BACK TO SCHOOL HAUL || 2016

Bár idén se jeleskedtem a back to school bejegyzésekben, azért a blog életében először szeretném megosztani veletek, milyen írószereket, fü...

Bár idén se jeleskedtem a back to school bejegyzésekben, azért a blog életében először szeretném megosztani veletek, milyen írószereket, füzeteket vettem, na meg egyebeket. Miután már rendesen benne járok gimnazista éveimben, így rendesen felhalmozódtak itthon a tavalyról, meg még azelőttről megmaradt kis és nagy füzetek, teljesen üresen. Szóval annyira sokat már nem újítottam be, illetve a tolltartóm tartalma is átállt pár tollra és szövegkiemelőre.
Viszont a most szerzett írószereimre különösen büszke vagyok, nézzük is őket!


Talán kissé gyerekesnek tűnhetnek, mégis odáig vagyok tőlük. A két Rilakkumásat és a strawberry milkeset ( ilyet nyerhettek most a nyereményjátékon is) Ebayről szereztem, a többire viszont az Auchan polcain csaptam le. Nagyjából olcsónak lehet őket mondani (mint nemrég a H&M árait) és bár elsőre rettentően szerelmes lettem, most már picit kezdem átértékelni a dolgokat, hiszen nagyon vékonyak ezek a tollak, én pedig a stabilo basic kék tollához vagyok szokva, picit más, még szoknom kell.
A Rillakkumás tollaknak itt az ebay linkje, illetve a többi toll nagyjából 120 Ft/db volt.


Miután megtaláltam a tökéletes tollat (tényleg ez a legkényelmesebb), anyu nagy boldogan ráakadt erre a rettentő aranyos papír/iratgyűjtőre, ami már most érzem, hogy az egyik leghasznosabb darabom lesz és kéne belőle még-még.  Egyébként az összes ilyen virágos és cuki darab az Aihao márkától van, ami azt hiszem az egyik kedvencem lett így hirtelen.
Ez a jegyzetgyűjtő pedig 500 Ft körül mozgott, szintén az Auchanban.


Szokásomhoz híven a négyzethálós füzeteim lett egy picit is érdekesek, hiszen valamiért mindig, ha megtetszik egy borító, akkor vagy rettentő drága vagy pedig négyzethálós. Idén ennek a két darabnak engedtem, hiszen mindkét helyre nagyon-nagyon szeretnék eljutni. (Oké, legszívesebben kb körbeutaznám a világot, de ebben nem vagyok egyedül.) Ez a két füzet 230 Ft körül volt.


Végül a sok vonalas füzet, amikre semmi csicsa nem kell, úgyis kidekorálom őket...vagy nem. Végül is remélhetőleg nem a fedőlapjukat fogom nézegetni egész évben. Életemben először vállalok be spirálos füzeteket, de miután mindenki ezt javasolta (és ez volt a legolcsóbb) így most beadtam a derekam. Nagyon remélem, hogy egyben maradnak, hiszen a sima füzeteimet félévkor általában kicsit rendbe rakom egy kevés celluxszal, de ezeket még nem tudom, hogyan lehet javítani (remélhetőleg erre nem is lesz szükség).

Szóval ennyi volt az én bevásárlásom, de már rájöttem, hogy jó pár dolgot kihagytam, így mindenképp elrohanok még egy következő körre. Ti miket vettetek? Van valami különleges tippetek? 

