A negyedik félévem || BME VIK

Hihetetlen, hogy befejeztem a második évemet, és ezzel túl vagyok az BSc képzésem felén. Ez már a harmadik online félév volt, bár az előzőt ...

Hihetetlen, hogy befejeztem a második évemet, és ezzel túl vagyok az BSc képzésem felén. Ez már a harmadik online félév volt, bár az előzőt nevezhetnénk vegyesnek is, oktatás szempontjából, de a lényeg így is ugyanaz: az a bizonyos "egyetemista élet" másfél éve nem ugyanolyan, és már nagyon hiányzik minden, amit az első félévemben megtapasztaltam. (Hisz az volt az egyetlen időszak, amikor hagyományos módon jártunk egyetemre.) 

Ahogy már az előző bejegyzésekben is megszokhattátok, ezekben a félévzárókban megpróbálom összefoglalni a tárgyaimat, mi hogy sikerült, és összességében milyen volt maga ez a 14+ hét. Remélem, hogy egyrészt érdekes belelátni egy mérnökinfós egyetemi életébe, illetve segítség, ha valaki szintén ezen a szakon gondolkozik. Az előző félévekhez vezető linkeket a poszt legaljára illesztem be. Sőt, ott megtalálhatjátok az első félévemet megelőző, érettségi utáni gondolataimat is, ahol elmesélem, én hogyan kerültem erre a szakra, hiszen nem volt egy egyszerű sétagalopp. 

Az előző félévem vizsgaidőszakát, azaz a januárt, ismét kint töltöttem Erdélyben, a barátoméknál. Úgy volt, hogy februárra már otthon leszek, vagy leszünk, Magyarországon, de ez ahogy tavaly sem úgy jött össze, ahogy terveztük...Nos, most sem. Így ezeket a sorokat még mindig kintről írom, hisz egy fél éve kint töltöm a mindennapokat. Fizikailag itt nehezebben tudunk tanulni, hiszen egy szobában tartózkodunk a napjaink nagy részében, és az asztalaink is egymás mellett vannak, így bármilyen hangoskodás és mocorgás zavaró lehet a másiknak. Szerencsére ezeket a problémákat már nagyon jól kiküszöböltük, az egyetlen probléma, ami a mai napig megmaradt, hogy egyszerűen az itteni baráti kör folyamatosan kirobbant minket a házból, és nehéz a folyamatos jövés-menés mellett tanulni is. 
Összességében viszont ezzel is sikerült jól egyensúlyoznunk, hiszen túl vagyunk a negyedik féléven is és még mindig nincs bukott tárgyunk. Azt hiszem igazán büszke lehetek magunkra, hisz már olyan tárgyakon is túl vagyunk, amik a legnagyobb gólyariogatók, mint az Adatbázisok (tavalyi félév) vagy a Grafika (idei félév). 
Viszont így, hogy lassan minden nagy szórótárgyon túl vagyunk, elkerülhetetlenül közeledik a specializációválasztás, ami bár elméletileg nem olyan fontos és nagy dolog, azért mégis csak elgondolkoztatja az embert, hogy akkor mégis mi érdekli őt igazán, merrefele szeretne tendálni a szakmán belül. Hogy őszinte legyek, el kell mondjam, hogy én borzasztóan sokáig nem tudtam, és a mai napig sem tudom igazán. (Pedig már jó ideje leadtuk a jelentkezéseket.) 

Kommunikációs hálózatok 2.
A tavalyi anyagot egészen szerettem, így kíváncsian vártam, mi lesz ebből a tárgyból idén a téma. Leginkább a telefonokkal és mobilokkal foglalkoztunk, ami szerintem kifejezetesen érdekes volt, hisz sorra vettük a 2G, 3G, 4G és még az 5G változásait is. (Megnyugtattak minket, hogy az 5G nem valami sátánműve gonoszság.) A laborokon pedig telefonközpontot rakhattunk össze, vagy éppen egy IPTV adást elemezhettünk. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fognak tetszeni a hálózatos dolgok, mert alapvetően nem igazán fogtak meg, de minél többet foglalkoztam a témával, annál inkább magával ragadott. A tárgy első részéhez képest, ez már vizsgás volt. A játékszabályok szerint írásbelivel az ember maximum egy hármast érhetett el, ha jobbat írt annál, és szerette volna a jobb jegyet, azért bizony szóbelizni kellett, azaz "megvédeni" a vizsgát. Sokat vacilláltam, hogy vajon menjek, vagy sem, de végül úgy döntöttem megpróbálom a szóbelit, és szerencsére nagyon is jól döntöttem. (Vicces tény, hogy hiába ment mindkét hálózatos tárgy kifejezetten jól, a specializáció választásnál eszembe sem jutott, hogy infokommunikációra menjek.) 
ZH-k száma: 1 || Kredit: 4 || vizsgás, 3 kötelező labor

