KPOP TOP 10 || JANUÁR

Idén szeretném picit rendezettebbé tenni a blogot, olyan cikkeket bevezetni, amik valamilyen rendszerességgel -ergo várhatóan- jelennek meg...

Idén szeretném picit rendezettebbé tenni a blogot, olyan cikkeket bevezetni, amik valamilyen rendszerességgel -ergo várhatóan- jelennek meg és az egyik ilyen projekt egyértelműen ez a KPOP TOP 10 lenne. Minden évben ilyenkor és szeptemberben jön a nagy lendület ennek a posztnak a megírásához, viszont idén mindenképp szeretném elérni, hogy minden hónap vége fele jelenjen meg egy-egy ilyen összegző, hogy miket is hallgatok mostanában. 
Mert igen, ez szimplán az én szubjektív listám, ami nem is mindig aktuális, legalábbis nem a legújabb számok közül válogatok mindig, viszont kommentekben várom a ti top 10 kedvenceteket!


Lehetne mással kezdeni ezt a listát most, mint a 2NE1 Goodbye című számával? Ugye, hogy nem. Egyrészt zseniális lett, amióta kijött szinte csak ezt hallgatom, valahogy nagyon megfogott és mellette nem tudom elfelejteni azt az első három percet, amikor elsőnek olvastam végig a szöveget és hallgattam meg a számot. Kirázott a hideg és egyszerűen végig könnyeztem. Én is osztom azt a gondolatot, hogy messze a legkarakteresebb lánycsapat voltak ők, szóval csak remélni tudom, hogy YG papa odafigyel a BLACKPINK lányokra és ha nem is egy második 2NE1-t, de egy hozzájuk méltó és hasonló lánybandát épít fel.



Ahogy a legtöbb doramafant, engem is elkapott a Goblin láz és bár még csak a 7. résznél tartok, a betétdalokba már beleszerelmesedtem. Egyrészt rettentően passzolnak az egész doramához, másrészt viszont önálló számokként is piszok jók. Bár kettő is kiemelten kedvenc, itt mégis Punch és Chanyeol közösét a Stay With Me-t említeném meg, ahol nem elfelejtendő tény, hogy Chanyeol (EXO tag, rapper) énekel, mégpedig nagyon is szépen, sőt gyönyörűen. Egyébként nem ő a biasom és nem is vagyok igazán odáig magáért a srácért, de a hangja itt tényleg...azta. Csodagyerek.



Szívem szerint most ide az egész és teljes Wings albumot belinkelném a BTS-től. Mert ha volt jó és zseniális album a tavalyi évben, akkor ez volt az, de mégis miután itt csak egy-egy számról beszélünk, így maradjunk az egyik számomra legkedvesebbnél, - nehéz szülés volt - ami Rap Monster dala, a Reflection. 
Mindenkinek ajánlom végigolvasni a szöveget, van magyar fordítás is - itt - és értelmezni a sorokat. Számomra olyan, mint egy rövid novella, egy pont olyan rövid novella, amit mintha én írtam volna. Persze nem minden illik rám, de mégis nagyon egymásra találtunk ezzel a számmal. :)


Mostanában rákattantam az NCT dalaira és unitjaira. Úgy érzem képtelen vagyok megjegyezni a neveket és arcokat passzintani hozzá, mintha megint friss pici kpopper lennék, de azt hiszem Ten vagy Taeyong lesz a biasom.
Ami viszont lényegesebb, hogy még decemberben kijött egy rettentően cuki számuk, azaz az NCT 127 unitnak, de benne van az összes rookie 2015-ből, így pl Ten is fel-fel tűnik egy-egy képkocka erejéig. A szám egyébként semmi különös, aranyos, édes és bohókás. Picit inkább az NCT Dream unitjának a stílusa, de azért mégse annyira nagy cukorbomba.
Talán a legjobb pontja ennek a számnak és MV-nek, hogy engem bármikor jobb kedvre tud deríteni. Remélem ez nálatok is működik!



