FAVORITES TAG || kávémelletti

Mindenkinek van egy olyan családtagja, ismerőse, barátja, aki valami olyan távoli kapcsolódási ponttal került az életünkbe, hogy amikor ezt...

Mindenkinek van egy olyan családtagja, ismerőse, barátja, aki valami olyan távoli kapcsolódási ponttal került az életünkbe, hogy amikor ezt a láncolatot elkezdjük feszegetni, a hallgatóságunk nevetve dől hátra, hogy igen, ezt ismerjük. Ha valaki nem értené, miről is beszélek, akkor ezek azok a mondatok, amik így kezdődnek; "Nagymamám testvérének a szomszédjának a lányának az új szeretőjének a....." és ki tudja, hogyan folytatódnak. 

Szóval ez a mai TAG is ilyen előtörténettel bír, hiszen én Sáránál (Metaforaszennyezés) olvastam először, aki kibővítette azt a kérdéssort, amit Miminél (Mimi történetei) talált. Szóval most én is ezzel a kibővített kedvencek TAG-gel szeretnélek titeket egy picit közelebb engedni magamhoz. Kommentben pedig kíváncsian várom, kinek mi a hozzám hasonlóan ilyen és olyan témákban a kedvence, vágya és a többi...♥


Először is meg kell adnom a kedvenc számom, ebből következően pedig minden pontban annyi dolgot kell majd megemlítenem. Az én kedvenc számom kiskorom óta a 4, illetve a 14, de nem tudom, ennyi pont elég lesz-e nekem. :) Majd meglátjuk.

4 kívánság

  1. Bárcsak tudnám befolyásolni az időt! (24 óra semmire sem elég...)
  2. Bárcsak megszűnne az intoleranciám!
  3. Bárcsak találkozhatnék a kedvenc íróimmal&zenészeimmel! (Kosztolányi, Oh Hyuk, Takami Kósun, Bang Yongguk, Angus Young és a többiek...)
  4. Bárcsak sikerülne befejeznem legalább egy regénykezdeményemet!

4 álom

  1. Japánban élni (nem egyedül) és dolgozni, filmes területen.
  2. Felfedezni és bejárni Dél-Koreát és Japánt, meg Bhutánt, Kanadát, Kínát, Oroszországot, Lengyelországot, Izlandot, Vietnamot, Svédországot, Dániát.... Mondtam, már hogy szeretnék világot látni és körbeutazni a földet meg ilyesmik? :)
  3. Bloggerként főállásban dolgozni és sikeresnek lenni.
  4. Olyan filmet készíteni, ami a mozikba kerül.

4 elhatározás

  1. Több időt szánok a blogra és az olvasásra.
  2. Elkezdek most már tényleg mozogni. (Csak nem tudom mit csináljak...)
  3. Többet segítek anyának a háztartásban.
  4. Komolyabban veszem a német tanulást.

4 cél

  1. Felsőfokút tenni angolból és németből.
  2. Bejutni filmrendezői vagy dramaturg szakra az egyetemen. 
  3. Elkezdeni rendesen japánul vagy oroszul tanulni.
  4. Forgatni a nyáron egy kisfilmet.

4 érdekesség

  1. Borzasztóan fázós vagyok, ezért ilyenkor télen képtelen vagyok "szépen" felöltözni, mert a végén mindig egy óriási pulcsi lesz rajtam, egy kényelmes nadrág meg az exxtra meleg bakancsom.
  2. Bár nem látszik, de életem végéig úgy néz ki fogszabályzós leszek, hiszen alul van egy belső ragasztott ívem, amit nem nagyon fognak leszedni.
  3. Egyre jobban érdeklődöm a buddhizmus iránt. 
  4. Szinte teljesen leszoktam a sminkelésről az elmúlt egy évben, így mostanában hiába próbálkozom, egyszerűen nagyon zavar, hogy úgy érzem, egy maszkban vagyok.

4 dolog, amit utálok

  1. Amikor nagyon új és ismeretlen szituációba kerülök (kevés ismert emberrel) és fogalmam sincs, mit hogyan kéne csinálni. (Hello szalagavató és blogger rendezvények!)
  2. Egy szó: Paradicsom. Nyersen. Brutális.
  3. Amikor kihasználnak.
  4. Amikor nem jut eszembe egy szó vagy csak más nyelven és sznobnak tűnök, ha kacifántosan írom körbe vagy más nyelven mondom. Pedig belül épp elrohanok sírni, hogy hogy lehetek ilyen béna. 

4 dolog, amit szeretek

  1. A néhai esti teázások, szotyizások és beszélgetések apuékkal. (Újabban pedig a közös Trónok Harca nézés!)
  2. Amikor egy koncerten tudom az összes dalszöveget. (Esti Kornél!♥)
  3. Amikor egy nap végén rájövök, hogy mennyi mindent csináltam és milyen jól kihasználtam azt a 24 órát.
  4. Ha új komment jön a blogra, csatornára vagy a facebook oldalra.

