KPOP IDOLOK A MAGYAR MOZIKBAN

Nyilván akkor megy el itthon a net, amikor a nap végén végre eljutok arra a ponra, hogy leüljek nektek valami posztot lepötyögni, szóval mo...

Nyilván akkor megy el itthon a net, amikor a nap végén végre eljutok arra a ponra, hogy leüljek nektek valami posztot lepötyögni, szóval most élek a lehetőséggel, hogy kipróbáljam az elméletileg profibb blogolás menetét, azaz egy word doksiban előre megfogalmazom bejegyzésem szövegét.
Mint láthatjátok új menü készült és így végre a menürendszert is átrendeztem, ezzel pedig kialakítottam egy teljesen új légkört a blog számára. Az egyik eddig nem látott poszt-sorozatomat pedig most szeretném útjára indítani, igaz, nem a leg témába illőbb két filmmel.



Idén télen két alkotás is került a mozikba egy-egy idol szereplésével, akik be kell, hogy valljam, igen közel állnak hozzám. Mindketten egykoron az EXO-M csapat tagjai voltak, majd távozásuk után szólókarrierbe kezdtek, de most lássuk hogyan teljesítettek az amerikai filmgyártás állítólagos csillagai mellett.

A nagy fal

 Bár nem hinném, hogy bárki számára is ez meglepő, de nagyon szeretem a keleti kultúrával vagy éppen csak Távol-Keleten játszódó filmeket. A trailer alapján azt gondoltam, hogy a 47 roninhoz hasonló sztorival, látványvilággal és mélységgel fog operálni ez a darab is, de őszintén csalódnom kellett benne.
Maga a film borzalmasan sablonos, a háttérsztori sincs igazán kidolgozva, de számomra a szereplők, úgy ahogy elvitték a filmet. Mielőtt még Luhanra térnék ki, ki kell emelnem ……… (Helló Trónok harca!), mert akárhogy is nézem az ő játéka tetszett a legjobban, bár a szerepe illett a karakteréhez.

Luhan egy édes, amolyan csetlő-botló csupaszív katonafiút játszott, aki végül is megmentette Kínát. (Komolyan jelentőségteljesebb volt az a pár perc, amiben szerepelt, mint a film fele.)
 Én pedig visszafojtottan (amennyire lehetett) tapsikolva visongtam, ahányszor csak feltűnt a vásznon. (A mozi tele volt – meg is lepődtem-, szóval valószínűleg rengetegen nem értették mi folyik a hátsó sorokban.) Luhan végig kínaiul beszélt, amit feliratoztak, ami szerencsés, mert van egy furcsa elképzelésük a magyaroknak arról, hogy milyen is egy átlag ázsiai srác hangja: egy gumikacsa, egy 12 éves kisfiú és egy szélesszájú kisbéka egyvelege, de erre ráérünk a következő filmnél.
De tény, hogy Luhan a filmben legalább 10 évet fiatalodott. Érdekes volt ebben a szerepben látni, főleg, hogy folyamatosan a férfias, keményebb oldalát hangoztatja, akárcsak a Lu című számában.


Ami A Nagy fal nagy dobása volt, az egyértelműen a látványvilága. A harcok gyönyörűen lettek kivitelezve, a hőlégballonos utazás is messze szebb volt az átlagos tájképes megoldásoknál, de a legnagyobb kedvencem a temetés volt. Az az ezernyi pici lámpás, a sötétbe burkolódzott fal, a megcsillámló páncélok, na meg a dobok. Számomra ez volt a film fénypontja, az a rész, amit szívesen megnéznék még egyszer, még kétszer. Sokszor.

De magát a filmet nem. Az a fajta amerikai egyszernézős feel good alkotás ez, amit kpopperként érdemes megnézni, mert Luhan. Ha ki akarod kapcsolni az agyadat és csak bámulni a képernyőt vasárnap este (és már beleuntál a sokadik ugyanolyan amerikai vígjátékba).
De ha A Nagy fal érdekel vagy egy film Kínáról, előbb ajánlanám a Mulán-t a Disney-től.



Mindenesetre hihetetlen érzés volt valahogy ennyire közel éreznem magamhoz a kpopot. Ez furcsán hangzik, de valahogy annyira szabályosnak és megfoghatónak tűnt, hogy a magyar moziban, egyszerű és szabályos vetítésként egy olyan filmet nézhettem, amiben egy olyan ember játszott, akit eddig csak mélyen eldugott youtube videókon keresztül láthattam. (Oké, túldramatizáltam.)
Mindenesetre örülök és büszke vagyok Luhanra, hogy megkapta ezt a szerepet és nagyon remélem, hogy minél több filmben és sorozatban láthatjuk viszont még a Bambinkat.

xXx: Újra akcióban

Nem láttam az első részt, nem is fogom megnézni és már az elején úgy ültem le az édesen kikopott vörös bársonyszékre, hogy csak Kris miatt vagyok itt. (Meg picit Ruby Rose miatt.) Egyszerűen érdekelt, hogy hogyan alakított, na meg, ha már megnéztem A Nagy falat, igazán górcső alá vethetném ezt a darabot is, csak hogy megszülethessen ez a cikk.