Egyre több lánybandát hallgatok, bár ez így annyira nem helyes megfogalmazás, inkább egyre több lánybanda számait hallgatom, ami azért egész komoly fejlődés ahhoz képest, hogy eddig kb csak az F(x) és 2NE1 van kettőséig tartott a tudásom.
Valószínüleg nem sokan fognak meglepődni, hogy a következő számot itt látják, dehát mit csináljak? YG papa egyelőre nagyon jól rakta össze a BLACKPINK csapatát és egyre dob dalokkal rukkolnak elő. Jelenleg ez az októberi szám az abszoút befutó nálam.



Őszintén eleinte egyáltalán nem tetszett ez a szám, elsőre végig se hallgattam, aztán letöltöttem az új albumot és párszor olvasás közbe véletlenül végighallgattam. Aztán természetesen egy idő után szándékosan hallgattam egymás után és most ott tartok, hogy a youtube a legtöbbet játszottak között dobja ki nekem.



Deant rettentően megszerettem az elmúlt időszakban, Crusht még csak most kerülgetem, Zicot meg már alig várom, hogy láthassam márciusban. (Itt jut eszembe, hogy ki jön még a koncertre?) Szóval amint megláttam, hogy ők bizony kollaborálnak én lélegzetvisszafojtva vártam, hogy végre hallgathassam azt a számot, amit ők alkottak. Nagyon-nagyon eltalálták, egyszerűen imádom ezt az ál-gengszterkedős vonalat Ziconál. (Bár a szövegeivel egyébként nem vagyok kibékülve.)



Most, hogy a BIGBANG is visszatért, nyilván itt a helyük a listán, persze ez nem azt jelenti, hogy ők nem tudnak rossz számot csinálni, de azért valljuk be, hogy akármennyire is kacifántos volt a MADE albumuk teljes kiadása, nagyon-nagyon jól sikerült. Nekem a legjobban az itt dobogós szám, azaz a Girlfriend lett a kedvencem, pedig a Last Dance és a Fxxk it lett nagy dobásnak tervezve. Ezek sem rosszak, mint ahogy mondtam, nekem mégis ez a harmadik mostanában kidobott szám lett a legnagyobb kedvencem.




Az egész eddigi telemet ez az egy dal jellemzi, persze csak hangzásra és hangulatra, mivel valamiért sose jutottam el addig, hogy megnézzem a szövegét is. Őszintén Taeyeonról egészen eddig a számig csak annyit tudtam, hogy rengetegen utálják, amiért elméletileg randizik Baekhyunnal (viszont ez megihletett és írtam is a párosukkal egy ficit) és tagja a Girl's Generation-nek. 
Rettentően kellemes ez a szám, az a tipikus dallam és hangszerelés, ami leírja egy téli sétáját az embernek, amikor picit kisüt a nap, de még hideg van és így tovább. Nincs mese, rettentően szeretem! 

Az utolsó számot pedig szintén a napokban fedeztem fel, mivel a B.A.P legutóbbi albumát is letöltöttem nemrégiben. Akik régebb óta ismernek, tudhatják, hogy az egész kpopperségem a B.A.P-vel indult, így nagyon fájt, amikor pereskedésbe kezdtek, de mikor visszatértek már úgy éreztem, ezek a srácok elvesztek, már nagyon nem azt csinálják, mint régen.
Nem, tényleg nem olyanok, mint régen, de a BTS esetéből tanulva ezen nem morgok tovább és most nagyon boldogan mutatom meg az utolsó nagy kedvencemet januárból.


Remélem tetszett a mostani TOP 10 és kommentben várom a ti listáitokat! c: Mi egyezik? Van valami extra nagy kedvencetek most? Ti mit gondoltok a felsorolt számokról?

