Alig vártam már, hogy magyarul olvashassam a What the river knows, azaz A folyó tudásának folytatását, ami egyben a duológia lezáró kötete is. Az első rész abszolút megfogott, pedig viszonylag ritkásan olvasok már vörös pöttyös besorolású könyveket, hiszen ezek kifejezetten fiataloknak szóló történetek, többnyire kalandos fantasyk. Mégis, az egyiptomi régészes téma a mai napig meg tud fogni, hát még ha izgalmas legendák és veszélyes sírok után erednek a főhősök. Az első rész olyan szinten berántott ebbe a világba, hogy nem bírtam ki, és hála a Tiktok világának, kicsit lespoilereztem, hogy mi is fog történni a második részben, de így is olyan meglepetések értek, amikre nem számítottam. Alig vártam már, hogy beszámolhassak az élményeimről!

Fülszöveg:

A What the River Knows – A folyó tudása páratlanul izgalmas folytatása!

Inez Olivera a világ túlsó felére, Egyiptomba utazott, hogy válaszokat találjon szülei rejtélyes és tragikus halálára. Ám kutatásai veszélyes ösvényre vezették, amely szívfájdalommal, árulással és sötét, múltba nyúló mágiával szőtte át a sorsát.

Amikor Ricardo bácsikája váratlan ultimátumot ad az öröksége ügyében, Ineznek egyetlen valódi lehetősége marad: hozzámegy Whitford Hayeshez.

Whit, a volt brit katona, Inez egykori ellenfele és nagybátyjának alkalmazottja maga is titkokat rejteget, amelyek Egyiptomhoz láncolják. Mikor a boldogság és a jövő forog kockán, Inez kénytelen sorsát ahhoz az emberhez kötni, akinek titkos tervei mindent elpusztíthatnak, amit eddig felépített…

Buja, magával ragadó történelmi fantasy Egyiptom egzotikus díszletei között, tele izgalmas kalandokkal és egy páratlan, „ellenségekből lett szerelmesek” történettel.

Én és a könyv:

Őszintén kicsit félve kezdtem bele a történetbe, akármennyire is szerettem az első részt és vártam a következőt. Sajnos, a Tiktokon látott spoilerek kicsit elvették a kedvem, és tanácstalanul is álltam az állítólagos fordulatok előtt, mert egyszerűen nem bírtam elképzelni, hogy tényleg ez vár rám a második részben. 

Az elején még minden jól indult, Whit tényleg megkérte a Inez kezét és tényleg úgy beszélt jövendőbelijéről, mint akit őszintén és tiszta szívből szeret. Aztán jött a sokk... Egy ponton én már teljesen kikészültem, hogy ebben a könyvben egy normális jó karakter sincsen, és már Barbit kérdeztem meg, hogy nyugtasson meg, megéri tovább olvasni és a végén a jó győz ugye. Mivel ez egy duológia lezárása volt, ráadásul vörös pöttyös besorolásban, így tényleg nem tudtam hova tenni, hogy ennyire sok ármánykodás, egymás ellen fordulás és kegyetlenkedés szorult a szereplőink szívébe. 

Sok részen őszintén meglepett a történet, és olyan csavarokat dobott elém, amikre egyáltalán nem számítottam, viszont ennek ellenére volt olyan is, ami egészen egyértelmű volt számomra és egyszerűen fájt Inez karakterét követni, mert annyira evidens volt, hogy a vesztébe rohan. Ez egyébként egészen gyakori jelenséggé vált a számomra a második részben, hogy mindenféle meggondoltság nélkül teljesen random döntések és motivációk által mozgott a főhősnőnk, ezáltal pedig egyre kevésbé tudtam azonosulni vele vagy éppen sajnálni. 

Be kell valljam, nem kis lelki hullámvasút volt a számomra ez a kötet, de minden esetre, határozottan lekötött, miután megnyugodtam, hogy muszáj lesz itt pozitív végkifejletre kifutni és akármennyire is kilátástalannak is látszik a helyzet jelenleg, biztosan rendben lesz a végére. Whit karakterét amennyire szerettem az előző részben, annyira utáltam a másodikban. Nem tudtam megérteni, hogy miért nem tudott szimplán egyenes lenni. Teljesen felesleges feszültségnek éreztem a helyzetet, bár közben, mégsem tudom azt mondani, hogy teljes mértékben hibás a dologban.

Minden esetre egy izgalmas és fordulatos lezárást kapott a Isabel Ibanez egyiptomi történelmi fantasy sorozata, amelynek utolsó oldala abszolút azt sugallták, hogy habár Inez történetétől elköszöntünk, az írónőnek még van mondanivalója, kifejezetten a mellékszereplőként megismert karakterekről. Kíváncsian várom ezeket a sztorikat is!

Nyereményjáték:

Megjelent a What the river knows folytatása, és a kalandot Inezzel ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk. Az első rész igazán izgalmas pillanatban ért véget, így már alig vártuk, hogy kezünkbe kerülhessen a folytatás, aminek a borítója most is egyszerűen szemet gyönyörködtető. Tarts a Blogturné Klub csapatával és merülj el ebben az egyiptomi kalandban állomásról állomásra, ha pedig helyesen válaszolsz a kérdésekre, esélyed nyílik egy saját példányt nyerni a kötetből!

A könyvtárak nem mindig ott rejtőznek, ahol elsőre keresnénk őket. Indulj el egy különleges utazásra a tudás múltján és jelenén át! A játék során négy állomáson keresztül vezet az utad. Minden állomáson egy kérdés vár rád, amely a könyv témáihoz – az elveszett, átalakult vagy rejtett könyvtárakhoz – kapcsolódik. Ha mind a négy kérdésre helyesen válaszolsz, esélyed nyílik megnyerni a nyereményt. Készen állsz?

