Nem titok, hogy az egyik kedvenc sorozatom az Érzelmes Klasszikusok az Athenaeum gondozásában. Ezek a könyvek nem összefüggőek, nem azonos az írójuk, így sokkal inkább gyűjtemény, mint valós sorozat, de hangulatukban és érzelmi kiterejdtségükben ngyon hasonlóak tudnak lenni, ráadásul igazán hiánypótló abban, hogy ezek a klasszikusok könnyen elérhetővé váljanak az olvasóközönség számára. 

Fülszöveg:

Thomas Mann 1911 májusában két hetet töltött Velencében, ekkor fogalmazódott meg benne a Halál Velencében ötlete: hogyan sodorja a tragikum, az elháríthatatlan végzet az öregedő Gustav Aschenbach írót szégyene és halála beteljesedéséig. Az elbeszélés jelképes helyzeteinek burjánzásában nem ok nélkül kereshetjük Mann látomását az egész első világháború előtti művészetéről. Gustav Aschenbach költője volt mindazoknak, akik a kimerülés határán dolgoznak, akik már roskadoznak a teher alatt, de még tartják magukat, költője mind a munka moralitásának, akik vézna testtel, szűkös eszközökkel, az akarat mámorában okosan gazdálkodva, legalább egy időre meg tudják szerezni a nagyság hatóképességét. Sokan vannak, és ők a kor hősei.

Én és a könyv:

Őszintén, Thomas Mann megkerülhetetlen volt számomra gimnazistaként, hiszen német nemzetiségis, ráadásul két tannyelvűs voltam, így a német írókat nem csak amúgy is illett ismerni, de sok esetben eredetiben is olvasnunk kellett. Éppen ezért egészen meglepődtem, amikor a Halál Velencében szembe jött velem, mivelhogy egészen eddig én nem is tudtam, hogy van ilyen kötete is az írónak. 

Minden esetre, nyitottan és lelkesen álltam a kötethez, főlg, miután megtudtam, hogy milyen rövidke elbeszélésről is van szó, így nyugodt szívvel tudtam nyaralásra is magammal vinni, ami ebben a hihetetlen hőségben valljuk be, igazán plusz pont, hogy még egy hátizsákos repülőútra is magával tudja vinni az ember. Így történt pedig, hogy bár nem Velencében, de nem messze tőle, még mindig Olaszországban élhettem át Mann Aschenbachjának utolsó heteit. 

A foglamazása valami gyönyörű, igazán klasszikushoz méltó. Nagyon tetszettek a jellemzések és leírások, ahogy a tájat és a hangulatot is megfestette az olvasó előtt az író. Ugyanakkor a kötet nagy részében nem ezek a részletezések vagy a cselekmny kapott igazán hangsúlyt, hanem a filozófiai magasságba emelt belső gondolatok és vívódások, amit ha teljesen őszinte akarok lenni, sajnos nem értettem teljesen, így azt mondanám, hogy a mai átlagembernek nem feltétlenül fog túl sokat mondani ez a rész, de közben maga a mondandó, az ív, amin az író vezeti az olvasót teljesen tisztán követhető és így maga az olvasási élmény is mindezek ellenére jó és kellemes. 

Én őszintén meglepődtem, ahogy szép lassan megfogalmazódott bennem, hogy egy LMBTQ regényt fogok a kezemben, bár ez kicsit kényes rész, olyan szepontból, hogy nem is tudom jó-e ha ezt a jelzőt ráaggatjuk, ha figyelmebe vesszük a karakterek közötti korkülönbséget. Kissé Nabokov Lolitájára emlékeztetett néhol a történet, viszont míg az utóbbiban tettlegsségig fajul a történet, ezáltal sokkal nehezebben emészthető, itt teljesen a gondolati és elméleti síkon marad a dolog, ami bár lehet, hogy spoiler, de szerintem sokkal inkább egy hasznos információ azoknak, akik a fentebbi sorok miatt ódzkodnának a történet elolvasásától. 