Számítógépes grafika
Az a bizonyos rettegett tárgy. Mindenki tudja, hogy nehéz lesz, és mikor eljön az ideje még meg is tud lepni, hogy tényleg nehéz, sőt nehezebb, mint eredetileg gondoltad. Ha az ember követte a tananyagot, tehát megfelelő időközönként megnézte a felvett videókat, akkor még további x óra belefektetésével megoldhatóak voltak a házik, illetve a ZH is. (X egy tetszőlegesen nagy, de tényleg kifejezetten nagy, szám.) Tehát baromi sok időm ment el ezzel az egy tárggyal, ami nem is lenne baj, ha nem egy 3 kredites kis apróságról beszélnénk. Ráadásul a tárgy összességében kemény matek, programozás és plusz a kettőt összekötő elmélet, tehát jogosan merülhet föl a kérdés, hogy miért nincs ebből a tárgyból gyakorlat vagy labor alkalom. Ha lenne, egyértelműen könnyebb lenne az anyag, mivel az aláírást meghatározó házi feladatok nagy nehézsége főleg abban rejlett számomra, hogy nem volt gyakorlatom, nem értettem meg a videók gyors bemutatói által, hogy mégis hogyan működik az OpenGL. 
Pedig a maga a téma engem nagyon foglalkoztatott, és tényleg nagyon jó élmény volt különböző 3D-s testeket a képernyőre varázsolni, de szerintem mindenképp kéne egy kis átalakítás a tárgyra.
ZH-k száma: 1 || Kredit: 3 || félévközi jegyes, 3 házi

Operációs rendszerek
Ez a tárgy volt, ami a leginkább hasonlított számomra egy Discovery channel-es ismeretterjesztő műsorra. Mind használunk operációs rendszereket, mégse igazán tudjuk, hogyan is működik. Én valami hihetetlen perverz módon nagyon élveztem ezt a tárgyat, mégis többször is kifogott rajtam. Ebből a tárgyból lett volna lehetőségem megajánlott jegyet szerezni, de sajnos ez nem jött össze, így négy vizsgával vágtam neki a vizsgaidőszaknak. Ráadásul hiába csináltam szorgalmasan a plusz házikat és követtem az előadásokat, elsőre még a ZH-n is elvágtak. Szerencsére második nekifutásra már sikerült és végül a vizsga is jól ment, de meglepő módon még a vizsgán se sikerült egy ötöst összehoznom, hiába nem volt annyira nehéz a tárgy és tanultam rendesen rá. (Bár a vizsgán a magam hülyesége miatt nem lett az ötös, dehát egyetemen már igazán nem ez a lényeg.)
ZH-k száma: 1 || Kredit: 5 || vizsgás, 6 kötelező labor

Algoritmuselmélet
Az utolsó matekos tárgyunk. Úgy vártam, mint a messiást, hisz hiába vagyok reálos szakon, még mindig nem a kedvencem a tiszta matek. Persze szerencsére ez is Cs tanszékes tárgy volt, ami kettőt jelent: izgalmas és érdekes tárgy egy várhatólag nagyon jó előadóval, illetve ne is álmodj arról, hogy hármasnál jobb jegyed lesz. Ez most sem volt másként. Eddigi két évem alatt, nem sikerült Cs tanszékes tárgyból hármasnál jobbra teljesítenem egyet sem, viszont az előadásokra szívesen jártam be. Az előadó nagyon profin megoldotta, hogy a táblakép, a hagyományos anyagleadás a lehető legjobban működjön az online oktatás alatt is, ráadásul rém jól magyarázott, nagyon szerettem. 
ZH-k száma: 1 || Kredit: 5 || vizsgás, gyakorlatra bejárni nem kötelező, de nagyon hasznos

