3 KÖNYV, AMI SOKAT JELENT NEKEM

Vannak  azok a könyvek, amik  aranyosak, a végén az történik, amiért végig szurkoltál, olyan egyenesek, semmi nagy meglepetés, legalábbis o...

Vannak  azok a könyvek, amik  aranyosak, a végén az történik, amiért végig szurkoltál, olyan egyenesek, semmi nagy meglepetés, legalábbis olyan, amire nem számítottál és amikor a legvégén leteszed, azt mondod ez egy jó könyv volt, megsimogatta a lelkedet és biztosított róla, hogy minden a lehető legjobban van ezen a legcsodálatosabb világon, legalábbis a könyvekben. Éppen ezért picit álmodozol, odaképzeled magad, de végül is olyan semmilyen érzelmekkel elengeded a könyvet és nyúlsz a következőért. 

Na ma, nem ilyen könyvekről lesz szó. Ebben a posztban szeretném bemutatni nektek azt a pár könyvet, ami sokat jelent számomra, amik nélkül azt hiszem nem lennék az, aki. Viszont ami a leginkább közös bennük, hogy miután befejeztem őket, ugyanaz az üresség fogadott, benne megannyi kavargó gondolattal, kétellyel és elmélettel. 

A dalai láma macskája és A dorombolás művészete - David Michie

Hazudnék, ha azt mondanám nem hatott volna rám ez a könyv és nem tette volna a buddhizmus gondolatait olyan édesen hívogatóvá és boldogságot kecsegtetővé, hogy azóta is egyre jobban érdeklődök iránta.
A vallások témája egyébként igen iszapos számomra. A kereszténységet, ami a legtöbb európai családot erősen vagy éppen csak nyomokban körbevesz én kiskoromban elutasítottam, a vallásokról magukról a mai napig olyasmi véleményen vagyok, hogy az ember szükséglete ez, kell neki a magyarázat, mert benne van az érteni vágyás. Persze ebbe most nem szeretnék belemenni, mert legalább olyan könnyen lehet az ilyen sorokat támadni, mintha éppen a melegek mellett vagy ellen érvelnék. A lényeg, hogy érdekel a téma, de valamiféle távolságot is tartok.
Így került hozzám A dalai láma macskája, aminek a története egy macskáról szól, egy macska szemszögéből és annyira édes és bájos, hogy az ember észre sem veszi, hogy milyen mély gondolatokkal ruházta fel az író a bundás főszereplőnket.
Valamiért amikor mély gondolatokról beszélek, önkéntelenül is Coelho és Oravecz képe ugrik be, akikért őszintén nem igazán vagyok oda, bár manapság igen nagy divat őket szidni.
A buddhizmus alapgondolatait fekteti le a könyv, de mellette sokkal inkább arra mutat rá, hogy az ember különböző hibáira mi tud egyfajta gyógyír lenni, milyen megoldásokat kínál a logikus elme és egyben a buddhizmus.

Aki viszont nem kedveli az ilyen "majd én megmondom, hogy mitől lesz az életed szép és hogy éld az életed" érzetű regényeket, talán jobb ha kerüli, de mellette, akinek annyira nem fáj ezektől a feje, mindenképp próbálkozzon meg vele, mert mint történet és egyszerű regényként is remekül funkcionál, hisze egy ténylegesen csavarokkal teli édes történetet kapunk. 

Tazaki Cukuru és zarándokévei  - Murakami Haruki

Őszintén ezzel a könyvvel sokáig szenvedtem, az elején szinte egyáltalán nem tetszett, de ahogy egyre tovább haladtam, egyre inkább magához láncolt és olyan gondolatokat boncolgatott, amiket a regény elolvasása után két évvel is még próbálom igazán megérteni és megtalálni rá az igaz választ. 
Bár, ha azt nézzük, hogy zarándokévekről van szó, ez egészen érthető. 
A könyv legerősebb pontja és témája számomra a barátság. A barátság ereje, hossza, tartalma, esküje, felszínessége, mélysége és a benne megbúvó szeret és hátsó szándékok.
A regény történeti síkja is erre épül, hisz főhősünk Tazaki Cukuru egykor színes baráti társasággal rendelkezett, de egy nap hirtelen elfordultak tőle, ami teljes depresszióba hajszolta őt. 
Nyilván az egész arra épül fel, hogy hogyan vészelte át a depressziós időszakot és hogyan fejtette meg a barátai elvesztésének okát,viszont ezt az egész "egyszerű" folyamatot, annyira színesen, érzékletesen és realistán szemlélteti az író végig, annyi megbúvó gondolattal, a halálról, szeretetről és barátságról, hogy egyszerűen jobban beleránt az egész világába, mint egy elborult bestseller fantasy. 
Amikor a könyvet olvastam, úgy éreztem, a főhős fejében vagyok, együtt ugrálok vele gondolatról gondolatra egy olyan felsőbbrendű módon, amit a gondolatok érzékelése határozott meg. Nem szeretnék nagyon eltérni a tárgytól és sokak számára valami olyan "műelvont" sorokat vetni ide, hogy abbahagyják az egész poszt olvasását, így rövidre fogva:

