2017 KÖNYVEKBEN

Mint minden évben úgy érzem, hogy muszáj megosztanom veletek ezt a szerencsére egyre hosszabb listát, melyen az olvasmányaimat vezettem. 20...

Mint minden évben úgy érzem, hogy muszáj megosztanom veletek ezt a szerencsére egyre hosszabb listát, melyen az olvasmányaimat vezettem. 2017-ben 32 kötetről fogok tudni beszámolni nektek, ami bár csak tízzel több, mint a tavalyi lista (amit itt érhettek el), de így is boldogsággal tölt el, hogy szépen lassan kezdek visszatalálni a könyvek világába és egyre nagyobb teret tudok szorítani nekik.
Nem hazudok, hogyha kijelentem, hogy az egész évben ennek a posztnak a megírását várom talán legjobban, így ebből kifolyólag döntöttem úgy, hogy idén megpróbálom összefoglalni az éves olvasási élményeimet. 
Szóval nézzük is, hogy miket olvastam 2017-ben!



Miután még épp éjfél előtt befejeztem az Alice Csodaországbant, nem volt kérdéses, hogy a 2017-es évet muszáj leszek a folytatásával kezdenem, azaz az Alice Tükörországbannal, Lewis Carolltól. Vegyes érzéseim vannak ezzel a kötettel. Talán túl magasak voltak az elvárásaim, hisz annyian mondták mennyire jó, mennyire beszippant és mekkora kedvencük. Nos, nekem nem lett az, ugyanakkor szeretem magát Csodaország és Tükörország világát és karaktereit. Viszont maga a történet és könyv annyira nem fogott meg. (Biztos velem van a baj.)

Még karácsonyra kaptam unokatestvéremtől Szerb Antal Utas és holdvilágját, amit azóta a legnagyobb kedvenceim között tartok számon. Egyszerűen imádtam és imádom minden lapját, sorát, mondatát. Magam sem tudom miért, de odáig vagyok ezektől az én-keresős, gyermekkori barátos, testvéres-háromszöges történetekért, mint ami itt is megjelent, na meg az Egy különc srác feljegyzéseiben, a Tazaki Cukuru és zarándokéveiben vagy éppen az Álmodozókban (francia film).
Csak ajánlani tudom és ajánlom is, mindenkinek, aki eddig nem vette kézbe, mert letehetetlen, fantasztikus és elgondolkodtató.

Picit furcsa visszagondolni az előző iskolaévre, annyira messzinek tűnik, pedig még az is 2017-ben volt. Szeretem a kötelező olvasmányokat is megemlíteni a listámon, számomra ezek is ugyanúgy számítanak, még ha szenvedősek és néhol unalmasak is. Persze nem mind, de Goethe és az Ifjú Werther szenvedései határozottan ebbe a kategóriába sorolandók.
Ajánlottként vettem a kezembe, mert őszintén kíváncsi voltam mit is tudhat ez a könyv, vagyis mit tudhatott anno akkor, hogy ennyi öngyilkosság és visszhang követte.
Nos, én nem éreztem át, de örülök, hogy elolvastam.


Persze túl szépen indítottam az évet, csak szépirodalom, világirodalom és így tovább... De hol maradnak a romantikus ponyvák és YA könyvek? Nem kell félni, máris jönnek,  bugyutábbak, érdekesebbek és igazán említésre méltóak is.
Elsőnek egy fiatalabb koromban nagyon kedvelt kötetet kaptam elő újraolvasásra, ez pedig nem más, mint Simone Elkeles: A vonzás szabályai.
Tipikus, klisés amerikai rosszfiú és jókislány történet, de van, hogy szegény szerelemre kiéhezett lelkemnek erre van szüksége, így jó volt ismét átfutni rajta. 

A Voltaire Candide-ja számomra a legjobb példa, hogy létezik JÓ kötelező olvasmány, amit tényleg érdemes elolvasni, ráadásul szórakoztat és kikapcsol.
Persze ezzel nem azt szeretném mondani, hogy nem tudom értékelni a szépirodalmat, de ekkortájt éreztem ismét azt, hogy nem csak görcsösen tanulom az irodalom tananyagot, hanem élvezem. Nekem nagyon tetszett, ugyanakkor a legtöbb osztálytársam ugyanúgy utálta, mint a többi kötelezőt...Kivéve talán a Tartuffe-öt, azt mindenki szerette, kivétel én. Én személy szerint mélységesen utáltam, dehát ízlések és pofonok.


