Amikor a hercegnő menti meg önmagát || Blogturné Klub
15:02Sokat gondolkoztam, hogy turnézzak-e ezzel a könyvvel. Mint sokan mások, én is szeretem a jó verseket, és nem rettent vissza a modernebb felfogás sem, ami alapján egy vers nem attól jó, hogy rímel és bármiféle logikus, szabályszerű szerkezettel rendelkezik. Gondolok itt az anno hatalmas népszerűségnek örvendő Polaroidokra Simon Mártontól, vagy Rupi Kaur lassacskán ikonikusnak számító Tej és méz kötetére. Ha már akkoriban könyves blogot írtam volna, nem tudom írtam volna-e róluk, pedig mindkét kötet ott díszeleg a polcomon, és bár mind tudjuk, hogy ez nem jelenti, hogy a kedves tulajdonos olvasta is a köteteket, így ezt is leszögezném, hogy olvastam őket, éppen ezért nem tudom írtam-e volna róluk.
Ugyanakkor ebben a kötetben, az Amikor a hercegnő menti meg önmagát-ban találtam pár olyan témát, amiről beszélni akarok. Egyrészt, hogy miért kéne elolvasnia minden fiatalabb lánynak, másrészt, hogy miért lenne jobb, ha az ember csak idősebb korában venné kézbe ezt a könyvet.
Amanda Lovelace verseit mesei elemeket használva meséli el az olvasónak, hogy is erősödött meg, hogyan állt fel egy-egy nehezebb helyzetből, és hogyan vált azzá, aki önmagát menti meg. Ebben a felépítésben az a szép, hogy a kötet elején, ha valaki kicsit is ráismer a saját nyomorára a szomorkásabb, kiábrándult versekben, akkor úgy hiszem, hogy nagyon erős hatással tud lenni a könyv a további részében az olvasóra. Ez persze jó, mert ki ne akarná legyűrni a saját démonjait és végre behegedve látni a sebeit. Ugyanakkor számomra egy idő után ez túl sok volt. Olyan irányokat feszegetett számomra, ami már nekem, és itt hangsúlyoznám, hogy ez csakis az én véleményem, egyszerűen nem fért bele. Ez több témakörben is jelentkezett, egyrészt nekem kicsit túl feminista lett a végére, ami érdekes, mivel nem tartom magam túl konzervatívnak, és olyan nő lévén, aki a műszaki világba próbál bejutni épp, sokszor találkozom a ténnyel, hogy nőnek lenni nem ugyanolyan és sokszor rosszabb, mint férfinak. Ugyanakkor nem is az a járható út, amit a könyvben olvastam, legalábbis szerintem. Főleg, ha fiatalabbak kezébe kerül a könyv, túl radikális, túl mérges az a hang és mód, ahogy a könyv kommunikál. Túlságosan is befolyásolható életkorban szerintem veszélyes lehet ilyet olvasni, ha az ember nem tudja megfelelő módon kezelni, vagy nem tudja megbeszélni a gondolatait mással.
De közbe mégse rossz a könyv, több versecskét el is mentettem magamnak, hiszen egy-egy még az én lelkecskémre is hatott. Az egyik kedvencem azt hiszem az "óda a striáimhoz". Jó volt ilyen témáról olvasni, valamilyen minimális szinten úgy is érzem, hogy segített lelkiekben is, de én mindenképp azt mondanám, hogy csak úgy érdemes olvasni, ha az ember csak egy kedves kis könyvként gondol rá, és nem veszi túl komolyan.
Mindenesetre egy érdekes olvasmány, kifejezetten ajánlom az idősebb korosztálynak. Nézzétek meg mi lett a régi tumblr lányokból! De ne felejtsétek, hogy nem szabad ezeket túl komolyan venni, mert egy olyan szélmalomharcba keverhetnek, ami teljesen felesleges, hiszen igazából senki nem vív senkivel.
0 komment