Hogy szoktam-e thrillereket olvasni? Nem, nem igazán, és ha régebb óta követtek, akkor észre is vehettétek, hogy bizony ebből a kategóriából csak nagyon-nagyon ritkán érkezik ajánló vagy értékelés. Nem is igazán tudom miért, valahogy sose került közel hozzám ez a műfaj. Mármint, nem úgy értve, hogy nem szerettem meg, hanem nem is volt alkalmam igazán megszeretni. 

Így amikor szembe jött a 29 másodperc, aminek valljuk be, baromi hangzatos címe van, na meg aztán elolvastam azt a pár sort a borítóján.. Egyértelműen úgy voltam vele, hogy itt az ideje picit beleásnom magam a thrillerek világába. Aztán jött az egyetem, és az egész elhúzódott....nagyon. 

Szóval ezúton is szeretnék elnézést kérni, hogy ennyit várattalak titeket ezzel az állomással, de kicsit összejöttek a dolgok az egyetem miatt, így pedig sajnos a hobbim került leghátulra a fontossági sorrendben. 

Fülszöveg:

Mennyi időbe telne, hogy TE is gyilkossá válj?

Mit tennél, ha valaki felajánlaná, hogy hívj fel egy számot, mondj egy nevet, és az az ember örökre eltűnik a föld színéről? Csak 29 másodpercbe telne. Megtennéd?

Amikor Sarah megment egy bajban lévő kislányt, semmit sem vár cserébe. Ám a bátor cselekedete egy nagyhatalmú és veszélyes férfit tett az adósává. És ez a férfi ellenállhatatlan ajánlatot tesz neki.

„Csak mondjon egy nevet. Egyetlen nevet. És én eltüntetem azt az embert az életéből.”

Hiszen mindenki tudna mondani legalább egy nevet, nem igaz? És csak egyetlen, 29 másodperces telefonhívásba kerülne…

Sztori: 

Sarah, a fiatal édesanya és egyetemi oktató már két éve szenved főnöke miatt. Igen, ez is az a tipikus sztori, amikor a drága főnök egy idegesítő és kéjenc seggfej, aki meg van róla győződve, hogy minden nő egy szajha igazából, így jogosan zaklathatja őket, tehát Saraht is. 

Nyilván így adott, hogy kit is szeretnénk eltenni láb alól, de mikor Sarah kezébe kerül a lehetőség, mégis sokáig hezitál és őrlődik a gondolaton. Ezt pedig mi is végigkövethetjük, így sokkal több a könyvben a lélektani, elmélkedős rész, mint a valódi akció. Ennek ellenére nem éreztem a könyvet laposnak, szinte végig lekötött és meglepően gyorsan pörgettem végig az oldalakat. Ugyanakkor sokszor éreztem azt az idegesítő, "lassan eldobom a könyvet" érzést is, mert valahogy ezekkel a befásult, naiv és szabálykövető anyuka karakterekkel még nagyon nem vagyok kibékülve. (Vagy nem is tudom, egyáltalán leszek-e valaha.) Persze, nagyon menő ellőni azt a klisét, hogy a szende és aranyos anyukából egyszer csak előjön az anyatigris és hirtelen a legnagyobb terminátor lesz az amúgy édesen sütit sütögető és szappanoperákat néző mamikákból, de azért a könyv legtöbb részén egyszerűen fájt olvasni, hogy mennyire életképtelennek érződött Sarah karaktere. Persze így még jobban lehetett sajnálni és ha az ember nem gondol igazán bele, akkor még jobban elhiszi, hogy nincs más út és a nő helyzete kilátástalan. 

Szóval Sarah karakterével nem igazán voltam kibékülve, viszont Alan Lovelock, a mérföldes seggfej karakterével annál inkább. Tetszett az egyszerűsége és a pökhendisége, illetve a megfoghatatlansága. Valahogy olvasás közben én is úgy éreztem, hogy nem lehet rajta fogást találni, mindenki az ő kezére játszik, illetve a felső vezetés csak férfiakból áll és hát Sarah "csak egy nő". 

Mert hiába történt már ezer és egy változás a nők és férfiak egyenrangúsága terén... Azért még mindig rengeteg kisebb és nagyobb probléma áll fenn és kifejezetten érdekes volt egy ilyen témát feszegető könyvet egy férfi író tollából olvasni. 

Összességében a könyv nem egy eget rengető olvasmány, de kellemes kikapcsolódás és nem is túl megterhelő lelkileg. Néhol felbukkan egy két csavar, ami egészen jól működik is, így ajánlom a műfajjal kísérletezgetőknek, illetve annak is, aki csak valami egyszerűbb, könnyedebb és nem túl habos-babos kötet általi kikapcsolódásra vágyik. 

Nyereményjáték:

További állomások: