{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Fóbiák

Bár már meséltem egyszer-kétszer az én legnagyobb ellenségemről, mégis, úgy hozta a sors, pontosabban a random.org (rímelek, ez a totális...

Bár már meséltem egyszer-kétszer az én legnagyobb ellenségemről, mégis, úgy hozta a sors, pontosabban a random.org (rímelek, ez a totális fáradtság jele), hogy kicsit részletesebben és kidolgozottabban "kényszerülök" írni a témában. 
Azt hiszem ez lesz a második olyan poszt, amiben valahogy nem fogok tudni képet csatolni, mert alapvetően egy kissé már most émelygek attól, hogy bele kell kezdjek a történetembe, a történetünkbe, melyben én és a vadállat tűt-a-kézbe-döfő nővérke játsszuk a főszerepet. 

Röviden ennyi is volt a sztori, talán 4-5 éves lehettem, agyrázkódással kerültem a Jánosba, miután leestem az oviban a kerti padról. Pár napig voltam bent, infúzión és így történt a fönt nevezett eset is. Ezután persze jött a klasszikus rémálmos gyötrődés, de lassan el is múlt, mígnem közölte a doktornéni, hogy kellenek a kötelező oltások. Ekkor jöttünk rá, én és a család, hogy nekem bizony nem kicsit van parázhatnékom ettől az édes kis szerkezettől.

Innentől kezdve jöttek a könyörgések sora, hogy ugyan már édes kicsi Ninucska hagyd magad, hamarabb szabadulsz, nem fáj és a többi és a többi, de nem igazán hatott. Többnyire a lefogás volt a megoldás, én pedig szépen elbőgtem magam és elájultam.
Persze ahogy telik az idő, egyre jobban bírom. Mostanság az ételérzékenységem miatt sokat kellett vérvételre járnom, és büszkén mondhatom, hogy ájulás/lefogás/bőgés nélkül kibírtam az egészet, persze továbbra se szívesen teszem oda a kezem...c:

De őszintén, ez nem csak olyan, hogy az ember bebeszéli magának, ha tudnátok ezelőtt is mennyire le akartam győzni az egészet, -bár még most se sikerült- de nagyon nehéz tényleg, és épp ezért szeretném megkérni azokat, akiknek nincs semmi ilyesmijük, hogy ne hecceljék a fóbiás embereket és ne próbálják meggyőzni őket, hogy ez semmiség és így tovább, mert pl én ezektől csak még frusztráltabb lettem. Szóval, ha van egy fóbiás ismerősöd, akár tű, akár tériszonyos, akár klausztrofóbiás, próbáld segíteni, megérteni az ő helyzetét, mert persze látatlanban, könnyű mondani, hogy nem is olyan vészes a dolog.
Szóval inkább ilyenkor maradjunk csöndben és ha sikerül előrelépnie, akkor dicsérjük meg (de tényleg, ne szarkasztikusan). c: Szerintem ez a legnagyobb segítség, annak, aki megpróbálja leküzdeni a félelmeit.

You Might Also Like

2 komment

  1. Én a darazsaktól és a magasságtól félek rettentően. Szerintem mindenkinek van fóbiája, csak sokan titkolják.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. c: Úú az se kellemes, de a darazsakról és a titkolásról csak az jut eszembe, hogy az egész osztály háborús helyszínné nyilvánítja az osztálytermet, ha berepül hozzánk egy darázs. c':

      Törlés

.partnerek és barátok