Lány az ablakban || Blogturné Klub

Lassan egy éve megbarátkoztam a thrillerek és krimik világával. Sőt, lehet lassan egészen rajongójukká is váltam, hiszen szinte minden friss...

Lassan egy éve megbarátkoztam a thrillerek és krimik világával. Sőt, lehet lassan egészen rajongójukká is váltam, hiszen szinte minden friss megjelenést, ami ebbe zsánerbe tartozik figyelemmel követek és többnyire olvasom is. Így idén sem tervezem ezt másképp csinálni: igyekszem írni nektek minél több izgalmas és kissé hátborzongató történetről, ami a kezem ügyébe kerül. Az év első ilyen kötete pedig nem más lesz, mint a Lány az ablakban, a General Press kiadó gondozásában. Ezelőtt, még nem olvastam Fitzektől, viszont kifejezetten felkeltette az érdeklődésemet a tény, hogy egy német íróról van szó, tehát nem egy szokásos amerikai történetet fog kapni az olvasó, ami egészen kellemes vérfrissítés volt a számomra.

Fülszöveg:

„A te terved. A te bosszúd. Ragaszkodj hozzá!"

Tizenegy évvel ezelőtt Almát csecsemőként örökbeadták. A lány születésének körülményeit homály fedi, az aktáját titkosították, és minden személyes adatot visszatartottak a vér szerinti szülőkről. Most azonban Alma súlyos betegségben szenved, és sürgősen szüksége van egy csontvelődonorra.

Hogy megmentse örökbefogadott lánya életét, Olivia Rauch kétségbeesett keresésbe kezd a biológiai szülők után. Az erőszakos bűncselekményekre szakosodott pszichológus Olivia a kutatása közben rábukkan a „naptárlány" legendájára: egy fiatal nő történetére, aki egykor, karácsony táján egy félreeső házikóba vonult vissza a havas Frank-erdőbe. És akit egy pszichopata arra kényszerített, hogy kinyisson egy horrorisztikus adventi naptárat…

Én és a könyv:

Amennyire örültem annak, hogy a kötet szerzője német, annyira lepődtem meg rögtön az első oldalon, elolvasva a szereplők és a helyszínek neveit. Ez nem volt túl logikus lépés a részemről, hiszen enyhén szólva is várható volt, hogy német nevű szereplők fognak Németországban bojongani, de mégis valahogy az elején efölött egészen nehezen tudtam szemet hunyni. Természetesen a végére már baromira tetszett és még erősségének is éreztem a regénynek.

Mivelhogy van valami kellemesen groteszk és félelmetes ebben a kultúrában, azon túl is, amivel olyannyira szeretnek viccelődni a filmekben, ami maga a német nyelv. Híres példa, hogy minden másik nyelvvel ellentétben, ahol is a pillangó szépségét még a neve is képviseli, németül olyan, mintha átkot szornának, amikor kimondják a pillangó nevét. Nos, miután több mint tizenkét évig tanultam németül, sőt még a sváb hagyományok őrzésében is bőségesen kivettem a részem, úgy érzem ezen a részén már felül tudtam emelkedni a kultúrának. Ugyanakkor van még emögött is bőségesen. A különböző hagyományok és népszokások is bővelkednek bizar és kissé félelmetes elemekkel, kifejezetten a téli időszakban. 

Éppen ezért is, na meg az erdei falusi környezet leírásával, nagyon jól tudott működni ez a havas-télies időben játszódó rémálom. Több szempontból is hátborzongató volt a számomra, így kicsit lassabban is haladtam vele, nem bírtam együltömben végigolvasni. Kellett idő, hogy feldolgozzam és kicsit összerakjam a fejemben, hogy ki kicsoda és mi is történik. Érdekes volt, hogy a fejezetek úgy következtek egymást után, hogy nem új lapról kezdődtek, így néhol egészen elfelejtettem, hogy új fejezetbe kezdtünk, ahol még az idő és a karakter szemszöge is változott. 

Egyébként ez remekül működött, Fitzek nagyon finoman adagolta az információt és mindig tudott egyet csavarni a helyzeten ezáltal, hiszen lényegében három idősíkon és legalább 4-5 elbeszélő váltakozó nézetéből ismerhettük meg a naptárlány történetét. 

Őszintén nem számítottam ilyen szintű kegyetlenkedésre, bár inkább volt említve, mint részletesen taglalva, így azért attól nem kell félnie a gyéngébb idegzetűeknek sem, hogy ezután ne tudnának egy jót aludni. Viszont mindenképpen egy nagyon intenzív és izgalmas regéynről van szó, ami megszorongatja az ember lelkét és beinditja az agytekervényeit. Nekem őszintén meglepetést okozott az utolsó pár fejezet, nem godnoltam volna, hogy ez lesz a végkifejlett, de ahogy visszagondoltam a könyv elejére, szépen kerek egésszé vált az egész. Jól átgondolt és szépen felépített történet, ami szinte fejezetről fejezetre vált izgalmasabbá és nyakatekertebbé. 

Én igazából csak azt sajnálom, hogy a naptárlány rész nem volt annyira kifejtve, szerintem pár érzékletes leírással az még dobott volna a történet hátborzongatóságán, így egy kicsit rövidnek éreztem. Viszont összességében egy izgalmas olvasmány volt, szívesen olvasnék még az írótól.

Nyereményjáték:

Sebastian Fitzek végre új thrillerrel ajándékozta meg rajongóit! A Lány az ablakban című regény egyik főhőse egy anya, aki kétségbeesetten keresi beteg lánya vér szerinti szüleit, de a nyomozás során sokkal többet talál, mint eredetileg tervezte. Ismerjétek meg bloggereinkkel ti is a Naptárlány sötét legendáját, eredjünk együtt a rejtély nyomába, játsszatok velünk, és nyerjétek meg a General Press Kiadó által felajánlott példányt! 

Mostani nyereményjátékunkban a szerző további regényei után nyomozunk. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a Tally doboz megfelelő helyére!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“A legtöbb vallás a halált csak átmenetnek tekintette, ahol a test hátramarad, de a lélek utazik. De vajon mi történik akkor, ha a lélek már régen elutazott?”

További állomások:

Blogturné Klub

01.18. Ambivalentina
01.20. Csak olvass!

Ezek a posztok is érdekelhetnek

0 komment