Tagadj mindent! || Blogturné Klub

 Idén úgy döntöttem, hogy a lehető legnyitottabban fogok állni a blogtunés könyvekhez, így különösen figyelek, hogy ha valahol csak egy embe...

 Idén úgy döntöttem, hogy a lehető legnyitottabban fogok állni a blogtunés könyvekhez, így különösen figyelek, hogy ha valahol csak egy ember hiányzik a turnéhoz, akkor lehetőleg csatlakozzak. (Persze önmagam túlvállalása nélkül.) Ennek köszönhetően az év során már több olyan kötet is a kezembe került, amit magamtól nem próbáltam volna meg, mégis azóta büszkén nézek rá a könyvespolcomon, mert igen jó élményeket köszönhetek neki. 

Azt hiszem nem meglepő, hogy Tavi Kata ifjúsági regénye is így jutott el hozzám. Nem terveztem olvasni, de a magyar szerzőkre egyébként is érzékeny vagyok, és azt muszáj elismernem, hogy tudom magamról, hogy nem ismerem eléggé a Könyvmolyképző kiadó magyar szerzőit. 
Az írónőtől ezelőtt nem olvastam, hiszen ez az első komolyabbnak tekinthető regénye. Az előző sorozata, a Sulijegyzetek nekem már sajnos későn jelent meg, hogy élvezni tudjam. Persze, a Tagadj mindent is ifjúsági regény, mégis olyan dolgokkal is foglalkozik, amik szerintem az egy fokkal érettebbeknek szólnak, illetve általánosan nem csak a szórakoztatás a cél, hanem az elgondolkodtatás is. (Ami tegyük hozzá, hogy baromira szükséges a megjelölt célközönség, azaz a 15+ fiatalok számára.) 

Fülszöveg

Szeress ​azért, aki vagyok.
Váradi Emma tizenhét éves, és úgy érzi, nincs sem otthona, sem igazi családja. Rideg nagynénje és nagybátyja koloncként tekint rá, ráadásul az iskola mellett kénytelen dolgozni az éttermükben, nehogy kitegyék a házukból.
Bármit megtenne azért, hogy megtalálja távoli rokonait, akik végre szeretettel fordulnának felé. Egy kis lógás az iskolából és némi betörés cseppet sem tűnik nagy árnak. Csak éppen azzal nem számol, hogy Barabás Konrád, az eszméletlenül helyes, huszonkét éves rendőr tetten éri.
A fiú alkut ajánl Emmának: nem tartóztatja le, de más módszert kell választania, hogy rendbe tegye az életét.
Az út, amit Konrád javasol, sokkal ijesztőbb, mint betörni valahová, sőt, még Emma egykori legjobb barátnőjének bosszújánál is ijesztőbb.
Ez az út elvezeti Emmát önmaga megismeréséhez. Ez az út randik és vonzalmak között vezet. Ez az út megmutatja, hogy a szeretetnek mennyi arca van. Ez az út ráébreszti Emmát, hogy ő sem tévedhetetlen. Ez az út segít Emmának megnyílni és felvállalni az érzéseit.
Te mit tennél meg azért, hogy megtaláld a helyed a világban?
Tarts Emmával ezen a különleges úton a boldogság felé!

Emma le se tagadhatná, hogy 17 éves, hiszen minden porcikájából a tinikre jellemző, meg nem értettség, zárkózottság és elutasítás áramlik. Bár a kötet elején ez erősen idegesített és csak úgy, mint Konrád, én is egy csitrinek láttam, talán pont ez volt a cél az író szemében, hisz így még érdekesebb lett a karakterfejlődése főhősünknek. 
Összességében már most muszáj lelőnöm, hogy igen, kifejezetten tetszett a kötet, olyan egy napos kis kellemes darab, amit tökéletes magunkkal vinni például a strandra, vagy csak egy teraszos vagy kerti napozásra. De ha már strandolás: A könyv egyik nagyon erős pontja, hogy az egyik legkedveltebb fürdőhelyet tette meg helyszínéül, a Velencei-tavat. Ugyanakkor a történet nem csak egy nyári románc, hanem lényegében Emma "éretté válása", hiszen a gimi két utolsó évét járhatjuk vele végig, illetve a kettő közötti nyáriszünetét ismerhetjük meg. 
Huszonévesként egyszerre sírok és nevetek a magyar ifjúsági irodalmon általában. Kacagok, mert olyan emlékeket idéznek fel bennem, amik velem is megtörténtek és jól esik a nosztalgia. Ilyen az utolsó év, a szalagavató, a hosszú buszozás egy kínos randi után és maga a Velencei-tó, hiszen ezek mind közelebb hozzák hozzám a történetet, és felelevenítik bennem a saját hasonló élményeimet is.
Ugyanakkor, mivel úgy érzem ismerem én ezeket az érzéseket és helyzeteket, sokkal kritikusabban állok az egészhez, olykor-olykor megkérdőjelezem magát az írót, hogy ez biztos így vagy épp úgy működik. Persze, ezek a történetek mind fiktívek, tehát mondhatjuk, hogy ebben a képzelt világban úgy van, de vannak olyan részletek, amiket nem kéne ennyire elhanyagolni vagy eltúlozni.

