Kanada már kiskorom óta egy különleges hely számomra. Sokáig valami rettentő más és messzi helyszín volt, ahol nagynéném élt, aki a család számára olyan volt, mint a Mézga családban MZ/X, hisz mindig valami rettentő menő és modern kütyüt vagy ilyesmit hozott nekünk és mindig olyan lehetetlen időpontokban tudtuk őt elérni, mint hajnali kettő és társai. (Szóval egy kisgyerek nyilván MZ/X-re asszociál egy jó kis időeltolódás következtében.)

Szerencsére már kétszer is volt lehetőségem kilátogatni a juharszirup országába, azóta pedig klisésen a szívembe zártam a kontinens északi felét.

Így csakúgy, mint a távol-keleti témákra, erre is rögtön ráraboltam, amikor megtudtam, hogy a történet Kanadában játszódik.

A kötet olvasása előtt nem is hallottam a francia területek ezen sötét időszakáról és érdekes, de most, miután elolvastam a történetet és utánakerestem a valós tényeknek, szinte semmi tényleges cikket nem találtam, főleg nem magyar nyelven. Persze lehet, hogy csak én keresek bénán.

Minden esetre nagyon kiváncsi voltam a történetre: mennyire megy bele a szörnyűségekbe, hogy sikerül az egészet megjeleníteni, illetve lesz-e tényleges kerek történet, vagy az egész egyfajta újabb drámai "horrorregény" lesz, ami a valóságból is merít.

Jóváteheti-e ​a szeretet a jóvátehetetlent?

Az 1950-es években járunk a kanadai Québecben, ahol az angol és francia közösségek együttélése csak látszólag harmonikus, a mélyben súlyos feszültségek húzódnak.

A tizenöt éves Maggie Hughes angol apja sem szíveli a franciákat, s mindenáron meg akarja akadályozni, hogy Maggie a szomszédos farmon élő francia fiúhoz menjen feleségül. Így amikor Maggie teherbe esik, a szülei ráveszik, hogy mondjon le a kislányról, s az újszülött Elodie árvaházba kerül.

A kislány amúgy sem könnyű sorsa újabb tragikus fordulatot vesz, amikor a nagyobb állami támogatás miatt a gyermekotthont, ahol él, elmegyógyintézetté, a több ezer állami gondozott gyermeket pedig értelmi fogyatékossá nyilvánítják.

Van-e szabadulás ebből a kilátástalan helyzetből? Túl lehet-e élni egy léleknyomorító intézmény megaláztatásait, és létezhet-e feloldozás és megnyugvás egy anya számára, aki ilyen helyzetbe taszította gyermekét?

Joanna Goodman valós eseményeken alapuló regénye szívbe markoló és felemelő történet az anya-lánya kötelék megbonthatatlanságáról, s megrázó pillanatfelvétel Kanada történelmének egyik sötét időszakáról.

Joanna Goodman kanadai írónő ötödik regénye, az Elveszett lelkek otthona 2018-ban jelent meg, és óriási kritikai visszhangot váltott ki. A 20. század közepén a québéci hatóságok a katolikus egyház közreműködésével körülbelül húszezer árva gyereket nyilvánítottak értelmi fogyatékossá a nagyobb állami támogatás reményében. A tartomány akkori vezetője után magukat Duplessis-árváknak nevező károsultaknak az ügy kirobbanását követően a kanadai kormány jóvátételt fizetett.

A történet több részre osztható fel. Az elején megismerjük Maggiet, majd egészen addig követjük életútját, amíg terhes nem lesz Elodieval és meg nem szüli. Ezután két szálon folytatódnak a dolgok, egyrészt Elodie hányatott sosra bontakozik ki előttünk, másriszt viszont Maggie útkeresése és kattogása az eldobott gyermekéről. 

A fejezetek között gyakran több évet is ugrunk, de ennek ellenére jól követhető és mindig kapunk egy gyors magyarázatot arról, hogy kivel mi történt, kik tartják még a kapcsolatot, kik nem. 

Őszintén, nem éreztem úgy, hogy ez a könyv totálisan az árvaházban rekedt gyerekek életét akarta volna  bemutatni. Sokkal életszerűbben inkább egy család történetét mesélte el, akiknek közük volt az árvaházakhoz, akiknek szintén beleszolt az életükbe és megbélyegezte azt a felsőbb vezetés és ez az időszak. 