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

További állomások:

Blogturné Klub

 A fantasy és én régi jó barátok vagyunk, egy olyan évtizednyi kihagyással. Amikor még kisebbként belekerültem az olvasás és az ifjúsági regények világába, tombolt az urban fantasy láz, szóval minden szexi fiú titokban vámpír volt (igen, ez volt az Alkonyat időszak) vagy vámpír máshogy (Evernight sorozat), esetleg vérfarkas (Mercy Falls farkasai sorozat), de voltak szimplán földönkívüliek, halhatatlanok, angyalok, és a fene tudja hány emberfeletti kasztot megalkottak nekünk abban az időben. Viszont egyértelműen a jelenben, városokban, a mi mindennapjainkban játszódott, vagy legalábbis indult minden történet. 

Idővel elfordultam ezektől, és mire legközelebb a fantasy irányába néztem, már teljes világalkotás, tündék és Dungeons and Dragons szerű atmoszféra lengte körül a fantasy ipart. Persze van, ami nem változott, a romantikus szál továbbra is mozgató rugója ezeknek a történeteknek általában. Az elmúlt években több romantasy könyvvel is volt dolgom, és őszintén gyermeki ragaszkodást tudnak kiváltani belőlem, ami abszolút megdöbbentett az első pár tapasztalás során. Így viszont mostmár nagyon kíváncsian lesem az új romantasy megjelenéseket, hátha találok egy újabb regényt, ami behúz magával, elrepít egy másik világba és nem ereszt egészen az utolsó oldalig. Rendkívül reméltem, hogy a Daughter of No Worlds is egy ilyen tapasztalás lesz.

Fülszöveg:

Egy volt rabszolga, aki az igazságért harcol.

Egy magának való harcos, aki már nem hisz benne.

És egy sötét mágia, ami alaposan összekuszálja a sorsukat.

Gyermekként kiszakítva elfeledett hazájából Tisaanah megtanulta, miként éljen túl pusztán éles eszére és egy csipetnyi mágiára támaszkodva. Ám azon az éjszakán, amikor megváltaná a szabadságát, kis híján az életével fizet. Megmenekül, de kétségbeesetten hátra kell hagynia legjobb barátját, akinek megmentéséért elzarándokol a Rendekhez, a világ legerősebb mágusszervezetéhez.

A csatlakozáshoz azonban előbb tanoncként kell teljesítenie a jóképű, de mogorva tűzforgató, Maxantarius Farlione mellett, aki szívből megveti a Rendeket. A Rendek szándékai kifürkészhetetlenek, és Tisaanah-nak bizonyítania kell rátermettségét a közelgő háború fenyegetése mellett. A Maxantarius iránti egyre fokozódó érzelmei pedig csak még több veszéllyel fenyegetik. A véres múlt, melyet a férfi el akar felejteni, talán épp Tisaanah fényes jövőjét jelentheti? Vagy mindkettejük bukását?

Egy biztos, a lányt semmi sem állíthatja meg abban, hogy megmentse, akiket hátrahagyott. Még az sem, ha ezért a Rendek végzetes játékaiba kell belemennie. Még az sem, ha közben fel kell áldoznia a szívét. És még az sem, ha ez magát a halált jelenti.

Én és a könyv:

Utólag nézve, nagyon örülök, hogy nem olvastam el a fülszöveget. Leginkább azért, mert túlságosan is leírja, hogy mi is fog történni ebben a kötetben, ami szerintem egész sokat ront az olvasási élményen, ha előre tudod. Szóval ha még nem tettétek: kérlek, ne olvassátok el a fülszöveget. 

Számomra előzetes ismeretek nélkül, belecsöppenve egy klasszikus fantasybe, ahol egy teljesen új világgal találtam szemben magamat, meglepően gyors volt a kapcsolódás és a fonálfelvétel. Úgy éreztem, hogy már az első fejezet után nagyjából értem, hogy működnek a dolgok a főszereplő körül és nagyjából milyen erőviszonyok vannak ebben a világban. Emellett egészen üdítően hatott az is, hogy a főszereplő már rendelkezett adottságokkal, így nem egy teljesen új helyzetbe csöppent az egyik percről a másikra, hanem szépen fokozatosan jutott el a fejlődése következő pontjaira. (Ami számomra még külön élvezet volt, a maga abszurd módján, hogy az írónő abszolút nem bánt kesztyűs kézzel a főszereplőnkkel a kötet első harmadában, lényegében már az elején majdnem beledöglött a helyzetbe, bár azt hiszem ez a fordulat egészen gyakori mostanság.) 

Ami számomra abszolút előnye volt a könyvnek, az a slow burn románc. A két főszereplő olyan kellemesen lassan talált egymásra, hátsó gondolatok nélkül, hogy jó volt látni, ahogy a barátságuk kiteljesedik és szépen lassan átfordul szerelemmé. Így sokkal jobban tudtam szurkolni nekik, illetve sokkal nagyobb feszültség került így az apró rezdülésekbe kettőjük között, amit én őszintén sokkal jobban élveztem, mintha letámadták volna egymást az elejétől kezdve. Ennek megfelelően pedig végre egy olyan könyv és remélhetőleg sorozat, ami széles körben fogyasztható, így nem csak nők és romantika kedvelők számára, hanem általánosan bármilyen fantasy rajongó nyugodtan a kezébe veheti. 

Ez a jelenség egyébként fel sem tűnt nekem, amíg az öcsémnek nem próbáltam ajánlani fantasy regényt, ami túlmutat a klasszikusokon és valami kortárs jelenleg populáris történet. Nos, az a helyzet, hogy nem igen találtunk ilyet, ami már nem gyermeteg, de nincs is tele úgy erotikával, hogy azt egy fiatal lány főszereplő szemszögéből éli át az olvasó. Persze, a most taglalt kötet is beleesik végső soron ebbe a kategóriába, bár meg kell jegyezzem, hogy egy résztől kezdve már váltott szemszögekből lehet követni a történéseket, de azért egyértelműen a középpontban Tisanaah a hősnő áll. 

