Tudjátok, amióta a blog kis füzetét vezetem, napról-napra nyitogatom, írogatom az egy mondatos naplót és a naptárjában x-elgetem a napokat. (Ezt valamiért rendkívül szeretem.) Viszont, ami a legfurcsább, hogy elkezdtem listákat vezetni. Nem csak blogposzt ötleteket, hanem kívánságlistákat, kiadások összegzését és filmek, illetve könyvek egyvelegét is, külön elolvasandó/megnézendő és elolvasott/megnézett halmazokba. 

Most pedig a 2015-ös évben elolvasott könyveimről szeretnék egy kicsit beszélni nektek, mi tetszett, mi nem igazán, de leginkább, hogy mi az, amit teljes mellszélességgel ajánlani tudok, és mi az ami elől mindenkit óva intek. c: Nézzük is! 

Az évet egészen lazán kezdtem, egy olyan íróval, akitől nem sokat vártam, mégis rettentően meglepődtem. Srácok ez a könyv jó, és fogalmam sincs, hogy miért egy másik írásával lett ez az arc ennyire híres... Ő pedig nem más, mint John Green és tőle pedig az Alaska nyomában. Azt hiszem egyszer már írtam, hogy nem igazán, sőt egyáltalán nem vagyok oda a Csillagainkban a hiba irományával, viszont ez az Alaska nyomában kifejezetten lekötött és egy egyszerű, de kellemes olvasmány volt. c:

Ezután a kezembe került egy olyan könyv, melynek semmi konkrét sztorija nem volt, szóval valami egyáltalán nem szokásos. Viszont meg kell, hogy mondjam, nekem segített, bár nem csináltam végig, csak elolvastam, de ezt mindenképp idén is szeretném megtenni. Alapvetően nem hiszem, hogy konkrétan papírra lehetne vetni, a siker kulcsát, de valami hasonlóan hozzá vezető dolgot igen, ez a könyv pedig ezt taglalja: A kiemelkedően eredményes fiatalok 7 szokása, Sean Covey-től. 

Pár éve kezdtem el, de nem fejeztem be. Őszintén én valahogy rettentően beleuntam, és idén, mikor végre befejeztem, valahogy nem értettem. Ez egy olyan könyv, amire azt mondják illik elolvasni, ez egy jó könyv, de azt hiszem, jelen pillanatban még nem tudtam értékelni, szóval mindenképp újra kell olvasnom.. majd később, de nem most. Valahogy ezt a fajta kilátástalanságot és ürességet nem tudtam igazán átérezni, amit Sylvia Path az Üvegbúrában próbált átadni. 

Ez után egy könnyedebb és rövidebb olvasmányt találtam, egyenesen unokatestvérem polcáról, mégpedig a Selymet, Alessandro Bariccotól. Nekem nagyon tetszett, egy ültő helyemben végeztem ki, bár amilyen rövid, ez nem valami nagy dolog. Azt hiszem ezt a könyvet nevezném meg, mint mindenkinek ajánlott darab. Aki szereti a keleti kultúrákat, annak azt hiszem már most felcsillant a szeme, és meg tudom nyugtatni, hogy igen, igen egy európai és egy japán származású úr és hölgyemény nem szerelmi szerelmi sztorija, és egy kicsit több. c:

Ahogy idén végignéztem a polcomon, észrevettem, hogy rengeteg könyv porosodik úgy, hogy még ki se nyitottam. Emiatt el is határoztam, hogy addig nem veszek egy új könyvet se, amíg az itthoniakat ki nem végeztem, és végezetül így akadtam Minou szigetére, Mette Jakobsentől, ami bár elsőre rettentő unalmas volt, a végére talán egészen megkedveltem. ((Bár a vége erősen sejthető volt.)) Szépirodalom, legalábbis abból a fajtából való, aminek minden mondatát meg kell ízlelni, érzed a reggeli kávét, a szigetet körülölelő hideg vizes és sós levegőt, nem egy gyors olvasmány, és engem le se kötött, de mint műalkotás teljesen megfelel, csak nem szórakoztat. c:

Az évem egyik könyve azt hiszem mindenképp Murakami Haruki (azóta szerelmem) úrtól származik. Rettentően megkedveltem a stílusát, így most még további 4 könyv várakozik, hogy elolvasásra kerüljenek. Az első áldozatom tőle, ami nyári napjaimat boldogította, az a Tazaki Cukuru és zarándokévei volt. Bár eleinte nem fogott meg, a közepétől kezdve egyre inkább lerakhatatlanná vált számomra... És ha megengeditek, had osszam meg veletek a kedvenc mondatomat belőle: "Én nem hiszek a logikában."

A legletehetetlenebb könyv számomra mindenképp ez a kötet volt. Faltam az oldalakat, és teljes mértékben beleéltem magam. Mindenkinek rettentően tudom ajánlani, bár talán csak az első történetet, ha nem szeretne különösen agykerekeket mozgatni a három történet összefüggéseinek megértéséhez. Igen, igen, ez nem más, mint a Trilógia Agota Kristoftól (magyar származású svájci író). A könyvből nemrég készült egy határozottan nagyon jó magyar film is, de csak az első történetet, a Nagy Füzetet dolgozza fel. Letehetetlen, fordulatos és zseniális!

Rövidke tíz igaz történet, tíz magyar szerzőtől. Mi más is lehetne a címe, mint "Tíz igaz történet". Eredetileg nem magamnak szereztem be, de végül én is elolvasgattam, ha már ilyen szép nevek sorakoztak  benne, mint Kemény Zsófi, vagy hogy elég mainstream legyek, Simon Márton.

