Off-Campus: The Score - A pont || Blogturné Klub

 Az Off-Campus turné robog tovább, és már a harmadik könyvnél tartunk, ahol két, már jól ismert szereplő talál egymásra. Dean és Allie törté...

 Az Off-Campus turné robog tovább, és már a harmadik könyvnél tartunk, ahol két, már jól ismert szereplő talál egymásra. Dean és Allie története mindközül a kedvencem, már első olvasásra is ez a történet lopta be magát leginkább a szívembe. A többi kötethez képest egyértelműen ezt olvastam a legtöbbszőr újra, így viszont most a sokadik olvasásra fel is ötlött bennem a gondolat, hogy lehet ennél a könyvnél nem vártam eleget az utolsó olvasás óta, mert a másik kettőhöz képest most kivételesen lassabban csúszott. 

Nagyon érdekes volt újból átélni a történetüket, leginkább azért, mert mostmár tényleg olyan apróságok is feltűntek, amik eddig nem és így néhol teljesen új fénybe helyezte számomra a helyzetet, de erről lentebb részletesebben is beszámolok.

Fülszöveg:

A ​srác a pályán és a lányoknál is sikert sikerre halmoz…

Allie Hayes nehéz időszakot él át. Diploma előtt áll, de fogalma sincs róla, mihez kezdjen az egyetem után, ráadásul a közelmúltban a régóta tartó kapcsolata is véget ért. Bár a vad, érzelemmentes szex nyilvánvalóan nem megoldás a problémájára, a jóképű hokisztárnak, Dean Di Laurentisnek képtelen ellenállni. Legalábbis egyszer, mert még a bizonytalan jövő sem elegendő ok arra, hogy Allie zűrös viszonyba bonyolódjon az egyéjszakás kalandok koronázatlan királyával.

De ezt a lányt nem lesz olyan egyszerű meghódítani.

Dean mindig megszerzi, amit akar. Csajokat, jó jegyeket, népszerűséget, csajokat… Igazi szívtipró, akinek egy lány sem mond nemet. Kivéve Allie-t. A belevaló csaj egyetlen éjszaka alatt fenekestül felforgatja a srác életét, majd kijelenti, hogy legyenek csak barátok. Na, azt már nem! Ennek csak akkor lehet vége, ha Dean úgy akarja. A srác minden csáberejét beveti, de amikor történik pár hatalmas változás az életében, fokozatosan rájön, hogy nemcsak a gólok számítanak… hanem a szerelem is.

Én és a könyv:

Azt hiszem Dean és Allie történetét részben azért is érzem enyire közel magamhoz, mert valóságosabbnak tűnik az alapszituáció, mint bármelyik másik részben. Ismerik egymást már hosszabb ideje és szépen lassan válnak fontossá egymás számára úgy, hogy nincs előtte utálat vagy bármilyen negatív érzés egyik fél irányából sem. (Nem pedig random a semmiből jelenik meg az egyikük a másikuk ajtajában, khm khm Logan, igen rólad beszélek.)

Persze közbe a habosbabos rózsaszín körítés is ott van, mint hogy az egyik főszereplőnk egy végtelenül tehetséges színésznő, míg a másik olyan gazdag családból jön, hogy arany kanállal lapátolták belé a dajkák a bébipapit is. Nyilván ez mind kell ahhoz, hogy igazán pörgősen történjenek a dolgok és az olvasó egy "olyan világba kapjon betekintést, amiben valószínüleg soha se lesz része". 

De ha úgy nézzük, hogy hogyan lehet majdnem ugyanazt a sztorit megírni harmadjára is, akkor elkerülhetetlen, hogy elkezdjünk szélsőségek felé menni, hiszen az egyszerűbb karakterek már "megíródtak" az előző részekben. (Nem beszélve arról, hogy az írónőtől még hátra van alsóhangon hat kötet ugyanezzel a hokis alapfelállással.) 

Mindezek ellenére szerintem a legnagyobb erőssége a kötetnek a humora. Elle Kennedy a harmadik részre fejlesztette tökélyre a helyzetkomikumokat és csípős párbeszédeket, ráadásul mind Allie, mind Dean karaktere igazán tűzről pattant és magabiztos. Illetve mostmár a legtöbb megjelnő karaktert régi ismerősként tudjuk üdvözülni mi olvasók is, így pedig csakúgy mint egy összeszokott társaságban, itt is könnyebb viccelődni egymással. 