Hiába az ötszázvalahány oldal, ez a kötet még csak abszolút felvezetője a sorozatnak, így mondhatni az alapok lettek lefektetve és kicsit olvasás közben is érezhető volt ez a számomra, hogy azért haladunk előre, mert el kell jutni addig a pontig, ahonnan már a "jelenbe kerülünk" és minden adott a tényleges történésekhez, ami nyilván nem lehet más, mint egy jóféle háború. Ami viszont szimpatikus volt egészen groteszk módon a történetben, hogy az írónő nem félt letargikus, morbid és kellemetlen képeket festeni a olvasó elé, így a háború is olyannak érződik, amilyen: nem kívánatos, nem a sajátod és kegyetlen. 

Kicsit sajnálom, hogy a boldog békeidőszak, azaz Tisaanah kiképzése ilyen gyorsan lezárult, kicsit úgy érzem, hogy a következő részben sokkal sötétebb lesz a hangulat, de összességében várom, hogy folytathassam Max és a hasadt rabszolga csatáját a világ ellen. 

Kifejezetten ajánlom olyanoknak, akik jobban szeretik a nem túl romantikus fantasykat, amik a világépítésre és a viszályokra fektetik a hangsúlyt. Itt abszolút szövevényes a helyzet és senki sem játszik nyitott lapokkal. 

Nyereményjáték:

Tartsatok bloggereinkkel és ismerjétek meg a Rendek világát Tisanaah a volt rabszolga és Max a mogorva tűzforgató szemével. Egy olyan világba kalauzolnak benneteket, ami perzselő, izgalmas és titkokkal teli, így készüljetek a önkéntes rabszolgaságra, hisz a regény magához fog láncolni!

Gyertek velünk a high fantasyk világába! Nem lesz más dolgotok, mint kitalálni az állomásokon található idézetek alapján, hogy melyikre gondoltunk, majd a kötet szerzőjét és címét beírni a megfelelő sorba.

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

További állomások:

 Alig vártam, hogy végre a kezemben tarthassam a Silver Pines Ranch sorozat következő részét. Bár a cowboy románcok világa teljesen új volt a számoma az első kötet olvasásánál, határozottan olyan pozitív benyomást tett rám, hogy nem csak a sorozatnak lettem elkötelezett rajongója, de a műfajnak is, így már el is kezdtem gyűjtögetni az ajánlásokat, hogy mit érdemes még elolvasni a témában. Ha nektek is van ötletetek, ne tartsátok magatokban, szóval minden jó cowboyos könyvet várok a kommentszekcióban! 

Fülszöveg:

Wade-nek kell a segítség, hogy felkészítse a Kentucky Derbyre a legjobb lovát. Ivy sokkal jobban megbízik az állatokban, mint az emberekben. Az az álma, hogy egyszer felnevelhessen egy versenylovat. Ivy maga a káosz, Wade pedig maga a rend. Apránként valami megváltozik. Lehet, hogy szikra lobban kettejük közt?

Igazi fülledt cowboy románc: egy mogorva ranchtulajdonosnak és egy vidám lóidomárnak kell megtanulnia együttműködni a Silver Pines Ranch-sorozat második kötetében.

Én és a könyv:

Jó ideje nem került a kezeim közé egy jóféle romantikus könyv. Igazából ez úgy igaz teljesen, hogy jó ideje nem volt dolgom sima, nem fantasy romantikus kötettel, főleg nem ennyire spicy verzióval. A teljes igazsághoz pedig az is hozzá tartozik, hogy már kezdett hiányozni is a téma. Így hát csak tetézte a várakozást és lelkesedést mindez, a Silver Pine Ranch sorozat következő része felé. Már az első kötet baromira tetszett és megfogott, olyannyira, hogy a rikító rózsaszín élfestése és retro rózsaszín borítója ellenére is elővettem mindenféle tömegközlekedési eszközön, csak hogy haladjak a sztorival. (Itt most hagyjuk figyelmen kívül a tényt, hogy a pikáns részeket milyen lehet megélni egy zötyögő buszon a belvárosban, és nézzük úgy, hogy ezek a dolgok soha nem történtek meg senkivel, így velem sem.) 

A mostani sztori onnan indult, ahol a másik abbamaradt, csak éppen a hangsúly átkerült a cuki hugi és hokis mostohabátyó kombóról a farmvezető legidősebb fiúra és a friss munkaerőre, az új lótréner lányra. Egy klasszikus grumpy x sunshine kombó a mostani főszerplő páros, és meg kell mondjam, hogy én baromira élveztem. Jó volt a kapcsolati dinamikájuk és a legidősebb Ashby fiú, Wade két oldala ( leginkább a grumpyn túli) is nagyon tetszett, egészen hamar átalakította a sorrendet és Nash (az előző kötet férfi főszereplője) fölé kerekedett, így ő lett a top befutó a sorozatból, ami úgy érzem így is fog maradni, hiába a további legalább két rész. 

Ivy tehát a sunshine, a cukiság és vidámság megtestesítője, aki mellette rendkívül béna (clumsy) így folyamatosan majd széttöri magát, ami által a kapcsolati dinamikájukban hamar elindul egyfajta oltalmazó-oltalmazott viszony, kicsit alá-felé rendeltség, ami nyilván a pikáns jelenetekben teljesedik ki igazán. A könyv elejében elhelyezett figyelmeztetés után, ami őszintén nekem még mindig új, hogy belekerül a könyvekbe, mivel figyelmeztetés helyett sokkal inkább olyan, mint egy étlap, hogy mi kerül majd ezen a 400 oldalon keresztül felszolgálásra, szóval a figyelmeztetés után, egészen sokáig kellett várni az első smut jelenetre, de az írónő egyáltalán nem aprózta el onnantól. 

Számomra azért az első jelenet kissé furcsa és meglepő volt, mondhatni éles váltás az addigiakhoz képest, viszont ennyire jól megírt smut jeleneteket igazán régen láttam. Ízléses, nem okoz szekunder szégyenérzetet és úgy igazán hagyja belemerülni az olvasót, igazán olvasmányos.

Nekem kifejezetten tetszett az is, hogy felesleges drámázás nem igazán kapott helyet a történetben, persze a szokásos kisvárosi problémák mind előjöttek, de olyan fölöslegesen szakítós, hisztizős jelenetek nem voltak, cserébe viszont a belső dilemmákról és érzésekről többet részletezett az írónő, így a legtöbb konfliktus belső elbeszélésben valósult meg, nem pedig felesleges tányérdobálás keretei között.