A japános vonal már megkezdődött Murakami barátunkkal, de most engedjétek meg, hogy folytassam, még pedig egy olyan könyvvel, amiből először az animét láttam. A történet lenyűgözött anno, a könyvben viszont egészen máshogy zajlott számomra a dolog, és mellette még az is meglepett, hogy egy másik irományt is tartalmazott a kötet. Összességében nem volt se különösen jó, se különösen rossz. Az animét jobban ajánlom, ami pedig nem más, mint Az idő felett járó lány, eredetileg Cucui Jaszutakától.

Még '14-ben olvastam a Semmit, igazán kihagyhatatlan olvasmány egyébként, így elkerülhetetlen volt, hogy '15-ben el ne olvassam a Mindent Janne Tellertől. Az előző könyvvel ellentétben ez egy novellás kötet volt, egyébként valahogy ezeket egyenlőre kevésbé szeretem, de ettől függetlenül kifejezetten tetszett. Nagyon szeretem az írónő karakterét. Ez furcsán hangozhat, de hihetetlenül pozitív számomra, hogy mer provokatív lenni és olyan témákat feszeget.. amiket... hát nem sokan.
Bár számomra a Semmi sokkal jobban megmaradt, úgy érzem nem szabad a két kötetet egymáshoz hasonlítani.

Milyen csúnya dolog, hogy valaki nem látta még a Harcosok Klubját, nemdebár? Nos én mindenképp először elolvasni szerettem volna, és nem is bántam meg. Srácok, ha tehetitek először olvassátok el a könyvet, mert valami borzasztóan zseniális és őszintén, számomra utána a film egészen lagymatag volt. Legalábbis az olvasott élményekhez egyáltalán nem ért föl. Már is kissé a sztori, az én kedvenc részemet, konkrétan ki is hagyták... Egyébként, egyáltalán tudtátok, hogy a Harcosok Klubja könyv formában létezett először? Chuck Palahniuk tollából.

Mész? Vagy jössz? Azt hiszem a pont eléggé fárasztó kezdéssel sikerült mindenkit ráébresztenem pocsék humorérzékemre. Závada Péter új könyvét, a Mészt, együltömben végeztem ki, hisz egy verseskötetet azért mégsem túl nehéz. Ugyanakkor azt hiszem pont ezeknél a daraboknál a legfontosabb, hogy ne csak olvassunk, hanem gondolkozzunk, fogadjuk be a gondolatokat és próbáljuk megérteni. Nem, véletlenül se a tökéletesen begyakorolt metafórakeresés csodás időtöltési lehetőségére hívom föl a figyelmét senkinek, csak szimplán rávilágítani a triviálisra, hogy verseket olvasni nem lehet habzsolva, vagy legalábbis lehetetlenül semmi értelme sincs. c:

Minden évben megtalálom magamnak azt a bizonyos furcsa könyvet. Ez általában figyelmetlenségből vagy túlzott kiváncsiságból fakad. Így került hozzám Coelho 11 perce, vagy éppen a Csak ha te is akarod, amit végig se tudtam olvasni... a mostani könyv se esett messze tőle...elsőre.
Másodjára viszont nagyon is más volt. Szörnyen más, de jó. Életem első orosz írójától, Vladimir Nabokovtól sikerült a Lolitát elolvasnom, és azt hiszem bőven megérte, akármennyire is gyomorforgatónak is tűnt elsőre, hogy mégis... egy pedofilról van szó.

Ha már versek és ha már a magyar fiatalok; Kemény Zsófitól a Nyílt láng használata... bár kétség kívül tehetséges slammer, mégis fontos szerintem, hogy különbséget tegyünk a költészet és a slam poetry között, egyszerűen nem ugyanaz. Ebből is következik, hogy míg egy-egy slam szövegét igazán szeretem és zseniálisnak tartom, sajnos ebből a kötetből csak 1-2 vers fogott meg igazán. De nem adom föl, hisz még van egy regénye is, amire nagyon kíváncsi vagyok. c:

A legnagyobb kedvencem, amit azóta is csak ajánlgatok mindenkinek, az nem más, mint Robert Merle Védett férfiak kötete. Már régóta feküdt a polcomon, egy igen régi kiadásban, és egy unalmas percemben végül belekezdtem. Hát, az egyszer biztos, hogy nem bántam meg. Ez az ember zseniális! Ez a könyv zseniális! (Kezdem, úgy érezni, hogy túl sokat használom ezt a szót.) Hihetetlen, hogy ahhoz képest, mikor írta, a mai napig rettentően aktuális, miközben izgalmas, kissé letehetetlen és észvesztő gondolatokat ír le. Mégis milyen ötlet, hogy kihalnak a férfiak? Hát, ilyen.

Az évem utolsó könyvét még betegen sikerült elolvasnam, majd bele is kezdtem egy újba, de nem értem a végére még 2015-ben, így az utolsó könyvem a mostanában egészen erősen hypeolt Dzsihád jegyese Anna Erelle-től. Őszintén, én ettől a könyvtől többet vártam, pedig tudtam, hogy egy újságíró műve, és mint tudjuk, ez nem jelenti azt, hogy az ilyen író olyan író lenne, mint amit mi elgondolunk. Lényeg a lényeg, számomra száraz volt, és kifejezetten nem tetszett, a történettől teljesen függetlenül. Közben pedig persze, vérfagyasztó mi megy odaát, illetve az egész világban.

Szóval ez lett volna az én 2015-ös könyves évem, és már készül az új lista 2016-ra. Az első kötet pedig már biztosan Murakami Haruki Köddé vált elefántja lesz. Remélem volt olyan merész olvasóm, aki ezt az egészet végigolvasta. c: Végezetül pedig arra lennék kíváncsi, hogy TI a felsorolt könyvekből melyeket ismeritek, olvastátok? Illetve mi volt nektek a 2015-ös TOP5?