MADARAK A DOBOZBAN || KÖNYV

Őszintén szólva, mérhetetlenül tartózkodom a horror műfajától, így magamat is megleptem vele, mikor következő olvasmányomnak Josh Malerman ...

Őszintén szólva, mérhetetlenül tartózkodom a horror műfajától, így magamat is megleptem vele, mikor következő olvasmányomnak Josh Malerman első kötetét választottam, mely történetesen pont egy misztikus horror történet.
Mégis azt tudom mondani, hogy nem bántam meg és kellemes olvasmány volt (a sok szépirodalom mellett), bár azt hiszem van ennél erősebb képviselője is a műfajnak. Ugyanakkor a magamfajta madárlelkűeknek már ez is bőven elég.
Köszönöm az olvasási lehetőséget a Fumax Kiadónak



"Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött."

Ebből pedig rögtön következik, hogy az egyetlen megoldás, ha az emberek bezárkóznak és elrejtőznek vagy megtanulnak vakon, a sötétben élni. Ez a gondolat rettentően megfogott, így kíváncsian vágtam bele az olvasásba. Az íróval már korábban megismerkedtem a Ház a tónál című művében, így már nagyjából sejtettem mit is várhatok tőle, de úgy érzem túl magasra tettem a lécet, vagy éppen csak nekem nem jött igazán át a Madarak a dobozban igazi mondanivalója. 

A könyv in medias res vág bele a történetbe, ami bár igazán figyelemfelkeltő, de mégis elég nagy káosszal indítja útjára az olvasót és ez a káosz, nagyon sokára ülepedik le igazán. Ekkor kiderül, hogy a történet két szálon fut, fejezetenként váltakozva, így folyamatosan értesülünk a jelen apró történéseiről, illetve a múlt öles léptekben haladó magyarázatairól.

Mint érzékelhettétek a jelen kínzó lassúsággal ecseteli a legapróbb mozzanatokat is, miközben az olvasónak igazából továbbra is ködbe vész a történések miértje, így legszívesebben - hogy őszinte legyek - átlapoztam volna ezeket a részeket, hogy a múlt megértése után kezdjek csak neki.
Minden esetre érdekes megoldás volt és ezzel a folyamatos késleltetéssel és izgalomfokozással érzem, hogy mit akart volna elérni a szerző, de nálam egyszerűen ezt nem akart működni. 

"A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé.

Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve.

Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg?"




Számomra az egész mű olyan volt, mint egy nagyon jó ötlet, néhol elég pontatlanul kidolgozva. Mert lássuk be, rögtön a fülszövegben ott áll a harminc kilométeres bekötött szemű evezés, ami szerintem nem csak az én elgondolásom szerint lehetetlen, de ugyanakkor az ehhez hasonló apró dolgok mellett a könyv múltban futó szála meglepően izgalmas. Egyszerűen, amint kezdett kirajzolódni, hogy miről is van szó, a kötet egyre több érdekes kérdés vetett fel, miközben a történések csak úgy magukkal ragadtak és észre sem vettem, hogy már rég letelt az az idő, amit az olvasásra szántam.

Szóval a döcögős kezdés ellenére a könyv fogva tartott és remekül olvastatta magát, egészen a végéig. Vagyis előtte pár oldallal. Ekkor már sejtettem, hogy ez a befejezés nem az lesz, amire én várok és itt nem is arról van szó, hogy hirtelen mindenki meghalna, vagy túlságosan sajnáltam volna a karaktereket, hanem arról, hogy az egész könyv kulcskérdését nem oldja meg még az utolsó sor sem. SPOILER! Nyitva hagyja, hogy mégis mik ezek a lények vagy látható dolgok, amiktől az emberek ennyire megőrülnek. Még csak nem is utal rá, teljesen felrúgja azt, amit eddig épített és egy, amolyan "nesze neked happy end" gondolattal hozzávágja az olvasóhoz az utolsó pár oldalt. 

Ez rettentően felbosszantott, bár talán meg kéne szoknom, hisz az író legutóbbi regényében is ez volt talán a legnagyobb problémám, hogy semmilyen ütős magyarázatot nem tudott, sőt ott pont, hogy lett volna egy gyönyörű lezárás, de nem, ott tovább kellett írni még pár oldallal.

Visszatérve a Madarak a dobozban-ra, muszáj vagyok pár szót ejteni a karakterekről. Habár a főszereplő hölgy sokszor idegesített, mégis a mellékszereplők közül többen is belopták magukat a szívembe, még a történet "gonoszai" is, hisz motivációjuk tiszta volt, mégis ügyesen bolygatták meg a szálakat. Őszintén szólva ezen a ponton jöttem rá, hogy talán az író nem is a misztikus külső lényekre koncentrált, sokkal inkább az emberek rájuk való reakcióira. Ugyanakkor, ha ez így lenne, akkor megint csak arra a meglátásra jutok, hogy ez nem sikerült tökéletesen, hisz sose derül ki és még csak nincs is sejtetve, hogy mégis mik is voltak ezek, mi volt az igazság és így tovább.



Szóval összességében a műfaj kedvelőinek ez a kötet is egy jó választás lehet, de ne számítson senki borzongós horrorra, ez sokkal inkább volt számomra valami enyhén groteszk, izgalmas kalandocska, amit bár most úgy tűnhet negatívan értékelek, mégis azt kell, hogy mondjam, nem bántam meg, hogy elolvastam és nyugodt szívvel ajánlom is.

                                       

You Might Also Like

0 komment

.partnerek és barátok