Mint észrevehettétek, a blog egyre több könyves posztot és cikket tartalmaz, amit én személy szerint nem bánok és valamilyen szinten szándékosan is teszem ezt. Egyszerűen rettentően szeretek ezekről az élményeimről írni, persze ez nem azt jelenti, hogy a többi téma el fog tűnni, csak most épp ez az egy az igazán domináns.

Éppen ezért is gondoltam úgy, hogy kipróbálom magamat a tényleges egy könyv -  egy poszt könyvesblogos bejegyzések terén. Az első ilyen kötetnek pedig a Ház a tó mélyén-t választottam, Josh Malermantól.

Nagyon köszönöm a könyvet a Fumax Kiadónak!

Be kell, 0hogy valljam, egyértelműen a borító, na meg a cím fogott meg legelsőre. Pedig már rég megtanultam, hogy egy könyvet nem ezek szerint ítélünk meg, de erről talán egy másik bejegyzésben, ahol majd a pedofíliát tárgyaljuk ki.
Szóval a borító egyszerűen szemet gyönyörködtető a cím pedig annyira sejtelmes és abszurd, hogy az embernek már indul is a keze, hogy levegye a polcról és belelapozzon. Nos, ezzel én sem voltam másképp.

A könyv horror besorolást kapott molyon, és bár nekem nincs nagy tapasztalatom az ilyesféle könyvekkel, de abban az egyben biztos vagyok, hogy ez csak kicsinyítőképző használatával sorolható ebbe a műfajba. Szóval nyúlszívű társaim, ezt ti is tökéletesen bírni fogjátok.

A történet két fiatal nyári szerelmére van kihegyezve, igen azokra a tipikusan nagy elsőkre, azokra a nagy mérföldkövekre, amik csöndben és sokszor titokban csak úgy megtörténnek.

A könyv hangulata sokszor emlékeztetett Celia Rees - Vágyak évadja című kötetére, amiről már írtam a blogon, ott épp hippi köntösbe volt bújtatva az első szerelem megfoghatatlan érzése. 

Éppen ezért ajánlanám a kötetet inkább azoknak az olvasóknak, akik már megélték ezeket, mert megmosolyogató és nosztalgikus, kellemes pillanatokat tud okozni, miközben a horror szál, ami köré ez az egész titkos romantika épül, a ház a tó mélyén, folyamatos izgalmi faktorral operál, így ez tipikusan az a könyv, amit egy délután végig lehet pörgetni, miközben odaláncol a fotelhez.

Nekem személy szerint nagyon tetszett maga a történet, a végével nem vagyok teljesen kibékülve, újra is olvastam, de nem tudom igazán összerakni, hogy miért és hogyan, de maga a felépítés, ahogy a két fiatal elmegy csónakázni, ahogy egyre közelebb kerülnek és ahogy a tó mélyén fekvő ház rejtélyeit felfedezik. Tökéletes nyári olvasmány volt.
Amivel viszont nem voltam maradéktalanul kibékülve, az az író stílusa és fogalmazásmódja. Elhiszem, hogy a kamaszok egyszerűségét próbálta bemutatni... (Az író egy másik könyvét épp mopst olvasom, és itt határozottan más. Ebből merem feltételezni.) Vagy bármi ilyesmi gondolat, de számomra nagyon egyszerű volt, túl tömör, túl tárgyilagos. 

Összességében viszont ajánlom, egy olyan könnyed nyári olvasmány volt számomra (VÉGRE), amit érdemes volt elolvasni.