Sajnos idén a kelleténél több számomra pocsék könyvvel hozott össze a sors, bár erről én is tehetek, de erről majd a későbbiekben. Már magam sem tudom milyen felindulásból vehettem kézbe a Fallen sorozat második részét, hisz a tavalyi könyvösszegzős posztomban valahogy így írtam az első kötetről: Kész káosz ez a könyv és én nem tudom felfogni, hogy ebből konkrét sorozat készült és vannak, akik ezt olvassák.
Így hiába adtam egy második esélyt is a sorozatnak, csúnyán elhasalt és továbbra is az egyik leggyengébb ya élményemként tudom csak megemlíteni... Sajnos.

Az év egyik nagy felfedezése számomra a BTS dalainak és albumainak mögöttes tartalma volt, ezzel pedig a régi nagy kedvenc bandám újra felfedezése is. Ebben játszott nagy szerepet Nietzsche, akitől amúgy is szerettem volna már olvasni, így pedig duplájára nőtt a motivációm.
Őszintén szólva nem hiszem, hogy olvastam már valaha is ennél nehezebb szöveget, bár ezt nem szívesen vallom be magamnak. Nyakatekert mondatok egymás után, melyek megkövetelik, hogy folyamatosan koncentrálj és értelmezd az olvasottakat. Persze átfutni is lehetne, de úgy hiszem, annak nem sok értelme lett volna. Így igaz, sokáig szüttyögtem vele, de megérte és csak ajánlani tudom, ha valakit érdekel a filozófia.
A Helikon zsebkönyvek között már egy másik kötete is megjelent Nietzschenek, Antikrisztus címen. Sajnos idén nem sikerült végigolvasnom, így róla biztosan jövőre írok.

A sajnos valahogy mindig úgy alakul, hogy képtelen vagyok egy év alatt elolvasni a karácsonyra kapott könyveket, így még most is itt várakozik két kötet a tavalyi ünnepről, hogy jussak már el hozzájuk is. Ugyanakkor a most következő kötetet még tavasszal sikerült elolvasnom és egyszerűen imádtam. Alessandro Bariccotól már olvastam a méltán híres Selymet, ugyanakkor az annyira nem érintette meg, valahogy nem fogott meg igazán. Viszont a Mr. Gwyn annál inkább. Már az alap ötlet, azaz a portré írás festés helyett is egyszerűen zseniális szerintem, na meg odáig vagyok azokért a sztorikért, amik írókról vagy írásról szólnak.
A történet furcsa, néhol érthetetlen és a végére egy olyan csattanó lett szépen beépítve, ami miatt csak ajánlani tudom, őszintén, igazán.

Imádom a Helikon zsebkönyveket, legszívesebben egyben megvenném az összes eddig megjelent kötetet, de valahol talán szórakoztatóbb egyesével gyűjteni őket és kizárólag olvasás után fölhelyezni a kis 1000 Ft-os könyvecskéket a polcra.
Mint már régebben említettem, élénken érdeklődöm a buddhizmus után. Mostmár egészen sok különböző irományt, szöveget és szútrát olvastam a témában. Közülük az egyik legelső volt az ebben a sorozatban másodikként megjelent Buddha beszédei.
Könnyen olvasható, egyszerűen értelmezhető, de elgondolkodtató "történetek" gyűjtése, ugyanakkor tény, ami tény: ezek a párbeszédek, ezek a gondolatok nem az egyszerű átlagembereknek szóltak, de így is tudott bőven elég gondolkodni valót nyújtani.

