Márta evangéliuma || Blogturné Klub

 A Prae kiadó friss megjelenéseit átfutva akadt meg a szemem ezen a könyvön. Sajnos Mészöly Ágnestől még nem volt szerencsém olvasni, legalá...

 A Prae kiadó friss megjelenéseit átfutva akadt meg a szemem ezen a könyvön. Sajnos Mészöly Ágnestől még nem volt szerencsém olvasni, legalábbis ezelőtt, viszont a fülszöveg egyértelműen megfogott, leginkább azért, mert egy Márta nap mint nap velem van, ő pedig nem más, mint az anyukám. A fülszöveg egyértelműen rá utalt számomra, így nagyon kíváncsi lettem a kötetre, hisz anyukám rettentően fontos személy számomra, bár azt hiszem ezen szerencsére nincs is nagyon mit magyarázni. Ráadásul már csak plusz hasonlóság, hogy a vallással is miatta találkoztam, hisz ő járatott hosszú éveken keresztül hittan órákra. De hogy ennek a két dolognak mi köze van egymáshoz? Ilettve, hogy lehet anyukám Márta, ha a valóságban teljesen más a keresztneve? A Márta evangéliumában mindenre választ kaptok.

Fülszöveg:

A Márták köztünk élnek. Arról lehet őket megismerni, hogy láthatatlanok. De ott vannak, amikor vissza kell varrni egy leszakadt gombot, kezük nyomán kerül friss virág az asztalra, és ők simítják el a konfliktusokat. Odaadásuk nélkül semmi nem működik jól, mert náluk az ember előrébb való, mint az eszme. Így volt ez már a bibliai időkben is. Jézus és tanítványai élelmezéséről és elszállásolásáról nem Mária és Lázár, hanem testvérük, Márta gondoskodott. Ő is szívesen hallgatta volna a tanításokat, de akkor mindenki éhesen maradt volna.

Márta – akárhogy is hívják – Márta marad, mert minden korban szeretjük kisírni magunkat valakinek a vállán. A regény egyik szála a bibliai Márta története, amely összefonódik egy negyvenpluszos nőével a szomszédból. Ő az, akinél mindenkit sikeresebbnek látunk. „Csak” feleség, anyuka, barátnő, családösszetartó, kertész, szakácsnő, és persze még munkahelye is van. Meg titkai. Történetét és közös életük történetét a férjének meséli, a férfinak, akivel évtizedek óta együtt él.

Mészöly Ágnes könyve a megelevenedett élet, annak minden fájdalmával, örömével, könnyeivel és nevetésével.

Én és a könyv: 

Bevallom kicsit idegenkedtem a kötettől az első pár oldal után. Az első fejezetben az olvasó találkozhat a bibliai Mártával, annak két testvérével, Máriával és Lázárral, illetve még Jézus is megjelenik a színen, és nem mondom, egy ilyen kezdés igazán meglepett engem. A kezdeti sokkot pedig nem egy hamar tüntette el az írónő. Miután feleszméltem, hogy lényegében a Biblia egy átdolgozott "változatát" olvasom, jött a következő hidegzuhany: egy rövid részlet egy weboldalról, hogy hogyan kell megfelelően füvesíteni, majd pedig hirtelen már Budapesten jártunk, ahol egy negyvenes édesanya mindennapjait követhettem végig. Na ezt rakja össze az ember lánya, gondoltam magamban, de szépen lassan csak megtörtént a tisztázódás és kiderült számomra, hogy bár ez egyetlen könyv, mégis két teljesen párhuzamos történet lapul meg benne. 

Az egyik szál a bibliai történeket dolgozza fel, lényegében Jézus életét, viszont egy igen érdekes szemszögből: olyan igazán "mártásan", annak az embernek a nézőpontjából, aki sosincs ott igazán, mindig csak a háttérmunkákat végzi, hogy a nagy egész működjön, hogy mindenki más nyugodtan hallgathassa a Mester tanításait, csak nyílván ő nem, hisz neki az egész világ a nyakában van, a család, a többiek, lényegében bárki, akinek szükséges van rá.