You Might Also Like

8 komment

  1. Heyhey, drága! ♥
    Huh. Létezik olyan hogy egyetértek? :D Mert egyetértek. :D
    (Bár a Wings albumról nekem személy szerint a Stigma a kedvencem. :D )
    ÉS AZ AZ NCT SZÁM. MEG A SEVENTEEN. Omo. :D ♥
    A 2NE1-t nagyon sajnálom. Tényleg, és úgy érzem az utolsó szám mindent kifejez. :)
    Taeyeon-tól én meg a Why-t imádom, de tényleg, úgy ahogy az a szám van. Először nekem annyira nem jött be a 11:11 de aztán... aztán szerintem mindenki tudja mi történt. ♥ :P
    ÉS TANULTAM VALAMIT: Nem is tudtam - hehe, B.A.P téren nagyon (NAGYON) kezdő vagyok - hogy pereskedtek. Ez tökre meglepett.

    Mostanság nagy kedvenceim - ha megengedhetek ide egy felsorolást, hátha párral még nem találkoztál. :)
    DAY6 - Wait
    (Ami nagyon egyezik még az a Chanyeol-os szám, istenem az a gyerek...)

    NCT 127 - Limitless - hogy miért ne kérdezd, de totálisan oda vagyok Mark-ért, meg amúgy a fanatizmusomat félretéve van benne egy kis... kis másság.

    Madtown - OMGT - És Daewon "Oh God"-ja valami isteni itt. :D

    De az abszolút kedvencem egy olyan szám, ami amúgy full régi, de eddig a létezéséről sem tudtam:
    Chen (EXO) & Jonghyun - A Day Without You - először ez sem tetszett, de váéáá nagyon jó. :D

    Köszönöm a bejegyezést, tényleg tök jó volt elolvasni a véleményed, remélem lesznek még ilyenek :) ♥♥

    Luv,
    Redy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Halihó Redy! ♥
      Először is nagyon köszönöm a kommentedet, annyira feldobtad a napom! ^-^
      Képzelheted, meddig vaciláltam, hogy melyik számot emeljem ki a Wings albumról, bár nekem még a Mama és a First Love, ha meg a Lie, meg igazából a Stigme és az Awake a kedvencem... ja, hogy felsoroltam majdnem az egész albumot? Mondom én, hogy képtelenség választani!

      Iiigen a B.A.P egészen hosszan, azt hiszem egy évet biztosan szünetelt, mert pereskedtek a TS Ent.-tel, de amennyire tudom megoldották, náluk maradtak és most már egészen boldogan dolgoznak együtt. (Zelon lehet érezni a különbséget, amíg ez a szünet tartott, annyira megváltozott a hangszíne, sokkal férfiasabb és karakteresebb lett ((oké, kicsit odáig vagyok tőle)) a Pray című számukban hallatszik nagyon ki.)

      A DAY6-el próbálkoztam, de eddig annyira nem tetszett, viszont mindjárt meghallgatom ezt a számot! :3 A Limitless-t még sose sikerült végighallgatnom, valahogy egyelőre nagyon nem fogott meg, de ahogy ismerem magam, egy hónap múlva úgyis rájövök, hogy ez tök jó és rongyosra hallgatom. :)