Chuck Palahniuktól szinte mindenki ismeri a Harcosok klubját, vagyis a filmet biztosan... Azt a tényt, hogy ez elsőként könyvként jelent meg és ez a drága ember vetette papírra, ezt már kevesebben tudják. Én azon kevesek közé tartozom, akik előbb olvasták a könyvet (így szomorúan konstatáltam, hogy a könyves kedvenc jelenetemet tökéletesen kihagyták a filmből) így meg is szerettem az író stílusát és kíváncsian néztem körül a neten, hogy van-e még. Volt.
Így került a kezembe Fulladás című könyve, melyre ha visszaemlékszem, akaratlanul is összekeveredik a Harcosok klubjával, mert a főszereplő nagyjából ugyanaz a karakter, a történések nagyjából ugyanazok és jószerivel az egész ugyanaz, csak kicsit más.  Nem tudott újat mutatni, amit sajnálok, ugyanakkor miután szeretem a Harcosok klubja világát és feelingét, így ezt a könyvet is élveztem, de különösebben nem ajánlanám, ha csak valakiben nincs burjánzó fétis szexmániás önpusztítók éltéről való olvasásra.

Akárhányszor Németországban járok (vagy csak Ausztriában), muszáj benéznem egy könyvesboltba. Egy ilyen utam során bukkantam rá az óriási mangás könyvespolcra, mely minden egyes boltban és újságosnál ott van és találtam meg az egyik kedvenc animém manga változatát, az Orange-t. 4 részből áll, de sajnos idén csak egyet tudtam végigolvasni, pedig alig telt pár órámba. Szerintem az egyik legjobb nyelvgyakorlási módszer, hisz az ember látja a cselekményt, a párbeszédek pedig rövidek és hétköznapiak szinte, így majdnem lehetetlen, hogy az ember ne értse meg, mi is történik éppen.
Emellett pedig muszáj megemlítenem, hogy egyszerűen GYÖ-NYÖ-RŰ a borítója és a rajzolása az egész mangának. Tényleg, szemet gyönyörködtető az egész.

A másik idei nagy kedvenc kötelező/ajánlott olvasmányom E.T.A. Hoffmanntól Az arany virágcserép volt. Két vonatút alatt végeztem ki, mikor is Sárához mentem le Veszprémbe (majd vissza). Hozzám határozottan közel áll a romantika, legalábbis a korstílus, a maga szürrealista képeivel és fantázia elemeivel. Szerintem a mai napig egy érdekes és izgalmas olvasmány, ami engem nagyon kellemesen elszórakoztatott. (Annak ellenére is hogy annyira tömve volt a vonat, hogy kénytelen voltam valami álló minikabinban rostokolni, ahol még a fejemre is esett valami lehajtható vasakármi.)
Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy egy plusz ötöst is bezsebelhettem az olvasásáért.

Rengetegszer hallottam már Kemese Fanni könyvéről, A napszemű Pippa Kenn-ről, de valahogy nem különösebben érdekelt, úgy gondoltam biztos tökéletesen beleillik a magyarok által hőn szeretett gyenge YA könyvek társaságába, így már nem is tudom, hogy jöhetett az ötlet, hogy elolvassam. Végül mégis a kezembe került, mégpedig az első KMK-s rendelésem során. Azt hiszem idén sok új dolgot kipróbáltam, többek között a könyvrendelést is, amivel eleinte hadilábon álltam. Ritkán határozom el, hogy ténylegesen mit szeretnék olvasni, inkább csak kóválygok a Libriben, aztán egy 2-3 óra múlva megjelenek a kasszánál 1-2 olyan könyvvel, aminek az első 20 oldalát gyorsan elolvastam és szimpinek tűnt.... Na de, vissza Pippa Kennhez.
Könnyed olvasmányként vittem magammal a német csereprogramra, de annyira letehetetlen volt, hogy még a megszokottnál is kevesebbet szocializálódtam a buszúton. Ha jól emlékszem már egy út alatt, odafelé ki is végeztem. Beszippantott, úgy igazán, pedig nem szeretem a világvégés, zombis dolgokat, de az a könyv valahogy rendkívül tetszett. Mindenképp ajánlom elolvasásra!
Kemese Fanni stylusa pedig rendkívül tetszik, könnyed, gördülékeny, egyszerűen alig várom, hogy ismét olvashassak tőle.

