A rubin pöttyös könyvek többnyire egyfajta guilty pleasure címszó alatt futnak nálam. Nincsenek benne világmegváltó gondolatok, többnyire túl nagy fantázia se kell hozzájuk, de mégis szükség van erre is. Amikor hulla fáradtan a nap végén ledőlök, hogy picit kikapcsolódjak, na ilyenkor nagyon szeretem őket, főleg azért, mert szinte biztos a happy end és a szerelmesek mindig egymásra találnak, és ez így van jól. Néha pont ez kell, hogy érezzem, az élet lehet szép és cukormázas, főleg, amikor a szorgalmi időszak közepén már teljesen meg vagyok győződve róla, hogy minden is, de leginkább az egyetem totálisan összefogott ellenem. Illetve idővel jó emelni a szerelem fogalmán is. Értem ez a alatt azt, hogy persze, nagyon szép amikor a hőseink a könyv végén végre elsőnek megcsókolják egymást... De mind tudjuk, hogy idősebb korban ez már kicsit gyorsabban és tartalmasabban zajlik. (Kivéve a koreai sorozatokban, dehát az egy teljesen más műfaj, és annak pont ez a bája.) Igen, röviden az erotikus jelenetek megjelenésére gondolok, de itt is inkább arra, hogy erről is szó van, nem pedig arról, amikor a férfi egy kanos ősemberré válik, a lányka meg élvezi nagyjából 120 oldalon keresztül. (A maradék 100 oldalban meg ugye szegények nem szeretkezhetnek agyba-főbe, mert hát először is meg kell ismerniük egymást, plusz valamilyen nagy drámának is kell történnie vagy veszekedésnek.) 

Éppen ezért, az ilyen rubin pöttyös köteteknél ez az egyik legfontosabb kritikai szempont szerintem, hogy eltalálja-e azt az arányt, amikor a kapcsolat mélységét és egyéb pikantériáját is be tudja mutatni az író, de mellette egy érdekes háttérsztorit is tud keríteni főhőseink mögé, na meg szegény férfiú szerszámán kívül mást is részletesen be tud-e mutatni. Néha az ilyen arányok elbaltázása miatt érzem, hogy egy életre elment az ilyen könyvektől a kedvem, éppen ezért vetülhet föl most a kérdés: Vajon ilyen volt a Lázadó örökös is? 

Fülszöveg:

„Volt ​már veled olyan, hogy csak ránéztél valakire, és tudtad, hogy a feje tetejére állíthatná az életedet, ha hagynád?”

Hogyan legyen szuper nyarad a Hampton-vidéken:

Szerezz munkát egy menő szórakozóhelyen! √Pipa.

Hogyan szúrj el egy szuper nyarat a Hampton-vidéken: Ess bele a fekete bőrdzsekis, borostás, átható tekintetű fickóba, aki kitűnik a tömegből! Abba, aki úgysem lehet a tiéd, miután vége a nyárnak. √Pipa. √Pipa. √Pipa.

Pláne, ha ez a szexi, tetovált isten a főnököd. Pláne, ha nemcsak a munkahelyed az övé, hanem ő a fél város örököse. Pláne, ha gonosz veled.

Aztán apránként leomlott a fal, amit ez a kemény pasi maga köré épített. Nem kellett volna beleszeretnem a lázadó örökösbe, főleg, miután világossá tette, hogy nem akarja átlépni velem a határt. Esténként hiába hűlt le a levegő, mégis egyre forróbb lett körülöttünk. A nyaram sokkal érdekesebb lett, de bonyolultabb is egyben. Egyszer minden jó dolognak véget kell érnie, nem? Csakhogy én nem ilyen befejezésre számítottam vele.
Vagy legalábbis úgy tűnt. Egészen addig, amikor egy este rám parancsolt, hogy üljek be a kocsijába, mert nem akarta, hogy a sötétben gyalogoljak. Nagyjából így kezdődött a dolog Rushsal.

Röviden a válasz: nem. Szerencsére boldogan írom ezeket a sorokat, hiszen egy olyan sorozat első részével találkoztam, aminek a következő részét kifejezetten várom. Persze ez nem jelenti azt, hogy remekmű, ugyanakkor nálam az arányokon, azaz az első szűrésen átment. 

Gia és Rush karaktere is egészen jól lett ábrázolva, bár néha meglepődtem, hogy ilyen kis csitri fejjel Gia könyvet akart írni, ugyanakkor ahogy haladtam előre a történettel egyre jobban körvonalazódott bennem a történet úgymond fanfiction jellege, a pozitív fajtából. Hőseinkkel minden is történik, egyszer így zavar be valami, egyszer úgy, konkrétumokat nem említve, de minden megtörténik, ami egy wattpad sztoriban megtörténhet, ráadásul nem túl légből kapott módon. (Itt muszáj megjegyeznem, hogy ha valaki otthon van a wattpad sztorik témakörében, akkor ezt a Tiktok videót mindenképpen ajánlom, én nagyon jól szórakoztam rajta... Sose gondoltam volna, hogy egy posztomban tiktokos videókról fogok beszélni, de úgy néz ki ez is megtörtént.)

Jogosan felmerülhet a kérdés, hogy vajon van-e létjogosultsága egy wattpad kaliberü sztorinak nyomtatott formában? Nos, erre nehéz válaszolni, hiszen már maga a felvetés is bicskanyitogató egyesek szemében... Persze wattpad sztori kifejezés is egy általánosítás. Ugyanakkor a rosszfiút megszelídítő dacos és nagyszájú lány története tud igazán lerágott csont lenni. Nos, itt mégis sikerült talán újat mutatni. Egyrészt nem vagyok annyira járatos az ilyen történetekben, másrészt szerintem sokszor nem mernek ilyen szélsőséges, nem habosbabos álomvilágot építeni egy ilyen sztoriba a kedves írók. 

Itt viszont mertek, és jól tették. Ritkán olvasok kétszerzős köteteket, valahogy ellenszenves ez a forma nekem. Viszont Penelope Ward könyveivel eddig nem igazán volt rossz tapasztalatom, valahogy a pont nekem való bűnös élvezeteket szolgálja, és szerencsére ez most is így volt. Vi-től még nem olvastam ezelőtt, viszont a könyv pozitív benyomást tett, így lehet megpróbálkozom vele is. (Ha esetleg van kedvencetek tőle, akkor kommentben írjátok meg légyszi.)