A sárkány jele || Blogturné klub

Rendkívül régóta nem próbálkoztam "tiszta" fantasy olvasásával, zafír pöttyös, azaz NA fantasy könyvet pedig még sose tartottam a...

Rendkívül régóta nem próbálkoztam "tiszta" fantasy olvasásával, zafír pöttyös, azaz NA fantasy könyvet pedig még sose tartottam a kezemben, így igazán kíváncsian vágtam bele az olvasásba. Igazából kíváncsi voltam, vajon tényleg "kinőttem-e" a fantáziavilágokat, vagy csak szintet kéne lépnem és így az NA kategóriában kutakodni. 
Az érzelmeim vegyesek, de már előre szeretném leszögezni, hogy nagyon várom a következő részt. 


Fülszöveg:
Mi ​történik, ha olyan titok kerül napvilágra, ami nemcsak felforgatja az egész eddigi életedet, hanem halálos veszélybe is sodor?
A huszonkét éves Jessa Lebron rendkívül éles érzékekkel megáldott farkasváltó, akinek figyelmét a levegő legapróbb rezdülése sem kerüli el. Mégis döbbenten értesül a hírről, hogy anyja, aki születése után nem sokkal elhagyta őt, visszatér a falkához, és olyan titkokat tár fel, melyek gyökeresen megváltoztatják a lánya életét.
Kiderül, hogy Jessa a sárkány jelét viseli, ezért halálos veszély fenyegeti. A billogos alakváltók ugyanis arra hivatottak, hogy feltámasszák az ősi, vérszomjas sárkánykirályt – ezért bármi áron, de el kell pusztítani őket.
Jessa szeretne többet tudni a jelről, és kíváncsisága végül Vanguardba, a hírhedt börtönbe juttatja, ahol paranormális bűnözőket tartanak fogva. Szerencsére nem kell egyedül szembenéznie a nehézségekkel, mivel legjobb barátja, a sárkányváltó Braxton Compass is vele tart. Tervet kovácsolnak, hogy magukat és a sárkány jelét viselő alakváltókat kiszabadíthassák.
De vajon képesek lesznek-e megakadályozni, hogy a sárkánykirály feltámadjon poraiból?

Karakterek:
Hogy őszinte legyek, az első pár oldalnál elgondolkodtam, hogy én TÉNYLEG készen állok-e megint olyan könyveket olvasni, ahol vérfarkasok és vámpírok rohangálnak, de egész hamar megnyugodtam. Nagyon tetszett, ahogy fel lett építve a történet világa, a különböző fajok, azok sajátosságai... Igaz egy teljes világot felépíteni piszkosul nehéz, így itt is megvoltak az apróbb buktatók és gyengeségek, de igazából, az élményből semmit nem vettek el.
Főszereplőnk, Jessa a farkasváltók falkavezérének lánya, egy apró, picit húsosabb, de kifejezetten csinos leányzó. Őszintén, nekem ez baromi szimpatikus volt, hisz jó érzés nem olyan karakterekről olvasni, akik túl tökéletesek ahhoz, hogy valaha is sikerüljön egy picit is azonosulnunk velük. Eleinte Jessa jó úton járt, hisz annak ellenére volt "a férfiak számára kívánatos", hogy nem a szőke, vékony és bögyös ideált testesítette meg. Ráadásul a legnagyobb szerelme az evés, ami azt hiszem egész sok lánynak ismerős és szimpatikus lehet. 
A könyv végig az ő szemszögéből olvasható, így ő mutatja be nekünk a Compass fivéreket is, akik gondoskodnak róla, hogy 1. legyen mindenki "book boyfriend" listáján egy új név 2. legyen kivel összehozni Jessat 3. legyen kikkel hülyeséget csinálnia Jessanak.

A Compass fivérek tökéletesek. Tényleg, a lehető legtöbb variációban testesítik meg a "jó pasi" fogalmát, így olyanok, mint egy Backstreet Boys vagy One Direction vagy éppen BTS fantasy csomagolópapírba burkolva. Mindenki megtalálja azt a srácot, amelyik a legjobban bejön, utána meg lehet nyáladzani rá, ami alapvetően egy tök jó marketingfogás és itt is jól működik. 
Persze elsőre kissé klisésen hatott, hogy természetesen ezek a tökéletes pasik, akikért az egész város odáig van, ráadásul négyes ikrek, ami baromi ritka és nem mellesleg a tanács jövőbeli tagjai... nos, ők a főhősünk legjobb barátai, miért is lenne másképp.

