Az utolsók || Blogturné klub

Magam sem tudom miért, de borzasztóan vonzódom az apokaliptikus, disztópikus témákat feldolgozó könyvekhez. Ez a szeretet azt hiszem anno az Éhezők viadalának elolvasásával kezdődött, és azóta is tart, még a mai furcsa és kellemetlen napokban is, amikor is valahol egészen bizarr világvége könyveket olvasni, hisz sokan a mostani időszakot is úgy fogják fel, mint a világvége előszelét. 

Az Utolsók alapkonfliktusa viszont szerencsére nem egy betegség elterjedése, hanem egy atomkatasztrófa, azaz egy ismeretlen tettes által elkövetett atombombázás. Őszintén, bármilyen meglepő, ezzel a témával még nem találkoztam könyvben. Részben emiatt is érdekelt nagyon a kötet, másrészről viszont kíváncsi voltam, vajon mennyire lesz komoly: egy izgalmas kalandregénnyel lesz dolgom, vagy egy nyomasztó realisztikus naplóregénnyel? Nos, az utóbbi győzött, de még mennyire, hogy győzött.


Fülszöveg:

Jon Svájcban egy konferencia után épp a híreket böngészi a telefonján, amikor hirtelen egy sor borzasztó értesítést kap. Washingtont atomtámadás érte. Meg New Yorkot. Londont. Végül Berlint. Két hónappal később Jon és a hotelben maradt túlélők egy része próbálja fenntartani a civilizációnak legalább valamiféle látszatát. Amikor egy kislány holttestére bukkannak, a férfi elhatározza, hogy a titokzatos haláleset végére jár, az igazságkeresése azonban hamarosan megszállottsággá válik…

Én és a könyv:

Bár a fülszöveg alapján elsőre egy kriminek ígérkezik a kötet, én mégis nagyon reméltem, hogy ez egyfajta mellékszál lesz csupán, és a lényeg az atomkatasztrófán és a túlélésen lesz. Szerencsére nem tévedtem, így már most el kell vennem minden krimi-rajongó kedvét ettől a könyvtől, már ha eddig csak ez fogta volna meg őket benne. 
Ugyanis a krimi szál egészen gyengécske. Egyrészről az ő dolga volt kitölteni a főszereplőnk üres napjait, másrészt valamennyi konfliktust csempészni egy egyébként is kaotikus szituációba. (Az utóbbi része szerintem teljesen felesleges volt, és enélkül is bőven lehetett volna koncentrálni a különböző karakterek közötti nézeteltérésekre, mert hát volt abból bőven. 

A krimi szál gyengeségének ellenére, mégse tudom azt mondani, hogy nem szerettem ezt a kötetet. Ugyanis végtelenül olvasmányos volt, lekötött és minden egyes fejezet, vagyis hát naplóbejegyzés után úgy éreztem, hogy jó, még el kell olvasnom még egyet, aztán még egyet, de egy mindenképpen kell és muszáj, hogy beleférjen. Rég ragadt magával és rántott be ennyire egy történet, ami azt hiszem leginkább a karaktereknek volt köszönhető. Én kifejezetten élveztem a humorukat, a gondolataikat, töprengéseiket és civódásaikat. 
Tetszett, hogy megjelent több nemzetiség is a főbb szereplők között, hogy nem volt alap, hogy mindenki tud angolul és hogy a világ vége nem volt egyenlő azzal, hogy Amerikának vége, és ennyi.

Bár itt muszáj megjegyeznem, hogy ezzel a résszel nem igazán vagyok kibékülve a pozitívumok ellenére sem, mivel egészen a könyv végéig nem derült ki, hogy mégis kik dobtak atombombát az USA-ra, illetve további olyan országokra és városokra, amiket egy átlag amerikai meg tud nevezni. (Már bocsánat a kijelentésért.)
Mert hát az én értelmezésem szerint, aki dobálta a bombákat, az köszöni szépen jól van és fel is van készülve a következményekre. Innentől kezdve, hogyhogy nem tőlük féltek a kedvenc szereplőink, hogy nem jutottak ők az eszükbe és mégis, hogy gondolhatták, hogy ők lennének az utolsók. Akit az ilyen apróságok zavarnak, annak azt ajánlom csak óvatosan próbálkozzon a könyvvel, viszont, ha az ilyenek felül tud az ember emelkedni, akkor kap a kezébe egy olyan történetet, ami bár 400 oldal, mégis szinte 30-nak érződik, olyannyira olvastatja magát és pörögnek a lapokon az események. 