Szoftvertechnikák
Bár már nincs több "A programozás alapjai x" tárgy, viszont a Szoftvertechnikák határozottan a sorozat negyedik része. Eddig tanultunk C-t, C++-t és Javat, most pedig terítékre került a C#. Az előadásokban azt szerettem a legjobban, hogy kétszeres gyorsításban tökéletesen érthetőek és követhetőek voltak. Lassabb sebességen viszont sajnos untam, nem kötött le egyszerűen. Viszont maga a tananyag nagyon érdekes volt, jó volt végre nem csak konzolos programokat írogatni, és a vizuálisan is többet alkotni az egész félév során. Viszont a laborok az online átállás miatt eléggé könnyűek lettek, ami szerintem nem volt szerencsés, mert így kevésbé maradt meg az anyag, nem kellett igazán gondolkozni hozzá. Emiatt pedig a házik és laborok között nagy különbség alakult ki, és valamilyen szinten "feleslegessé" vált a labor, mert úgyis leadták az anyagot előadáson. 
ZH-k száma: 1 || Kredit: 5 || vizsgás, 6-7 kötelező labor és házi 

Szoftver projekt laboratórium
Egyszerre volt hihetetlenül izgalmas és érdekes a tárgy koncepciója, és baromi félelmetes. Öt fős csapatokban kellett lényegében OOP elvek szerint játékot fejlesztenünk. Izgalmas, hisz mégis csak egy szakma közeli projekt, ráadásul nem is telefonkönyvről van szó, hanem egy játékról, viszont félelmetes, mert ilyen hatalmas projektet még sose csináltunk, ráadásul nekünk kellett ötös csapatokat létrehoznunk, így fene tudta, hogy jó csapatot választasz, vagy megfelelő emberekkel kerülsz-e egybe. Kicsit kellemetlen volt ez a félév elején nekem is, mivel akikkel terveztem volna együtt projektezni, azok végül engem ejtettek, így utolsó pillanatban próbáltunk pár még csapattalan emberkével öt főt összehívni. Szerencsére sikerült, és nagyon jó embereket ismerhettem meg a tárgy által, és már alig várom, hogy végre élőben is találkozhassunk. (Ez a másik érdekessége a tárgynak most, hogy online volt: fél évig dolgoztál olyan emberekkel egy projekten, akikről még nagyjából azt se tudtad, hogy is néznek ki.) 
ZH-k száma: 0 || Kredit: 3 || félévközi jegyes, 11 beadás (részfeladatok egyetlen nagy projektből)

Menedzsment és vállalkozásgazdaságtan
Nem véletlenül nem mentem gazdasági szakra. Egyszerűen nem az én területem, nem is vonz és nem is szeretnék különösebben foglalkozni vele. Sajnos az előadó sem volt a legjobb, hogy ezeket a gondolataimat kissé átformálja. Tipikusan az a tárgy volt, ahol előadáson gügyögnek neked, mintha kisbaba lennél, majd a ZH-n eléd tesznek egy részecske gyorsítót, és megkérnek, hogy használd megfelelően. Érdekessége volt még ennek a tárgynak, hogy olyan kódszavakkal voltak a kurzusok meghirdetve, hogy fene tudhatta melyik karnak van az igazából meghirdetve. Így történt, hogy én sikeresen a vegyészekhez vettem fel az előadást, ami nem jelentett különösebb gondot, azon felül, hogy sose tudtam mikor vannak a ZH-ink, amikből ráadásul négy is volt, mert a barátaim mind a villanykaros kurzuson voltak és neki teljesen más időpontokra rakták a felméréseket. 
Örülök, hogy túl vagyok ezen a tárgyon és egyáltalán nem szeretném még egyszer látni. 
ZH-k száma: 4 || Kredit: 4 || félévközi jegyes

Üzleti jog
Hivatalosan csak az ötödik félévben kellett volna felvennem ezt a tárgyat, viszont könnyebbnek tűnt online elvégezni, mivel az eddigi két félév során is úgy éreztem, hogy belefért volna még pár egyszerűbb tárgy. (Az online oktatás miatt sokkal jobban be tudtam osztani az időmet, bár tudom, ez furcsán hangozhat. Én alapvetően szervezettebbnek és rendszerezettebbnek tartom magam, így én pozitívan éltem meg ezt a részét az online oktatásnak.) 
Nagyon jó előadót kaptunk, aki érthetően és szórakoztatóan vezetett be először is a jogi alapokba, majd a számunkra szükségesebb ismeretekbe minket. Végre egy nem szakmai tárgynál is úgy éreztem, hogy igen, erre még lehet szükségem lesz a jövőben és milyen jó, hogy ezt tanítják. Az eddigi gazdasági tárgyaknál nem igazán jött ez az érzés, talán utólag az Ergonómia nevű tárgynál, így nagyon pozitív csalódás volt, és már most jó fellélegezni, hogy jövőre egy kötelező tárggyal kevesebb lesz.
ZH-k száma: 2 || Kredit: 2 || félévközi jegyes