Az Ashby család továbbra is zseniális. Imádtam most is, ahogy mindenkinek jut szerep és mondanivaló és az az atmoszféra, amit megidéznek a nagy közös családi vacsorák alkalmával egyszerűen fantasztikus. Szinte azt kívánom bárcsak egyszer én is vendégeskedhetnék Jo mamánál. Különösen tetszett az is, hogy az egész család szerves részét képezte a történetnek, így pedig az eddig megismert karakterek is visszatértek és szórakoztattak két pikáns jelenet között.

Az egyetlen, amit sajnáltam, az a történetnek az időbeosztása. A vége felé sok nagyobb, akár éves ugrás is történt, míg az eleje nagyon részletesen napról napra mutatta be a történéseket. Értettem, hogy a szükséges helyzetek kialakításához ez meg az kell, de ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor én szívesen kísértem volna tényleg figyelemmel, hogy hogyan készítik fel a nagy nehezen kiválasztott versenylovukat a derbyre, amiről végül alig 10-20 oldal szólt, miközben az egész történet központi elemeként volt beharangozva. 

Ugyanakkor ezt leszámítva ismét egy szuper olvasási élményben volt részem, és alig várom, hogy a következő két rész is megjelenjen magyarul, és visszatérhessek Silver Pines Ranch lakóihoz, mert gyanús, hogy a következő párosunk különösképp szórakoztató lesz. 

Nyereményjáték:

Igazi fülledt cowboy románc: egy mogorva ranchtulajdonosnak és egy vidám lóidomárnak kell megtanulnia együttműködni a Silver Pines Ranch-sorozat második kötetében.

Mostani blogturnénk minden állomásán egy-egy, a Kentucky Derby-re vonatkozó kérdést találtok. Az ezekre adott helyes válaszokat várjuk a Tally űrlap megfelelő soraiba.

(Figyelem! A válaszok utólag nem módosíthatóak. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertes sorsolására kerül sor. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Melyik évben tartották az első Kentucky Derby-t?

További állomások:

 Idén valami megváltozott bennem és elkezdtem nyitni a krimik és thrillerek iránt. Valahogy ezek a műfajok eddig egyáltalán nem vonzottak, és őszintén nem is igazán tudom, hogy mi történt, hogy ez a változás beállt bennem. Viszont íme itt vagyunk és ez már a sokadik, de idén várhatóan utolsó ilyen műfajban írt élménybeszámolóm. Ez volt az első találkozásom az írónővel, A. R. Torre-val, viszont ezt már most elárulhatom, hogy biztosan nem az utolsó. Olyan élményben volt részem általa, amit már jó ideje hiányoltam.

Fülszöveg:

Hat meggyilkolt kamasz. Egy gyanúsított rács mögött. Egy kétségbeesett apa. Egy rendkívül ködös ügy, melyben az igazság könnyen rejtve marad.

Dr. Gwen Moore pszichiáter a gyilkosok szakértője. Egy évtizede foglalkozik Kalifornia legelvetemültebb ragadozóival, és igyekszik megfejteni az indítékaikat. Ilyen ragadozó a „Véres Szív" sorozatgyilkos is, akinek legutóbbi kamasz áldozata megszökött, és az egyik helybéli középiskolai tanárt nevezte meg fogvatartójaként. A vád a tanár ellen súlyos, és egyértelműen igaz is Gwen és a média szerint. De adódik egy újabb fejlemény…

Robert Kavin védőügyvéd traumatizált apa, akinek a fia szintén a VSZ gyilkos egykori áldozata. Mivel meggyőződése, hogy a gyanúsított férfi ártatlan, ezért önként jelentkezik jogi képviselőjének.

Miközben Gwen és Robert közelebb kerülnek egymáshoz, súlyos kérdések vetődnek fel…

Én és a könyv:

Bár nincs beható ismeretem a thriller és krimi könyvekről, mégis akadt a kezembe szűk egy év alatt igazán brilliáns, olvasmányos és csavaros darab, ugyanakkor olyan is, ami idegesítő, kellemetlen és túl egyszerű volt. Ez a mostani sokkal inkább az első kategóriába tartozik. Egy hétvége elég volt, hogy végigpörgessem a kötet lapjait, úgy faltam a fejezeteket, még úgy is, hogy közben bőven lett volna tennivalóm. Mégis, Gwen és Robert, a két főszereplő macska-egér tánca határozottan beszippantott és magához láncolt. 

Nagyon izgalmas volt megfigyelni, ahogy a pszichiáter nő és az ügyvéd férfi megismerkedik egymással és a tagadhatatlan kémia munkálkodása ellenére is munkaviszonyba kerülnek és megpróbálnak együtt a rejtély végére járni. Igazából egyikőjükkel sem tudtam igazán azonosulni, de mégis, minden kétes döntésük és megnyilvánulásuk ellenére, abszolút szerettem és szurkoltam a kapcsolatuknak. Hiszen valahol ez egy romantikus regény is, ami miatt molyon meg is kapta a dark romance címkét, amin én őszintén nagyon meglepődtem, dehát innentől kezdve újabb eddig nem ismert kaput nyitottam meg magam előtt. 

A történet egyébként rövidecske, és én egészen meglepődve konstatáltam jóval a vége előtt, hogy még mindig úgy érzem, hogy az ügy legelején vagyunk, valahogy nem érzem azt a hihetetlen feszültséget, nincsenek nagy drámai történések, csak szépen lassan kerülnek elő a puzzle darabok. Aztán végül szép nyugodtan helyére került az utolsó darab is és ahogy kirajzolódott előttem a teljes kép annyira evidensnek tűnt minden. Végig ott volt az orrom előtt én pedig egyáltalán nem jöttem rá. Nagyon tetszett, hogy így meg tudott trükközni ez a történet, rég olvastam már ilyen jól összerakott sztorit, ami ráadásul ennyire gördülékenyen és olvasmányosan kötött le egész végig.

