KÖNNYED OLVASMÁNYOK MARGÓJÁRA || KÖNYVES

Mindenkiben megvan néha az az érzés, amikor nem vágyik semmi komplikáltra, semmi összetett vagy igazán szépirodalmi darabra, és ilyenkor jö...

Mindenkiben megvan néha az az érzés, amikor nem vágyik semmi komplikáltra, semmi összetett vagy igazán szépirodalmi darabra, és ilyenkor jönnek azok a rongyos és nem büszkén vállalt kötetek, amiket úgy ahogy kivett az ember a könyvtárból, kölcsönkért vagy éppen szégyenszemre letöltött. Személy szerint idén nyáron sokszor nyúltam ilyen darabokért, mivel utazás alatt valahogy úgy voltam, hogy csak jól szerezném picit érezni magamat, amúgy is fáradt vagyok, csak szórakozni szeretnék. Végül mégis csak felidegesítettem magamat, de legalább megjött az ihlet ehhez a poszthoz, hisz megfogant bennem a gondolat, hogy ezek a könnyed olvasmányok feltétlen azt is jelentik, hogy erős hiányosságokkal küzdenek? 



Szóval elhoztam pár idén nyáron olvasott könnyed könyvemet egy kis kivesézésre (milyen szépen alliterálok), na meg a poszt végén szeretnék felsorolni pár ellenérvet, avagy könyveket, amiket tényleg ajánlok ebben a témában vagyis inkább kategóriában.



A nyár, amikor megszépültem - Jenny Han
Oké, lehet én vagyok a túlkoros, bár megjegyezném, hogy emlékeim szerint közel korombeli volt a főszereplő leányzó és férfiegyedek is. A történet leginkább azt az utolsó nyarat próbálja bemutatni, amikor még az egyszer megtörténik a szokásos nyaralás, a szokásos emberekkel. Azt hiszem a legtöbben elmondhatjuk, hogy ismerjük ezt a helyzetet és mind tudjuk, hogy egyszer csak vége van, nincs több ilyen nyári hét, utazás, ezekkel a barátokkal, szerelmekkel és emlékekkel.  Ezt a részét még egészen szépen mutatja be a könyv, az viszont erősen sajnálatos, hogy az aki mindezt elmeséli nekünk, egy igazán egyszerű és mondhatni lehetetlen leányzó, akit talán ez a pár mondat jellemez a legjobban: „Annyi mélység volt benne, mint egy felfújható gyerekmedencében.” vagy épp „Nem volt rejtelmesebb egy pohár víznél. ”. Ezeket ő mondta, bár nem éppen magáról.
Az egész könyvben az volt számomra a legőrjítőbb, hogy mellőzte a bármiféle karakterleírás halovány pislákoló szikráját is és nagyjából elintézte a karakterek megkülönböztetését azzal, hogy az egyik főszereplő fiú barna, míg a másik szőke volt. Innentől kezdve egészen a könyv légvégéig teljesen rád volt bízva, hogy vajon a könyvben szereplő emberek igazából mégis hogyan is nézhetnek ki.
Összességében a könyv, egy folyamatos tinglitangli limonádé volt, ahol ment a kislányos huzavona, hogy mégis melyik fiú tetszik a legjobban, ha már én úgyis az összesnek bejövök és hogy legyen valami komolyabb dráma, egy "apró" betegséget is beledobtak a maszlagba, de nem szeretnék spoilerezni, hátha valaki még így is elolvassa.
Az egyetlen piros pont, amit megemlítenék, az a bár gyéren ábrázolt, de épp szétesőben lévő férfi főszereplő. Jó volt, egy olyan nagy szerelemről olvasni, ahol az idealizált fiúban végül felfedezi a lány a változást és nem egy extra gazdag kigyúrt srác, vagy a focicsapat kapitánya, hanem egy kellemesen lecsúszott és zárkózott fiú, akinek ténylegesen vannak problémái és ezt az egyet jól fogta meg az író. Akinek megjött hozzá a kedve, annak nagyon jó hírem van, hiszen ez egy trilógia első kötete, így további két részen keresztül még élvezhetjük a bugyuta limonádék majdhogynem koronázatlan királynőjét.
Persze ez erős túlzás, hisz mind tudjuk, hogy találkoztunk mi már ennél rosszabb könyvvel is. 


