Gondolatok az érettségiről és továbbtanulásról || kávémelletti

Néha jó csak úgy írni. Ezért szeretem ezeket a "kávémelletti" bejegyzéseket, mert ilyenkor picit csaponghatok a témák között és k...

Néha jó csak úgy írni. Ezért szeretem ezeket a "kávémelletti" bejegyzéseket, mert ilyenkor picit csaponghatok a témák között és kötetlenül írhatok a gondolataimról. Persze ez most furcsán hangzik, de mégis kit érdekel egy recept esetében, hogy három napja mit rendeltem ebayről? Ugye? Senkit.

Szóval történt velem az elmúlt félévben, hogy beköszöntött a "mindjárt érettségi", illetve a "légyszi mostmár döntsd el merre akarsz továbbtanulni" időszak. Azóta persze már mindkettőn úgy ahogy túl vagyok, sőt az érettségimet is kézhez kaptam már, így mondhatni célegyenesbe kerültem.

Ebben a bejegyzésben szeretnék picit mesélni nektek arról, hogy hogyan is éltem meg ezt az időszakot, mennyire találtam nehéznek magát az érettségit, illetve hogyan döntöttem el, merre megyek tovább, melyik egyetemeket jelölöm meg. Őszintén, én imádtam volna egy ilyen bejegyzést, még tavaly november-december környékén, vagy akár hamarabb, még 11.-ben, és tuti más is írt már ilyet, szimplán én nem futottam bele. (SAJNOS!)


A legelső lépés -talán- az érettségi felé, a 11.-es fakultáció választás. Nálunk ez heti egy plusz duplaórát jelent a kiválasztott tárgyból. Általában 1-2 faktot ajánlanak, nos, én úgy kezdtem, hogy felvettem hármat, majd plusz egy iskolán kívülit is. Végül ez redukálódott kettő iskolaira és egy iskolán kívülire. (Csak érdekesség képpen, hogy a későbbiekben érezhető legyen mekkora pálforduláson mentem keresztül, ekkor a következő tárgyakat vettem fel: angol, történelem, magyar, és a médiát akartam még, de az végül kiesett.)
Eleinte egyértelmű volt számomra egy "enyhén" művészeti (Hello Színház- és Filmművészeti Egyetem!) vagy bölcsész pályán képzelem el magamat. Ugyanakkor ez már januárra teljesen megingott. Az iskolán kívüli magyar fakultációm kikészített. Nem bírtam azt a hatalmas lexikális tudást és hajtást. (A nyelvtantól pedig falra másztam.) Úgy tűnt, az elkövetkező pár évben nem fogják indítani azt a szakot, ami érdekelt (filmrendezői), ráadásul elég hamar tudatosult bennem, hogy ez egy olyan magasra kitűzött cél, hogy szinte képtelenség megugrani és egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy én ezt meg akarom ugrani. Nem voltam a filmezésbe ennyire beleszerelmesedve.

(Ezt röviden kifejteném: Nem baj, ha az ember mer álmodni, nem baj, ha az ember mer nagyot álmodni, de tudni kell (szerintem) megkülönböztetni a tényleges célnak tekinthető álmokat és az egyszerű "vágyálmokat". Muszáj reálisan látni, hogy tényleg magába a folyamatba is bele tudsz-e szerelmesedni, amíg eléred az álmod, vagy csak a végeredmény izgat, azaz ki ne szeretett volna valaha is író/filmrendező/énekes vagy valami ilyesmi lenni, úgy hogy sose nekelt, nem vetett papírra semmit vagy éppen annyi köze van a filmezéshez, mint az ezer éves Nokiámnak.)