A másik szál napjainkban játszódik, ahol is egy nagyvenes családanya és általa a saját kis családja életét követhetjük nyomon. Márta nem vallja be magának, de utálja a munkáját, a férje mellett sokkal inkább egy cseléd, mintsem egy teljes jogú feleség és még a gyermekei előtt is sokkal inkább egy lótifuti karakter, mintsem édesanyag.
Egyszerre volt nagyon ismerős a helyzet, illetve nagyon taszító is. Ismerős, mert nálunk is ugyanazok a jelenetek játszódtak le, például mi is kikönyörögtünk két hüllőt a lakásba, amit szöcskével kellett etetni. Nyílván egy idő után csak anyu etette őket, pedig igazán nem hiányzott neki a dolog. (Mentségünkre legyen, hogy mi még kisebbek volunk ekkor az öcsémmel.) Az ilyen apróságok miatt rettentően életszerű a történet, és azt hiszem talán ezekben az elrejtett apróságokban találhatja meg mindenki a maga kapcsolódási pontját, ami előhív egy emléket egy saját "Márta" ismerőssel, rokonnal, baráttal. Hiszen, ahogy a fülszöveg is írja: "A ​Márták köztünk élnek. Arról lehet őket megismerni, hogy láthatatlanok."
Fentebb említettem, hogy ez egyszerre taszító történet is volt, legalábbis Márta karaktere: rossz volt látni, ahogy nem áll ki magáért, ahogy még valamit bevállal, ahogy nem tudja azt mondani, hogy nem. Ahogy mindent a szőnyeg alá söpör és elzár egy újabb dobozba. Ez csak személyes probléma, de rettentően utálom az ilyen hozzáállást, még akkor is, ha igazából mindvégig csak jót akar mindenkinek. De talán pont emiatt a kettősség miatt működött igazán jól a "Márta karakter".
Ami még kifejezetten tetszett ebben a szálban, az Budapest volt. Ez nem volt egy igazán lényeges rész, és igazából csak szerencsém volt, hogy a város megnevezett részeit tényleg jobban ismertem, viszont így rettentő színessé ált számomra a környezet a történeten belül és egyszerűen jó érzés volt olyan helyekről olvasni, ahol én is nap mint nap megfordulok. 

Őszintén, én ezerszer jobban élveztem a jelenben játszódó szálat, számomra a bibliai rész egyfajta kitöltő anyag volt, mindig inkább a negyvenes Márta történetét vártam alatta. Ez lehet a fiatalságom miatt is, illetve, hogy kicsit mentálisan kiégve jutottam el a könyvhöz, így a mélyebb mondanivalókra nem volt igazán kapható a kobakom. Emiatt úgy érzem, hogy a nyáron, vagy egy nyugodtabb időszakban mindenképp újra kéne olvasnom, mert sajnos biztosan mondhatom, hogy rengeteg apróság fölött elsiklott a szemem és tudom, hogy lenne itt még mit megérteni és min elgondolkozni. 

Ha valaki érdeklődik a magyar kortárs irodalom iránt, vagy ha csak ráismert a bejegyzés olvasása közben a saját életében egy Mártára, akkor mindenképp csak ajánlani tudom Mészöly Ágnes kötetét. Igényes, szépen megírt darab, ami magával ránt. 

Nyereményjáték:

Mészöly Ágnes legújabb, felnőtteknek szóló regényében a Márták világába kalauzolja az olvasókat. Hogy kik is azok a Márták? Mindannyian ismerjük őket, sőt, talán mi magunk vagyunk. Ismerjétek meg a regény két Mártáját, tartsatok a Blogturné Klub bloggereivel, és nyerjetek egy példányt a kötetből!

Mészöly Ágnes nagyon termékeny és sokszínű író. Játékunkban korábbi könyveinek címét keressük. Az állomásokon található idézetek alapján keressétek meg ezeknek a könyveknek címét és írjátok be a Rafflecopter dobozba.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

„Basszus, huszonöt éve együtt vannak, és én sem gondolom, hogy a faterod keményebb, mint Dwayne Johnson, az anyád meg őszintébben beszél a nyomoráról, mint Billie Eilish”

További állomások:

11.20 Ambivalentina

You Might Also Like

1 komment