Így azt is fontosnak tartom megosztani, hogy bennem nem váltott ki undort, nem fordult fel a gyomrom, viszont sokkal erősebbnek és kettősebbnek éreztem így azt a vágyódást, amit annyira részletesen és szépen bemutat a történet, amiben pont az a szép, hogy annyira egy univerzális élmény, hogy még az ilyen szélsőséges helyzetbe került embert is összeköti mindenki mással, átlagemberrel, az olvasóval. 

Összességében nagyon örülök, hogy elolvastam ezt a kötetet és méltó folytatása az eddig megjelent Érzelmes klasszikusoknak. Azt pedig már nem is említem, hogy mennyire illő és szép ez a barna borító, igazán jó ötlet volt egy ilyen sötét és meleg színt is beemelni, hiszen itt végre digitálisan és printben is gyönyörűen működik a kontraszt, ráadásul magához a történethez is igazán illik. Komolyan mondom, a legszebb éke a könyvespolcomnak ez a sorozat. 

Nyereményjáték:

Mi történik, amikor a szépség iránti rajongás lassan mindent maga alá gyűr? Thomas Mann klasszikusa, a Halál Velencében az Athenaeum Kiadó Érzelmes klasszikusok sorozatának legújabb köteteként érkezik, hogy egy felejthetetlen történeten keresztül meséljen vágyról, művészetről és elmúlásról. Tarts velünk a blogturnén, mert a végén egy szerencsés olvasó meg is nyerhet egy példányt a regényből!

A nyereményjáték során azt teszteljük, mennyire jól ismeritek Thomas Mann életét és munkásságát. Az állomásokon állításokat találtok, Nektek pedig az a feladatotok, hogy megfejtsétek: ezek igazak-e vagy hamisak. A választ írjátok be a Tally megfelelő sorába!

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Thomas Mann egész életében Németországban élt.

További állomások:

Blogturné Klub

06.23. Kitablar

06.25. Könyv és más

07.01. Szembetűnő

07.04. Ambivalentina

 Ritkán ragadnak magukkal sorozatok, de ahogy azt láthatjátok, az Érzelmes klasszikusoknak abszolút sikerült, hisz ez már a negyedik olvasmányom az eddig megjelent "részeik" közül, és az ötödik is már az éjjeliszekrényemen csücsül. Ezúttal a legújabb megjelenésre esett a választásom, aminek csakúgy, mint elődeinek, gyönyörű borítója teljesen levett a lábamról. Ritkán beszélek ennyire szuperlatívuszokban, és elcsépeltnek is tartom, amikor valaki így tesz, de az eddigi tapasztalataim alapján mind külsőleg, mind belsőleg hihetetlen minőséget mutat ez a sorozat. A gyönyörű borítókkal pedig engem sikerült meggyőzni, hogy nyissak jobban a klasszikusok felé és olvassak több szépirodalmat. Nagyon remélem, hogy ez nem csak rám igaz, így ti is kíváncsiak vagytok, hogy a sorozat legújabb "része" mi újat mutat az Érzelmes klasszikusok rajongóinak.

Fülszöveg:

A kaméliás hölgy (La Dame aux Camélias) ifjabb Alexandre Dumas 1848-ban megjelent regénye, amely egy tragikus szerelmi történetet mesél el, hősei a 19. századi párizsi társasági élet szereplői.

A mű középpontjában Marguerite Gautier, a fiatal és gyönyörű kurtizán áll, aki beleszeret a tiszta lelkű Armand Duvalba. Bár Marguerite őszintén szereti Armand-t, a társadalmi elvárások végül elválasztják őket egymástól.A regény Dumas saját élményeiből merít, és valós személy, Marie Duplessis sorsa ihlette. Dumas művében élesen bírálja a korabeli erkölcsöket. A történet világhírűvé vált, amelyből Giuseppe Verdi Traviata című operája született.