You Might Also Like

10 komment

  1. Jujj nekem is van olyan cuki tollam, még a barátnőmtől kaptam, és tényleg rettentő jó vele írni, bár mostanában rászoktam a sima kék tollra, ami még a 100 ftot sem üti meg. Emlékszem még, mikor kisebb voltam (oké, ez két éve történt :D), hogy mennyire szerettem azokat a full színes füzeteket. (Persze azoknak ára is volt.. durva, hogy mennyit kérnek már el egy A5-ös füzetért, és akkor már az A4-esről már ne is beszéljünk...) Aztán tavaly rájöttem, hogy majd én kidekorálom, veszek x darab sima, egyszínű füzetet, aztán dekorálok meg nyomtatok egy kicsit. (Így lettek 1D-s füzeteim *---*) Aztán idén én is átálltam a nagyon sima, semmi fakszni, spirálfüzetekre, bár még beszerezni nem mentem el... De ez a cél :D Aztán majd valamit kezdek vele. Leginkább most az órarendemre álltam rá, hogy milyet tegyek ki a padomra. (Lehetőleg olyat, amit a fiúk nem barmolnak szét. Basszus, tavaly kiragasztottam nekem tetsző #khm1Ds képekkel a padom, és nem is a tanár, hanem a köcsög fiúk cseszegettek, hogy miért van 'Zéjn' a padomon. Mert sajt. ) Oké-oké, ennyit a sztorizgatásról. Remélem, sikeres tanéved lesz :)

    Puszi
    B.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anno még én is így voltam, hogy úristen milyen szép meg cuki ez a füzet és szinte meg se néztem az árát (pedig volt neki rendesen) és bevágtam a kosárba.
      Én ugyanezt még általánosban éltem át, csak nem 1D-vel, hanem mindenféle kpop-os bandával. De szerencsére egy idő után lepergett rólam és ma már nem igazán tudnak meghatni semmivel. :)

      Törlés
  2. Szia!
    A spirálfüzetekre már akkor rászoktam, amikor gimibe kerültem, elég nehezen bírtam hogy csak vettem állandóan a füzeteket mert mind betelt (angol nyelvi előkészítő, heti 15 angol óra...), de meglepően sokáig bírták nálam a füzetek.
    Aztán most év közepén leszakadt a fedlapja a spirál füzetemnek, én odacelluxoztam az első laphoz, amikor pedig egyik osztálytársam füzetének szakadt le a hátsó borítója, ő tűzőgéppel oldotta meg a problémát, szóval többféle módon meg lehet oldani, és mindkettő kitartott év végéig.:D Emiatt ne aggódj, tényleg sokkal kényelmesebb lesz velük.
    Beatles_Lány.xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm a tippeket, sejtettem, hogy a cellux ez évben se fog cserben hagyni. ^-^
      Én is hasonló tagozaton vagyok, csak pont németen. c:

      Törlés
  3. Tollak tollak tollaaaaak! Én is imádom őket csak annyi a baj hogy két hetente elhagyom mind , épp ezért a kedvenceimet itthon tartom a suliba pedig csak néhány szépet hordok, a többi pedig a szokásos "személyiségtelen" kék toll. A spirálfüzetekkel eddig mindig megszívtam (erre milyet vettem idén is?! :'D) viszont tetszik a színe a tieidnek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj örülök, hogy akkor nem csak én vagyon ilyen elborult tollmániás! :D Remélem én szerencsés leszek a spirálosokkal ^-^

      Törlés
  4. Rilakkuma *-*
    A legaranyosabb dolgokat tartalmazza, bakker 😍
    Asszem nekem is van/volt ilyesmi tollam, mondjuk az inkább ilyen.. lányos volt, radíros. De kawaii/cuki volt :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádom! ^-^ Bár akkor is a Hello Kitty nálam a fav~

      Törlés
  5. Jajj én nagyon írószermániás vagyok! A családomat már párszor kikészítettem ez miatt.. Ilyenkor még saját magamat is nehéz elviselni.. 😂
    A spirálos füzeteket mindig szerettem. (Csak most nem olyat vettünk. Mert beleszerettem a másik egy falytába :3 )
    De a spirálosak sokkal jobban bírják a strapát. Meg ha szét is jönnek akkor könnyen lehet javítani (ahogy már írták előttem :) ) Nekem pár éve volt zsiráfos füzet szettem (spirálos). És év végére már volt hipster, rocker, hippi zsiráfom :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj ezek a zsiráfos karakterek rettentően tetszenek. :D Nagyon menő lehetett a füzeted és örülök, hogy így elő bukkant még rajtam kívül pár írószermániás~ :D

      Törlés

.partnerek és barátok