Mégis, nagyon szerethetőek és ahogy annak lennie is kell, végig ott vannak az apró szikrák Braxton, a legerősebb iker, és Jessa között. Nekem személy szerint nagyon tetszik a párosuk, és bár elég egyértelmű, ennek ellenére ők maguk nagyon nem akarják észrevenni egymást igen-igen sokáig. 
Itt pedig képbe is jön a természetfeletti lények hatalmas szexuális vágya, amiről folyamatosan  szó van a regény során, mégis az első rész baromi lightosra sikeredett... Na jó, a végén van egy elég beteg jelenet, ami miatt (is) nagyon örülök, hogy végül zafír pöttyös lett a sorozat, ráadásul az írónő azt ígérte, hogy a következő részekben már bőven több felnőtt jelenet lesz, szóval kíváncsi vagyok, mire is gondolt ez alatt.

Sztori:
Igazából meglepően sokáig nem is esett úgy igazán szó arról a bizonyos börtönről, és én ezt egyáltalán nem bántam. Annyira hangulatos volt a természetfelettiek városa, Jessa mindennapjai, a civakodások a Compass fivérek között és a lányt ért nem kis meglepetés, hogy egy ideig igazából reménykedtem is benne, hogy ez a börtönös dolog végül nem is lesz annyira meghatározó a sztoriban.
Persze, a legizgalmasabb része mégis ez volt az első résznek és végül nagyon is tetszett a Vanguard leírása és megélése Jessa szemszögéből. (Pont olvasás közben néztem a családdal - fél szemmel - a Deadpool 2-t, ahol szintén, amolyan természetfeletti börtönbe kerültek és igazából valami hasonlóképp képzeltem el én is a könyvben megírtat.)

A sárkány jele sokáig baromi zavaros volt, ráadásul annyira elvoltam megint csak az alap sztorival, hogy eleinte nehezen akartam elfogadni, hogy benne lesz a történetben. (Pedig hát ez a könyv címe, szóval enyhén elkerülhetetlen volt...) Persze, ahogy az lenni szokott, megint csak végül tetszett. Itt viszont szeretnék picit megállni és egy nagyobb SPOILER feliratot megelőlegezni.
Számomra zseniális ötlet volt, hogy ezek a bélyegek teljesen váratlanul jelennek meg az újszülötteken. Nem tehetnek róla, hogy viselik, mégis veszélyt jelentenek a többiekre. Szerintem zseniálisan jó kérdéseket vet fel ez a helyzet, főleg, hogy mi, olvasók egy jelet viselő szemszögéből ismerjük meg a történetet. Így pedig az óvintézkedéseket természetesen gonosz és gyalázatos megoldásoknak találjuk. 
Baromi kíváncsi vagyok, mit fog kihozni ebből az írónő, mert rengeteg potenciál van az összes megkezdett szálban, ráadásul angolul már 5 része van a sorozatnak, szóval remélhetőleg nem is kell sokat várnunk a következő részekre.

Összességében nekem nagyon bejött Jessa vagány és vad stílusa és alig várom, hogy olvashassam a következő részt. Bár féltem tőle, de egyáltalán nem bántam meg, hogy nyitottam a fantasyk felé, szóval remek választás újrakezdőknek, én azóta bőszen keresgélek a Kmk zafír pöttyösei között, és lassan kezdem a Tüskék és rózsák udvarát, mert egyszerűen mindenki ezt ajánlotta (még akkor is, ha nem is kérdeztem), szóval nagyon kíváncsi vagyok mi ez a hihetetlen hype a sorozat körül. 

Nyereményjáték:
Sárkányok, farkasok, vámpírok, tündék és megannyi mágikus lény keveredik a legújabb Zafír Pöttyösben, amit a Parázs társszerzője, Jaymin Eve jegyez.
A vicces és izgalmas kötetről a Blogturné Klub bloggerei mesélnek, és ha velünk játszol, 1 példányt meg is nyerhetsz a kötetből.

A kötetben számos természetfeletti fajt megismerhetsz, így a játékunk során is erre koncentráltunk. A feladatod egyszerű: sorolj fel legalább 1 olyan könyvet, amiben találkoztál az adott állomáson lévő fajjal.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Mely könyv(ek)ben találkoztál az én fajommal: Boszorkány

a Rafflecopter giveaway

További állomások:
10.09. - Kelly & Lupi olvas
10.10. - Sorok Között extra állomás
10.11. - Deszy könyvajánlója
10.13. - Ambivalentina
10.14. - Sorok Között
10.15. - Könyv és más

You Might Also Like

2 komment

  1. Uh-oh, azért a leírtak alapján ez nem “tiszta” fantasy. Ha olyasmire vágysz, javaslom az SFF_listát molyon. :)

    VálaszTörlés