Éppen ezért nem éreztem helyesnek a fülszöveg kérdéseit. Mire a történetben eljutottunk volna a tényleges megbocsátás és elfogadás kérdéséhez, szinte vége is lett a könyvnek és egy olyan gyors és kedves/kellemes lezárást kaptunk, hogy ez a kérdés, azaz a "Jóváteheti-e ​a szeretet a jóvátehetetlent?" olyan mélységekben sem lett taglalva, mint egy műayagmedencés kertitó.

Ennek ellenére a könyv nem rossz, sőt. Rettentő gyorsan haladtam vele, és akármilyen megterhelő is volt pár részen lelkileg, mégis faltam az oldalakat. (Bár tény, ez olyan könyv, amit néhol egyszerűen muszáj letenni, különben borzalmasan nyomasztó.) 

Szóval, a könyv jó, de a fülszövegre haragszom, de sajnos, vagy éppen szerencsére, ez nálam egyáltalán nem ritka... De többnyire én se tudnék jobbat írni, mármint fülszöveget, így nem sok jogom van megszólni.

Ami miatt számomra igazán működött ez a kötet, az a szereplők. Nagyon könnyen tudtam azonosuli Maggie karakterével az apa-lánya kapcsolat miatt. Azt hiszem én is legalább ennyire nézek föl édesapámra és nem titok, hogy csakúgy, mint Maggie, én is szeretném követni apukámat munkaügyileg is, ami nem a "legnőiesebb" terület. Érdekes volt Maggie karaktere számomra a hatalmas kötelességtudata miatt is, illetve imádtam látni benne a munkaszeretetet, ami igazán ritka úgy a mindennapokban is, hát még a könyvekben. Nagyon tetszettek a férjével való konfrontálódások is éppen emiatt, hogy ő dolgozni akar és nem akar beleállni az elvárt háziasszonyi életbe. (Persze, ha a megfelelő helyen van, akkor ő is tudja, hogy vágyik a családi életre, a gyerekekre.)

Ezen kívül nagyon érdekes volt látni a francia-angol ellentéteket, amik azért a mai napig megjelennek Kanada ezen területén, én is úgyahogy találkoztam vele és fel is hívták rá a figyelmemet, hogy azért ez az évek során rengeteget finomodott.
A könyvben az ellentétek bemutatásához nem kellet messze menni, hisz Maggie szülei maguk is apai ágról angolok, míg anyai ágról franciák voltak. Folyamatos volt emiatt az identitáskeresés, a beilleszkedési kényszer megjelenése a kötetben, ami szintén már magában is nagyon érdekes, hát még ha sózzuk és borsozzuk egy kevés árvaházas-elmegyógyintézetes szállal, na meg családon belüli problémákkal. 

Ha pedig ez nem lett volna elég, az egész köteten végigfut egy romantikus szál is, hisz Maggie eltökélten keresi az igazit, mert hisz az igaz szerelemben, még annak ellenére is, hogy a körülötte lévő párok és szerelmesek mind apró titkokat rejtegetnek, amik mind alátámasztanák, hogy ilyen bizony csak a mesékben létezik. 

Számomra, már most tudom, hogy az egyik legjobb és legemlékezetesebb nyári olvasmány volt az Elveszett lelkek otthona. Szívből ajánlom mindenkinek, aki szívesen kisérletezne picit komolyabb, karakterfejlődősebb, lélektanibb regénnyel.

Joanna Goodman valós eseményeken alapuló, szívbemarkoló regénye Kanada történetének egy sötét időszakáról mesél a gyermekotthonok világán és egy megbonthatatlan anya-lánya kapcsolaton keresztül. Tartsatok a Blogturné Klub három bloggerével és nyerjétek meg a könyv egy példányát a kiadó felajánlásából! 

A játékban ezúttal elmegyógyintézetben/nevelőintézetben játszódó híres mozifilmekből kiragadott képkockákat találtok. Mindegyik film alapja egy kitűnő regény, a feladat pedig az, hogy a képek alapján kitaláljátok, ki írta a film alapjául szolgáló könyvet. Tehét a Rafflecopter doboz rubrikáiba egy-egy szerző nevét kell beírni.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)