ajanlo
5 KEDVENC FILMEM A NYÁRON || AJÁNLÓ
16:42
Személy szerint nagyon szeretek ilyen típusú bejegyzéseket olvasni, így el is határoztam most rögtön, hogy meg fogom valósítani ennek a posztnak a zenei, anime és könyv kiadását is. (Aztán ki tudja még milyen top 5-öt fogok majd még felállítani. Dorama?)
A filmnézés, mint olyan, valahogy nagyon nem a kedvenc elfoglaltságom. Az animék kemény 24 percét is alig bírom egyhelyben végigszendvedni. Egyszerűen nem nekem vannak ezek a dolgok kitalálva, de azért mégis-mégis szeretem őket.
Ugyanakkor a filmes izlésem erősen meg lett reformálva az elmúlt egy évben, hiszen sikeresen összeszedtem egy olyan Báratot (♥), aki a falra mászik, hogy nem ismerek szinte egy színészt se, illetve, hogy semmilyen nagyon jó filmet nem láttam.... csak a szokásos tinidarabokat.
Ugyanakkor a filmes izlésem erősen meg lett reformálva az elmúlt egy évben, hiszen sikeresen összeszedtem egy olyan Báratot (♥), aki a falra mászik, hogy nem ismerek szinte egy színészt se, illetve, hogy semmilyen nagyon jó filmet nem láttam.... csak a szokásos tinidarabokat.
Szóval ennek fényében szeretném most a megreformált top 5 filmemet bemutatni nektek, amiket idén nyáron nagyon szívesen nézek.
1. Kódjátszma
Bár a film 2014-ben készült, én csak mostanában láttam. Magam sem tudom miért, de egyszerűen vonzanak az 20. század Angliájában játszódó történetek, mint a Szüfrazsett, A mindenség elmélete vagy éppen ez a darab, a Kódjátszma.A felsorolt hármat összeköti a kor, a helyszín, de leginkább az, hogy egy fontos történelmi pontra mutatnak rá, amikor az emberek épp léptek előre egy kis vagy éppen nagy lépést.
A film története röviden:
Zajlik a második világháború és Alan Turing több társával egyetemben a németek kommunikációs kódját, az Enigmát igyekszik feltörni. Minden nap 18 órájuk van az aznapi kódot megfejteni, amint az óra éjfélt üt, az egész napos munkájuk a füstbe ment és kezdhetik előről. A filmben közbe kirajzolódik Alan furcsa zseni karaktere (hasonló Sheldonéra az Agymenőkből), ami a nyomasztó hangulatot folyamatosan feldobja és állandó viccforrás. Fontos szerepet játszanak még a kor sajátosságai, mint a nők és melegek helyzete. ( Egyik se valami rózsás, mint tudjuk.)
Összességében egy izgalmas, érzelmekkelteli és szórakoztató filmet kapunk, amit mindenkinek csak ajánlani tudok.
2. Nagy hal
Ez a film számomra egy inspiráció-bomba az íráshoz. Olyan sok fantázia és kreativitás van benne, hogy igazán rám ragad belőle valami a megnézése után. Egyébként ez sem egy mai darab, anno 2003-ban került bemutatásra, de azt hiszem Tim Burton filmje igazán időtálló. (Tessék van, akit még én is ismerek!)
A történet ott veszi kezdetét, hogy Edward Bloom ágyánál összegyűlik a család, és az apa elmeséli az életét, ezzel pedig elkezdődik a varázslatos utazás, ami egy gyönyörű és szórakoztató mesét eredményez. Ez az a film, ami tökéletes családos mozizásra, vagy randizásra.
3. Liza a rókatündér
Ha már meséknél tartunk, akkor muszáj megemlítenem az egyik kedvenc magyar filmemet, ami tavaly igazán berobbant a köztudatba. Imádom azt az abszúrd humort, ami szinte minden jelenetben visszaköszön, na meg, hogy a japán mitológiából lettek átemelve kulcsfontosságú elemek, ráadásul hitelesen. (Ha érdekel a téma, akkor itt egy nagyon jó cikk erről.)