Külön tetszett az a szofisztikált báj, ahogy a hangulatot kezelte az írónő. Szépen lassan építette fel a feszültséget, és nem használt olyan klasszikus elcsépelt fordulatokat, amikkel más krimi kötetekben találkoztam eddig. Az egész történet lezárása is kifejezetten kellemes lett, nem túlságosan cukormázas, nem túl véres, de pont olyan, amivel kényelmesen és kellemesen tudtam elköszönni a szereplőktől és a történettől.

Őszintén, A. R. Torre abszolút felkerült a radaromra, és alig várom, hogy mást is olvashassak tőle. Szerencsére, az eddig megjelent 25 regényéből már más is megjelent magyar fordításban a Kossuth kiadó jóvoltából. Így viszont nagyon bízom benne, hogy egyre több könyve került lefordításra majd a későbbiekben. 

Krimi és thriller rajongóknak abszolút jó választás, de olyanoknak is kifejezetten ajánlanám, akik csak belekóstolnának egy sorozatgyilkosos sztoriba. Én nekem ez volt az első, de abszolút meghozta a kedvem, hogy ehhez hasonlókat keressek a jövőben.

Nyereményjáték:

Képzeld el: hat kamasz halt meg, egyetlen gyanúsított már a rácsok mögött – de az igazság messze nem fekete-fehér. A. R. Torre krimijében, A jó hazugság-ban Dr. Gwen Moore pszichológus az igazság rejtettebb oldalait kutatja, míg egy apa, Robert Kavin, saját fiát gyászolva mindent kockára tesz, hogy feloldja a múlt titkait. Ez a történet nem csak gyilkosságról szól: a hazugság és a bizalom határai folyamatosan elmosódnak. Tarts velünk a turné során, és nyerd meg a könyv egy példányát a kiadó jóvoltából.

Mostani játékunkban híres magyar pszichológusok neveit keressük. A feladatotok, hogy a leírás alapján kitaláljátok kire gondoltunk, és a helyes megfejtést beírjátok a Tally megfelelő sorába.

Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

1935. szeptember 21-én született Budapesten Friedrich Anna gyermekeként.Főiskolai tanulmányait az ELTE JTK szakán végezte 1954–1958 között. Ezután a BTK pszichológia szakát is elvégezte 1962–1967 között. Mérei Ferenc és Nemes Lívia szemináriumaira 1971–1976 között járt.

 

További állomások:

 Ha ázsiai regényről van szó, egészen biztosak lehettek benne, hogy valahol az első sorban fogok megjelenni. Így történt ez most is, amikor megláttam, hogy a 21. század kiadó gondozásában egy új japán regény jelenik meg, ami kívülről és belülről is bevált recepttel dolgozik. Nem lehet elmenni a gyönyörű borító mellett, ami a cseresznyevirágzás lélegzetelállító mivoltát illusztrálja, na meg a kalikó cica mellett sem, hiszen ez is egy olyan pont, ami már előre megalapozza a történet hangulatát. Alig vártam, hogy belülről és jobban megismerjem ezt a történetet, szóval tartsatok velem és a többi bloggerrel ezen az igen korán jött tavaszi blogturnén!

Fülszöveg:

Ahogy lehull a végső szirom, az utolsó oldalra lapozol…

Üdvözlünk a Cseresznyevirág Könyvesboltban, a könyvrajongók menedékében, amely csak cseresznyevirágzáskor jelenik meg. Amikor kipattannak a finom szirmok, oltalomra találnak a búslakodók, a múlt miatt szenvedők. A boltban a titokzatos fiatal tulajdonos, Sakura, és bölcs kalikó macskája, Kobako várja azokat, akiknek törődésre van szükségük, akik gyógyulni szeretnének.

E könyv négy évszak történetét mondja el: mind a négy látogató egy-egy könyvet tart a kezében, amelyek hidat vernek múlt és jelen között, amelyek által el tudnak jutni a megértéshez, az elfogadáshoz. A könyvesbolt békebeli berendezését frissen főtt kávé illata lengi be. Sakura és Kobako a történetek erejével segít látogatóinak, hogy szembenézzenek a bánatukkal, és újult reményekkel léphessenek tovább.

Én és a könyv: 

Őszintén úgy érzem jobban bele kéne vetnem magam a japán kultúra és irodalom megismerésébe. Jogosan merül fel a kérdés, hogy ez egy olyan könyv értékelésében miért vetődik fel, ami pont ezeket az ismereteket tudja bővíteni. Viszont úgy érzem, hogy olyan állandó elemekkel találkozom újból és újból, amikra szeretnék egy egyértelmű magyarázatot kapni. Ugyanakkor lehet, hogy nincs semmiféle kultúrális alapja ezeknek az ismétlődő mintáknak, szimplán egyfajta jelenleg aktuális trendről van szó. 

De hogy végre ki is fejtsem miről beszélek: Az elmúlt időszakban az általam olvasott japán regényekben több olyan központi elem is volt, ami ismétlődöt. Ilyen például egy vendéglátó egység fontossága és az epizodikusság. Avagy a kötet több kisebb történetre épül fel, amikben mind az a közös, hogy végső soron ugyanabban a vendéglőegységben játszódnak. Mindegyikben a központban a megbánt és el nem mondott szavak és nem jól lezárt kötelékek állnak, így a halál jelensége szinte folyamatosan jelen van valamilyen módon, na meg a szellemek is, de egyfajta kedves misztériumként, mintha "cozy fantasy" lenne. Ráadásul a mini történetekből rendre mindig négy darab van, amiből egy arról szól, hogy hogyan is alakult ki ez a vendéglátóegység. A macskák fontosságát pedig már nem is említem.