Én és a könyv:

Azt hiszem a blog tartalmát átvizsgálva, nem meglepő, ha kijelentem, hogy kifejezetten kedvelem a romantikus történeteket. Nagyon szeretem a kedves és szórakoztató, esetenként megható sztorikat arról, hogyan találják meg az emberek azt a nagy szerelmet, egymást és hogyan válik ez teljes egésszé. Ugyanakkor a sokadik csöpögős nyálas cukimuki történet után megjelenik az emberben az igény, hogy valami valóságosabbról olvasson, és ilyenkor érzem úgy, hogy itt az idő valami komolyabb felé nyúlni. A akméliás hölgy története pont ilyen. Érzelmes, megható, de rendkívül életszerű és valóságos, amire nekem most hastározottan szükségem volt. 

Az ilyen komoly történeteknél általában ijesztő a kötet terjedelme, hiszen imádunk indokokat találni, hogy miért is nem fér bele valami agyrohasztó szórakozáson kívül mással is töltenünk az időnket. Viszont ez a történet csak úgy végigpörög az ember ujjai között és a maga 318 oldalával, illetve a könyv kicsiny alakjával számolva, könnyű belátni, hogy egy nagyon kis rövid olvasmányról van szó. 

Mégis, az az idő, amit a könyv olvasásával eltöltöttem, lassan telt. Nem azért, mert untatott volna, sokkal inkább azért, mert ahogy belemerültem az 1800-as évek Párizsi forgatagába, úgy éreztem kissé lelassult az idő körülöttem, ami hihetetlenül jól esett így a félév végi nagy hajrák után. 

Be kell vallanom, hogy mielőtt megjelent volna a sorozat részeként, nem hallottam A akméliás hölgyről, így nem is igen tudtam, hogy mire számítsak, mit rejt a csodás borító.
Maga a történet egy fiatal jóravaló fiú, és egy kurtizán szerelmét taglalja, kissé hasonló módon elbeszélve, mint a sorozat egy másik kötetében, a Kreuzer szonátában, ami őszintén jelenleg a kedvenc kötetem a sorozatból. Tehát a két főszereplőn kívül esik az elbeszélőnk, ami számomra így egy érdekes kontextusba helyezte az elbeszélést, kifejezetten tetszett. 

Ami érdekes volt, hogy nem tudtam igazán együttérezni a főszerplőkkel, maga a kapcsulatuk sem nőtt igazán a szívemhez, de valahogy úgy éreztem, ez nem is az a fajta történet, ahol görcsösen szurkolni kéne a szerelmükért és a beteljesülésükért. Sokkal inkább a kíváncsiság hajtott, és mire a történet végére értem, elégedetten tudtam letenni a kötetet, mivel hogy úgy éreztem, jó emberekről olvastam. Ráadásul igen, emberekről, akik megelevenedtek előttem és úgy követtek el hibákat, ahogy azt én is szoktam. Kicsit hiányzott már, hogy így érezzek.

Összességében egy nagyon szép történetet ismerhettem meg, amit mindenképpen tudok ajánlani, hiszen remek olvasási élmény volt és nem mellesleg megadta azt a kellemes érzést is, amit az ember azután érez, hogy valami olyat tett, ami után többnek érezheti magát. 

Nyereményjáték:

Az Athenaeum Kiadó újabb klasszikussal lepte meg olvasóit, s az Érzelmes klasszikusok sorozat Ifj. Alexandre Dumas regényével, A kaméliás hölggyel gazdagodott. Tartsatok a Blogturné Klub négy bloggerével, s ismerkedjetek meg velünk egy félvilági nő történetével! A turné végén megnyerhetitek a könyv egy példányát.

