Ötven szó az esőre

 Szinte már a napját se tudom, mikor írtam utoljára a blogra, hát még, hogy mikor írtam nem blogturnés bejegyzést. Bevallom, hiányzott már, ...

 Szinte már a napját se tudom, mikor írtam utoljára a blogra, hát még, hogy mikor írtam nem blogturnés bejegyzést. Bevallom, hiányzott már, hogy itt pötyögjek, és annyi élmény és gondolat cikázik az elmémben, hogy alig várom, hogy megoszthassam veletek, hiszen az élet nem állt meg, amíg inaktívkodtam, így sok mindenről mesélek majd a közeljövőben, például az erasmusos élményeimről. Viszont most először egy szokásos könyvajánlóval szeretnék visszatérni a blogos közegbe. Ez a könyv már viszonylag hosszabb ideje, több mint egy éve csücsült a polcomon, és várta, hogy végre sorrakerüljön.

Nem tudom, hogy pont jókor olvastam-e, vagy  csak kellően megértem rá, esetleg már egy évvel ezelőtt is ennyire nyomot hagyott volna bennem, ha tudtam volna időt keríteni rá. De azt hiszem ennyiből már rá is jöhettetek, hogy ez egyértelműen egy ajánló bejegyzés lesz, hiszen határozottan tetszett a könyv.


Fülszöveg:

„Nem ​kérdezősködsz, nem küzdesz, nem ellenkezel.” 1948-ban ezzel az intelemmel hagyta az anyja a nyolcéves Norikót a nagyhatalmú Kamiza család birtokának a kapujában. És Nori szót fogad. Nem kérdezi, miért hagyta el az anyja, sem azt, miért zárják egy padlásszobába, és zokszó nélkül tűri a mindennapos vegyszeres fürdőket, amivel ki akarják fehéríteni a bőrét.

Nori szerelemgyerek, egy japán nemesúr ágyasának és egy afroamerikai katonának a lánya. Rideg nagyanyja gyűlöli, mert a létezése foltot ejtett a család becsületén, és csak azért fogadja be, hogy elrejtse a világ elől. Az intelligens kislány pontosan érzi, hogy a mássága az oka az elutasításnak, és mindenben engedelmeskedik.

Amikor három év múlva váratlanul megjelenik a birtokon a néhány évvel idősebb féltestvére, Akira, a két gyerek között erős kötelék szövődik. A tehetséges hegedűművész fiú tanítgatja a húgát, és a zenén keresztül új világ tárul Nori elé, ami végérvényesen megváltoztatja mindkettőjük életét. Nori ráébred, hogy igenis van helye a világban, és bármily nagy árat fizet is érte, érdemes harcolnia a szabadságáért.

„Szívszorító történet szerelemről és veszteségről, előítéletekről és fájdalomról, a kötelékekről, amelyek összetartanak egy családot.” Kristin Hannah

Asha Lemmie a Boston College-ban diplomázott: irodalmat és kreatív írást tanult, majd New Yorkba költözött, és a könyvkiadásban helyezkedett el. Egyedi nézőpontból elmesélt történelmi regényeket ír, és az idejét New York, London és Kiotó között osztja meg.

Én és a könyv:

Ez a történet nem egy virágos kert, nem egy laza kis szerelmes történet és néha még én is meglepődtem, mennyire felkavar lelkileg egy egy jelenet. Ennek ellenére, bár első kötetes íróról van szó, úgy tudta formálni a történetet, úgy tudta megírni ezt a könyvet, hogy szabályosan behúzott a világába, és nem eresztett egészen a sztori legvégéig. Nem tudom mikor olvastam ilyen rendszerességgel utoljára, de egy tökéletes visszazökkentő olvasmány volt ez, mert úgy éreztem magam ismét, mint tini koromban, amikor még egy fejezetet és még egyet el kell olvasnom, mert itt még nem hagyhatom abba, miközbe tudom jól, hogy már hajnali kettő van és bőven aludnom kéne. 

A történet főszereplője, Nori, egy hányatott sorsú lány, akiről nehéz nem spoileresen beszékni, így már most szeretném leszögezni, hogy aki nyitott egy kicsit is erre a történetre és nem szeretne spoilereket látni, akkor ez itt az a pont, ahol elmondom, hogy én mindenképpen ajánlom a könyvet és úgy a legjobb élmény, ha az ember nem tud semmi nagyobb részletet, amit itt a későbbiekben megosztok.

Most, hogy ezen túl vagyunk, szeretném megemlíteni, hogy mennyire különleges és érdekes ötlet, a főszereplőnk választása, illetve a térben és időben való elhelyezése. Nori fattyúként születik, egy kifejezetten nemesi japán családba, a világháború után, amikor is az amerikaiak egyértelműen ellenséget jelentettek a felkelő nap országában élők számára. Nori félig amerikai, ami nem lenne annyira szembetűnő, ha édesapja fehér bőrű lenne, viszont a kislányt szerencsétlenségére sötét bőrrel és göndör hajzuhataggal áldotta meg a sors, így letagadhatatlan, hogy nem "tökéletesen japán".

Ez pedig egyértelmű szégyenfolt a nagyméltóságú család számára, főleg, hogy Norit nagymamája neveli fel, hiszen anyukája már fiatal korában lelép mellőle. A kislány gyermekkora egyáltalán nem idilli. Lényegében a padláson elzárva nevelkedik, távol mindentől és mindenkitől így az egyetlen igazság, amit ismer, az a nagymamája igazsága, aki minden létező módszerrel bántja a kislányt és próbálja kifehéríteni a bőrét. Ezeket a kislány pedig készségesen tűri, hiszen honnan is tudná, hogy lehet dacolni és fel lehet lázadni ezen gondolatok ellen. 

A történet ott fordul nagyot, amikor is beköltözik a házba Noriko féltestéve is, egy fiú, akivalahogy mégis megtalálják a közös hangot, és lassan kialakul közöttük egy testvéri kapocs. Innentől kezdve pedig elindul kettejük kalandos élete. 

Gyönyörű történet, tele érdekes és kidolgozott karakterekkel. Megrendítő és nehéz olvasmány, nem egy romantikus darab, de abszolút szívhez szóló, így én csak ajánlani tudom. A történetről tudjátok, hogy nem szeretek sokat mesélni, akit az érdekel, olvassa el a fülszöveget, abból el tudja dönteni, hogy érdekes-e számára.

Én csak annyit szeretnék hozzá tenni, hogy egyélrteműen új kedvencet avattam, és mindenéppen tervezem pár év múlva újraolvasni. Nagyon kíváncsi vagyok, ennyi idő után mit fog újat mondani nekem a történet, illetve mennyire fogok emlékezni rá, mert most, pár héttel az olvasás után is úgy érzem, hogy rég hagyott ekkora nyomot egy könyv bennem. 
Csak ajánlani tudom!

You Might Also Like

0 komment