Külön kiemelném viszont a számomra legviccesebb párost, aki nem más, mint Dean és Allie apukája. Az ő beszélgetéseik és helyzeteik egyszerűen zseniálisak és nagyon-nagyon szerettem ahogy szépen lassan összecsiszolódtak. (Oké őszintén nagyon bírom alapból Allie apukáját, szerintem a szülőkarakterek közül toronymagasan a top számomra.) 

Ahogy már az előző értékelésekben is említettem, így sokadik olvasásra nagyon izgalmas látni, hogy mennyire átgondolt sorozat is az Off-campus, illetve a Briar U is, hiszen két páros, azaz két könyv alapja is ebben a kötetben már le lett fektetve és a kedves főszereplők is megismerték egymást. Őszintén szuper ezt látni, hogy mennyire nem véletlenszerűen jönnek egymás után a kötetek és párosítások. 

Bár be kell vallanom, hogy így, hogy már az összes rész megjelent és most ennek a turnénak a keretein belül mindegyiket újraolvasom, ráadásul az első hármat szigorúan egymás után sikerült, kicsit megcsömörlöttem és úgy érzem, muszáj valami mást is olvasnom mielőtt folytatom a sorozatot, valami olyat, ami nem romantikus és nem hokis. Ne értsetek félre, csodajók ezek a sztorik, de kicsit olyan ez mint amikor parfümöt próbálgat az ember. Egy idő után telítődik az orra, és képtelen új szagokat befogadni, és ilyenkor muszáj megszagolni egy kis kávébabot is, hogy nyugodtan lehessen folytatni. 

Összességében nem véletlenül a harmadik rész még mindig a kedvencem, ráadásul Dean Di Laurentis továbbra is a rövidke book boyfriend listám éllovasa, ezt az az évek és az újraolvasások egyre csak megerősítik. Olvassátok, szeressétek!

Nyereményjáték:

Elle Kennedy ikonikus Off-Campus sorozata új, lélegzetelállítóan szép élfestett kiadásban tér vissza – és mi, bloggerek, ennek örömére újra végigjárjuk Garrett, Logan, Dean és Tucker útját, méghozzá egy 30 állomásos blogturné keretében!

Akár először találkozol a Briar egyetem hokicsapatának szívtipróival, akár már régi rajongó vagy, ez a turné neked szól! Minden állomáson más-más blogger mesél az egyes részekről, karakterekről, kedvenc jeleneteikről – nosztalgiázunk, újraértékelünk, és természetesen játszunk is!

A turné végén egy szerencsés olvasó megnyeri a teljes sorozatot – élfestett, gyönyörű kiadásban! Hogy részt vegyél a játékban, nem kell mást tenned, mint segítened Jensen edzőnek, akit a fiúk csúnya mód megtrükköztek és szanaszét hordták a korongjait, nem csak a kampuszon, de turné állomásain is. Keresd ki melyik szó mögött bújik meg egy hoki korong képe az egyes állomásokon és a szót írd be a megfelelő állomás nevéhez a dobozban!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

További állomások:

07.10 - Ambivalentina (The Score)
07.12 - Kitablar (The Score)
07.14 - Sorok között (The Score)
07.16 - Hagyjatok! Olvasok! (The Score)
07.18 - Zakkant olvas (The Score)
07.20 - This is my (book) universe. (The Score)
07.22 - Zakkant olvas (The Goal)
07.24 - Ambivalentina (The Goal)
07.26 - Kitablar (The Goal)
07.28 - Hagyjatok! Olvasok! (The Goal)
07.30 - Sorok között (The Goal)
08.01 - This is my (book) universe. (The Goal)
08.03 - Ambivalentina (The Legacy)
08.05 - Kitablar (The Legacy)
08.07 - Zakkant olvas (The Legacy)
08.09 - Sorok között (The Legacy)
08.11 - This is my (book) universe. (The Legacy)
08.13 - Hagyjatok! Olvasok! (The Legacy)

You Might Also Like

0 komment