni, és tudom ajánlani azoknak, akik már amúgy is krimirajongók, vagy éppen vonzást éreznek a túlélős történetetk iránt, ugyanakkor kellemes puhatolózás lehet azoknak is, akik a krimik felé még csak most nyitnak és ismerkednek vele. Ráadásul egy tipikusan anya-lánya kötet, ami esetemben annyit jelent, hogy ugyanúgy tudják felnőtt nők, anyukák is élvezni, mint a koromberi leányzók, akiknek még a ott a tojáshéj a hátsójukon. :) 

Delia Owens biológusnő első regényében, az Ahol a folyami rákok énekelnekben szívszorító s egyben izgalommal teli módon jelenik meg az ember és természet egysége; a lápi növényzet és a madarak szárnyának csapkodása közt pedig egy krimi és egy szerelmi történet szálai fonódnak össze. Nem csoda, hogy a mű rohamosan bestsellerré vált - ahogy az sem, hogy a Libri Kiadó jóvoltából végre megérkezett a magyar olvasókhoz, köztük a Blogturné Klub tagjaihoz is, akik most egy hat állomásos turné keretein belül számolnak majd be a tapasztalataikról. Tartsatok velünk, hogy ti is megismerjétek Kya Clark, a “Lápi Lány” magával ragadó életét, s végül gazdagabbak lehessetek a regény egy példányával!

A szerző, Delia Owens természettudományos érdeklődésének és jártasságának a regényében is teret enged, ebből ered a főszereplő, Kya egyik hobbija is: a lány a lápi területen talált madártollakat gyűjti és rendszerezi. Nyereményjátékunk épp ehhez fog kapcsolódni: a turné valamennyi állomásán elbújtak egy-egy könyvben feltűnő madárfaj nevének betűi: a ti feladatotok az lesz, hogy megtaláljátok és helyes sorrendbe rendezzétek a betűket, az így kapott madárnevet pedig beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába! A helyes megfejtők közt gazdára lel majd a regény egy meseszép példánya, sok sikert!

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

További állomások:

07.17. Kelly és Lupi olvas

07.19. Nem félünk a könyvektől!

07.21. Könyv és Más

07.23. A Szofisztikált Macska

07.25. Never Let Me Go

07.27. Ambivalentina

Igen, ismét valami távol-keleti, hisz már ismertek: ezzel a témával totálisan meg lehet fogni. Kicsit félve fogtam bele a kötetbe. Rég olvastam igazi fantasyt, ráadásul ez a sorozat megkapta a "kínai Gyűrűk Ura" címkét, és bár imádom az eredeti történetet, mégis féltem. Egyrészt, mert nem akartam megtudni, hogy 20 oldalon keresztül hogyan lehet jellemezni a kínai lembas kenyeret, másrészt pedig féltem, hogy valami koppintásról lesz szó.... Harmadrészt pedig félek belekezdeni iylen hosszú és vaskos sorozatokba. (Hisz egy rosszabb könyvnél azért könnyen végigszenved az ember 200 oldalt, de 400-500 oldal környékén már igazán sírós-nyafogós tud lenni a helyzet.) 

Szerencsére viszont totálisan pozitívan csalódtam és már előre muszáj elárulnom: Alig várom az új rész megjelenését!

a Rafflecopter giveaway

Kanada már kiskorom óta egy különleges hely számomra. Sokáig valami rettentő más és messzi helyszín volt, ahol nagynéném élt, aki a család számára olyan volt, mint a Mézga családban MZ/X, hisz mindig valami rettentő menő és modern kütyüt vagy ilyesmit hozott nekünk és mindig olyan lehetetlen időpontokban tudtuk őt elérni, mint hajnali kettő és társai. (Szóval egy kisgyerek nyilván MZ/X-re asszociál egy jó kis időeltolódás következtében.)

Szerencsére már kétszer is volt lehetőségem kilátogatni a juharszirup országába, azóta pedig klisésen a szívembe zártam a kontinens északi felét.

