Mikor nyolcadjára futottam bele különböző külföldi toplistákon a One Of Us Is Lying-ba, avagy magyarul a Lehull a lepel című könyvbe, már egészen elgondolkoztam rajta, hogy ezt el kéne olvasnom... És mennyire jól tettem!
Sajnos a magyar cím sokat veszít az eredeti ütősségéből, ami tükörfordításban valahogy úgy hangzana, hogy "Valaki közülünk hazudik", ami lássuk be, bár nevezhetjük klisésnek, mégis nagyon erős és az egész kötetre kihat... De erről majd később.

Nincs új a nap alatt, az alapfelállást már sokszor láthattuk, azaz a "szerezz 5 különböző tipikus klikkből egy-egy gimnazistát majd dobd őket össze egy közös elzárásra", bizony jól ismerjük (Nulladik óra és társai), mégis, a krimis főszállal vegyítve egy nagyon erős és izgalmas történetet kaptunk Karen M. McManus-tól. 

Azt hiszem felesleges kimondanom, hisz lesül a fenti soraimból, de csakúgy, mint Jennifer Niven könyveinél, most is úgy érzem, hogy a Maxim valami olyat hozott a hazai olvasóknak, amit olvasni kell. De lássuk, miért is?

Személy szerint lett kedvencem és van olyan szereplő, aki annyira nem nőtt a szívemhez főszereplőink közül, de szinte mind nagy karakterfejlődésen mentek keresztül. És itt muszáj megjegyeznem, hogy ezek a könyvek, ezek, amik mind kasztosítják az embereket, beszéljünk akár egy Beavatottról, vagy csak a Lehull a lepelről, pont ezért annyira jók, mert a végére úgymond tanulságnak mind azt szűrjük le, hogy az emberek nem fekete-fehérek. Hogy hiába él a fejünkben 8 különböző sztereotípia, ahogy magunkat se tudnánk igazán sehova sem besorolni, úgy nem tartozik szinte senki sem igazán egyhez. Mégis, akarva-akaratlanul csoportosítjuk az embereket a fejünkben. (Te is, én is, mindenki. Főleg a gimiben.)

Ez pedig szerintem egy rettentő pozitív üzenet, amit ráadásul négy (és igazából több) kamaszkori és általános problémával fűszerezett még a kedves írónő.
Mindegyik főszereplőnek van egy titka és emellé pedig természetesen társul egy probléma. Szó esik a túlzott megfelelési vágyról (Ismerjük? Naná.) a saját értékrend kialakításáról (Megint csak kamaszkorunk fontos része.), de az első nagy szerelem elengedéséről is, a depresszióról, ahogy az előbújásról, azaz a külföldi nevén jobban ismert coming utról is.

Ami viszont talán a legerősebb mozgatórugója volt mégis a kötetnek, az nem más, mint a pletyka, Simon Tumblr-blogja, ahol az egész gimnázium összes "szaftos sztoriját" nyilvánosságra hozta. Hallottunk már ilyenről, sőt mostanában egyre gyakrabban. Olvasás közben furcsa volt rájönni, hogy anno ötödikben mi magunk is készítettünk egy ilyen oldalt, bár eleinte az osztály weboldalának készült, mégis volt egy pletyka fül, ahova összesen egy "hír" került föl, de a megnevezettek benne rögtön könyörögni is kezdtek, hogy szedje le valaki.
Hihetetlen ereje van az ilyen posztoknak és ezt igazából nem vesszük észre, miközben ez csak egy kisarkított példa a mai szociális hálóra, ahol néha mi magunk hozzuk önmagunkat ilyen helyzetekbe, mint Simon a többieket a könyvben. 

Éppen ezért a sztori is igen biztos lábakon állt. Fordulatos volt, persze volt, amit ki lehetett találni, de az igazán lényeges dolgok igazán meglepőek voltak és ami az ilyen kötetekben a legfontosabb: Én egészen a végéig nem tudtam ki is a gyilkos. (Éppen ezért tartom zseniálisnak az angol címet.)
Bár, mint azt tudjátok, nem sok krimi van egyelőre a hátam mögött, így lehet, hogy egy gyakorlottabb olvasó hamarabb rájön, mintsem a könyv maga elárulja, mégis valahogy kétlem. Nagyon sokáig nem lehet benne igazán biztos az ember. 

Ahogy az szokott lenni, egy YA regényben elkerülhetetlen egy szerelmi szál is, egy olyan igazi, a könyvben kibontakozó darab, na meg lássuk be: 5 embert összezártak egy délutánra, ebből három fiú, kettő lány. Biztos, hogy ketten egymásba fognak szeretni.
Hogy őszinte legyek, nekem ennek a két bizonyos karakternek a szerelme valahogy emlékeztetett a Veled minden hely ragyogóból Violet és Finch kapcsolatára... De ezt valószínűleg csak én látom bele. Minden esetre mindkettőt nagyon szerettem és mindkettőnek nagyon szurkoltam, így nagyon örülök, hogy nem maradt ki a sztoriból. 

Összességében azt hiszem egy ritka jó krimit olvashattam, amit csak ajánlani tudok az összes létező magyar középiskolásnak, avagy tizenévesnek, bár inkább a 16-17 körüliek tudják igazán értékelni majd. Nagyon mai, nagyon aktuális és nagyon fontos problémákra próbál rámutatni és néhol megoldást is mutatni. Közben pedig természetesen izgalmas, szórakoztató és bár itt kimondva nem lett, de egyszerűen egy ideje ez a kedvenc mondatom: "Élő ember nem lehet szent."
Miértek és hogyanok a könyvben!
Mindenkinek ajánlom, még az napokkal olvasás után is sok mindenen gondolkozom a könyvvel kapcsolatban és igazából azt hiszem új kedvencet is avattam. c: Ez pedig egész ritka nálam!

a Rafflecopter giveaway