DIY BANDÁS HÁTIZSÁK || BACK TO SCHOOL

Mielőtt elkezdeném a konkrét DIY részét a dolognak, szeretnék egy rövidke elősztorit elmesélni. A táskát nem magamnak csináltam, sőt eleint...

Mielőtt elkezdeném a konkrét DIY részét a dolognak, szeretnék egy rövidke elősztorit elmesélni. A táskát nem magamnak csináltam, sőt eleinte nem is lett volna DIY poszt, hiszen Barátom születésnapjára készítettem és mikor már belekezdtem, esett le, hogy van az a szófordulat, tudjátok, hogy kellemest a hasznossal, így előkaptam a fényképezőgépet és jól megörökítettem.
Gondolom sokan nem ismeritek az Enter Shikari nevezetű bandát, így még a kezdés előtt megemlíteném, hogy az ő logójuk került rá a hátizsákra, de ezt ti szinte bármelyik másik kedvenc bandátok logójával is meg tudjátok csinálni. 
Ami nekem rögtön az eszembe jutott, hogy mennyire jól nézne ki egy EXO, B.A.P vagy éppen egy 30 seconds to mars ikon, hiszen ezek hasonlóan egyszerű formák, így könnyen megvalósíthatóak. Na de nézzük azt a DIY posztot.~


Szerencsére kifejezetten kevés alapanyagra lesz szükségünk, ugyanakkor szinte biztos, hogy alapesetben ezek nem lesznek megtalálhatóak egy háztartásban sem. Amiket én használtam: pamut hátizsák, egy kevés fekete műbőr, fekete vasalható bélés, fehér ceruza, sniccer, textilragasztó és a jobb tartás érdekében varrógéppel is rögzítettük még egyszer a mintát, de ha megfelelően ragasztod oda, akkor biztos, hogy ott marad.:)


Elsőnek nyomtasd ki a kívánt logó képét, vágd ki. Vasald föl a műbőr hátuljára a bélést, figyelj arra, hogy jól ráférjen a logó a későbbiekben. Mikor ezt a részt csinálod, a bélés és a vasaló közé tegyél egy szimpla papírt, a lényeg, hogy a vasaló ne érintkezzen ezzel a fekete anyaggal, mert ráolvadhat.

Ha készen vagy ezzel, akkor jöhet a fehér ceruza és a minta. Rajzold körbe, majd pedig sniccerrel óvatosan vágd ki. Ha úgy érzed nem elég biztos a kezed, akkor próbálj meg kisebb hosszokban haladni, illetve a nem használt anyagon nyugodtan gyakorolj. Nem titok, a tökéletes íveket a meghúzni a legnehezebb.


Ha kész a kivágás, a béléses oldalát a logónak ragasztózd be és kend szét jól. Majd helyezd el a táskán és belülről kifelé nyomkodva finoman egyengesd és nyomd rá. Ha valamelyik szélén kibuggyanna a festék, akkor körömmel töröld föl.
Várj egy pár percet és ha nem akarod még tűvel és cérnával is biztosítani a művedet, akkor már készen is vagy! 



Remélem tetszett ez a rövid DIY poszt és ti is elkészítitek ezt a személyre szabott hátizsákot. Aki figyelmesen nézi a képet, észreveheti, hogy az alsó cipzárra is raktam egy ilyen logót, viszont annak az elkészítési menete is ugyanaz, mint a fent leírtak.
A hátizsákot egyébként a New Yorkerben vettem.
Köszönöm, hogy elolvastátok, kommentben várom, hogy ti melyik banda logóját hordanátok szívesen a táskátokon! ♥

You Might Also Like

5 komment

  1. Nekem most Exo, Seventeen és Astro jutott hirtelen az eszembe, mert ezeknek nagyon jól nézne ki a logójuk egy táskán szerintem. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az EXO-t valamikor tuti megcsinálom magamnak. c:

      Törlés
  2. Kedves Nina!
    Imádtam ezt a bejegyzést. És neked hála azt hiszem meg van a sulitaskam.
    Megkerdezhetem mennyiért vetted és mikor a táskát? Előre is köszönöm a választ.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Jaj nagyon örülök, hogy tetszett. ^-^
      Nagyjából két hete vettem és 7000 Ft volt, ha jól emlékszem. :)

      Törlés
  3. Kedves Nina!
    Imádtam ezt a bejegyzést. És neked hála azt hiszem meg van a sulitaskam.
    Megkerdezhetem mennyiért vetted és mikor a táskát? Előre is köszönöm a választ.

    VálaszTörlés