Így csakúgy, mint a távol-keleti témákra, erre is rögtön ráraboltam, amikor megtudtam, hogy a történet Kanadában játszódik.

A kötet olvasása előtt nem is hallottam a francia területek ezen sötét időszakáról és érdekes, de most, miután elolvastam a történetet és utánakerestem a valós tényeknek, szinte semmi tényleges cikket nem találtam, főleg nem magyar nyelven. Persze lehet, hogy csak én keresek bénán.

Minden esetre nagyon kiváncsi voltam a történetre: mennyire megy bele a szörnyűségekbe, hogy sikerül az egészet megjeleníteni, illetve lesz-e tényleges kerek történet, vagy az egész egyfajta újabb drámai "horrorregény" lesz, ami a valóságból is merít.

Jóváteheti-e ​a szeretet a jóvátehetetlent?

Az 1950-es években járunk a kanadai Québecben, ahol az angol és francia közösségek együttélése csak látszólag harmonikus, a mélyben súlyos feszültségek húzódnak.

A tizenöt éves Maggie Hughes angol apja sem szíveli a franciákat, s mindenáron meg akarja akadályozni, hogy Maggie a szomszédos farmon élő francia fiúhoz menjen feleségül. Így amikor Maggie teherbe esik, a szülei ráveszik, hogy mondjon le a kislányról, s az újszülött Elodie árvaházba kerül.

A kislány amúgy sem könnyű sorsa újabb tragikus fordulatot vesz, amikor a nagyobb állami támogatás miatt a gyermekotthont, ahol él, elmegyógyintézetté, a több ezer állami gondozott gyermeket pedig értelmi fogyatékossá nyilvánítják.

Van-e szabadulás ebből a kilátástalan helyzetből? Túl lehet-e élni egy léleknyomorító intézmény megaláztatásait, és létezhet-e feloldozás és megnyugvás egy anya számára, aki ilyen helyzetbe taszította gyermekét?

Joanna Goodman valós eseményeken alapuló regénye szívbe markoló és felemelő történet az anya-lánya kötelék megbonthatatlanságáról, s megrázó pillanatfelvétel Kanada történelmének egyik sötét időszakáról.

Joanna Goodman kanadai írónő ötödik regénye, az Elveszett lelkek otthona 2018-ban jelent meg, és óriási kritikai visszhangot váltott ki. A 20. század közepén a québéci hatóságok a katolikus egyház közreműködésével körülbelül húszezer árva gyereket nyilvánítottak értelmi fogyatékossá a nagyobb állami támogatás reményében. A tartomány akkori vezetője után magukat Duplessis-árváknak nevező károsultaknak az ügy kirobbanását követően a kanadai kormány jóvátételt fizetett.

A történet több részre osztható fel. Az elején megismerjük Maggiet, majd egészen addig követjük életútját, amíg terhes nem lesz Elodieval és meg nem szüli. Ezután két szálon folytatódnak a dolgok, egyrészt Elodie hányatott sosra bontakozik ki előttünk, másriszt viszont Maggie útkeresése és kattogása az eldobott gyermekéről. 

A fejezetek között gyakran több évet is ugrunk, de ennek ellenére jól követhető és mindig kapunk egy gyors magyarázatot arról, hogy kivel mi történt, kik tartják még a kapcsolatot, kik nem. 

Őszintén, nem éreztem úgy, hogy ez a könyv totálisan az árvaházban rekedt gyerekek életét akarta volna  bemutatni. Sokkal életszerűbben inkább egy család történetét mesélte el, akiknek közük volt az árvaházakhoz, akiknek szintén beleszolt az életükbe és megbélyegezte azt a felsőbb vezetés és ez az időszak. 