Ezután nyilván a bölcsészet felé fordultam, ahol a másik nagy szerelmem várt, a távol-keleti nyelvek és kultúrák. Kínait szerettem volna tanulni, még pontok alapján is egészen kellemesnek tűnt, ugyanakkor közbeszólt a hallásom. Halláskárosult vagyok, bár ezt szerintem a blogon még nem igazán taglaltam. A mindennapokban ez abban mutatkozik meg, hogy nem hallom a suttogást, a hőmérő/mosógép sípolását és sokszor a "hét" és a "négy" közötti különbséget, csak hogy konkrét példákkal éljek. Így egy olyan nyelv esetében, ahol különösen fontos a kiejtés, erős hátránnyal indulok, főleg, hogy ismerem magamat és hiába lett meg egy C1-es német és B2-es angol nyelvvizsgám, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy mondjuk egy youtube videót tökéletesen értek. Ha picit recsegősebb/zúgósabb a hang, nekem már lőttek. 


Szóval 11.-ben ezekkel a dilemmákkal küszködtem, és ami azt illeti, tényleg küszködtem. Amióta az eszemet tudom, mindig egyszerűen tudtam, hogy éppen mi lesz belőlem. Lehet, hogy ez naponta változott, de mégis, ez kiskorom óta rettentően foglalkoztatot és a tanulmányaim alatt is egyfajta sokadlagos motivációt és értelmet adott az egésznek. (Sokkal egyszerűb tanulni, ha tudod, hogy miért is teszed. Nálam ez működik.) 

Ezzel a továbbtanulási krízissel egy időpontban volt a BME nyíltnapja, ahova elég sok barátom és ismerősöm ment, és magam se tudom pontosan miért, de az esemény előtti este végig azon kattogtam, hogy igazából lehet nekem mennem kéne rá. Nekem. Az évek óta előre kikiáltott bölcsésztanoncnak. 
Végül kihagytam, és mikor elárultam a szüleimnek ezeket a gondolatokat erősen megrökönyödtek. Mégis miért akarnék én műszakira menni? Meg amúgy is, nem vagyok túl kiemelkedő matekból, sose érdekelt igazán, és így tovább. 

Ezután jött egy hosszabb örlődés, hogy miért is érdekel engem a műszaki pálya, azon belül is a mérnökinformatikus szak, el tudnám-e végezni, nekem való-e, élvezném-e és így tovább. A felvin, gyakorikérdéseken, de még az edulineon is elolvastam mindent, ami ezekre a kérdésekre választ adhatott, elkezdtem puhatolózni a matektanáromnál és fizikatanáromnál, ők mit gondolnak erről az ötletről és az egész végére odáig jutottam, hogy februárban leadtam az informatika érettségire a jelentkezésemet. (Ezzel egyetemben a németre is jelentkeztem, így már 11.-ben egész jó vizsgatapasztalatokat szereztem, haha.) Illetve egy gyors felkészülés után csatlakoztam a matek és info fakthoz, ami viszont azt is jelentette, hogy otthagytam a törit és az angolt. A magyarról már december környékén eljöttem. 


Nem voltam titokban matekzseni, sem pedig valami hatalmas hacker, mégis szépen sikerült felzárkóznom és az évet egy 96%-os info érettségivel zártam, ami ennyi izgalom után egy elég kellemes eredmény, ráadásul erősen lágyította a 12.-ben beköszöntő stresszfaktoromat. (Mellékesen: Szerintem az egyik legkönnyebb érettségi az informatika. Teljesen begyakorolható, nem igényel hatalmas tudást sem, hisz szinte alig "tanítják" a rendes tanórákon, és lehet belőle előrehozottat csinálni, ami hatalmas segítség. Komolyan, mindenkinek ajánlom, akinek lehetséges opció!)

Szerencsére a kellemes fejlemények itt nem torpantak meg. A 12.-et már úgy kezdtem, hogy belőlem bizony mérnökinformatikus lesz, csináltam a matek faktokat, otthon gyakoroltam és igazából csak a matekra koncentráltam egész évben. Véletlenül még egy matekverseny dönőjébe is bekerültem, ami azért egy "bölcsészpalántától" egészen meglepő és lelkileg eléggé meg is nyugtatott, hogy "oké, jól haladunk, rendben lesz ez".

