Veled teljes a világ || Blogturné klub
12:30Hogy teljesen őszinte legyek, a borító alapján nem olvastam volna el ezt a könyvet. Valahogy számomra nem állt össze, teljesen más hangulatot sugárzott, mint amit végül a tartalmában megismertem. Első ránézésre úgy ítéltem meg, hogy ez valami futurisztikus YA könyv lehet valamennyi romantikával... Ez viszont egy hatalmas tévedés volt a részemről. Mégis, mennyire jó, hogy ennek ellenére is nyitott voltam erre a történetre, mert meg kell mondanom, úgy érzem, hogy az augusztusom legjobb olvasmánya volt. Így alig vártam már, hogy nektek is mesélhessek róla.
Fülszöveg:
Winnifred „Win” McNulty mindig is kitartott a függetlensége mellett. Veleszületett végtagkülönbsége miatt az élete nagy részét azzal töltötte, hogy bebizonyítsa: mindent meg tud csinálni egyedül is. És ez többnyire sikerült is neki. Egészen addig, amíg egy halloweeni buliban futó kalandba nem bonyolódott a hihetetlenül megnyerő, ám vadidegen Bóval. Ez az egy éjszaka pedig mindent megváltoztatott.
Miközben Bo meglepő módon hatalmas lelkesedéssel venné ki a részét a feladatból, Win elbizonytalanodik, vajon egyedül is meg tud-e birkózni az új kihívással, vagy ezúttal mégiscsak segítségre lesz szüksége. Win és Bo úgy döntenek, hogy először kizárólag barátokként ismerik meg egymást. De, mint arra már az eddigi tapasztalataik alapján is rájöhettek volna, az élet nem mindig alakul úgy, ahogy előre eltervezik…
Én és a könyv:
Az egész könyv számomra kicsit arra nosztalgikus kellemes hangulatra épült, ami bennem maradt az évek során a Csillagainkban a hiba vagy az Egy nap talán olvasása után. Itt is olyan emberek kerülnek a főszerepbe, akik eltérnek az átlagtól, vagy születésük óta, mint Win, akinek veleszületett végtagkülönbsége van (az egyik keze nem fejlődött ki teljesen) vagy pedig újonnan, mint Bó, akinek nemrégiben amputálták a lábát. Ennyi természetesen nem lenne elég ahhoz, hogy adott legyen a két szereplő között a perzselő és mindent elsöprő szerelem, de nagyon szép és érdekes párhuzamot von aközött, hogy mennyit jelent, hogy valaki tudja mit veszített el vagy sem, hiszen mindig is enélkül élt.
Az egész könyvben az egyik legérdekesebb a számomra az író előszava volt, ahol leírta, hogy ő maga is veleszületett végtagkülönbséggel ír, pont úgy, ahogy a főszereplője is. Így sokkal hitelesebbnek éreztem minden egyes apró részletet, amit megjelenített az írónő ezzel kapcsolatban a történetben. Ráadásul érződött, hogy "nem felejtette el" írás közben, hogy ezzel a karakterisztikával áldotta meg a főszereplőt, így folyamatosan következetesen fel-feljöttek az ehhez kapcsolódó nehézségek és nagyon szépen lettek az olvasó felé tolmácsolva.
Win egy végtelenül szerethető karakter volt. Egy olyan női főszereplő, akinek volt mélysége, voltak érthető traumái, és mindezek ellenére a maga módján próbált fejlődni és kilábalni ezekből a dolgokból. Bó pedig a másik oldalon a book boyfriend lista legelejére ugrott nálam, és nem a hihetetlen kinézete miatt, bár leírás alapján nem volt utolsó. Annyira szép, intelligens és kedves volt ez az egész történet, hogy öröm volt olvasni és teljes mértékben átmelengette a szívemet. Nem volt giccsparádé, nem volt túlírva sem, mégis pont jól volt csöpögős és abszolút elhitette velem, hogy ez bizony az a nagy szerelem, amit mindenki szeretne megtalálni.
Ami külön tetszett, hogy mindezek ellenére, nem csak klasszikus romantika jutott a könyvbe, hanem rengeteg humoros részlet is, na meg pikantéria. Számomra a karakterek nagyon emberivé váltak a lapokon, sokszor ténylegesen hangosan megnevettettek az olvasott sorok és kifejezetten odáig voltam a két főszereplő párbeszédeitől. Emellett pedig a mellékszereplőkből sem volt hiány, külön és egyedi személyiséggel rendelkeztek, főleg Win legjobb barátnője és férje, így nagyon megörültem, mikor megtudtam, hogy igazából ez a könyv egy sorozat első része, és a második rész már a fentebb is említett, most csak mellékszereplőként megismert párosról fog szólni. Nagyon remélem, hogy a kiadó minél hamarabb elhozza nekünk, magyar olvasóknak, az t a kötetet is!
Ami még számomra nagyon kedves részlet volt, az a főszereplő, Bó kockasága. Az írónő nem volt rest és részletesen utánajárt a témáknak, amiket e kapcsán említett és teljesen megvehető volt, hogy Bó tényleg ezekért a dolgokért van oda. A könyvben megjelent például a DnD, azaz a Dungeons and Dragons nevezetű szerepjáték is, amit én is rendszeresen szoktam játszani a barátaimmal, illetve Bó kihangsúlyozta azt is, hogy a Gyűrűk urát szigorúan rendezői változatban fogják megnézni Winnel. (Ahogy azt kell.) Emellett pedig nagyon tetszettek az igazán apró könyves utalások is, mint például Win barátnőjén egy olyan pulcsi volt az egyik jelenetben, amin a Velaris felirat volt olvasható, amit minden jóravaló könyvmoly mostmár jól ismer a Tüskék és rózsák udvara sorozatból.
Végül pedig nem szabad elmennem amellett a tény mellett, hogy ez abszolút nem egy YA romantikus könyv, hiszen pikáns jelenetek is megjelentek benne, és annyira jól és érzékletesen lettek megírva, hogy öröm volt olvasni. Nagyon tetszett, hogy bár a karakterek közti beszéd átment "dirty talkba" néhol, a leírások pont annyira voltak részletesek, amennyire kellett és nem lett túltolva és nem vált a könyv órmótlan pornóvá, és lényeges részét képezték a történetnek.
Összességében egy gyönyörű és kellemes romantikus történetet kaptam a Veled teljes a világ képében és alig várom, hogy olvashassam a következő részt. A hónapom abszolút kedvenc olvasmánya, de azt is megkockáztatnám, hogy a kiadótól eddig olvasott köteteim közül is a kedvencem lett. Olvassátok, szeressétek!
Nyereményjáték:
A General Press Kiadó gondozásában érkezik a tavalyi év egyik legromantikusabb regényének fordítása, a Veled teljes a világ. Egy gyönyörű, szívhez szóló történet, amely meglepő módon egy egyéjszakás kalanddal kezdődik.
Mostani blogturnénk minden állomásán egy-egy, a General Press romantikus regény kínálatában szereplő regény címét találjátok, a feladat a könyv szerzőjének nevét beírni a rafflecopter megfelelő rubrikájába.
(Figyelem! A válaszok utólag nem módosíthatóak. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertes sorsolására kerül sor. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Féktelen szerelem
További állomások:
08.17. – Angelika blogja
08.19. – Pandalány olvas
08.21. – Kitablar
08.23. – Ambivalentina
08.25. – This is my (book) universe
08.27. – Könyv és más
0 komment