KPOP TOP 10 || MÁRCIUS

Az elmúlt két hónapban rengeteg új dal jött ki a kpop háza táján, amik meg kell, hogy mondjam piszok jóra sikeredtek. Ugyanakkor rengeteg r...

Az elmúlt két hónapban rengeteg új dal jött ki a kpop háza táján, amik meg kell, hogy mondjam piszok jóra sikeredtek. Ugyanakkor rengeteg régebbi eddig nem ismert számot is találtam, amik valamiért eddig nem jutottak el hozzám. Most viszont szeretném megmutatni nektek mind a 10 zseniális számot, amit kimazsoláztam így a tavasz első hónapjának végére, hogy ha már az időjárásban nem mindig, de itt zenében érezhető legyen a kezdődő melegebb és fényesebb időjárás és ha már tavasz, akkor biztos vagyok benne, hogy ki is találtátok, melyik számmal vagyok muszáj nyitni ezt a bejegyzést.



A BTS-t nagyon sokáig nem igazán kedveltem, vagyis igazából két album között, az O!RU82 utántól egészen a Wings megjelenéséig. Nem tetszett a stílus, a hype, de bevallom a magyar army közösség is erősen elijesztett.
Viszont azóta egyre jobban kedvelem meg őket, és erre a Spring day című számuk is elég sokat segít, bár be kell vallanom, hogy egy cover verzióban sokkal jobban szeretem, amit Silv3rt3ar, azaz Elise énekelt fel (és írta át az egész számot angolra). Itt meg tudjátok hallgatni, ha véletlen nem ismernétek.



A következő dalt igazából régebb óta ismerem, de a március eleji Block B koncert óta rettentően rákattantam. Valahogy ez az egy dal maradt meg nekem a legjobban a koncertről és mellette annyira jó nyugis és könnyed. (Mostanában folyamatosan ilyen stílusúakat hallgatok, mert kicsit sokat stresszelek...úgy midnenen, szóval a mostani lista elég chilles lesz azt hiszem.)
A koncert maga egy hihetetlen élmény volt több szempontból is, de erről készítettem egy videót is, szóval ha érdekel titeket, itt megtaláljátok a beszámolómat.


Ambert már akkor megszerettem, amikor nem is tudtam a kpop létezéséről és ez a szeretet azóta sem múlt el. Nagyon karizmatikus, tehetséges és szerethető embernek tartom, akire úgy érzem felnézhetek és apró lábjegyzetként meg kell említenem, hogy a hajam rövidre vágásában ő is motivált.
Ezt a számot az újdonsült kpopper barátnőim nagyon megszerették az elmúlt hónapban, így én is rengeteget


Azt hiszem az egyik örök érvényű nagy kedvencemet még sosem mutattam nektek, így íme itt az alkalom. Code Kunst ritkán találja el sajnos az én ízlésemet, de ez a dal.... Hihetetlenül gyönyörű, kellemes és az egész olyan számomra, mint amikor a legpuhább pokrócomba bekuckózok doramázni és még kakaót is szerzek. Oké, a szöveg nem ezt tükrözi, de mégis magától a hangoktól nekem rögtön ez az érzetem támad. Imádnám, ha ebből a stílusból minél több szuper szám jönne ki, de sajnos nem ebbe az irányba mentek tovább a srácok, de tény, hogy ez egy verhetetlen kollaboráció volt.


Nem is tudom már hogyan, de rendkívül megszerettem Heize-t, na meg Deant, így muszáj megmutatnom az egyik közös számukat, ami piszok jól sikerült. Őszintén már csak az MV képi világa is megérne számomra pár fanfictiont, a párosról nem is beszélve, de beszéljünk inkább a zenéről.
Hány ilyen stílusú szám van kpopon belül? Alapvetően annyira nem kedvelem az R&B-t, de ahogy ezt beleemelték ebbe a kpopos körítésbe...A hangok, a színek, a ruhák, a dallamok. Minden annyira passzol, annyira harmónikus számomra, de azt hiszem jobb, ha leállok. Hallgassátok!


Nemrégiben elkezdtem teljes albumokat letöltögetni a telefonomra, lehetőleg nagylemezeket és nem igazán ismerteket, vagy olyanokat, amikről tudom, hogy már rég végig kellett volna hallgatnom. Így találkoztam össze a B.A.P Pray című számával is, ami szerelem volt első hallásra.
Bang Yongguk hangja utánozhatatlan számomra, az egyik legkarakteresebb idol hang, amit bármikor szívesen hallgatok ( illetve Zelonak milyen férfias lett a hangja ennyi idő alatt), így külön öröm, hogy az egész szám elejétől a végéig csak rapből áll és hozza azt a régi hiphopos "keménylegény" vonalat, amit én annyira kedveltem. Illetve ennél a számnál is a szöveg egyszerűen picit sem elhanyagolható.


