TIPPEK & TRÜKKÖK || BLOGGER HELP

Tudjátok már ezer és egy ilyen poszt található az internet végtelenjének bugyraiban, de azt hiszem én is megpróbálkoznék ehhez a tömeghez m...

Tudjátok már ezer és egy ilyen poszt található az internet végtelenjének bugyraiban, de azt hiszem én is megpróbálkoznék ehhez a tömeghez még egy keveset hozzáadni, mert hát miért is ne, talán segítségetekre lehet, bár szeretném itt és most leszögezni, hogy ezek csak az én elképzeléseim és meglátásaim amiket a lassan 8 honalapszerkesztős évemből szedtem össze. c:


1. Csinálj valamit, amit más nem! ~ A blog témája és az író közti kapcsolat 

Nem lenne hiteles, ha elkezdeném ecsetelni, hogy mennyire fontos a blog tökéletes és egyetlen nagy témáját megtalálni, így ezt a részt tökéletesen kihagyhatjuk, a lényeg, hogy írj arról amiről szeretnél ÉS hozzá is tudsz szólni. Ez annyit tesz, hogy ne próbálj random filmkritikus lenni attól még, hogy megnéztél egy filmet és tetszett. Ne rakj föl olyan DIY posztot, aminek az elején közlöd, hogy rossz a kézügyességed és a végeredményt látva te se kezdenél bele a dologba és ne kezdj el termékteszteket írni úgy, hogy annyi véleményt tudsz mondani, hogy "szép fekete és cuki a csomagolása". Természetesen senkit se szeretnék elriasztani a blogolástól, sőt. Viszont szeretném mindenkinek felhívni a figyelmét a minőségi és saját posztokra, és itt érkeztünk el a "Csinálj valamit, amit más nem!" mondatig, mert ez az egyik kulcsa annak, hogy "sikeres" weblapja, blogja legyen az embernek. Ez igazán egyszerű abból a szempontból, hogy ti magatok is észrevehetitek, hogy meg tudjátok mondani, hogy azokra a blogokra miért iratkoztatok föl és vajon a többiek miért. Példának mondanám mondjuk Vikit, aki egyértelműen különleges, hisz ő foglalkozik a legrészletesebben a koreai kozmetikumokkal, illetve az igen nagyszabású ebay-listáiról sem szabad elfeledkeznünk. Tudsz más ilyen blogot mondani? Nem? Na látod, hogy szükség van erre a blogra. Ez a lényeg, én is erre törekszem, hogy "szükségessé" váljon a blogom az emberek számára, úgy hogy közben szeretem azt amiről írok.
Szóval találj valamit, ami te vagy és nem más és ezt építsd bele az egészbe. Ez nem csak téma, hanem akár írásmód, stílus, képek, poszt sorozat,  szinte akármi lehet. (Mint mondjuk Pankánál, akinek a blogját már csak a képek miatt is igazán megéri követni.) A saját blogomon azt hiszem ilyesmi dolognak a nevezném kpop-ról szóló bejegyzéseket és gondolatfejtegetéseket, vagy éppen a most indított anime szezon mustrát, amire "szükségük lehet az embereknek", hisz egybe tekintem át a felhozatalt. c:
De például a divat vonalnál, ott van a mostani ötlet, hogy a magyar tervezőket helyezik előtérbe. Úgy gondolom ez is egy olyan apró dolog, amitől egy divatblog, ami lényegében outfit posztok tömkelegét hozza föl tartalomként, egyedi tud lenni. Remélem így kezd körvonalazódni lassan, hogy mire szeretnék úgy igazán kilyukadni. c:

2. Az önreklám nem gáz, ha jó helyen csinálod! ~ A blogger csoportok na meg a socialmedia

Eleinte ódzkodtam tőle, az ilyen figyelemfelhívás nem az én világom, de most már átestem a ló túl oldalára sajnos és majdnem ahol csak lehet linkelgetem a blogom.
Szerintem mindenképp jó dolog elsőnek is egy csere modult beszerezni, ahova a link csere partnereinket kitehetjük, ez már afféle megszokás. Viszont mindenképp jobb, mint nagyobb oldalak posztjaihoz kommentelni, hogy "nekem is van egy blogom, itt a link, ha benéznél". Ez az amit abszolút nem illik csinálni.
Az olvasótoborzásnak rengeteg más módja is van. Csatlakozhatunk facebook-on blogos csoportokba, és itt kiemelném a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közösségét, ami a legösszeszedettebb és legkomolyabb magyar "blogger-fórum", amit ismerek. Persze csak a "blog" keresőszóval is ezer és egy remek és megfelelő csoportot találhatunk.
Érdemes egy facebook oldalt is létrehozni a blognak, hisz ez lassan egyenlő azt hiszem a feliratkozókkal, legalábbis igen valószínű, hogy érdekli a kedves delikvenst az írásaink összessége.
Itt még kitérnék rá, hogy a poszt linkelése mellett, érdemes valami (NEM HATÁSVADÁSZ) ajánlószöveget is odabiggyeszteni, és itt jön a poszt gusztusos tálalása, ami nagyjából úgy néz ki szépen, hogy készítünk egy (a posztot illusztráló) képet, melyet még a szöveg legelejére beillesztünk, majd ezután beszúrunk egy "jump-linket", azaz pont a képig látható lesz a bejegyzés szövege a főoldalon, majd utána kapunk egy linket, melyen tovább tudjuk olvasni a bejegyzést. Ez esztétikailag is igen szép és jó dolog, de mellette erősen megkönnyíti az érdeklődő olvasók dolgát, akiknek így nem kell fél órát csak az őket nem érdeklő posztok végiggörgetésével tölteniük.
De mire jó ez a kép? Amikor facebookon beillesztjük a posztunkra mutató linket, felugrik egy ablak és 3 kép közül választhatunk, a poszt eleji kép szinte minden esetben a második lehetőség lesz, ezzel pedig elérhetjük, hogy "látogató csalogató", gusztusos és "profi" hatást keltsünk. (Hisz egy minőségi poszt ennyit még megérdemel, haha.)

3. Olvass, hogy olvassanak! ~ Kommentelj, hogy kommenteljenek!

Bár ez messze nem tökéletes megfogalmazás, mégis valahogy hasonlóképp igaz. Attól még, hogy valaki blogger, ugyanúgy olvasó is marad, így már csak önmagunkból is kiindulva, tudhatjuk mennyire jól esik egy-egy pozitív visszajelzés. Nem kell kisregényt írni, bőven elég annyi is, hogy jó volt a poszt, szépek voltak a képek, hisz mi magunk is tudjuk, nekünk mennyit számít már csak ennyi is. Persze, remek dolog posztokon dolgozni, ötletelni, vagy csak nézni, mennyi megtekintés volt egy-egy poszton, de a legjobb szerintem mindenképpen az, amikor email-t kap egy blogger, hogy "hé valaki kommentet hagyott nálad".
A legkommenteltebb posztom messze nem a legnézettebb is, mégis azt találom a legkedvesebbnek számomra, mert ekkor éreztem úgy igazán, hogy "igen, valaki elolvasta mit írtam és még talán egy picit meg is mozgatta".
Szóval szeretnék mindenkit arra buzdítani, hogy ha más nem, egy apró " jó poszt volt" kommentet hagyjon az arra szerinte méltó bejegyzéseknél, mert hihetetlenül boldoggá tudják tenni az ember fiát és lányát aki egyszer csak önjelölt bloggernek állt. c:
Illetve ezt még valahol régen valakinél olvastam, de ha feliratkozik rád valaki, nézd meg ki lehet az, hátha van egy blogja, ami neked is tetszhet, hisz ha föliratkozik rád, valószínű, hogy egy bizonyos tartalom mindkettőtök számára érdekes. c:

4. A forrás és a saját dolgok ~ Igen, azok a pinterestről szedett DIY-ok

Biztos ti is összefutottatok már olyan posztokkal, amik hihetetlen jó outfiteket ígérek, vagy éppen csak egy nagy adag DIY ötletet sóztak ránk. Természetesen a képek a netről lettek gyűjtve, ezáltal sokkal inkább nevezném az egészet (nem, nem lopásnak) szimplán inspirációnak. Szerintem egy jó blog mindenképp saját képekkel, ötletekkel, írásokkal gazdálkodik, amennyire megteheti. Itt nem azt mondom, hogy most azonnal mindenkinek be kell szereznie egy extra profi kamerát és így tovább, hanem, hogy amennyire lehet a saját ötleteinket valósítsuk meg és azok megvalósítását mutassuk be.
Ha készítünk egy süteményt, még ha receptkönyvből is, tuti, hogy valamit meg fogunk benne változtatni, nem? Ne csak bemásolj valami receptet, hanem fűzd hozzá a saját tapasztalataidat is, illusztráld képekkel, különben az egésznek semmi értelme. Megint csak ilyen az a rengeteg DIY poszt, melyek abból állnak, hogy be van szúrva egyetlen kép és alul pontokban a kedves szerkesztő leírja, hogy szerinte hogyan is készült ez az egész. Természetesen ő maga nem alkotta meg azt a tárgyat amit a többiek számára ajánl. Szerintetek valaki el fogja készíteni ezt az akármit, a poszt hatására? Szinte száz, hogy nem.
Szóval egy szó, mint száz, minél több a saját kép, a saját tartalom, annál közelebb érezheti magát az olvasó az egész bloghoz és  írójához. c: Ja és ne feledjük el, hogy illene a nem saját dolgok forrását feltüntetni, de sajnos nagyon sok kép speciel nem lekövethető...

Igazából egyelőre ennyi lenne, bár annyira érzem, hogy valamit kihagytam.... Ennek a posztnak az ötlete, mint sejthetitek, a többi blogon való szörfölés közben tört rám, remélem nem bántott meg senkit, viszont az t is remélem, hogy van aki magára ismert. Nem vagyok én senki, hogy a véleményem, azt itt leírtak szentírássá avanzsáljanak, mindenesetre szerintem érdemes végiggondolni ezt a pár mondatot.
Lényeg a lényeg, remélem tetszett a bejegyzés és nagyon kíváncsi lennék, hogy ti, hogy gondolkodtok ezek felől, illetve mit tennétek még hozzá! ^-^ 

You Might Also Like

12 komment

  1. Elgondolkodtató bejegyzés. Köszönöm. (:

    VálaszTörlés
  2. Én személy szerint még a kinézetet is belevenném, ugyan is szerintem igaz hogy a külső megfog a belső megtart és ez igaz a blogoknál is. Hisz mikor először kattint valaki az ember blogjára, nem tudja mikről ír, milyen az írási stílusa stb.... de ha egy számára igényes, jól kinéző kinézettel találkozik elkalandozik a szeme 1-1 bejegyzés felé, amivel már megfoghatja magának a blogger az olvasót. Illetve szerény személyem a kinézet alapján azonosít főleg. (persze a nagy kedvenceknél a név is fixen megvan és beugrik a kinézete a blogjuknak és szinte hallom az írásaikat a fejemben,) De a sok kisebb blogot egyértelműen (sokat követek) nem tudom megjegyezni csak úgy hipp hopp, így ha rámegyek az újdonságoknál egy bejegyzésre és megpillantom a hátteret, a sablonját a blognak akkor már be tudom azonosítani, hogy "Ja igen itt olvastam azt a szupert bejegyzést a ...." vagy valami hasonló. Ezért igyekeztem ezt én is alkalmazni a blogomon. :3
    És amiket leírtál azok így vannak. Pont. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze a kinézet is fontos, bár én nem igazán tartom számon, mivel az általam olvasott blogok (még azok is , amik ezt a bejegyzést kiváltották belőlem) egyszerű blogger alapsablonnal rendelkeznek, még a fejléc is általában csak egy-egy egyszerű felirat. c:
      Viszont miután egyből szokott oldalt egy profilkép lenni, így rögtön be tudom lőni, hogy kinek is a blogján járok és mit "várhatok" egy-egy posztjától.