Ilyen például a rendőrös-drogos szál a történetben. Amikor észrevettem, hogy kezd egyre nagyobb hangsúlyt kapni a kábítószer-probléma a fiatalok körében a kötetben, őszintén megörültem. Szerintem fontos lenne ezzel foglalkozni, ugyanakkor nem direktben. (Ahogy a könyvben is történt. Küldhetnek be akármilyen szuperhelyes rendőrfiúcskát az iskolába előadni, az nem lesz célravezető.) Viszont itt van egy olyan lehetőség a könyvek és filmek képében, amik által egyfajta puha úton lehet feltűnés mentesen nevelni a fiatalokat, értem ezt nem csak a drog-témára, hanem általánosan, egy pozitív útmutatást tudnak magukba foglalni ezek az egyébként szórakoztató történetek. 
Szeretném azt mondani, hogy éppen ezért egy hatalmas plusz volt nekem ebben a könyvben a szóban forgó szál, de sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy nálam elég csúnyán elhasalt. 
A drog = fű, és annál nincs veszélyesebb dolog, ezerszer rosszabb az alkoholnál is, legalábbis a könyv szerint. Ha az ember igazán csak röviden is utánakeres, akkor meglátja, hogy bármilyen tudósok által felállított toplistában a fű általában meg sem jelenik, míg az alkohol mindig dobogós. 
Persze az alkoholról is van itt szó, hisz Emma édesanyja alkoholista volt, ami miatt főszereplőnk erősen kerüli ezt a szert, vagyis néha mégse, de többnyire elmondása szerint igen. 
Nekem kicsit klisésre sikerült így Emma karaktere, hiszen bár Magyarországon annak az esélye, hogy valakinek a családjában problémaként jelenjen meg az alkoholizmus lehetősen nagy, itt mégis olyan "még egy indok, hogy sajnáljuk a főhőst" formában jelent meg a téma, de nem lett lelkiekben és élményekben kifejezetten boncolgatva. Ezt egyszerre sajnáltam, és megértettem, hisz mégis egy szórakoztató ifjúsági történetről van szó. (Bár hatalmas bravúr lett volna, ha a fönti dolgok benne lettek volna.) 

Mégis, ezek olyan problémák, amik az én szeszélyes szememet szúrják, de egy átlag olvasót nem hiszem, hogy túlzottan megilletnének. Így viszont szeretnék kitérni az olvasmányosságára a könyvnek, ami nálam elég jól bizonyított. Egyszerűen alig bírtam letenni, egészen hajnali hétig olvastam, amiért utána kaptam is a fejemre, mert másnap elég sűrű programunk volt barátommal.
A történet befejezése után viszont végre visszakaptam a lelkibékém, hiszen a dolgok úgy fejeződtek be, ahogy egy frissen érettségizett leányzónál kell, és a kezdetben 17 éves főhősünk viharos és zűrzavaros élete is olyan fordulatokat vett, amik megbékítették kérges szívemet. Persze, spoiler nélkül is nagyjából tudjuk mire számíthatunk, mégis a fentebb leírtakat mind enyhítette a történet vége.

Mindenképp egy felfrissítő és pozitív élmény volt olvasni a Tagadj mindent!, és úgy érzem Tavi Kata legközelebbi kötetére is kíváncsi leszek. Illetve muszáj megemlítenem, hogy ugyancsak borzasztó kíváncsi lennék az írónőtől egy new adult történetre is, remélem a jövőben ilyet is láthatunk tőle. 

Nyereményjáték

A Sulijegyzetek sorozata után ezúttal egy Stand alone könyv érkezik Tavi Kata tollából. A Tagadj mindent! könyvhétre jelenik meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában, amelyről a blogturné tagjai is elmondják véleményüket. Ha kíváncsiak vagytok arra, hogy a 17 éves Emmának milyen nehézségekkel kell szembenéznie a felnőtté válás küszöbén, tartsatok a turné tagjaival, és játsszatok a könyv egy példányért.

A mostani játékunkban egy könyvben és/vagy filmben szereplő rendőrről/ nyomozóról/ ügynökről találtok leírást és képet minden állomáson. A feladat természetesen az lesz, hogy megfejtések kiről van szó, és beírjátok a nevét a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Az olasz származású, divatra, luxusra igénytelen rendőrségi nyomozó, a tökéletes kispolgár megtestesítője. Látszólag naiv, lassú észjárású, ezért a tettesek eleinte félvállról veszik, míg ki nem derül számukra, hogy a látszat csal. Van egy sohasem látható felesége. Kép itt!

További állomások

08.30. Könyvvilág
09.01. Ambivalentina
09.03. Sorok Között értékelés
09.05. Csak olvass!
09.07. Kelly és Lupi olvas
09.09. Spirit Bliss Sárga könyves út extra állomás
09.11. Sorok Között extra állomás 


You Might Also Like

0 komment