A történet nem meglepő módon Lizáról szól, aki a japán nagykövet feleségének áplónője. Születésnapján elhatározza, hogy megtalálja az igazit, de bárkivel is találkozik, az rettentően lehetetlen események hatására sajnos elhalálozik. Így Liza egyetlen barátjával és társával, Tomy Tani énekes szellemével próbál megoldást találni, miután rájönnek, Liza bizony, egy róka tündér.
Ez a film szintén családos mozizásra, illetve barátnős kikapcsolódásra a legjobb.
4. Zootropolis
A lista legfrissebb darabja. Azt hiszem nem tudok nagyon eltávolodni a meséktől, kérlek nézzétek el nekem, de valahogy ezen a nyáron nem vagyok igazán Battle Royale nézős kedvemben. (Ugyanakkor be van tervezve egy nagy adag dél-koreai maffiafilm.)
Alapvetően a mai napig odáig vagyok a rajzfilmektől, hiszen én is osztom azt a gondolatot, hogy attól még, hogy nem élőszereplős a mű, szólhat idősebbeknek is. Na meg, ott a felnőtt mese is, így az ilyen fajta gúnyűzést és előítéleteket egyáltalán nem értem....
Szóval a Zootroploisról. Adott egy világ, ahol nincsenek emberek, csak állatok, és ők békében és nyugalomban élnek kiegyensúlyozott életet egymás mellett, ugyanakkor itt is előjönnek a megbélyegzések, csakúgy, mint a mi életünkben. Vajon lehet egy nyúl lány rendőr? Lehet egy róka jó? Amellett, hogy a kisgyerekeknek egy izgalmas és szerethető mesét alkottak, egy nagyon sokatmondó felnőtt történetet is belevarázsoltak, hiszen ott vannak az állandó hasonlatok, mint a félős nyúl, aki ráadásul a gyengébbik nemhez tartozik, a róka, akiről minden történetben csak úgy hallunk, mint a sunyi és ravaszdi...
Ha a kis tesódra kell vigyáznod, vagy ha csak nem idegenkedsz az animációs filmektől, ezt muszáj megnézned!
5. A mindenség elmélete
Szintén nem egy mai darab, 2014-ben került bemutatásra, de én még most is szívesen ülök le megnézni. Egy igazi romantikus dráma, Stephen Hawking, elméleti fizikus életéről és betegségéről. A történetet ennél jobban nem igazán érdemes szétszedni, így a saját benyomásaimról szeretnék mesélni egy keveset. Személy szerint imádom a színeket és a képeket benne, a ruhákat...(lehet titokban oda vagyok ezért az elég hosszú korért?) A történet megható és rettentően szerethető, és igen, ez az a fajta film, aminek a végén egyszerűen csak eltörik a mécses. Számomra ez ritka jelenség, így tényleg egy rettentően érzelem dús filmre számítsatok.
Leginkább lányoknak ajánlom, illetve ha rá tudjátok venni a párotokat, akkor tökéletes sírós randifilm is.
Remélem tetszett ez a rövid filmválogatás. Ha láttátok valamelyiket, mindenképpen írjátok meg kommentbe, hogy nektek hogy tetszett!
4 komment
Nagyon jó lett a bejegyzés! ^^
VálaszTörlésÉn ugyan régen láttam a Nagy hal c. filmet, nagyon tetszett, és rám is inspirálóan hatott! :) A Zootropolis-t meg imádtam! ^^
Csak így tovább a bloggal! :) ^^
Köszönöm ^-^
TörlésÉn is most néztem meg másodjára a Zootropolist és még mindig egyszerűen imádom!
A mindenség elmélete iránt felkeltetted az érdeklődésemet...
VálaszTörlésKöszi az ajánlót, nagyon jó lett!!!!
Remélem megnézed c: Nagyon jó film~
Törlés