Környezetgazdaságtan
Az utolsó kötelezően választott tárgyam. Őszintén leginkább azért vettem fel, mert szerettem volna minél hamarabb befejezni a köt.vál.-okat, illetve mindenkitől azt hallottam, hogy nagyon könnyű és nem kell nagyon megerőltetni magadat egy jobb jegyért. Nos, szerencsére tényleg nem igazán kellett, így, ha valaki jó átlagjavítót keres, akkor ez a tárgy tökéletes választás. Illetve mint megtudtam, hogy ha az ember 4 ilyen tárgyat, tehát valamilyen környezethez köthetőt felvesz, akkor zöld színű diplomát kaphat. Egész izgin hangzik, bár lehet nem a színen kéne leragadni, hanem a papíron, amit adnak hozzá, hogy a diploma tulajdonosa környezettudatos tárgyakat végzett.
ZH-k száma: 2 || Kredit: 2 || félévközi jegyes

Erasmussal külföldön - németül
Miután a gimiben majdnem minden tárgyat németül tanultam, elég nagy váltás volt az egyetem, ahol visszatértem a "normálishoz" és ismét magyar nyelven tanultam, csak úgy, mint általános alatt. Őszintén, nem hittem volna, hogy ez be fog következni, de hiányzott a német nyelv. Sima nyelvi kurzust nem akartam már felvenni, mert annak nem láttam volna sok értelmét, főleg, hogy a 8 nyelvi kreditemből akár kezdőtől haladóig megtanulhatnék franciául is, így egy jobb megoldást találtam. Szerencsére léteznek olyan nyelvi tárgyak, amik kreditet érnek, így, bár nem tervezek feltétlenül Németországban erasmusozni, de erre a tárgyra esett a választásom, amolyan ingyen kredites német szinten tartóként. 
Mindenképp jó döntés volt a részemről, hiszen nem csak kizárólag az erasmusról volt szó, hanem akár munkavállalásról, nyári egyetemről, ott eltöltött mesteri képzésről és így tovább. Átvettük a legalapabb dolgokat, mint a bemutatkozás, orvos látogatás, lakáskeresés... De szó volt a német egyetemi élet specialitásairól is, mint a lakóközösségek, azaz WG-k világa, jelenleg populáris német filmek és sorozatok, illetve a fiatalosabb, szlengesebb beszédről is. 
Ráadásul anyanyelvi tanárt kaptunk, szóval tényleg úgy érzem, hogy nagyon megérte felvenni ezt a tárgyat. (Viszont az anyanyelvi tanárnak hála hiába B2-re van meghirdetve hivatalosan a tárgy, én mindenképpen olyanoknak ajánlanám, akik már fölötte vannak és tényleg magabiztos nyelvhasználók.)
ZH-k száma: 0 || Kredit: 2 || félévközi jegyes, több különböző házi (szövegalkotás írásban és szóban)

Szóval így telt a negyedik félévem. Idén már több szakmai tárgyunk volt, amit nagyon élveztem és megerősített abban, hogy igen, én valami ilyesmivel szeretnék foglalkozni. Az online oktatásnak megvannak a maga előnyei, mint hogy az előadások visszanézhetőek, jobban beoszthatom az időm és akár megtehetem, hogy egy héten egyetlen tárgyra koncentráljak. Illetve nem szabad elfelejtenem, hogy ha nem lett volna az online oktatás, nem tölthettem volna el egy újabb félévet kint Székelyudvarhelyen, így nem lehettem volna ennyit ezekkel a csoda emberekkel, akiket itt ismertem meg. 
Minden esetre remélem, hogy ősszel már Pesten kezdünk neki a félévnek, illetve, ha minden jól alakul, és a világjárvány is úgy akarja, akkor a következő egyetemi féléves posztomban megoszthatom veletek, hogy a hatodik félévet hol kezdjük a barátommal. (Előre megsúgom, hogy nem Magyarország a terv, de még csak nem is Románia.) Alig várom, hogy erről többet is mesélhessek!

Előző féléveim:

You Might Also Like

0 komment