      Mindenképp tervezek még ilyet írni és annyira örülök, hogy tetszik! ♥♥♥

      Törlés
  2. Nekem amúgy top10 nincs mert hangulat függő, hogy melyik számot szeretem jobban.
    Viszont ha mégis kéne a listát felállítani, jelenleg mindenféle képp a Monsta X-Hero c. számával indítanék. Igazából ebben a számban nem tudom pontosan mi tetszik, de mikot meghallgatom olyan érzesem van, mintha felpezsdülne a vérem. Maga a zene stílusa annyira tetszik, hogy nem tudok leállni a halgatással. Valamiért az utóbbi hétbe annyira belebuzultam a Monsta X dalaiba hogy nagyon ��. Ezért nem meglepő, hogy a második helyen a Monsta X-Stuck c. szám áll. Annyira megfogott, hogy ezt is 0/24-ben tudnám hallgatni.
    A harmadik helyre talán a CLC-Hobgoblin c. számát tenném, ugye ők alapból ez a kislányos ártatlan vonalon voltak, de ez a comeback nagyon badass és nekem nagyon tetszik, szinten olyan dal amit tudnék hallgatni nagyon sokáig.
    Negyedik helyen a KARD-Oh na na áll, imadom ezt a számot, annyira jó dallama van, egy az egyben az én stílusom. Nekem találták ki :D.
    Ötödik talán a Bigbang-Fxxk it, nagyon jó és pörgős szám, este mikor már majdnem elalszok és ezt a meghallgatom sosem leszek álmos ��.
    Hatodik a BTS-Ma city, nem magyarázkodom, hogy miért,egyszerűen imadom ezt a számot es nagyon sokszor hallgatom.
    Hetedik hely a 24K-Super fly-é. Nem tudom elmagyarázni, hogy miért, de beleszerelmesedtem ebbe a számba. Annyira pörgős szám nekem ez is, hogy egyszerűen imádom és szavakkal leírni se tudom.
    Nyolcadik az I.O.I-Downpour/Rainshower szám. Ugye tudjuk,hogy ag I.O.I csak egy kísérleti csapat es csak 333 napig működtek. Sajnos nem tudam őket a kezdetektől fogva követni, de mégis annyira szomorú nekem hogy elmennek ._. A dal szövege és hanglejtése is elég szomorú, de ha az ember szomorú, egy szomorú szám vagy film segít jobban érezni magát.
    Kilencedik a BLACKPINK-Playing with fire. Szintén a pörgősebb számok közé tudnám sorolni, valamint a koreoja is annyira megtetszett, hogy elkezdtem megtanulni :D. Sokat nem tudok róla írni, mert szintén nem tudom elmagyarázni mit érzek a szám iránt.
    És tizedik helyen BTS V és Jin Hwarang OST-je, az Even If I Die, It's You szám áll. Annyira imádom ezt is, hogy mikor először a sorozatban meghallottam, épo baratnőmeknél aludtam es olyan fangörcsöt kaptam tőle, hogy csak nézett, hogy ki a franc vagyok es mi bajom van����. Szóval igen ��
    Természetesen vannak non-stop all time kedvenceim, de ebben a hónapban talán ezek voltak úgy igazán a kedvenveim.

    U.I.: Bocsánat a szóismétlésekért és azért, ha elírtam valamit ._.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira imádom, hogy ahány kpopper, annyi lista. Őszintén megmondom én a Hobgoblinra ma reggel találtam rá, de annyira beleszerelmesedtem, hogy mostmár vagy 20x hallgattam végig, a Hero-ról meg ne is beszéljünk. AMikor úgy döntöttem, hogy picit szüneteltetem a kpopperségemet és próbálok valami mást is hallgatni.... képtelen voltam letörölni a telefonomról. Imádom a klippet, a dalt, a srácokat. Bár sajnos még mindig nem tudtam megjegyezni a neveiket, de igyekszem. Őszintén nekem ők a nagy reménységeim, hiszen közel hasonló stílusban debütáltak, mint a BTS, csak ugye ezt a stílust egy idő után a BTS levedlette, viszont a MOnsta X-hez annyira passzol és még mindig tudnak újat mutatni ezen a stíluson belül, szóval rettentően remélem, hogy ezen a vonalon maradnak és egyre jobbak és jobbak lesznek. Számomra picit kitűnnek a többi rookie-fél rookie- friss bandák közül, meg a nagy átlagból is. :)