Legdrágább mostohabátyám - Penelope WardOké, igazából mire is számíthattam volna a borító alapján, ha nem young adult és romantikus jelzőkbe csomagolt írott pornóra. De őszintén, azt hittem, ennél azért visszafogottabb lesz és egy amolyan Simone Elkeles szinten mozgó vicces és szórakoztató, inkább civakodó és flörtölő darabbal állok szemben. Hát mit is mondjak, borzalmasat tévedtem.
A történet tömören annyiból áll, hogy le szeretnének feküdni egymással, majd kiderül számukra, hogy mindketten le szeretnének feküdni a másikkal, majd végül le is fekszenek és így tovább. Ez most lehet spoiler, dehát igazából mind tudjuk, hogy úgyis ez lesz a vége az egésznek.
Itt bár egészen szép leírások vannak a karakterekről, főleg az újonnan megérkezett mostohabátyóról, de valahogy a testeket elfelejti megtölteni az írónő lélekkel és ez leginkább a főszereplő hölgyeménynél jelentkezik, akiről mást nem is nagyon lehet elmondani, csak hogy vonzódik a bátyához és nagyon nagyon nagyon vonzódik hozzá. Vége.
Mégis nem lehet azt mondani, hogy maga az író rossz, hisz nem dobtam el a könyv felénél a kötetet és türelmesen végigolvastam. Egyrészről, mert a közepe felén volt egy egészen tetszetős csavar, másrészt, mert még ilyen silány karakterekkel is elérte, hogy szurkoljak a párosnak és tényleg örüljek neki, amikor összegabalyodnak.
Szóval ez a könyv nem arra jó, amire szánták, ha írott pornót keresel, ami talán icipicit lightosabb, akkor tessék, ez itt a te könyved, de ha valami enyhén erotikusabb romantikus és tipikus young adult könyvet, akkor ez itt nagyon nem neked való. 



Őszintén szólva a következtetésem a következő lett egy jó adagnyi ilyesféle könnyed olvasmány után: ha az ember nem akarja igazán megdolgoztatni az agyát és csak szórakozni akar, akkor piszkosul nehéz találni egy jó, egyszer olvasható limonádét. Ha csak találomra veszünk le valamit a polcról, kénytelenek vagyunk együtt élni a gondolattal, hogy a könnyed olvasmány egyet jelent a kidolgozatlan szereplőkkel és a butus és idegesítő szerelmes leányzókkal, sajnos. 
Persze vannak kivételek, példának okáért egy nem régi videómban felsorolt top 3 könyvem, amiből kettőt el is olvastam a nagy utazás során, csak hogy megnyugtathassam a lelkemet.

Ti mit gondoltok? Tényleg azt jelenti a könnyed olvasmány, hogy egyszerűen nem minőségi az iromány? Vagy csak én állok túl keményen ehhez a dologhoz? Esetleg tudtok ajánlani olyan könnyed darabot, amit mindenképp érdemes lenne megpróbálnom? 

You Might Also Like

2 komment

  1. Szerintem is nagyon gyenge a kínálat, kevés olyan könyvet találni, ami jól van megírva és a világépítése sincs elnagyolva. Mostanában mintha már nem lenne igény a minőségibb írásokra, gondolok itt például a Szürke ötven árnyalatára, ami nekem legalábbis olvashatatlan volt, hiába rajongott érte körülöttem mindenki... Amivel én ilyen téren kibékültem, az Joss Sterling Lélektársak sorozata, amibe azért itt-ott bele tudtam volna kötni, de végsősoron élvezhető volt és mind a 4 részt gyorsan végigolvastam, az átlaghoz képest szerintem jó :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is hallottam még róla, de felírom, mert nagyon ígéretesen hangzik. :D Köszönöm szépen :D

      Törlés