További állomások:

 Amióta megjelent az első kötetete az érzelmes klasszikusok sorozatnak - Egy tiszta nő címmel, amiről itt írtam is - abszolút beleszerelmesedtem a témába, na meg a gyönyörű borítókba is, ami egységessé teszi a sorozatban megjelent kötetek kinézetét. Bevallom, ritkán olvasok kifejezetten klasszikus, régebbi műveket, és bennem is megvan az a kialakult hiedelem, hogy ezek nehezen értelmezhetőek, nehezen fogyaszthatóak, így a mai turné főszereplőjéhez is kissé félve közeledtem. Ugyanakkor megfogadtam, hogy elkezdek odafigyelni arra, hogy mit olvasok, és igyekszem minél szélesebb spektrumot lefedni ebben az évben. És mennyire jó, hogy így döntöttem! Őszintén alig vártam, hogy erről a könyvről mesélhessek nektek, mert úgy érzem abszolút nem kapja meg azt a figyelmet jelenleg, amit jogosan megérdemelne.

Fülszöveg:

A „Színház” című regény díszlete a színház, főszereplője egy korosodó, ámde nagyszerű színésznő, aki soha nem volt képes különbséget tenni a valódi és a játszott világ között. Élete úgy telt, mintha az egész egy nagy és hosszan tartó színjáték lenne.

Amikor aztán beleszeret egy, a fiával csaknem egykorú fiatalemberbe, majd viszonyt is kezd vele, rádöbben, milyen fájdalmasak tudnak lenni az igazi érzelmek: a szenvedély, a szenvedés, a féltékenység, a düh, a megalázottság, a bosszúvágy. 

Én és a könyv:

Nem tudom mikor olvastam utoljára, ennyire jól megírt könyvet. Hogy ez magának az írónak, William Somerset Maughamnak köszönhető, vagy a fordítónak, aki nem mellesleg Szerb Antal volt, azt nem tudom, de olyan kellemesen és gördülékenyen haladtam lapról lapra, hogy magam is meglepődtem, amikor a végére értem. Egyszerűen teljesen magával ragadott a történet és a főhősnő, ami olyan szempontból abszolút meglepő, hogy nem gondoltam volna, hogy bármilyen szempontból is tudok kötődni egy korosodó színésznőhöz. Nem beszélve arról, hogy mennyire mesterkélten és megjátszva éli a saját életét. Mégis, abszolút megtaláltam azokat a gondolatokat és mozzanatokat a főhősnőnk, Julia cselekedetei és mondatai között, amikhez abszolút rokonszenvesen vagy magamra ismerve tudtam viszonzulni, ez pedig azt hiszem abszolút annak köszönhető, hogy egy modern nőt ábrázolt az író, aki férfi létére igen jól ábrázolta a női lelket és egy olyan karaktert alkotott, aki bár dörzsölt volt, mégis két lábbal állt a földön. 

Az én felfogásomban, ez a könyv, egy abszolút feminista regény, ahol az egész életútját végigkövethetjük egy olyan nőnek, aki szépen lassan megtanul lavírozni a férfiak vezette világ sűrűjében, miközben természetesen hibákat is vét, és abszolút nem tökéletes. De talán pont ettől eléggé emberi ahhoz, hogy az olvasó kapcsolódni tudjon hozzá, miközben olyan szélsőségesen sarkítja ki a szinta robotias érzelmi világát, ami teljesen tudatosan csak a színészetre fókuszál, hogy mégis olvasmányossá és élvezhetővé teszi. A túl emberi és valós történeteket lássuk be, igen nehéz befogadni és élvezettel fogyasztani sokszor. 

Ami számomra végtelenül szórakoztató volt, a főhős, Julia magában tett megjegyzései. Ezeket néhol ki-kimondogatta, de csak magának az orra alatt, de legtöbbszőr csak magában nyugtázta. Megvolt az a gúnyos felhang ezekben szinte mindig, ami egyrészt karaktert is formált, másrészt pedig olvasóként hihetetlen mód szórakoztatott. Olyan volt, mint a stand-up comedysek szarkasztikus megjegyzései, ezt pedig azt hiszem nem kell magyaráznom, mennyire is tartjuk általánosan komikusnak. 