Végül pedig, a közép matekot 94%-ra írtam meg, amivel úgy néz ki, hogy össze is szedtem a kellő pontszámot, de persze nem szeretném elkiabálni. :)
Őszintén bevallom, a matekon kívül nem különösebben készültem másra az utolsó évemben, de ez nem azt jelenti, hogy teljesen hidegen hagyott a többi tárgy. A minimumot+"még egy picit" hoztam mindenből, ami így visszatekintve hasznos is volt.
A legtöbb egyetemen több tárgy közül is lehet választani, amiket elfogadnak. (Általában kettőt kell választani.) És sose rossz, ha több lehetőséget hagyunk magunknak, hisz ki tudja, hogy éppen a töri vagy a magyar előtt tudunk jobban aludni, vagy melyik feladatlap lesz egy picit könnyebb és így tovább. (Esetemben mondjuk ez az opció nem játszott, így kvázi a "matekon múlt minden".)

Sokakban jön ki ilyenkor az az érzés, hogy ez az egy feladatlap fogja meghatározni a jövőjüket, hisz ez alapján kerülnek be egyetemre és így tovább. Nekem őszintén sokat segített, hogy előre nézegettem okj-s képzéseket, gondolkoztam azon, hogy mivel töltenék el egy "gap year"-t, egyszerűen csak barátságossá tettem a gondolatot. Így pedig rögtön nem volt akkora stressz rajtam, de persze így se menekülhettem el teljesen az ideggörcs elől. (Más kérdés, hogy csak a matek után jött ki rajtam, így a törit magam se tudom, hogy sikerült ilyen értékelhetőre megírnom, haha.)


Szóval én teljesen az egy év kihagyás mellett állok, hisz ha úgy jön ki, akkor nem lehet mást tenni, viszont ezt a helyzetet is meg lehet élni pozitívan és ki lehet hozni belőele a legjobbat. És ami a legfontosabb: egyáltalán nem szégyelni való! 
Ha pedig nem vagy biztos a választott szakodban, merj változtatni. Hiába örülnének a szüleid, a környezeted jobban az egyiknek, hiába könyveltek már el bölcsésznek vagy éppen orvosnak, merj változtatni, ha úgy érzed neked az lenne a jobb. Hisz nem ők, hanem te fogod azt a bizonyos dolgot tanulni, majdpedig a megszerzett tudásoddal elhelyezkedni.

Összességében nem érzem úgy, hogy ez volt életem eddigi legnehezebb pillanata, bár én a könnyített úton mentem, hisz nem csináltam emelt érettségit. Szóval nyugi, túl lehet élni, nem vészes és egyebek.... bár tudom, ez sose nyugtat meg senkit.
Amit viszont tanácsolnék mindenkinek: Tanuljatok. Ne az érettségi előtt, hanem a 4-5 év alatt végig. Nem kell stréberkedni, elég, ha emlékszel az anyagra és van fogalmad róla. Én így csináltam és teljesen őszintén: érettségi előtt a matekot leszámítva semmit se néztem át. Egyáltalán.
Nem vagyok zseni, vagy éppen a tanárok kedvence, de mégis sikerült elhoznom egy kitűnő érettségi bizonyítványt, ami azt hiszem a fenti állításomat igazolja.:)

Remélem tudtam egy picit segíteni a soraimmal és a saját esetem elmesélésével. Őszintén kíváncsi vagyok rátok is! Mi a ti történetetek? Mióta tudjátok, hogy az a szak érdekel titeket, mi motivál és miért pont az érdekel? Idén érettségiztetek? Hogy ment? Meséljetek kommentben! ♥

You Might Also Like

6 komment

  1. Szia!
    Ugyan még nem vagyok végzős, de idén már volt egy előrehozott angol vizsgám, középszinten, jövőre pedig emeltet szeretnék, ugyanígy, ezért mindig érdeklődve olvasom az ilyen posztokat. Egészen eddig úgy voltam vele, ahogy te is írtad, hogy "ezen múlik, hogy bekerülünk-e az egyetemre", és emiatt már akkor is görcsöltem, amikor tényleg semmi okom nem volt rá. Olvasva a soraidat azért most megkönnyebbültem - arról nem is beszélve, hogy pár hónapja nekem is bajok lettek a hallásommal, és fogalmam sem volt róla, hogy te is így vagy ezzel, ezért hát jó, hogy van valaki, aki megérti ezt.