Viszont mindezek ellenére valahogy mégis mindegyik könyv más és más élményt tud nyújtani, és mást mond számomra el az életről, halálról, emberi kapcsolatokról. Ezt a mostani kötetet egy végtelenül intenzív karácsony előtti időszakban olvastam el, amikor úgy éreztem egy pillanatig se tudok lenyugodni és folyamatosan csak gyűlnek előttem a teendők. Viszont ez a könyv mindig segített lelassítani, megyugtatni és egy kicsit elmerengeni és belemerülni egy olyan idilli állapotba, ami egyértelműen feltöltött és segített folytatni az élet adta kihívásokat. Más hasonló könyvekkel ellentétben, ezt a könyvet nem tudtam igazán szomorúnak érezni. Nem volt megterhelő olvasni, még úgy sem, hogy a szereplők elveszítették szeretteiket. Úgy érzem nem tudom igazán jól szavakba önteni, milyen is a bája ennek a történetnek, hogy mennyire szerethető Szakura, a könyvesbolt eladója, na meg a kedves macskája.

Úgy érzem, hogy a jövőben ezt a könyvet újból elő kell vegyem. Lehetőleg egy tavaszi napsütéses napon, amikor virágzik a cseresznyefa. :) Összességében csak ajánlani tudom, kívül belül csodálatos kötet, amit jó érzés kézben tartani és jó érzés átélni. Macska és Japán rajongóknak pedig egészen kötelező!

Nyereményjáték:

A Cseresznyevirág Könyvesboltban Sakura, a tulajdonos és  Kobako, a bölcs kalikó macskája várják a betévedő könyvmolyokat! Ezúttal négy múlton merengőnek nyújtanak vigaszt a kezükbe kerülő könyvek.

Tartsatok bloggereinkkel ezen a különleges blogturnén, és ne felejtsetek el játszani se, mert a 21. Század Kiadónak köszönhetően egy szerencsés olvasónk meg is nyeri a könyvet!

További állomások:

[Blogturné Klub]

 Idén nem ez az első mesekönyvem, így talán nem annyira meglepő, hogy ilyet is láttok tőlem. Idén elhatároztam, hogy jobban elkezdek nyitni különféle műfajokra, és megpróbálok kicsit tudatosabban olvasni, hogy minél több számomra új dologba belekóstolni. Így történt az is, hogy a gyerekkönyvek felé fordultam, bár hozzá kell tennem, igen motiváló volt hallani más blogger társaimtól, hogy szoktak gyerek nélkül is, csak a maguk szórakoztatására mesekönyveket olvasni.

Így elöljáróban mindenképp hangsúlyoznám, hogy ez a poszt is olyan szempontok alapján íródik, hogy én, mint felnőtt ember milyennek találtam és mennyire élveztem ezt a kötetet a kezeim között forgatni. Mivel nincs a környezetemben kisgyermek, így olyan szempontból, hogy a tényleges célcsoportnak milyen lehet ez a történetgyűjtemény, aligha tudnék releváns gondolatokat megfogalmazni.

Fülszöveg:

Lépj be a balett varázslatos világába…

A balett négy klasszikus történetének időtlen és eredeti, táncoló hattyúkkal, fantasztikus tűzmadarakkal és cukortündérekkel teli, gazdag és inspiráló újragondolásában biztosan minden korosztály örömét leli!

A hattyúk tava

Csipkerózsika

A Tűzmadár

A diótörő

Fedezd fel a balett történetét, és élvezd a díjnyertes Caryl Hart sodró történeteit Briony May Smith pompás illusztrációival!

Én és a könyv:

Bár nem ez volt az első mesekönyvem idén, mégis ha a korosztály szerint nézzük, akkor azért a legutóbbiak kissé idősebb korosztálynak szóltak. Nem volt ennyi illusztráció, és egyértelműen magán a hosszú történeten volt a hangsúly bennük. Ezt csak azért hangsúlyozom, mivel számomra mondhatni első alkalom volt így eg ilyen mesét olvasni, ezt pedig úgy éreztem jobb itt előre tisztázni. 

Viszont annak ellenére, hogy merészen beválasztottam ezt a könyvet, egyáltalán nem bántam meg. A mesék nagyon aranyosak voltak és rendkívül kedves régi ismerősökként köszöntek vissza rám a lapok közül. Őszintén nem tudom mikor olvastam utoljára ezeket a meséket, vagy hogy egyáltalán valaha olvastam-e, hiszen meglehet, hogy csak hallgattam őket kisebbként. Viszont egyértelműen nagyon jó érzés volt újból felfedezni őket, ráadásul egy ilyen balett fókuszú köntösben. 

Nekem nagyon tetszett ez a keret, amit a balettes megközelítés hozott. Nem csak a mesékben jelentek meg ezek az elemek, hanem a könyv eleji bevezetésben, majd pedig a végén is, ahol egy ismertetőben röviden bemutatásra került mindegyik híres balett darab eredete, na meg magának a balettnak a története és történelme is. (Nem tudom, lehet megöregedtem, hogy ennyire tetszenek az ismeretterjesztő részek?) 

Mind a négy történethez nagyon bájos illusztrációk készültek, egészen pici apró képecskéktől kezdve az egészen nagy két oldalt is betakarókig. Be kell valljam, én az utóbbiakat preferáltam, azok voltak a számomra a legizgalmasabbak. Érdekes volt látni, hogy az elmúlt évek vagy éppen évtizedek változására hogyan alakultak át ezeknek a meséknek is az ábrázolása. Őszintén számomra ezek kissé kérdésesek, de lehet én vagyok túl maradi.

Összeségében egy végtelenül bájos és kedves mesekönyv ez, ami négy ikonikus történetet dolgoz fel úgy, hogy még felnőtt fejjel is elvarázsolt és beszippantott egy kis időre ebbe a csodavilágba, ahol bármi megtörténhet és a varázslat valódi. Ajánlom!

Nyereményjáték:

Ismerkedj meg a balett varázslatos világával, és fedezd fel a legszebb történeteit ebben a gazdagon illusztrált, gyönyörű kötetben, amelyet a Manó Könyvek hozott el nekünk magyar nyelven. Ha pedig játszol bloggereinkkel a turné során, akkor akár meg is nyerheted ennek a szemet gyönyörködtető könyvnek az egyik példányát.