A könyv nem tanít, hanem elgondolkodtat, az előbbi könyvhöz képest viszont ugyanazokat az egyszerű emberi igényeket járja körül, amikről valaki azt mondhatja túlságosan is pici egység a világunkban, túlságosan nagy luxus csak magával az emberrel és annak is csak a gondolataival és elméjével foglalkozni, hiszen "normális művelt ember" a számára legmeghatározóbb regényekként biztos valami Orwellhez hasonló közösségi, világi és globális dologról szóló műveket ismertetne. Azzal érdemes foglalkozni, nem az egyén fejlesztésével. 

Én viszont csak azt látom, hogy akkor tud sok ember valamihez kezdeni, ha egyénileg rendbe tudták szedni és tisztában vannak önmagukkal. És Tazaki Cukuru egy egészen érdekes példát mutat nekem ehhez. 

Vágyak évadja - Celia Rees

Kiskamaszként kerültek Celia Rees írónő könyvei a kezembe, amelyeket a mai napig nagyra becsülök és egyszerűen imádok. Volt egy saját receptje, ami minden könyvében megtalálható volt, kivéve ebben az egyben, ami számomra a legmeghatározóbb volt. Nem tudom miért, de még az az időszak is belém vésődött, amikor olvastam, a mai napig meg tudom mondani, hogy mit hallgattam közben és milyen érzések kavarogtak bennem. 
Nem olvastam még sose újra, így nem tudom, hogy mai fejjel hogyan vélekednék róla, de azt hiszem ez volt az első könyv, ami rávilágított arra, hogy milyenek az emberek, ami olyan szempontból egészen abszurd, hogy kamaszfiú első nyári szerelmét írja le a kötet, hippik között, művészettel, szabadsággal és töménytelen rózsaszín köddel. Ami olyan tökéletesen száll fel, hogy mire a végére értem, úgy éreztem éveket öregedtem. Persze nem lehet ezt szó szerint venni, mégis a minimális felnövésem egyik alappillérének tartom ezt a könyvet. Ahogy maga a főszereplő is tette.

Persze ezen felül a belsős emlékfoszlányon felül is egy nagyon jó műről beszélünk, a történet remekül idézi meg azt a '70-es évekbeli hippikorszakot, amiért rengetegen odáig vannak és olyan erősen von bele a Vágy-lak bohém mindennapjaiba, hogy az ember tökéletesen megtapasztalhatja azt a tipikus érzést, amikor valami után vágyik-vágyik, de mikor odakerül, olyan idegennek, olyan kieső darabnak érzi  magát, hogy legszívesebben elmenekülne.
Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel az érzéssel, de én úgy érzem pár könyvben már rátaláltam és mindig megbabonáz és valahogy rémesen azonosulni tudok emiatt a főszereplővel. Amikor a történetben megjelenik egy minivilág, ami picit titkos, ami csak pár emberé és iszonyatosan összetartó, legalábbis abban, hogy ezt az apró világot megőrizzék. Hasonló érzés kerített hatalmába Tazaki Cukuru életének olvasása közben is, de az Egy különc srác feljegyzései vagy éppen a legújabb kedvencem az Utas és holdvilág síkján is éreztem ezt a furcsa baráti kapcsot. Magam sem tudom, engem ez miért vonz ennyire, de vonz, szóval ha esetleg tudtok ezekhez hasonló könyveket, akkor mindenképp írjátok meg kommentben.

Szóval ők lennének számomra a sokat jelentő, karakteres és kissé mérföldköves könyvek, amelyeket nyugodt szívvel ajánlok nektek is. Ugyanakkor, ha a kedvenceimet kérdezik, akkor egészen más a lista számomra.
Viszont most, arra lennék kíváncsi, hogy nektek mik ilyen könyvek? Esetleg mit ajánlanátok nekem? Olvastátok innen bármelyik kötetet? 

You Might Also Like

2 komment

  1. Imádok olvasni, és ahogy ezt elolvastam a cikked, kedvem támadt elolvasni őket.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképp írj majd, ha elolvastad őket! ^-^

      Törlés

.partnerek és barátok