Sára ajánlására a KMK-s rendelésembe bedobtam még a Lakótárs kerestetik!-et is, Marie-Aude Murail-től, amit soha nem olvastam volna el, ha nem ajánlja külön, a gyermeteg és számomra borzalmas borítójának köszönhetően.
Szerencsére mégis a kezeimbe került és egyáltalán nem bántam meg. Kellemes, aranyos, szórakoztató történet, pont jókor.
Idén kötelező volt a sulim miatt egy hetet a közösségi szolgálatom teljesítésének szentelnem, így kerültem többed magammal a Pető Intézed Óvodájába, ahol különböző problémákkal küzdő gyerekekre vigyáztunk, játszottunk velük és így tovább. Személy szerint számomra eleinte nagyon kényelmetlen helyzet volt. Nem tudtam, hogy kéne őket kezelnem, mert már ott elakadtam, hogy ők kisgyerekek, én pedig sose voltam arról híres, hogy túl jól ellennék a gyerekekkel. Ennek ellenére szuper hetünk volt és rögtön utána kellemes nosztalgiázásnak bizonyult a Lakótárs kerestetik!-et olvasni. Hisz itt is az egyik főszereplő értelmi fogyatékos, örök gyerek, akinek a karaktere végtelenül szimpatikus volt a tucatnyi apróbb hibája ellenére. Mindenképp érdemes elolvasni a könyvet, mert már ezzel is az ember kicsit közelebb érzi magához a témát és nem idegenkedik és zárkózik el az egésztől. 

Már régóta ott figyelt a polcomon és őszintén piszkosul kíváncsivá tett, hogy miért is ezt a művét ismerik a legtöbben, mit tudhat Hemingway, na meg Az öreg halász és a tenger. Egy alig nyolcvan oldalas kisregényről beszélünk, melynek főhőse egy halász, aki elmegy horgászni, hosszú sikertelenség után....Ez nem tűnhet túl izgalmasnak és eleinte én is kerestem, hogy hol van itt a csattanó, mi lesz itt, amitől ez a kötet annyira sokat jelent sokaknak. Aztán szép lassan elkezdtem kapisgálni.
Tipikusan olyan történet, amihez valamilyen szinten fel kell nőni és úgy érzem, hogy bár értettem, de még nem vagyok azon a szinten, hogy ténylegesen összerakjam, hogy miért is annyira zseniális ez a szöveg. Így a jövőben mindenképp el kell még olvasnom és mivel tudom, hogy az olvasóim többsége fiatalabb nálam, így itt a blogon sem igazán ajánlanám még most nektek.

Maradva a világirodalomnál, muszáj vagyok megemlíteni az idei olvasmányaim között George Orwelltől az 1984-et, amit már régóta el szerettem volna olvasni, de bár anyu váltig állította, hogy nekünk megvan, soha nem találtam meg egyik polcunkon sem. Végül ebookon olvastam végig a kanadai utunk alatt...Éppen ezért hittem a végén, hogy rossz verziót töltöttem le... Biztos voltam benne, hogy a végéről még pár oldal hiányzik.
Tudom, hogy mindenki azt mondja, hogy az egész könyvnek ez a legzseniálisabb része, de számomra olyan volt, mint egy sebesen száguldó vonat, ami egyszer csak frontálisan ütközött a függelékkel.... Egyszerűen nekem még hiáyzott onnan valami, számomra így nem volt lezárva a történet és így nem is igazán tetszett az egész, pedig az eleje, az elképzelés, a stílus érdekes és izgalmas volt, mégis valahogy más végkifejletet vártam.

Igyekeztem szépirodalmat és szórakoztató egyszerű nyári olvasmányokat is hasonló arányban rátölteni a kivitt ebbokra, de ez a tervem picit meghiusúlt, miután rájöttem, hogy elfelejtettem ellenőrizni a mek-ről leszedett drámák szerkesztését.... Olvashatatlan volt sajnos, így leginkább maradtak a könnyed nyári olvasmányok, amiknél sokszor kiakadtam, nem értettem, hogy adhatták ki és miért, na meg az se volt világos, hogy én mi a francért olvasom. Többek között az első ilyen dobásom a Jenny Han által írt, A nyár amikor megszépültem című kötet, ami konkrétan egy sorozat első része, de nem hiszem el, hogy van olyan ember ezen a földön, aki hajlandó volt pénzt kiadni a következő részért.
Klisét klisére halmaz, a főszereplőleányzó néha hisztizik, néha nem és mikor már nem tud újabb szerelmi szenvedést előhozni, akkor az író bedobja az utolsó drámalehetőséget: valaki rákos lesz.
Ha úgy érzeted valaha is, hogy ez a könyv szimpi és elolvasnád, kérlek ne tedd. Tényleg ne.
Én szóltam.