Új játékunkban baletthez kapcsolódó kifejezéseket keresünk! Minden állomáson találsz egy meghatározást, a te feladatod pedig az, hogy kitaláld és beírd a megfelelő kifejezést a formunkba.

(Figyelem! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Virtuóz, gyors lépésekből, forgásokból, ugrásokból álló rész, amelyet vagy variációként, szólóban, vagy befejező részként együtt adnak elő a táncosok.

További állomások:

12.07. Utószó
12.09. Ambivalentina
12.11. Csak olvass!

 Igyekszem hűséges olvasó lenni, és ha egyszer egy író nevét megjegyeztem valamelyik kötete után, akkor egyrészt igyekszem felkutatni az eddig megjelent könyvei, másrészt pedig árgus szemekkel figyelem az új megjelenéseit. Elle Kennedy már igen régóta rajta van a megfigyeltjeim listáján. (Egyébként meglepő módon rövidke listáról beszélünk.) Így hát, már azóta vártam, hogy ez az újabb Briar naplók kötet megjelenjen, hogy befejeztem a sorozat első részét, a Graham-hatást, amiről egyébként itt írtam is, na meg igazából a nyári sajtóklubbot is kiemelhetném, ami egy végtelenül cuki limonádézós esemény volt, a Könyvmolyképző jóvoltából, ahol bizony megerőtitették azt az információt, hogy a második rész, amiről ez a bejegyzés is szól, még idén érkezik. Alig vártam, hogy olvashassam, majd mikor végre hozzám került a kötet, őszintén lementem hídba, hiszen ez talán az eddigi legvaskosabb regénye az írónőnek a maga 616 oldalával.

Fülszöveg:

A srác nőfaló, de igazából szerelemre vágyik… a lány viszont csak egy álkapcsolatot szeretne…

Diana Dixonnak sűrű nyara van. Próbál egy társastáncversenyre, két munkával zsonglőrködik, és ott van az expasija is, aki egyszerűen képtelen felfogni, hogy a kapcsolatuknak vége. Mindezek ellenére még bőven marad ideje és energiája elküldeni Shane Lindley-t a fenébe.

Shane most költözött be a szomszéd lakásba, és a jelek szerint az az életcélja, hogy lefeküdjön a szurkolócsapat minden női tagjával. Persze, magas és vonzó hokijátékos, de akkor is zűrt csinál Diana területén. Szóval elengedhetetlen néhány szabály lefektetése: nincs buli az épületben, semmi kavarás Diana csapattársaival, és a legfontosabb: igyekezzen elkerülni magát Dianát is.

Diana csak azt nem tudja, hogy Shane-nek már elege van a futó kalandokból és abból, hogy nem sikerül túltennie magát azon, hogy a barátnője szakított vele. Shane kapcsolatot akar, és amikor az exe visszatér a képbe, azt hazudja, barátnője van: csak hogy féltékennyé tegye. És ki tudná jobban eljátszani a barátnőt a nagyszájú új szomszédjánál?

Bár Diana nem szívesen szegi meg a saját szabályait, ez a kamukapcsolat tökéletes megoldás lehet az ő problémáira is az exével, és nemsokára már nem tudja letagadni, hogy valami nagyon is szikrázik közte és Shane között. Valami dögös és teljesen váratlan. És lehet, hogy kezd túlzottan valóságossá válni…

Én és a könyv:

Mint már fentebb is említettem, alig vártam, hogy újra visszatérhessek a Briar kampuszára. Úgy érzem, valahogy Kennedy hokis srácaira nem tudok ráunni, még úgy sem, hogy nem szigorúan nézve ez már a tizenegyedik része a sorozatának. Szigorúan nézve persze csak a második, hiszen a Briar naplók, azaz a "harmadik generáció" még csak egy kötetet számlált a Dixon-szabály megjelenése előtt. 

Őszintén, sok mindent elfelejtettem már az előző rész olvasásából, így eleinte egészen nehezen tudtam elhelyezni, hogy karakterügyileg hol is vagyunk, kinek a kijeiről szól ez a rész. Őszintén, valamiért én azt gondoltam, hogy csakúgy, mint a sorozat előző része is, ez is az első generáció valamelyik gyerekének a pártaláló története lesz, de ennél nem is tévedhettem volna nagyobbat, hiszen a két főszereplőnk szüleinek kilétét eddig homály fedte, és ők csak most mutatkoztak be a történet során, nem úgy, mint a már emlegetett főszereplő páros, akikről egész hamar kiderült számomra, hogy az előző turbékoló páros közeli barátai. (Ezt az előző részből tudtam volna, ha emlékeztem volna.)

Mostanában abszolút divatos az enemies to lovers trope, ezt meg is lovagolja ez a könyv, ráadásul az első generáció első részéből ismerős álbarát/álbarátnő elemet is felhasználja. Ami pedig az első generáció harmadik részének egyik fő mozgatórugóját illeti, itt is megtalálható. Francia szappanopera helyett itt egy "Too Hot To Handle"-höz hasonló reality show a rajongás tárgya, amire közösen iszogatva rákapnak a főszereplők, nem is kicsit. Nem lehet azt mondani, hogy Kennedy nem hasznosította újra kissé az eddig jól bevált elemeket, de őszintén, én nem éreztem úgy, hogy ez a történet kárára ment volna. Pont, hogy ellenkezőleg. Hiába láttuk már ezeket az elemeket és ezeket a fordulatokat, a történet maga mégis egyedi és új volt, így teljes mértékben élvezhető. Őszintén alig vártam a fejezetek közbe is, hogy leülhessek végre folytatni az olvasást, és haladjunk előre. Hiszen így, hogy már szinte a legelejétől álkapcsolatban voltak a főszereplők, így teljesen más lett az íve a történéseknek és a mérföldkövek is kicsit áthelyeződtek és eltolódtak.