Éppen ezért nem éreztem helyesnek a fülszöveg kérdéseit. Mire a történetben eljutottunk volna a tényleges megbocsátás és elfogadás kérdéséhez, szinte vége is lett a könyvnek és egy olyan gyors és kedves/kellemes lezárást kaptunk, hogy ez a kérdés, azaz a "Jóváteheti-e ​a szeretet a jóvátehetetlent?" olyan mélységekben sem lett taglalva, mint egy műayagmedencés kertitó.

Ennek ellenére a könyv nem rossz, sőt. Rettentő gyorsan haladtam vele, és akármilyen megterhelő is volt pár részen lelkileg, mégis faltam az oldalakat. (Bár tény, ez olyan könyv, amit néhol egyszerűen muszáj letenni, különben borzalmasan nyomasztó.) 

Szóval, a könyv jó, de a fülszövegre haragszom, de sajnos, vagy éppen szerencsére, ez nálam egyáltalán nem ritka... De többnyire én se tudnék jobbat írni, mármint fülszöveget, így nem sok jogom van megszólni.

Ami miatt számomra igazán működött ez a kötet, az a szereplők. Nagyon könnyen tudtam azonosuli Maggie karakterével az apa-lánya kapcsolat miatt. Azt hiszem én is legalább ennyire nézek föl édesapámra és nem titok, hogy csakúgy, mint Maggie, én is szeretném követni apukámat munkaügyileg is, ami nem a "legnőiesebb" terület. Érdekes volt Maggie karaktere számomra a hatalmas kötelességtudata miatt is, illetve imádtam látni benne a munkaszeretetet, ami igazán ritka úgy a mindennapokban is, hát még a könyvekben. Nagyon tetszettek a férjével való konfrontálódások is éppen emiatt, hogy ő dolgozni akar és nem akar beleállni az elvárt háziasszonyi életbe. (Persze, ha a megfelelő helyen van, akkor ő is tudja, hogy vágyik a családi életre, a gyerekekre.)

Ezen kívül nagyon érdekes volt látni a francia-angol ellentéteket, amik azért a mai napig megjelennek Kanada ezen területén, én is úgyahogy találkoztam vele és fel is hívták rá a figyelmemet, hogy azért ez az évek során rengeteget finomodott.
A könyvben az ellentétek bemutatásához nem kellet messze menni, hisz Maggie szülei maguk is apai ágról angolok, míg anyai ágról franciák voltak. Folyamatos volt emiatt az identitáskeresés, a beilleszkedési kényszer megjelenése a kötetben, ami szintén már magában is nagyon érdekes, hát még ha sózzuk és borsozzuk egy kevés árvaházas-elmegyógyintézetes szállal, na meg családon belüli problémákkal. 

Ha pedig ez nem lett volna elég, az egész köteten végigfut egy romantikus szál is, hisz Maggie eltökélten keresi az igazit, mert hisz az igaz szerelemben, még annak ellenére is, hogy a körülötte lévő párok és szerelmesek mind apró titkokat rejtegetnek, amik mind alátámasztanák, hogy ilyen bizony csak a mesékben létezik. 

Számomra, már most tudom, hogy az egyik legjobb és legemlékezetesebb nyári olvasmány volt az Elveszett lelkek otthona. Szívből ajánlom mindenkinek, aki szívesen kisérletezne picit komolyabb, karakterfejlődősebb, lélektanibb regénnyel.

Joanna Goodman valós eseményeken alapuló, szívbemarkoló regénye Kanada történetének egy sötét időszakáról mesél a gyermekotthonok világán és egy megbonthatatlan anya-lánya kapcsolaton keresztül. Tartsatok a Blogturné Klub három bloggerével és nyerjétek meg a könyv egy példányát a kiadó felajánlásából! 

A játékban ezúttal elmegyógyintézetben/nevelőintézetben játszódó híres mozifilmekből kiragadott képkockákat találtok. Mindegyik film alapja egy kitűnő regény, a feladat pedig az, hogy a képek alapján kitaláljátok, ki írta a film alapjául szolgáló könyvet. Tehét a Rafflecopter doboz rubrikáiba egy-egy szerző nevét kell beírni.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)