Momo
16:15Csak ilyenkor jövök rá, mennyire ritkán írok nem Blogturné Klubbos keretek között könyvekről, amikor egy ilyen recenziót kezdek el papírra vetni, és meglepődve veszem észre, hogy nincsen semmilyen struktúra, amit követnem kéne. Idén mindenképp szeretnék többször írni turnén kívüli könyvekről, hiszen egyrészt rengeteg még olvasatlan cím sorakozik a polcomon, másrészt pedig szeretnék visszanyúlni pár régebbi megjelenéshez, amiket mindenképpen szeretnék Nektek ajánlani.
A Momo című könyv, amiről ez a bejegyzés szól, viszont érdekes módon egy külső ajánlásra jutott el hozzám. Az egyetemen, egy tanárom ajánlotta, aki TED előadást is tartott róla. (Ha érdekel titeket itt tudjátok megnézni.) Még mielőtt belemerülnék a könyv kibeszélésébe, szeretném megjegyezni, hogy majd az egyetemről is tervezek írni a közeljövőben, hiszen igen nagy változások álltak be az életemben, és bár az alapképzésemet műszaki területen végeztem, most a mestert már a művészetin, szóval úgy hiszem ez is megérne még egy misét a későbbiekben.
Viszont, most itt az ideje, hogy beszéljünk egy kicsit a Momoról, avagy miért ajánlott egy egyetemi tanárom egy meseregényt nekem, illetve mindenki másnak?
Fülszöveg:
A Végtelen történet szerzőjének világsikerű műve egy modern nagyvárosban játszódik, valahol Dél-Európában. Egy kísérteties társaság, a szürke urak csoportosulása hatalmába keríti az embereket, és arra ösztönzi őket, hogy takarékoskodjanak az idővel. A regény a kiváló műfordító, Győri László új fordításában jelenik meg.
Én és a könyv:
Bár nem szoktam többnyire a cselekményről részletesebben írni, hiszen általában a fülszöveg szépen felvezeti azt, így nekem elég csak reflektálnom az olvasottakra, most úgy érzem jobb, ha első körben ezzel kezdem, hiszen ilyen rövidke fülszöveget nem is tudom mikor láttam utoljára.
Történetünk majdhogynem a jelenben játszódik, egy képzeletbeli modern nagyvárosban. A főszereplőnk Momo egy kislány, úgy nagyjából 12 éves forma és város szélén él egyedül. Nem tudni, hogy kik a szülei, egy árvaházból szökött meg és a környék lakói úgy döntenek, hogy hagyják, hogy ott éljen közöttük egyedül, de igyekszenek mindenben támogatni. Cserébe Momo meghallgatja őket, ami nem hangzik elsőre egy nagy és nehéz dolognak, de olyan csodálatosan hallgatja meg az embereket, hogy azok kibékülnek, megoldást találnak problémáikra és egyszerűen megkönnyebbűlnek.
Idővel viszont megjelennek a szürke urak, akik ráébresztik az embereket, hogy nem csak pénzzel lehet takarékoskodni, hanem idővel is. Avagy bevezetik az ultraproduktív korszakot, ahol minden a profit növeléséről és optimalizálásról szól. Ismerősen cseng? Lényegében ebben élünk.
A Momo egy olyan színes tanmese, amit őszintén úgy érzem érdemes lenne említeni például Orwell Állatfarmja mellett. Én végig, amíg olvastam a könyvet, úgy éreztem, hogy őszintén nem gyermekeknek szól, és néhol még azon is elgondolkodtam, hogy vajon egy gyermekben hogyan csapódhat le ez az egész, mit ért meg belőle, hiszen olyan erős társadalomkritika bújik meg a lapok között. (Ez véletlenül sem a fiatalabbak degradálása, egyszerűen csak nem bírom elképzelni, hogy a mélyebb értelmet elvéve vajon hogyan működik a mese.) Mégis, egy nagyon sikeres és ismert mese, ami viszont elgondolkodtatott azon, hogy vajon hogy lehet, hogy én életemben először 25 évesen futottam bele, és egészen eddig nem is hallottam róla. A lényeg, viszont, hogy végre megtörtént a nagy találkozás, és titeket is csak buzdítani tudlak, hogy adjatok egy esélyt ennek a mesének még felnőtt fejjel is, mert mindenképp megéri.
Rég olvastam ennyire kellemesen elgondolkodtató történetet. Amikor a befejezés után még velem marad az egész világ és úgy érzem, még van mit emészteni rajta, mit átgondolni és szívesen hozom fel témának beszélgetésekben. Most úgy éreztem már olvasás közben, hogy egyszerűen mondanom kell a barátaimnak, ismerőseimnek, hogy mit olvasok és hogy mindenképp rá kéne nézniük nekik is.
Pedig nem mond semmi nagyot, nincs benne igazi világmegváltás, mégis elindít egy olyan úton, amin szerintem mindenképp érdemes elgondolkodni. Mi is az idő, mi is a mi időnk, mennyibe kerül, mi az értéke és mire érdemes fordítani. Nehéz megtalálni az egyensúlyt a megfelelő mennyiségű produktivitás és haladás, illetve pihenés és életélvezet között. Egyik oldalról rohanunk egy mókuskerékben, ahol úgy érezzük sose érhetjük utol a többieket, akiknek nyilván tuti jobb az életük, másik oldalról meg folyamatosan olyan mondatokat dobálnak hozzánk, hogy "Létezz a pillanatban!" vagy "Állj meg és csak lélegezz!" és valamiért annyira nehéz mindkét gondolatmenetet szem előtt tartani és a középutat megtalálni.
Én úgy éreztem, hogy így év elejére pont erre volt szükségem, nem egy éviránytűre vagy vision boardra. Ez a kötet kellemesen elgondolkodtatott, hogy mit is szeretnék az időmmel kezdeni és úgy érzem, hogy egy újabb megközelítést adott, amit a fentebb megnevezett módszerek nem igazán fednek le, pedig igazán szükség lenne rá. Egy szó mint száz, csak ajánlani tudom!
0 komment