Legdrágább mostohabátyám. Penelope Ward. Írott pornó. Semmi több.
 Éppen ezért imádják annyian, csak ezt nyilván senki nem fogja kimondani, hiszen milyen lenne már. Ugyanakkor az tény, hogy annak nem rossz, de lányos zavaromban nem is tudom mit írhatnék így erről. Nekem nem lett a kedvencem a könyv, szerintem zavaró, hogy ennyire a szexjelenetek dominálnak az egész könyvben, ráadásul úgy, hogy a két karakter szinte egyik percről a másikra döntött úgy, hogy akkor ez most jó lesz. Számomra túl direkt volt kettejük összehozása és éppen ezért a lehetetlen lányos rózsaszínes ködbe tekert erotikus részletek egyvelegét csak mint valami írott pornó tudom értékelni.
Ennél a könyvnél inkább az zavart, úgy mint az előzőnél is, hogy ezeket nagy könyvmolyok olvassák, csak éppen emiatt érzem azt őszintén, hogy könyvmolynak lenni nem azt jelenti, hogy az ember ténylegesen olvasottabb, műveltebb, hanem szimplán azt, hogy klisés silány történetekre élvezkedik.

Rettentő régen olvastam már egyszer a Mercy Falls farkasai trilógiát, akkor hihetetlen nagy élmény volt. Imádtam, alig bírtam letenni, így egy ideje már motoszkált bennem a gondolat, hogy milyen is lenne, ha újraolvasnám. Úgy terveztem az egész sorozatra sort kerítek 2017-ben, viszont sajnos végül csak az első két részt sikerült ismét végigpörgetnem, aza elsőnek a Shivert, majd a Lingert.
Mint az várható volt, nem volt ugyanaz az élmény, egészen máshogy volt most szórakoztató és érdekes. Sok olyan dolgot fedeztem föl, ami elsőre nem szúrt szemet, ugyanakkor szerencsére nem túl sokra emlékeztem a történetből, így még mindig le tudott kötni és fordulatosnak találtam, de azt hiszem többet nem szeretném elővenni.

A következő nem értem miért került a kezembe könyvem nem volt más, mint az Elementál sorozat első része, a Storm, azaz vihar. Azt hiszem már a cím mindent elárul, bár ez még nem jelentene túl sok rosszat, ugyanakkor a történet maga valami borzalmas, hihetetlenül random, rossz értelemben kiszámíthatatlan és kidolgozatlan. Ami pedig a legfurcsább számomra, hogy még molyon is mindenki, aki értékelésképp öt csillagot ad, még az is megjegyzi, hogy rengeteg sebből vérzik a könyv. Én sajnos egyáltalán nem tudom ajánlani ezt a sorozatot, de mostmár tényleg szeretnék egy olyan urban fantasy sorozatot olvasni, ami minőségi, érdekes és izgalmas, mert sehol nem találok ilyet.

Idén az egyik legjobb olvasási élményem ehhez a könyvhöz kapcsolódik. Tabita Suzuma könyve, a Forbidden, azaz a Kimondhatatlan nagyon rég tapasztalt érzéseket hozott elő belőlem, azt a lelki megrázkódtatást és ürességet, amit nagyon-nagyon kevés történetnél éreztem eddig. Rengeteg ajánlást, véleményt és firtatást láttam még olvasás előtt róla, de valahogy nem hittem, hogy ez tényleg egy ennyire erős könyv, hát tévedtem.
A történet egy csapat magára hagyott gyerekről szól, ahol a két legidősebb kénytelen felnőni a feladathoz, ellássák testvéreiket, miközben önkéntelenül is egymásba szeretnek. Igen, testvérszerelem, jól olvastátok. Elsőre furcsa és talán még undorító is, de ahogy ez a könyv leírta és szépen lassan bemutatta ezt az édesen keserű románcot, elérte, hogy az ő esetükben a lehető legszebb dologként tekintsek rá. No nem arra, hogy testvérek, sokkal inkább a szerelmükre.
Mindenképpen ajánlom olvasásra, nekem 2017-ben az egyik legnagyobb favoritom volt. Ugyanakkor 15-16 év fölött talán, mert alatta tényleg túlontúl megrázó lehet.

