Lenni és Margot száz éve || Blogturné Klub
17:30Kínos bevallani mennyire belenyúltam ebbe a könyvbe. A fülszöveg és bármilyen információ nélkül döntöttem úgy, hogy én ezt a kötetet olvasni akarom, és erről csakis az átkozott sárgarózsás borító tehet. Pedig már annyiszor megtanítottam magamnak, hogy bizony, nem döntünk úgy, hogy egy könyvet elolvasunk, csak azért, mert szép a borítója. (Egyszer így került a kezembe még kistini koromban egy történet, ami a pedofíliát mutatta be.... Nos, egész jó lecke volt.)
Viszont vissza Lenni és Margot száz évéhez. Én őszintén eleinte azt hittem, a Lenni egyértelműen férfinév, és valami romantikus-haldoklós sztorira számítottam...Így borzasztóan meglepődtem, amikor megtudtam, hogy bizony, mindkét főhősünk nő, ráadásul mindketten haldokolnak és bár mindketten életük végéhez közelednek, egyikük élt, míg másikuknak erre nem jutott igazán lehetősége.
Az élet rövid – senki sem tudja ezt jobban a tizenhét éves Lenninél, akinek egy gyógyíthatatlan betegséggel kell szembenéznie. Ő azonban úgy érzi, még rengeteg dolga van itt, a földön. Miután megismerkedik a nyolcvanhárom éves, lázadó szellemű Margot-val, aki életmentő szívműtétre vár, a nagy korkülönbség ellenére hamarosan szoros barátság szövődik köztük. Ketten együtt elhatározzák, hogy egy-egy festményben örökítik meg az életük sorsfordító eseményeit – száz év, száz kép, két élet. Ahogy haladnak a munkával, egy teljesen új világ nyílik meg előttük, ahol olyan kalandok várnak rájuk, amelyekről addig álmodni sem mertek.
Elragadóan szellemes, megható, de mindenekelőtt felemelő történetet tart kezében az olvasó – egy történetet, amely az élet egyedülálló ajándékát ünnepli, és hitet tesz a szeretet és a barátság végtelen ereje mellett, amikor a legnagyobb szükségünk van rá.
Lenni eleinte kicsit idegesítő volt, gyerekesebbnek tűnt a koránál, de ez hamar átalakult egyfajta "Lenninek saját világa van" dologgá, főleg, ha az ember beleveszi, hogy mennyi időt töltött normális gyerekként kórházon kívül. Nos, keveset.
Nagyon tetszett Margot és Lenni barátsága, bár talán Arthur atya és Lenni párbeszédeit izgalmasabbnak tartottam. Tetszett, ahogy Lenni Istenről kérdezett és olyan kérdéseket tett fel egy papnak, amikre sokan kíváncsiak, ám nem sokan merik direktbe feltenni. Rajtuk kívül még meglepően sok karakter jelent meg a könyv lapjain, mint a tetovált betegtologató, aki szintén apró szintfoltot vitt a könyvbe, illetve Új Nővér, akinek a könyv végéig se derült ki a neve, ha jól emlékszem, de mindenesetre nagyon hálás voltam neki, hogy vigyázott Lennire. Furcsa érzés megszeretni egy kitalált beteg gyereket, de ahogy az ember halad előre Lenni és Margot száz évében, egyszerűen megtörténik és az ember egyszer csak azon kapja magát, hogy egy apró igazságtalanságra, ami főhősünkkel történik, már veszi is elő a százas zsepit, hogy letörölje a kibuggyanó könnyeit.
Összességében nagyon tetszett a könyv, egyáltalán nem vártam, hogy ilyen jó benyomást fog tenni rám, de mindenképpen csak ajánlani tudom, mindenkinek, aki szerette a Csillagainkban a hibát és mindenkinek, aki nem szerette a Csillagainkban a hibát. Esküszöm, hogy ez egy ezerszer jobb élmény lesz! (És a csillagok itt is fontos szerepet kapnak.)
Blogturné klub:
További állomások:
05.14.: Csak olvass!
05.15.: Könyv és más
05.18: Ambivalentina
05.21.: Fanni's Library
05.24.: Utószó
0 komment