      Törlés
  3. Köszi a bejegyzést! Az ilyeneket mindig hasznos elolvasni! :-)

    VálaszTörlés
  4. A külsőt én is belevenném, pont minap láttam egy hópihét szóró kurzuros blogot, de volt bakanccsá változó kurzor is. A comic sans 12 év felett gáz, ahogy a rózsaszín habfelhő is.

    Jó volt az írás, és ha a fele a valóságban is így lenne én lennék a legboldogabbak. A leírtak igazak, de ahogy én látom a valóságban nem a tartalmas blogoknak van x ezer követője. A facebookra kirakni PR képeket és kéthetente írni is valami azért elég tipikus. Kedvencem azok, amiket nem is lehet Magyarországon kapni, de kiteszi, hogy mi lenne ha... nem értem miért őket lájkoljákk a lányok halomra, miért menő a starbuckos kávés kép...
    Szerintem az nem gáz, ha valaki több témában ír ha jó a mennyiség, mondjuk az én két témámnak semmi köze egymáshoz. Másoknál is van így, hogy vannak posztjaik, amikért oda vagyok, a másikat el sem olvasom, mert minek.

    Jó írás volt, lehetne még több része is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először is hihetetlenül felröhögtem a bevezető mondataidat olvasva! c:
      Igen, igaz teljes mértékben, hogy sajnos a kinézet is kifejezetten fontos, vagy inkább szerves része a blognak, azt hiszem ha összeszedem a kiakadni valóimat és a gondolataimat a következő ilyen típusú posztra, mindenképp a dolog ezen részét fogom boncolgatni.
      Azt hiszem a jó önreklám miatt lájkolják ezeket az oldalakat, de igazából konkrétan egyszerűen fogalmam sincs miért... A starbucksos kávés képpel pedig ki lehet kergetni a világból, alapvetően elvből elkerülöm azt a helyet, de amilyen ambivalens vagyok, persze h egy régi poharukat megtartottam és kimosva lassan 2 éve tolltartóként üzemel az asztalomon. :'D
      A több téma pedig nálam is jelen van és akárhogy is próbáltam, hogy csak egy dologra hegyeződjön ki a lap, egyszerűen nem megy, mert a blog rólam szól és ezt itt mind én vagyok. ^-^

      Törlés
  5. Épp' most azon vagyok, hogy minél több ilyen posztot olvassak a blogvezetésről, hogy felkészítsem magam a leendő blogom írásához és tudnod kell, hogy ez az egyik legjobb ilyen témájú bejegyzés amit olvastam. Köszönöm! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, örülök, ha hasznodra vált az elolvasása! c:

      Törlés
  6. Én a kommentelést tartom a legfontosabbnak :D Már csak nem is azért, hogy akkor a kommentem majd egy híd legyen az én blogomhoz, hanem ezzel lelkesítem és mutatom ki a tiszteletemet a bloggernek. Szerintem leginkább a kommentekbôl lehet látni, hogy ténylegesen mennyien is járnak az oldaladon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hm, van benne valami.
      Mármint nekem is egyszerűen sokkal többet jelent, amikor látom, hogy 2-3 hozzászólás érkezett bármelyik posztomra, mint amikor x vagy y mennyiségű ember járt a blogon. Szerintem azért is van ez, mert a kommentekből azt érzi az ember, hogy elolvasták és nem csak rákattintottak. c:

      Törlés