Mint már mondtam, a Linger is terítékre került Maggie Stiefvater-től. Ezt a részt mindig is jobban szerettem, pedig általában a második részek mindig gyengébben sikerülnek...De itt a mellékszereplők zseniális párosának kezdeteit ismerhetjük meg, amiért én odáig vagyok. Komolyan, egy picit bennem van az érzés, hogy miért nem inkább róluk szólt az egész sorozat. Valahol annyival mélyebb karakterek, főleg Cole St. Clair. Na ő egyenesen zseniális, imádom az ő részeit, a gondolatait, a történetét. Igazából itt tudott újat mutatni a könyv, valahogy most sokkal jobban megértettem, miért is szenved, miért menekül.

A Hollófiúk történetét még év elején kezdtem el, de valahogy sehogy sem bírtam rávenni magam, hogy végigolvassam. Érdektelen volt, nem kötött le és mérhetetlenül untam, pedig annyian mondták, hogy jó könyv, sőt zseniális. Tényleg mindenki isteníti körülöttem, mégis számomra ez érthetetlen. Talán az a probléma, hogy a Harry Potteren kívül sose szerettem a boszorkányos sztorikat, ez az egy valahogy sose mozgatott meg. Nos itt sem.

Idén több kiadótól is kaptam recenziós példányokat, amiknek végtelenül örültem és nagyon hálás vagyok miattuk. Ez volt az első ilyen példány, a Ház a tó mélyén,Josh Malerman-től, amiről írtam is már bővebben egy teljes posztban. (Itt megtaláljátok!) Viszont azt itt is szeretném kiemelni, hogy ez volt az év legszebb borítója egészen biztosan. Csak nézzetek rá, hát nem gyönyörű? Pedig nem szeretem, ha befolyásol ez a tényező, mert mint már sokszor említettem, volt egy igazán emlékezetes baklövésem, amikor is a borító alapján ítéltem és tényleg, nagyon-nagyon nem kellett volna...
Összességében egy jó könnyed nyári olvasmány volt, szóval mindenképp ajánlanám.


Az első rendes, azaz nem könnyített vagy gyermekeknek íródott angol nyelvű könyvem az Everything, everything volt Nicola Yoon-tól. Azt hiszem nem kell bemutatnom, egész nyáron ettől volt hangos az internet, hisz kijött már a film is belőle... Személy szerintem nem tartom többnek, mint egy szokásos tinidráma, a maga egyszerűségével és kliséivel, ugyanakkor a folyamatos telefonos beszélgetések és illusztrációk miatt egy jó olvasmány volt, könnyen tudtam olvasni még az én nem túl erős angol tudásommal is, így mindenképpen jó tanulásra, nyelvtudás fejlesztésére.

Josh Malerman-től a Madarak a dobozban-t is elolvastam, ez a két eddig magyarul megjelent regénye és érdekes, hogy pont visszafelé haladtam, hisz ez jelent meg hamarabb én mégis az első olvasmányom után egy pici fejlődést vártam tőle és igazából meg is kaptam. (Akkor ez igazából visszafejlődés volt a részéről a valóságban?) Előző regényén kívül még sose próbálkoztam szinte horrorral és arra jutottam, hogy bár tetszett a könyv (erről itt írtam bővebben), de ez biztosan nem az én műfajom.

Lassan elérkeztünk az idei tanévhez is, így itt is rögtön az első kötelező, ami sajnos átcsúszott a tavalyi anyagból: Katona József Bánk bánja, aki mint tudjuk, nem is volt bán.
Alapvetően nem szeretek drámákat olvasni, ráadásul eleinte mindenki azt mondta, hogy ez az egyik legrosszabb, amit valaha olvastak, nekem mégis tetszett, no nem elsőre, de mikor már a felénél jártam, valahogy megszerettem és igazából szívesen olvastam. Biztos velem van a baj.