    Köszönöm a posztot, és sok sikert kívánok neked, bármi legyen is, minden úgy alakul, ahogy alakulnia kell, úgyhogy soha ne add fel! :)

    Tami <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Remélem jól sikerült az angol, bár így a soraidból arra következtetnék, hogy igen. :) Örülök, hogy tudtam kicsit segíteni és tényleg nyugi, egyáltalán nem ezen múlik az ember élete és ha belenézel előre pár feladatsorba fel is fog tűnni, hogy bizony néha egészen egyszerű vagy akár túl egyszerű is tud lenni egy-egy feladat.

      Ejj, azért sajnálom, hogy sorstársak lettünk így hallásügyileg. Erről majd akarok is cikket írni, de érdekelne, hogy nálad hogyan jött ez ki? Tudod mi váltotta ki? Vagy hogy milyen formában jelenik meg úgy a mindennapjaidban? :D Őszintén kb senkit se ismerek akinek szintén halláscsökkenése lenne. :c Most tök kíváncsi lettem!

      Köszönöm, hogy írtál! ♥♥

      Törlés
    2. Kicsit hosszú lenne, úgyhogy küldtem emailt a címre, amit fent megadtál! ^^

      Törlés
  2. Örülök a bejegyzésednek, nagyon gratulálok az eredményedhez, és tényleg kívánom, hogy július 24-én pozitív SMS-eket kapj!
    Jó volt olvasni, hogy lehet kevésbé stresszesen is megélni az érettségit, és ha visszamehetnék az időben néhány hónapot, az biztos, hogy én is így csinálnám. Mert én pont a másik véglet voltam. Elég húzós időszak volt, kész idegronccs lettem, a szociális életem lenullázódott, és bár a szakomra nem kell húdenagy pontszámot elérni (340 volt tavaly államira), én azért minél jobban szerettem volna teljesíteni, az a fránya maximalizmus. Én tettem egy emelt magyart, és hasonlóan, mint neked a matek, nekem ez töltötte ki nagyjából az egész évemet, a külön felkészítő, fakultáció, kötelezők olvasása, készülés éjszakákon át, mert egyszerűen én mindent, de tényleg mindent tudni akartam. :D Hát ez nem jött össze persze. De így utólag nem lett rossz a 80%, de ebben benne van a szívem-lelkem, a vérem és verítékem.
    Tavaly én is csináltam egy előrehozott németet, annnnnnyira megkönnyíti a végzős évet, úgy örülök, hogy lehet ilyet is csinálni. Na meg tényleg így szereztünk vizsgatapasztalatot, és nem először álltunk érettségi bizottság előtt, ami talán nem hátrány. :)
    Én megmaradtam bölcsészpalántának, és annak ellenére, hogy tényleg stresszfaktor volt, nagyon szerettem készülni a magyarra, és tudással telítődni, így nem is volt kérdés. Hogy melyik egyetem, az már inkább. Eleinte ELTE volt az álom, de aztán idén eljutottam a Károli nyílt napjára, és teljesen megérintett az atmoszférája, és tudtam, hogy itt a helyem. Így elsőnek a szabad bölcsészetet írtam be, majd a magyar szakot, végül egy szociológiát, és mind a Károlin.:)

    Úú, bocsi, kicsit sokat beszéltem,
    de összegzésképpen: tényleg egyet értek veled mindenben, még egyszer gratulálok, és hajrá-hajrá!:)