4 könyv, amit ajánlok

  1. George Orwell - Állatfarm (A látszólagos alapsztori [Az állatok elüldözik az embert a farmról és ők kezdik irányítani az életüket.]kisebb koromban nagyon izgalmas volt, aztán, amikor rájöttem, hogy mennyire nem az állatokról, hanem az emberekről szól, egyszerűen mindennél jobban megszerettem. Annyira igaz. Szerintem minél hamarabb kéne a gyerekeknek találkozniuk ezzel a könyvvel, még általános iskolában.)
  2. Takami Kósun - Battle Royale (Ha szeretted az Éhezők Viadalát, akkor ezt is el kell olvasnod, mivel az írónő innen inspirálódott és ez a könyv az, amelyik megmutatja, hogy mennyire nem vicces és szórakoztató egy ilyen játék. Reális és rettentően elgondolkodtató számomra, ahogy az emberi kapcsolatokat és az élet-halál kérédését fejtegeti az író.)
  3. Totth Benedek - Holtverseny (Ez az a könyv, amire hiába vigyázott mindenki, annyi kézben volt már, hogy teljesen elkopott. A tökéletes magyar valóság, amiről nem tudod eldönteni, hogy mennyire túlzás, miközben önkétlenül is azonosulsz egy picit a főszereplővel. Mindenki volt már céltalan és élettelen, miközben pörgött körülötte az élet. Zseniális humorú magyar kortárs könyv, imádom.) 
  4. Robert Merle - Védett férfiak (Ahogy cseperedik fel az ember lánya egyre jobban rajzolódik ki előtte, hogy mekkora különbségek is vannak a férfiak és nők között vagy épp mennyire nincsenek. Elgondolkodtató és lebilincselő történet, ráadásul Merlétől, akit imádok.)
  5. +1 David Michie - A dalai láma macskája (A könyv egy macska szemszögéből íródott meg és a buddhizmust mutatja be olyan sok szeretettel és kedvességgel, hogy nyugodt szívvel ajánlom bárkinek, aki szereti a cicákat, ráfér egy kis léleksimogatás és nem zárkózik el a minimális filozófiától és spiritualitástól, már amennyit ezekből egy macska érzékel.)

4 film, amit ajánlok

  1. Holt Költők Társasága (Titokban minden irodalom tanár szeretne ilyen tanár lenni, ilyen diákokkal és minden könyvmoly szeretne egy ilyen irodalom tanárt. Bárki csodálkozik, hogy nekem is egy nagy kedvencem?)
  2. 12 dühös ember (Sokakat elriaszthat egy ilyen régi film én mégis imádom. Lebilincselő, izgalmas dráma, ami igazából csak az emberi kommunikáción és a feltevéseken, okfejtéseken alapszik.)
  3.  Rain Town (Ez igazából egy japán animációs rövidfilm, ami némafilm is egyben. Mégis mindenkinek ajánlom, mert valami zseniálisan adja át azokat az apró érzéseket, amiket közvetíteni akar; a szeretetet és a bizalmat. A végén el fogod sírni magad, de megéri. Összesen 10 perc és ITT meg is lehet nézni.)
  4. A szobalány ( Decemberben kerül a mozikba ez az új dél-koreai film, amit egyszerűen imádtam a Koreai Filmfesztiválon. Számomra minden megvolt benne, ami egy jó filmet jellemez; jó történet, jól időzített csavarok, remek karakterek és gyönyörű képi világ.)

4 anime, amit ajánlok

  1. Ookami Kodomo no Ame to Yuki (A legnagyobb kedvencem, ami igazából egy anime film, de úgy gondoltam, hogy itt a helye. Egy régebbi posztban írtam róla hosszabban.)
  2. Kuroko no Basket (Ez volt a legelső animém, amiről tudtam, hogy anime és ez a mű rántott be ebbe az egész szubkultúrába. A mai napig nagyon szeretem és tervezem, hogy újranézem.)
  3. Hotarubi no Mori e (A legaranyosabb szerelmi történet, amit valaha láttam. Szintén egy anime film, de nagyon rövid.)
  4. Mangaka-san to Assistant-san to (Már rengetegszer megnéztem, mert nagyon viccesnek tartom, így sokszor feldobott már egy-egy borongósabb napomon.)
- Ezt a részt én írtam hozzá. -


4 zene, amit szeretek

  1. King Krule - Border Line
  2. CODE KUNST - Beside Me (Feat. BewhY, YDG, Suran)
  3. Bruce Springsteen - The River
  4. DIE ANTWOORD - Alien

4 hely, ahová el szeretnék jutni

  1. Krakkó (Lengyelország) - Nemrég elkezdtem lengyel dj-ket hallgatni és ez még jobban felerősítette az érzést, hogy el kell mennem megnézni magamnak.:) Ha minden jól megy, tavasszal ez a vágyam be is fog teljesülni!
  2. Izland - A legizgalmasabb természeti jelenségekkel van teli, ráadásul északon, szóval nagyon-nagyon vágyok oda.
  3. Nara (Japán) - A bambisziget. Miután Japánban van, így nem hiszem, hogy bármilyen szinten is magyarázatra szorul.
  4. Norvégia - Rettentően érdekel Európa északi része és tavaly volt nálunk a suliban egy norvég kórus... Valahogy meghozták  kedvem, hogy kilátogassak. 

Ennyi lett volna ez a TAG, remélem, hogy tetszett nektek! c: Ha gondoljátok, töltsétek ki ti is itt kommentben vagy a saját blogotokon.~ 

You Might Also Like

5 komment

  1. Hű szerintem lopom :)
    Nagyon sok pontban egyezünk:)

    VálaszTörlés
  2. Jó kis poszt, mielőtt elolvastam, pont ehhez hasonlót írtam :) egyébként te a buddhizmusnak melyik része érdekel? engem mostanában a Krisna - tudat érdekel nagyon, kíváncsi vagyok, téged épp melyik :)

    VálaszTörlés
  3. Az utlosó érdekességed, hogy mostanában leszoktál a sminkről. Teljesen egyetértek veled :) Én is ugyanígy érzek ^^

    VálaszTörlés
  4. Battle Royale *-* az Éhezők Viadala nekem valahogy sosem jött be, de 4(!)év várakozás után elolvastam a BR-t és elképesztő volt.

    VálaszTörlés
  5. Szió Nina!
    Ha nem haragszol meg érte, elvinném ezt az apróságot a blogomra és hamarosan ki is tölteném! :3

    Imádom az oldalt.
    Puszi.

    VálaszTörlés