Igyekszem minél több figyelmet fordítani a magyar kortárs szerzőkre, így a Könyvmolyképző Kiadó Aranymosás néven futó pályázatát is követem és igyekszem megismerni az ott felkarolt szerzőket. Ilyen kedves delikvens Okváth Anna, akinek a Más állapotok című könyvét volt szerencsém elolvasni, a KMK támogatásával. Mint a legtöbb ilyen könyvről, erről is készült bejegyzés a blogon, éppen ezért nem is szaporítanám tovább a szót: Ha valakit érdekel a műről a véleményem, akkor azt IDE kattintva megtekintheti. 

Sajnos 2017-ben szinte egyáltalán nem olvastam németül, vagy legalábbis nagyobb kaliberű kötetet nem...A német irodalom kötelezőt kivéve, ami életem egyik legfurább könyve volt: Freak City.
Sehol nem találni róla semmit sem, egyszerűen mintha a normális könyvpiacon sose jelent volna meg. Nyelvgyakorlásra minden esetre érdemes volt elolvasni, de valószínűleg, ha magyar nyelven került volna a kezembe, nagyjából a felénél dobtam volna el, hogy én ilyen bugyuta tiniregényt nem vagyok hajlandó olvasni.

A mai napig néha eszembe jut ez a könyv, valahogy sehogy sem tudom igazán elengedni. Az egyik legnagyobb szerelmem volt egyértelműen ebben az évben és annyira boldog vagyok, hogy nem itéltem borító alpján, különben sose olvastam volna el. Szerencsére nem így lett, így pont jókor jött a téma, a történet, a gondolatok... Viszont erről a könyvről is írtam már hosszabban, így itt hagyom a linket, hogy ha érdekel titeket, hogy miért is varázsolt el ez a kötet annyira: KATT A CIKKÉRT!

Remélem tetszett nektek ez a rövid beszámoló és ti is kedvet kaptatok pár itt felsorolt könyv és történet elolvasására. Nektek mik voltak a 2017-es kedvenceitek? 

You Might Also Like

4 komment

  1. Nagyon megörültem, mikor megláttam Hemingway nevét az összefoglalóban! Hihetetlenül boldog vagyok, hogy nem én vagyok az egyetlen olyan fiatal, aki olvas tőle (az ismerőseim 95%-a még a nevét sem hallotta...), csodálatosan ír, *hosszú fangörcs helye*, nagyon ajánlom még a Búcsú a fegyverektől, és a Vándorünnep című műveit!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Felírtam a javaslatokat! ♥ Köszönöm

      Törlés
  2. Neked sem volt unalmas éved, sokfélét olvastál. :)) Sokszor egyet kell értenem veled, a Fallent én is olvastam, annyira hívogatott már régóta, viszont az egész szenvedés volt, a Tormentnek szerintem nem adok esélyt, látom, te is megbántad, hogy úgy tettél. A Nyár trilógia első részébe én is belekezdtem, viszont tényleg durva elképzelni, hogy valaki ezért kiad pénzt... Úgy a Hollófiúk és a Storm se nyerte el az én tetszésemet se, pedig Maggie Stiefvater Mercy Falls farkasai trilógiát én is rettentően imádom, kedvenceim közé tartozik, az első részét én is nemrég újraolvastam, már nagyon hiányzott. Valószínűleg hamarosan a második kötetet is lekapom a polcról. :) Örülök, hogy a Forbidden ennyire tetszett, ha nem morbid erre ezt mondani, ugyanis tényleg az egyik legmeghatóbb könyv, amit valaha papírra vetettek. Jéééé, a Pippa Kennt én is német cserediák programon olvastam kinn külföldön, és szintén nagyon tetszett. Különleges színfolt a magyar írók között.

    Sok hasonló szépséget a 2018-as évre is!:)

    All the love xx
    Barby

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira örülök, hogy úgy néz ki nem csak számomra voltak ennyire.... hát nehezen olvashatóak ezek a kötetek! (A különböző facebookos csoportokban már sokszor felnégyeltek, hogy miért is nem jó könyv a Fallen stb...)
      Egyébként a Forbiddent pont a te blogodon láttam, szóval köszi az ajánlást ;) ♥♥

      Törlés

.partnerek és barátok