    Puszi:
    Barbi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, olvastam is a posztodat még az emelt magyarról. Nagyon nagyon gratulálok az eredményedhez! Komolyan felnézek rád, hogy ennyire oda tudtad tenni magadat és végig tudtad csinálni. (Ahogy a fenti példa is mutatja, én képtelen voltam rá, szóval tényleg hatalmas respect.)
      Örülök, hogy ez se tántorított el a bölcsészettől, de azt hiszem pont ebben nyilvánul meg, hogy mennyire mások tudnak lenni az emberek és ez igazából szuper. :)
      Nagyon szurkolok, hogy neked is ott villogjon majd az SMS a felvitől, bár azt hiszem ilyen eredmények mellett már elég nyugodt lehetsz, haha.
      A Károli vs Elte témában pedig nagyon örülök, hogy a Károli mellett döntöttél. Eddig minden ismerősöm a Károli mellett tette le a voksát és a tanáraim is azt mesélték, hogy sokkal barátságosabb és jobb atmoszférájú, mint az Elte.

      Igen! Az előrehozott érettségik nagyon-nagyon sokat segítenek az utolsó évben, nem tudom, nálatok mennyire mondták a tanárok, hogy jó, ha ezt megcsináljátok, de nálunk szinte egyáltalán... Sokkal jobban kéne ezt hirdetni. :(

      Köszönöm, hogy írtál és ne aggódj, imádom a hosszú kommenteket!!♥♥

      Törlés
  3. Szia!

    Nagyon örülök, hogy megírtad ezt a bejegyzést, ráadásul ilyen jól. Sikerült picit megnyugtatnod. :)

    Én szeptemberben kezdem az utolsó évemet, föci és biosz emelt fakttal, német és infó előrehozott középpel a hátam mögött, valamint egy C1-es német nyelvvizsgával a kezemben. Büszke is vagyok ezekre, hiába sopánkodtam egész évben, hogy utálom a németet, és mi a francnak az a fránya infó, de igazából nem lettem miattuk kevesebb, csak több, tehát megtanultam, hogy abszolút megéri belevágni olyan dolgokba is, amik nem feltétlenül 100%-ig nekünk valók, mert legalább tapasztalatot szerzünk, kipróbáljuk magunkat.

    Az, hogy én merre megyek tovább még teljes homály számomra. Az már három éve biztos, hogy földrajzzal szeretnék foglalkozni, esetleg biológiával (pedig rólam is mindenki azt hiszi, hogy bölcsész leszek, idén a magyar faktosok folyton a dogákról beszéltek nekem, meg a tanulnivalóról, mire rájöttek, hogy "ja, te nem is magyar faktos vagy!"). Az egész 11-es évem ráment arra, hogy azt terveztem, kimegyek Angliába tanulni, és bebizonyítom, hogy a föcivel igenis lehet foglalkozni, nem csak tanárként. Előttem van még mindig a terv, decemberben IELTS nyelvvizsga, januárban jelentkezés, előtte motivációs levél írás és a többi, azonban megijedtem. Négy éve kezdtem csak angolt tanulni, és habár jó vagyok benne, abban nem vagyok biztos, hogy túlélném odakint egy egyetemen, és nem akarok nagy sírások közepette hazajönni úgy, hogy esetleg nyakamon a diákhitel.
    Úgyhogy most a gap year-en gondolkozom, vagy azon, hogy mégis csak Magyarországon maradok, és a végén egyetemi tanár leszek, mert azt még talán élvezném. Viszont nagyon szomorúan látom, hogy a gap yearrel kapcsolatban sem tájékoztatnak mindenről, például arról, hogy megszűnik a tanulói jogviszony, így ugye nincs diákigazolvány, és például a belföldi utazás ára megduplázódik.

    Nyugtat a tudat, hogy mások is bizonytalanok, és mások is csapongnak egy kicsit a tervek, álmok között. Meg ahogy írtad is, váltani mindig lehet, és kell is, ha az adott út már nem járható tovább. :)

    VálaszTörlés