Nem tart

Csapong az ősz, kabátot bontogat. 

Csapongok én is. Semmi fontosat. 

A szeptember merő banalitás. 

A lényeget talán majd valaki más.

Nem tartlak már: kötél a fregolit. 

Nem tart az ég. Ránk szakad, beborít. 

Zavartan néz, pislog, kérdőre von 

hideg szemed: szép, zárlatos neon.

Egy ilyen egyszerű libris látogatásom során találtam rá Pallag Zoltán Noir című kötetére, ami szégyen szemre, de a borítójával ragadott meg elsőre (egyszerűen imádom), majd mikor belelapoztam, természetesen a versek is eléggé kedvemre valóak voltak. Az ő nevével nem hinném, hogy bárki is nagyon találkozott. Első kötetes, tudtommal azóta nem is publikált mást, de én valahogy a szívembe zártam. A téma itt is leginkább a szakítás, a visszaemlékezés a régi szép napokra. Az egész kötet valahogy tele van útkereséssel, amit sokan negatívan értékelnek, de valahogy nekem ettől csak emberibb. Imádom csak úgy lekapni a polcról, bele-belelapozni és csak olvasni az épp elém kerülő verset. Valahogy inspirál egyik részről, másikról pedig piszok szórakoztató. Én csak ajánlani tudom és igazából a poszt végén erre szeretnék kilyukadni: kommentben írjátok meg, nektek ki vagy kik a kedvencetek és kedvenceitek, ajánljatok valaki jót, aki mondjuk nem Varró Dani kaliber, mert őt úgyis a legtöbben ismerik. Így nem csak én találhatok új arcokat, de ti olvasók is láthattok egymástól ajánlatokat.
Végül pedig itt is, mint az előző kötetnél, szeretném megmutatni az egyik nagyobb kedvencemet, ami nagyon remélem, hogy nem ijeszt el titeket hosszúsága ellenére. (Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én sokaktól hallom, hogy bár a hosszú szöveg annyira nem, de a hosszú vers nagyon-nagyon elijeszti az embert az olvasástól.)

Szeptember, avagy nem felejtek

Volt utószezon után Tihanyban

egy szombat délután a parton

szeptember kétezervalahányban

délben ha jól emlékszem vagy pardon

a füredi busz már reggel felvitt

az apátsághoz jaj dühös voltál

pedig az idő és a táj meghitt

sétát kívánt volna kigomboltál

egy gombot én mondtam szép idő van

mászkáltunk is de az nem séta volt

kanossza mondjad mondtad időnk van

de én kanosszát járó dzsontravolt

csak hallgattam amikor a parthoz

értünk csak akkor kérdeztem meg hogy

ennél-e valamit ez magamhoz

képest locsogásnak számít meg hogy

igyunk kávét a semmitmondáshoz

igazán értek mondtad akkor is

nem kérek kávét de a mólóhoz

menjünk ki a szád jégkrémtől csokis

és mintha minden rendben lenne mi

kifeküdtünk és két cipőm között

pont elfért egy hajó hát lenne mit

megbeszélni szemedbe könny szökött

egy csikket az őszi tóba dobtam

igen szeptember volt nem felejtek

az a szombat általában ott van

ahol egy csikket tócsába ejtek

Emellett persze Simon Márton köteteivel is összefutottam már, Kemény Zsófitól is olvastam, na meg a többi slammertől akik kiadtak egy-egy könyvet, illetve aki még nagyon megmaradt, az Ambrus Gábor - Egyenes kiesés. Furcsa, mert nekem tetszett, ahhoz képest is, hogy nagyon nem kedvelem a focit... viszont bárhol utánaolvastam, mindenhol lehúzták.
Sajnos egyelőre ilyen kis szegényes a magyar kortárs költő ismeretem, így alig várom, hogy olvashassam a ti kommntjeiteket. c: