ajanlo
FILMAJÁNLÓ ESŐS NAPOKRA
19:37
Őszintén jelenleg nagyon nem blogolnom kéne, de miután folyamatosan csak ki-kitekintek az ablakon és egyszerűen elmegy az életkedvem is, ahogy meglátom a szakadó havas esőt, ami mellé természetesen a kékes derengős fény és a sötét fellegek is betársulnak, úgy döntöttem az lesz a legjobb, ha feldobom a kedvem azzal, hogy megpróbálok nektek pár vidámabb percet keríteni ezekkel a számomra kedves filmekkel.
Az elsőt rögtön a héten láttam és egyszerűen nagyon-nagyon tetszett. Őszintén nem vagyok odáig a romantikus vígjátékokért mert mindegyik ugyanarra a megszokott sémára épül és tele van általában bugyuta és unalmas viccekkel, amik egyszerűen csak.... fájnak és elgondolkozom a film közben az életemen és arra jutok, hogy épp az időmet pazarolom. De! Ez a film egyáltalán nem ilyen volt. Nem mondom, hogy megváltotta a világot számomra, de minden esetre egy teljesen vállalható és kellemes kikapcsolódást nyújtott.
Az alapsztori annyi, hogy egy házaspárnak négy leánygyermeke születik és mikor elérkezik a házasság ideje, egyiküknek sem sikerül a konzervatív francia szülőknek ideális és várt társat találni. Őszintén az egész film a rasszizmus és az előítéletek köré épül és ebből csinál úgy kellemesen és aranyosan viccet, hogy szerintem egy percig nem bántó és az egésznek egy teljesen pozitív üzenete van.
Majd újra lesz nyár
Oké. Tudom, hogy nagyon sokan iszonyatosan értékelhetetlennek ondolják ezt a filmet, engem mégis rettenetesen elvarázsolt és őszintén nem tudom miért. Egyszerű, de mégis izgalmas, kikapcsoló, romantikus és fiatalos. A történet egy fura és különc lányról szól, aki a sose látott unokatesóihoz kerül egy teljesen random és indokolatlan háború alatt. A lány lassan megnyílik unokatestvéreinek, főleg a legidősebb fiúnak, majd a háború belezavar a gyermeki idilljükbe, ezután pedig kezdődnek az izgalmak.
Őszintén nekem a képi világa a filmnek nagyon.nagy kedvencem, illetve valahogy az egész olyan egyszer nézős kellemes dolog (ettől függetlenül én már 4x láttam), ugyanakkor az ilyen esős napokon tökéletes választás.
Blöff
Ha az ember lánya (vagy esetenként fia, bár igazán kevés hímnemű olvasója van a blognak) nem éppen romantikus darabokra vágyik egy zord esős napon, akkor viszont ez a film a biztosan nagyon-nagyon jó választás. Ha láttad azért, ha még nem azért.
Én nem vagyok igazán nagy fanja az akció filmeknek, mégis ezt a darabot már többször is megnéztem és egyszerűen nagyon-nagyon szeretem.
A történet több szálon fut és a szokásos rosszfiús-illegális vonalat követi a lopásokra koncentrálva. Igazából mindenki lop mindenkitől vagy csak ki akarja rabolni és így tovább. Ami viszont számomra nagyon különlegessé teszi az egészet, az a hatalmas humorfaktor.
A történet több szálon fut és a szokásos rosszfiús-illegális vonalat követi a lopásokra koncentrálva. Igazából mindenki lop mindenkitől vagy csak ki akarja rabolni és így tovább. Ami viszont számomra nagyon különlegessé teszi az egészet, az a hatalmas humorfaktor.
Agymanók
Mint általában az összes filmes listámban, most is muszáj egy animációs és gyerek mesefilmet megemlítenem. Emlékszem amikor az előzetesét néztem, egyszerűen elképzelni sem bírtam, hogy ez a film lehet jó. Azóta azon gondolkozom, hogy hogyan tévedhettem ekkorát.
Az alapsztori annyi, hogy 5 fő tulajdonság irányítja az embereket valahol bent az agyunkban. Ők felelnek az emlékeinkért, a személyiségünkért és a fejlődésünkért. Így, amikor valami probléma adódik odakint, azt ők oldják meg...de mi van, ha valami belül romlik el?
Az alapsztori annyi, hogy 5 fő tulajdonság irányítja az embereket valahol bent az agyunkban. Ők felelnek az emlékeinkért, a személyiségünkért és a fejlődésünkért. Így, amikor valami probléma adódik odakint, azt ők oldják meg...de mi van, ha valami belül romlik el?
Iszonyatosan aranyos, szórakoztató és gyerekmeséhez képest egészen elgondolkodtató darab, szóval csak ajánlani tudom.
2 komment
Szia! :)
VálaszTörlésBocsi, hogy itt írok, de már régóta nézem az oldalad, és nagyon tetszik:) Van egy facebook-os csoport, Ahova leginkább blogger, g-portal stb.. oldalak szerkesztők gyűlnek össze. Az oldalamon Bloggerközösség néven elolvashatod, és csatlakozhatsz hozzánk ha gondolod:)
További jó blogolást :)
Ezek közül egyedül az Agymanókat láttam, nagyon aranyos kis mese, de az ajánlásaid alapján rögtön felkerült a többi is a várólistámra. :) Jó kis poszt lett ^^
VálaszTörlés