A magvető példázata || Blogturné Klub

Úgy néz ki mostanában hihetetlen mód posztapokaliptikus hangulatomban vagyok, így Az Utolsók elolvasása után rögtön a következő világvégekalandba csöppentem, A magvető példázatába. Már nagyon vártam, hogy olvashassam a kötetet, hiszen igen érdekes a háttértörténete: a történet már a 90-es években megjelent, viszont a magyar fordításra egészen 2021-ig várni kellett, csakúgy, mint a toplisták élére kerüléssel is, hiszen ez is mostanában következett be.

Nem véletlenül, az egyik kedvenc félelemforrásunkat dolgozza fel a történet: a klímaváltozást. Kedvenc, mert aktuális, ijesztő és nagyon szeretünk úgy tenni, mintha nem is lenne, és megnyugtatjuk magunkat, hogy egy icipicivel környezettudatosabb élettel már mi is tettünk ellene.

Ez a fajta önámítás a könyvben is megjelent, csakúgy, mint a bőrszínek közötti különbségtétel, ami megint csak az elmúlt egy évben igen felkapott téma lett. (Nem mintha eddig nem lett volna, viszont a BLM mozgalmak mindenképpen említésre méltó módon társadalmilag szélesebb körben felhívták a figyelmet erre a problémára.)

Fülszöveg:

2024-et írunk: a klímaváltozás elviselhetetlen károkat okoz világszerte, járványok, háborúk és tartós vízhiány sújtja az emberiséget. Los Angeles külső részén fegyveres erőkkel védett, zárt közösségek próbálnak biztonságban fennmaradni a fosztogatókkal szemben, akik gondolkodás nélkül ölnek a túlélésük érdekében.

Lauren Olamina az egyik ilyen közösségben él családjával. Apja lelkész, és másokkal együtt azért küzd, hogy megőrizze az emberiség méltóságát és azokat az értékeket, amik egyszer naggyá tettek minket. Miközben apja a helyes úton próbálja tartani a gyülekezetét, Lauren hiperempátiával küzd – egy ritka betegséggel, melynek során rendkívül érzékennyé válik mások fizikai fájdalmával szemben.

Egy nap fosztogatók törnek be a közösségbe, és bekövetkezik, amitől mindenki tartott: otthonukat hátrahagyva menekülniük kell a farkastörvények uralta senkiföldjén. Lauren a túlélőkkel együtt északra tart és idővel a vezetőjükké válik; ráadásul az út során megfogalmazódik benne egy új hitvilág alapja, ami az egész emberiség számára a túlélést jelentheti.

Octavia E. Butler 1993-as és mára klasszikussá vált disztópiája évről évre egyre aktuálisabbá válik. A magvető példázata számtalan írót inspirált és a műfaj egyik legfontosabb modern műveként tartják számon – hatását jól illusztrálja, hogy 2020-ban, huszonhét évvel a megjelenése után New York Times Bestseller lett.

Én és a könyv:

A könyv főszereplője fekete nő, és ez igazából nem is esett le eleinte. Ennek megfelelően szegényt nagyon sokáig fehérként képzeltem el, majd mikor ráeszméltem a tévedésemre, elgondolkodtam, mennyire ritkán olvasok olyan könyvet, amiben fekete a főszereplő. Visszagondolva, talán három ilyen könyv volt eddig életemben és ez meglepően kevés, persze valahol magától értetődő. A magyar regényekben viszonylag újkeletű, dolog ez az opció, és a nagy klasszikusok között is ritka a reális női főszereplő, női író és így tovább. Ám mielőtt még átmenne ez az iromány a fehér férfi privilégiumok feszegetésébe, kanyarodjunk vissza a kötethez: A főszereplő fekete, lány és az apró kolóniájuk lelkészének a lánya. Előző házasságból származó gyerek, így egy oda nem illő puzzle darab a négy kistestvére mellett, amit édesapja hihetetlen módon próbál technokollal mégis odailleszteni.

A fülszöveg nagyon gyorsan lelövi és összefoglalja a történet nagy részét, pedig a kolónia, avagy közösség élete a könyv igen nagy részét kiteszi, és a mi történik az után, szinte csak a fele a regénynek. Lényegében végig nézhetjük Lauren felnőtté válását kezdve kistini korától, amikor az első vallásos lépcsőfokhoz érkezik: megkeresztelkedik.

Innentől kezdve betekintést nyerünk a közösség életébe, ami egyébként kissé kettős: egyszerre teljesen posztapokaliptikus, a pár napig tartó esőzésnek úgy örülnek, mint kisgyerekek a karácsonyi ajándékoknak, hisz éveken keresztül előfordulhat, hogy nem esik. Viszont valahogy a növények tökéletesen élnek és növekednek a természetben.

Ugyanígy kérdéses a munka világa: A legtöbben analfabéták, szakma nélküliek, és nem is találnak semmilyen munkalehetőséget, az emberek egymástól elzárva élik az életüket... mégis Lauren apjának állása a főiskolán még mindig működik... Furcsa. De valahogy mégsem összeegyeztethetetlen.

A könyvnek valahol nem is maga Lauren története a középpontja, hanem a teremtett világ bemutatása. Szó esik a legszegényebb rétegekről is, a legkétségbeesettebbekről, akiket már csak egy furcsa piromániát okozó drog tud átlendíteni a mindennapokon, akik elkeseredésükben már kannibalizmushoz folyamodnak, ráadásul a gyerekekről is, akiknek mindez már olyan természetes, mint hogy az eső csak szökő évente köszön rájuk.

De megjelennek a gazdagabbak, akik magánhelikopterekkel repkednek, a szegényebbeket rabszolga sorba taszítják és vígan kereskednek a hiperempátiával küszködő és egyszerű gyermekekkel.

Különleges utazás volt a könyvet olvasni. Teljesen bele tudtam feledkezni, beszippantott és egészen az utolsó oldalig nem engedett, ahol is igen mérgesen raktam le a könyvet. Tudtam, hogy ez egy duológia, tudtam, hogy nem lesz egy kerek egész lezárás, mégis így is elszomorított, hogy pont itt vágják el a történet futását és itt kell elbúcsúznom Laurentől. Alig várom, hogy folytathassam a történetét, nagyon remélem, hogy minél hamarabb megjelenik a duológia második kötete, hiszen nem vagyok egy túl nagy sci-fi rajongó, viszont ez a kötet mindenképpen fogyasztható a hozzám hasonló, a műfajt csak kóstolgató olvasók számára is.

Nagyon ajánlom: pörgős, izgalmas és pont annyira kerek, amennyire egy duológiának lennie kell.

Nyereményjáték:

Octavia E. Butler 1993-ban írt, mára klasszikussá vált disztópiája az Agave kiadó által megjelentetett magyar Butler-életmű következő darabja. Aktualitását mi sem bizonyítja jobban, minthogy 27 évvel a megjelenését követően a bestseller listák élére került. Ezúttal hét blogger véleményét olvashatjátok a könyvről és ha velünk tartotok, ismét megnyerhetitek a könyv egy példányát!

A disztópikus jövőkép egy olyan világot vetít elénk, ahol elengedhetetlenül szükséges a növények ismerete. Így a történet és cím nyomán ezúttal különböző magokat kell képről felismernetek, aminek a nevét be kell írnotok a Rafflecopter megfelelő helyére. (Nem szükséges a tudományos neve, elég az a hétköznapi név, amelyen mindannyiunk ismeri a növényt.)

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)