A film maga olyan volt, mint amire számítani lehetett. Nagy nevek, kínos szóviccek és olyan akciójelenetek, ahol senki se sérül meg. Ja de, Kris. Pedig ő végképp nem csinált semmit. Ettől a filmtől egyszerűen nem kell sokat várni, ezt már az elején is éreztem, amikor a terembe becsörtetett a teljes magyar Vin Diesel fanclub, olyan igazán magyaros kiadásban, akik természetesen piszkosul jól szórakoztak a film alatt.
Pocsék humorérzékem van, szóval nem tudom azt mondani, hogy nem jajdultam fel egy poénon sem, bár őszintén, a legerősebbeket mind belesűrítették a trailerbe (pont, mint a Ted-nél anno).


Kris szerepe szerint egy menő DJ volt, aki…. Aki egyszerűen jókedvre deríti Diesel barátunkat, ezért bevette a csapatába. És tényleg, ennyi volt a szerepe a srácnak. Nagyon ritkán tűnt fel egy-egy jelenet erejéig, pedig végig ott volt a csapatban, de amikor véletlen szöveget kapott... A magyar szinkronhangja, mint már említettem egy gumikacsa és egy héliumot szívott serdülő szerelemgyermekként bizsergette mindenki hallását. Nem tudom, miért ez a tévhit a magyar társadalomban, hogy a kínaiak angolul vagy egyáltalán bármilyen nyelven csak ilyen sípoló gumihangon tudnak beszélni.
Kris egyébként kidobott egy új számot is, ami szintén a filmhez tartozott, Juice címen és én személy szerint teljesen megszerettem, így alig vártam, hogy hallhassam egy picit is a filmben. Nos. Lehalkítva a refrénből volt egy icpici benne.


Szóval összességében nekem mindkét film, amolyan egyszer nézős, a műfajában egyáltalán nem kiemelkedő darab volt, de ez nem jelenti azt, hogy rosszak lettek volna. A Nagy falat ajánlanám inkább, ha valamelyikre rá szeretnétek nézni.
Viszont akárhogy is nézzük, ez egy komoly előrehaladás volt a kpop (esetükben mostmár inkább c-pop) és Amerika szórakoztatóipara közötti kapcsolatban (egyébként erről nemsokára érkezik egy cikk) és csak remélni tudom, hogy egyre jobb filmekben láthatjuk viszont kedvenceinket. 

You Might Also Like

7 komment

  1. Én elkezdtem nézni Vin Diesel filmjét, nem vártam sokat (láttam az elsőt szóval nem számítottam nagy durranásra) igazából én is csak Kris miatt néztem meg, kíváncsi voltam rá. Viszont mikor meghallottam a szinkronját...nos abban a pillanatban állítottam is le a filmet, hogy ez meg mi? Most komolyan? xD (még szerencse hogy nem moziba néztem) Alapból nem értem, hogy ha valakinek az eredeti hangja ennyire mély, mért kap ilyen gumikacsa hangot? Bár én ne tudtam ilyen jól megfogalmazni magamban, csak szörnyülködtem :"D Azóta se láttam a többi részt, esetleg ha találok feliratot, úgy megnézem xD
    A Nagy Fal még várat magára, bár azt nem csak Luhan miatt akartam megnézni...kíváncsi leszek :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem van a nyugatiaknak egy ilyen berögzült hülyeségük, hogy a távol-keleti emberkéknek gumikacsa hangjuk van. :/ Ha belegondolsz minden filmben ilyen szinkront kapnak....
      Naa ki miatt érdekel még A Nagy Fal? :)

      Törlés
    2. Az már amúgy is érdekelt :D Konkrét színész nincs, csak láttam az előzetest, és érdekesnek tűnt. Nem is tudtam, hogy Luhan benne van, csak később láttam Exo-s csoportban facen, hogy valaki kiírta :D Aztán megnéztem a szereplőket...és tényleg :D Szóval abban nekem Luhan inkább csak egy ilyen plusz, nem csak miatta érdekel ^^

      Törlés
    3. Nekem a trailer közben esett le, hogy ez az a film, amiben Luhan is benne van. Egyébként mindig megdobban a szívem, amikor látom, hogy ázsiai környezetben játszódik, az ottani kultúrával foglalkozik a film. :) Meg én eleinte az hittem, hogy a 47 roninhoz hasonló lesz, de szerintem az bőven jobb volt ennél. :)

      Törlés
    4. Pedig még láttam is képet róla a beöltözve, meg minden, de azt hittem, valami kínai filmben fog játszani. Mármint úgy teljesen kínai.
      Igen, én is mindig megörülök, ha olyat találok. Főleg ha nincs benne gumikacsa s társai :D Nagyon kíváncsi leszek rá, lassan eljön az ideje, hogy megnézzem...amint fent lesz jó minőségben neten :") (sunyi vagyok, és így nézem most meg csak v.v)

      Törlés
  2. Egyiket sem láttam még, mert ritkán nézek már filmeket (kdráma viszont minden mennyiségben!), de akkor A nagy falat megpróbálom beiktatni az egyik unalmas esténkbe, már csak Luhan miatt is ❤❤❤❤ (Ó nagyon hiányzik nekem az EXO-ból, "Kriszö" már kevésbé, de örülök, hogy Kínában ennyire sikeres). Köszi a filmtippeket! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem mondod? :) Ő volt a kedvencem, Sehun mellett.... a párosukat pedig mindennél jobban szerettem, szóval hiányzik bizony a kis bambi. :) Örülök, hogy tetszett, majd mesélj, milyennek találtad A Nagy Falat ^^

      Törlés