      Törlés
  3. Tetszik az egész lista.
    De nem értem azt,amit a B.a.p-hez írtál. Persze,változtak,mint minden banda. De nem vesztek el,egyáltalán nem. Ugyanolyan jó banda,mint régebben. És ha azt mondanád,hogy semmi értelme nem volt a pereskedésnek,akkor gondold át. Nem kaptak addig fizetést. Túl dolgoztatták őket,3 tag el is ájult. Egyszer Daehyun-t konkrétan a kórházból rángatták ki,hogy fellépjen. Még latszott a karján az infúzió helye. Szerintem igenis szükséges volt és őket is megviselte.
    De tényleg nem értem,hogy mi a bajod velük,mert szerintem ugyanolyan szuperek. Nekem is a B.a.p volt az első bandám,egyszerűen csak megváltozott a stílusuk,mivel mostanában jobban szeretik az emberek az eféle stílust. De ugyanolyan egyediek,gyönyörű hangokkal és erős live előadásokkal. YongGuk meg szétdolgozi magát,hogy jó dalokat írjon nekik,épp ezért lett beteg.
    Bár nagyon remélem,hogy hamarosan visszatér.
    De a lista összességében jó,főleg a 2ne1,gyönyörű dal lett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Félreértettél. Semmi bajom nincs a B.A.P-vel! :O
      Tudom, hogy nem jókedvükből kezdtek el pereskedni, de én itt csak azt írtam le, hogy nyílván, ahogy a legtöbb fan én is féltem attól, hogy a pereskedés elviszi őket, azaz nem fognak visszatérni és eltűnik a B.A.P. De mellette annak örülök, hogy úgy néz ki megoldották és igen, tehetségesnek tartom a srácokat, imádom őket.
      DE.
      Volt régebben egy stílusuk és egyáltalán nem azt vitték tovább, ezt viszont sajnálom, mert nekem az a stílus nagyon kedves volt és sajnálom, hogy ebből a vonalból egyelőre nem lesz több. Ettől függetlenül jó ez az új is, nem azt mondom, hogy rossz, csak számomra olyan szempontból elvesztek, hogy nem abban a stílusban alkottak tovább, amiben én megszerettem őket. :)
      Ennyi. :)

      Törlés
  4. Nekem egész nap megy a KPOP a háttérben, ha csak tehetem, így képtelen lennék top listákat kreálni, de sok kedvencemet megemlítetted most: Taeyon szóló számai annyira jók, ez az 11:11 is kedves a szívemnek, s mivel nekem EXO és azon belül is Chanyeol a kedvencem, így örülök, hogy a Goblin betétdala is felkerült a listádra :D Apropó Goblin! Még mindig a hatása alatt vagyok, fantasztikus sorozat!
    A Blackpink tényleg nagyon jó eddig, A Bigbang új dala is szuper, bár a 2ne1-tet még nem hallgattam meg, mert nem bírom a búcsúzós dalokat és még a Wonder girls is Goodbye-ozik, s még csak most kezdtük 2017-et, mi lesz még itt?! :( Nekem Jaehyun a kedvencem az NCT-ből, de ezek a srácok annyira jók így együtt! Hamarosan a legnagyobbak közé fognak tartozni szerintem <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oké, először is muszáj megemlítenem, hogy lesokkolódtam, amikor észrevettem, hogy az egyik kedvenc bloggerem hozzám kommentelt.♥

      Irigyellek, hogy folyton tudod őket hallgatni, nekem csoda, ha szünetekben egy kicsi pihi mellett végig tudok hallgatni egy-egy számot. Taeyeon, Chanyeol és a 2NE1 hármasa valahogy most az abszolút kedvenc számomra, olyan megnyugtatóak és inspirálóak.
      A Goblinban még csak a 7. résznél tartok, valahogy sosincs időm nézni, de őszintén furi, mert néha megfog, néha meg nagyon unom. Fogalmam sincs mitől lehet ez, főleg, hogy mindenki más pedig totálisan odáig van tőle.
      Ha az SM-en múlik, akkor ez elég hamar meg fog történni, hisz annyi pénzt ölnek az NCT-s srácokba, hogy óriási bukás lenne, ha nem kerülnek elég hamar a legsikeresebb és legjobb bandák közé.
      Ugyanakkor érdekes, hogy a BLACKPINK ennyire előre szaladt, pedig még csak 4 számot adtak ki és már ott vannak a leghallgatottabb lánybandák között.

      Igen... Elég durva évkezdés ez, de legalább a Super Junior bejelentette, hogy tavasszal comeback-kel és más régebbi bandák is úgy néz ki, hogy talán biztonságban vannak. Reméljük a legjobbakat! ♥

      Törlés