Ehhez a gondolathoz pedig mindenképp ide kell biggyesztenem a könyv utolsó jelenetéről, vagyis mondatáról való megjegyzésemet: lehetetlen módon imádtam. Hangosan felnevettem, ami nem is tudom, hogy mikor történt meg velem utoljára, ha egyáltalán valaha megtörtént már. 

Tehát a történet tagadhatatlanul humoros, gördülékeny és élvezetes, miközben igazából igazi parázsló tetőpont nincs benne, egyszerűen csak élvezetes olvasni. Ez pedig egy kalsszikus kötet esetében azt hiszem egészen meglepő, így ha valakinek szüksége van egy olyan kötetre, ami abszolút lerombolja az előítéleteit a régebbi világirodalmi alkotásokkal szemben, ez a kötet a létező legjobb megoldás rá. 

Nyereményjáték:

Az Athenaeum néhány évvel ezelőtt indította útjára az Érzelmes klasszikusok nevű kiadói sorozatát, melyben csodaszép, új borítókkal jelennek meg a népszerű, vagy épp már-már elfeledett, de ma is aktuális klasszikusok. Bloggereink ezt a sorozatot vették górcső alá, és mindannyian ki is választottunk egy érzelmes klasszikust, amelyet bemutatunk nektek a turnénk során. Tartsatok velünk a turnénk során, és ha velünk játszatok, nyerhettek egy szabadon választott kötetet is a sorozatból!

További állomások:

03. 25. Utószó – Észak és Dél
03. 27. Kitablar – Kreutzer-szonáta
03. 29. Szembetűnő – Az ártatlanság kora
03. 31. Kitablar – A skarlát betű
04. 02. Ambivalentina – Színház
04. 04. Csak olvass! – Dorian Gray arcképe
04. 06. Könyv és más – A skarlát betű

Illetve, ne felejtsük el, hogy ez a kiadó egy új sorozatának, az Érzelmes klasszikusoknak az első, nyitó kötete, és ahogy a könyv utolsó lapjain láttam, a következő rész borítója is ugyanezt a stílust viszi tovább, így már felcsigáztak, hogy lehetőleg olvassam és szerezzem meg az egész sorozatot, mert gyönyörű ékköve lesz a könyvespolcomnak. (Lássuk be, ez egy bizarrul motiváló dolog arra, hogy az ember klasszikusokat olvasson.)

Fülszöveg

Tess Durbeyfield becsületes, szorgalmas, a jobb életért küzdő nő, aki családját mindennél előbbre helyezi. Számítását azonban már egészen fiatalon keresztülhúzza a gőgös Alec d'Urberville, amikor egy éjjel erőszakot tesz rajta. Hogyan birkózik meg a szégyennel, majd a gyásszal egy lány az ezernyolcszázas évek derekán? Ha maga mögött hagyja fájó múltja színhelyét, kezdhet-e új életet egy szerető, gondoskodó férfi oldalán?
Az Egy tiszta nő Thomas Hardy időtlen klasszikusa; kulcskérdései a bűn és a bűnhődés kettősségét, az életet behálózó titkok hatalmát, a szeretet, a vágy és az elfogadás morálon felülemelkedő erejét járják körül.
Az Athenaeum Kiadó 2021-ben útjára indított Érzelmes klasszikusok sorozatának célja, hogy - a tizenkilencedik és a huszadik század alkotásaival megszólítva a huszonegyedik század olvasóközönségét - korszakokon átívelő párbeszédet teremtsen olyan kérdések mentén, amelyeken az emberiség a kezdetek kezdete óta töpreng.

Mindenképpen ajánlom, egy fontos olvasmány a mai fiatalok számára is, ugyanakkor úgy gondolom, hogy a húszas éveim előtt még nem tudtam volna megfelelően értékelni és fejben igazán hova tenni ezt a történetet, így én csak efölött a kor fölött ajánlanám.