Ami még mindenképp említésre méltó, az a felnőttesebb témákhoz való hozzáállás: ilyenek a drogok, az alkohol, a mentális problémák és szexuális élet, ami mind összekötve a világvégével egy igen érdekes kérdést vet fel az írónál: Írjon róla vagy sem? Tegyen-e úgy, mintha a szereplők világ életükben túlélőknek születtek volna, mintha nem hiányozna nekik az ezelőtti életük, mintha nem gondolnának rá, hogy ki akarnak szállni, nincs miért élniük tovább? Legyenek mind motiváltak, tettre készek és életigenlők? Enélkül hogyan haladna a történet, nem igaz?
Nekem nagyon tetszett, hogy nem rohant senki hirtelen a másik karjaiba, és tett úgy, mintha az életének ezelőtti szakaszában nem lett volna más szerelme, ezen az egyen kívül. Sőt, a karakterek mindvégig bizonytalanok voltak, nem voltak biztosak szerelmükben és nem is tulajdonítottak ennek akkora jelentőséget, hiszen megvolt a maguk lelki problémája. Ennek megfelelően nem kevesen alkoholizáltak és drogoztak a világvége után. Részben az ilyen apró részletek miatt, részben a jó megszólalások miatt éreztem azt, hogy bár a karakterek nem olyan részletesek, mégis valahogy emberiek és emiatt élvezhetőek. Ez egy nagyon nagy plusz volt a kötetben számomra.

Összességében a posztapokaliptikus történetek szerelmeseinek ajánlom, illetve mindenkinek, aki érdeklődik a téma iránt. Nem egy meghatározó darab a műfajban, mégis érdemes olvasni, egy tipikus példája a szórakoztató irodalomnak, szó szerint. 

Nyereményjáték:

A General Pressnél jelent meg nemrég Hanna Jameson legújabb disztópikus pszichológiai thrillere! Történetünk Svájcban játszódik, ahol egy konferencia résztvevői megtudják, hogy több nagyvárost atomtámadás ér. Két hónappal később Jon és néhány túlélő igyekszik fenntartani a normális élet látszatát. Tartsatok bloggereinkkel, ismerkedjetek meg a túlélők történetével, és ne felejtsetek el velünk játszani, ugyanis a turnénk végén egy szerencsés olvasónk meg fogja nyerni Az utolsók című könyvet!

Mindannyian ismerünk olyan történeteket, amiben néhányan igyekeznek túlélni a mindennapokat.  Az egyes állomásokon épp ilyen disztópikus thrillerekből olvashattok idézeteket, és az lesz a dolgotok, hogy kitaláljátok a könyvek címeit.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“– (…) Mondd, te hiszel a kísértetekben?
– Hát… Ha veled beszélgetek, utána mindig azon tépem magam, hogy most akkor hiszek-e bennük, vagy sem. Aztán ha egyedül maradok, vagy normális emberekkel beszélek, rögtön jobban leszek – felelte Artyom, s csak nehezen tudta visszafojtani a mosolyát.”

a Rafflecopter giveaway
További állomások:
2 - Ambivalentina
6 - Könyv és más
8 - Hagyjatok! Olvasok!

Ar-themes Logo

Ar-themes

Phasellus facilisis convallis metus, ut imperdiet augue auctor nec. Duis at velit id augue lobortis porta. Sed varius, enim accumsan aliquam tincidunt, tortor urna vulputate quam, eget finibus urna est in augue.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése