Kézben a gyeplő || Blogturné Klub
16:46Már javában fut a blogon a gigantikus hokis Off-campus turné, és bár ebből jogosan merülne fel az emberben, hogy ennyi hokis románc igazán elég egy nyárra, de van, amivel nem lehet betelni, így egy újabb (részben) hokis olvasmány került a kezembe, viszont ezúttal a hoki csak mellékes jelenség volt, hiszen a főszerepet a cowboyok kapták. Nagyon kíváncsian vágtam bele ebbe a történetbe, mivel még teljesen új volt számomra ez a téma, és őszintén nem tudtam mennyire fog bejönni. Nos, határozottan van mit meséljek az élményeimről.

Fülszöveg:
Vegyél egy mély levegőt, és ereszd el a gyeplőt.
CeCe végre kiszabadult a mérgező párkapcsolatból, ami egész eddigi felnőttkorát beárnyékolta. Visszatér Kentuckyba, a családi ranchra, ahol lovakat tartanak. Fogalma sincs, mit tartogat számára a jövő.
Bátyja legjobb barátjánál, Nashnél kap munkát, aki igazi sztárnak számít a környéken, mert nemrég még a Dallas Stars csapatában jégkorongozott.
Nash nem tudja levenni a szemét CeCeről – CeCet azonban enyhén szólva idegesíti Nash. Lehetséges, hogy a kezdeti ellenszenv dacára röpködni fognak a szikrák kettejük között?
Én és a könyv:
Bár elsőnek a foki fogott meg, amikor a könyvről hallottam, hamar rá kellett jönnöm, hogy itt ez igazán mellékes szál, hiszen a főszereplőnk, Nash már visszavonult, így csak ex-hokis. (Illetve a saját szavait idézve, muszáj megemlítene, hogy cowboynak is csak "részmunkaidős cowboy".)
Ami talán a legjobban működött ebben a könyvben, az az atmoszféra teremtés és a párbeszédek. Bár itt kiemelném, hogy a pikáns jeleneteken kívüli párbeszédekre gondolok. Ha pedig már itt tartunk, akkor be kell vallanom, hogy nagyon élveztem a történet felépítését, mivel majdhogynem a kötet feléig nem volt semmiféle akció, ami az ilyen típusú könyveknél szerintem nagyon jótékonyan tud elsülni, mivel nem "jaj véletlen összefeküdtünk, mi lesz most velünk" utat jár végig, hanem szépen lépésről lépésre végigkövethetjük olvasóként, hogy hogyan kezdenek el ténylegesen vonzódni a karakterek egymáshoz. A kötethez járó könyvjelzőn ötös értékelést kapott a "spicy-mérőn" és ezzel egyet is kell értenem, mivel az ilyen típusú jeleneteknél nem egyszer magam is belepirultam, hogy mégis mit is olvasok. A köszönetnyilvánítás elolvasása után tiszta lett számomra, hogy ez bizony nem egyetlen fejből pattant ki és így már jobban megértem, hogyan tudott az írónő ennyire változatos és kreatív megoldásokkal előrukkolni.
Ugyanakkor ez összességében egy kisebb részét képezi a könyvnek, bár aki erre vágyik, ne ijedjen meg, az írónő nem bízta a véletlenre és bőven megszorta az egész könyvet bujasággal. Itt muszáj megjegyeznem, hogy tele van "dirty talk"-kal a könyv, amihez még hozzá kell szoknom magyarul, mert néhol nagyon furcsán hatott, de ez a mai világunk velejárója.
Leszámítva ezt a részét a történetnek, egy nagyon kedves kisvárosi románcot mutat be, amit lehetetlen nem szeretni. A szereplők mind végtelenül szerethetőek, így abszolút előkészítette a sorozat első része a terepet a következő részeknek, mert már alig várom, hogy az általam feltételezett párok tényleg összekerüljenek és elolvashassam a saját történetüket. Úgy érzem kifejezetten változatos lesz, hiszen mindenkinek más a háttértörténete, így szerencsére nagyon kicsi az esélye annak, hogy mindegyik egy kaptafára lesz felhúzva.
Olvasás közben szinte filmként láttam magam előtt az egészet, bár ez lehet annak is betudható, hogy az ilyen típusú romantikus filmek a kedvenceim, ellenben könyvben még nem igen volt dolgom ezzel a felállással. Engem nagyon meglepett mennyire behúzott és magávalragadt a történet, még a buszon is faltam a fejezeteket, pedig az én megjelenésemhez igazán nem illik ez a rikító rózsaszín, ráadásul rózsaszínen élfestett könyv.
Nagyon könnyed, nagyon kedves olvasmány, bőkezűen megszórva forróbbnál forróbb jelenetekkel. Aki vevő az ilyenre, annak bátran tudom ajánlani. Én biztosra veszem, hogy a következő részekről is olvashattok majd a blogon, mert engem megvett magának és már most alig várom, hogy visszatérhessek Silver Pine Ranch-re.
Nyereményjáték:
Egy igazi fülledt cowboy románc: a nő hazatér, és a bátyja legjobb barátjával csakhamar egymásba gabalyodnak a Silver Pines Ranch-sorozat első kötetében.
Mostani blogturnénk minden állomásán egy-egy betűhalmazt találtok, amelyekből a 21. Század Kiadó egy-egy románc szerzőjének nevét kell összeállítani, majd beírni a rafflecopter megfelelő rubrikájába.
(Figyelem! A válaszok utólag nem módosíthatóak. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertes sorsolására kerül sor. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
aaaceFhiilMMnrr
További állomások:
0 komment