 Ha már rap és nyugis, akkor most, hogy mindjárt vége van a márciusnak, kanyarodjunk picit vissza januárba, mert nem mehetek el Beenzino mellett említés nélkül. Egyrészt hihetetlen, de valahogy kinőtte magát az UB-mnek, amit a mai napig nem tudom igazán hogyan történt.
Emellett viszont nagyon kedvelem a hangját és a zenei stílusát, a January-t pedig iszonyatosan jól eltalálta (ennél talán csak a Break lett jobb, de ez most egy chilles lista, nem illik ide).


Ez a szám egyszerre maga a tavasz nekem és egyszerre az a szám, amit valamiért minden reggel meghallgatok suliba menet. Fogalmam sincs miért, de olyan kis kellemes, Taeyeon hangja valami csodás és az egész szám egyszerűen csak életenergiát és pozitivitást sugároz. Szóval már csak ezért érdemes meghallgatni, főleg reggelente, amikor az embernek már elege van a világból, meg a zajos villamostól és a késő buszokból.


Ha már a feel good számoknál tartunk, valahogy elkeveredtem khiphop vizekre is a hónapban, így találtam ezt a gyöngyszemet, ami nem igazán azt a fajta nyugis vonalat viszi tovább, amit eddig láthattatok, de amúgy határozottan "chilles" darab és fogalmam sincs miért, de rémesen rákattantam.
Wutan-t egyáltalán nem ismertem eddig, eredetileg csak Don Mills miatt kattintottam, hiszen őt valamiért nagyon kedvelem. Jó a hangszíne és a stílusa, egyszerűen jó hallgatni, bár őszintén fogalmam sincs miről szokott rappelni, de valamiért úgy érzem addig jó, amíg nem tudom.


Végezetül pedig nem mehetek el említés nélkül a BgA mellett, akik igazából nem idolok, csak egyszerű önjelölt ázsiai származású youtube személyiségek, akik egy éve kidobtak egy kpop paródia MV-t, de akkor sikere lett, hogy idén (pár napja) feltöltötték a második számukat, amiben bár szerintem érezhető, hogy nyugati próbálkozás, de viccen kívül elmegy egy közepesen erős kpop dalnak és ez az állandó paródia jelleg és viccfaktor akkorát dob rajta, hogy észre se veszed, de már megnézted a klippet legalább 8x.

You Might Also Like

2 komment

  1. Nagyon tetszik a listád, tényleg tavasziasra sikerült :)
    Én személy szerint nagyon szeretem a BTS-t, bár a régebbi zenéik nekem sem a szívem csücskei. Mintha mostanában kezdene kiforrni a stílusuk, hogy mit is akarnak igazán csinálni. Az új számaik közül nagyon sokáig a Not Today-t hallgattam rongyosra és a Spring Days volt az, ami nehezebben ragadt meg a fülemben, most viszont pont fordítva van. Minél többet hallgatom a Spring Dayst, annál jobban beleszeretek - és az a cover is zseniális lett hozzá, köszi a linket :)
    Amber - hát őt nem lehet nem szeretni :) Mondjuk nekem a Beautiful fog maradni az örök kedvencem tőle, és szerintem ehhez a tavaszi feelinghez is passzol.
    Heize és Dean dalát nem ismertem, de nagyon tetszik, úgyhogy ismét köszi, hogy megmutattad :P Illetve ugyanez igaz a B.A.P. Pray-re is. Őket mondjuk szoktam hallgatni, de ez a szám valamiért kimaradt eddig az életemből.
    Beenzino-t nem szoktam hallgatni, a tisztán rap dalok annyira nem a szívem csücskei, de a January tényleg jóra sikerült :)
    Taeyeon száma meg szimplán maga a tavasz ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Fhu vicces, mert nekem is először a not today volt az a szám, amit rongyosra hallgattam, de utána, talán a cover miatt is (Elise munkáit mindenképp nézd meg, mert gyönyörűen dolgozza fel az összes dalt, amihez csak hozzányúl) egyszerűen annyira azonosulni tudtam a spring day szövegével, hogy mostanában szinte csak azt hallgatom. Oké ez túlzás, de mindenképp ott van a napi playlistemen. c:

      Én mostanában egyre jobban értékelem a khiphopot azaz ezt a tiszta rap vonalat. Sajnos nem valami ismert, így tényleg rendes kutatómunkát kell végeznem, hogy rátaláljak egy-egy gyöngyszemre. Teljesen olyan, mint anno ahogy a kpoppal kezdődött. :)))

      Törlés