Ennek megfelelően egyébként a pikáns jelenetek is egészen a történet végére tolódtak, viszont így kellően felcsigázták az olvasót a várakozással és az éppen-hogy-valami-történik pillanatokkal. Engem ez igazából inkább üdített, mint bosszantott, mivel mostanában egészen gyakran futottam bele olyan romantikus könyvekbe, amiknek nagyon hamar átalakul a tartalma folyamatos aktus leírásokra, és ennek nem sok értéke van szórakoztatás szempontjából. (Meg hát más szempontból sem.) 

Ami viszont elgondolkodtatott, hogy az évek előrehaladtával egyre kinkybb és szélsőségesebb szexuális aktusokat és témákat ír meg Kennedy, ami nem tudom a valós idő múlása miatt adódik-e, vagy mert ennyi ilyen könyv megírása után, már akar valami újat beletenni, de egyértelműen perverzebbeknek érződnek számomra ezek a srácok, mint az előző generációk.

Persze a régi karakterek is beköszöntek, így ez lett az a rész, ahol Garrett Graham (Papamaci) kisírta a szemeit a kislánya esküvőjén, és ahol szintén a fent említett hokicsillag és John Logan jelenléte elérte, hogy a mostani "harmadik generáció" tagjai a gatyájukba csináljanak a csodálattól.

Összességében én baromira élveztem ezt a részt is. Vicces volt, kedves és szerethető. Bevallom, kissé meg is könnyeztem a vége felé, bár azt is muszáj hozzátennem, hogy kicsit sok is lett a végére a drámából nekem. De Kennedyre egyszerűen már nem tudok haragudni, örök rajongójává váltam már évekkel ezelőtt, és ez a rajongás továbbra is töretlenül kitart. Alig várom a sorozat következő részét!

Nyereményjáték:

Már itt is van Elle Kennedy Briar-naplók sorozatának második része, ahol a kedvenc egyetemünk kedvenc sportolói vissza is térnek! Nem kevesebb, mint 616 oldalon keresztül szórakoztat minket a hokis románcok koronázatlan királynője, így ha kíváncsi vagy, mit tartogat számunkra a Dixon-szabály, akkor mindenképp tarts bloggereinkkel!

A mostani játékban kicsit teszteljük az Off-campus/Briar U/Briar naplók  ismereteiteket. Minden egyes állomáson egy idézetet találtok valamelyik eddig megjelent kötetből, a feladatotok pedig, hogy beírjátok a kötet címet, amelyből az idézet származik.

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

“A legjobb barátok együtt szenvednek, vagy sehogy.”

Továbi állomások:

- Blogturné Klub -

12.01 - Ambivalentina

12.03 - Kitablar

12.05 - Angelika blogja

 Talán nem mondok újat azzal, hogy ha a Blogturnénál japános könyvről szerveződik turné, akkor abban bizony én is benne leszek. Akik régebb óta követnek, már tudhatják, hogy abszolút a gyengepontom bármilyen távol-keleti kultúrával foglalkozó könyv, hát még a macskás könyvek, így a Csibineko Vendéglő a Kíváncsi Macskához teljes mértékben telibe találta az ízlésemet. Amikor elolvastam a fülszöveget, ami pedig a regényben megejelő étterem és főzés fontosságát hangsúlyozta, akkor lettem teljesen biztos, hogy ez valami olyasmi, ami nekem tényleg egyszerűen muszáj lesz elolvasni.

Fülszöveg:

„Kövesd a Koito folyót, amíg el nem éred a partot. Onnan fehér tengerikagylók ösvénye vezet majd el a Csibineko Vendéglőhöz. Lépj be – már számítanak rád. És macskák is lesznek."

Kotoko a testvérét gyászolja – bátyja felfelé ívelő színészi karrierje ugyanis derékba tört, amikor Kotoko életét mentve, tragikus balesetben életét vesztette. A lány végső elkeseredésében Csibába indul: hallott ugyanis egy vendéglőről, ahol az emberek még egyszer utoljára találkozhatnak elhunyt szeretteikkel, és csupán annyit kell tenniük, hogy megkóstolják a kifőzde ételeit.

Kotoko hiszi is, meg nem is a szóbeszédet. Ám amikor megérkezik, Kai, a vendéglő fiatal szakácsa, anélkül teszi le elé a menüt, hogy Kotoko egy szót szólt volna. A tányérokon sorakozó ételeket régen mindig a bátyja készítette el neki – és ez csupán az első lépés a furcsa események hosszú sorában…

A Csibineko Vendéglő a Kíváncsi Macskához olyan, mint egy meleg ölelés, vagy a nagymama forró főztje: egyenesen a lélekhez szól. És közben, ahogy azt a japán irodalomtól megszokhattuk, emlékeztet minket arra, hogy melyek az igazán fontos dolgok ebben a rohanó világban.

A világhírű Mielőtt a kávé kihűl-sorozat rajongóinak ajánljuk.

Én és a könyv:

Bár egészen rossz hangulatban kezdtem neki a könyvnek, ahogy haladtam a történetben előre, egyre inkább megnyugtatott, ahogy egyre jobban belemerültem abba a varázslatos atmoszférába, amit Takahasi Juta teremtett. A könyv alapvetően kerek egész, egy történet, de minden egyes fejezet külön novellaként értelmezhető, újabb és újabb karaktereket bevonva. 

Minden fejezet egy hozzávalóval kezdődik. Mindegyikben közös, hogy valamilyen módon erősen kötődik a Csiba régióhoz, ahhoz a part menti nyugodt vidékies részhez Tokió mellett, ahol maga a címben is szereplő Csibineko Vendéglő megtalálható. Ezek a hozzávalók aztán fontos szerephez jutnak a későbbiekben, hiszen mindig fő elemei a fejezethez tartozó szereplő életének, és a receptnek, ami a fejezet végén megtalálható. 

Ami számomra nagyon érdekes élmény volt, hogy annyira nagy érzelmi töltettel és részletes leírással kerültek az ételek leírásra, hogy azt vettem észre magamon egy-egy fejezet végére érve, hogy végtelenül megkívántam az addig részletezett és taglalt ételt. Szerintem szinte még soha nem kezdtem el ilyen típusú könyvből főzni, de most muszáj volt kipróbálnom egy-egy receptet, annyira íncsiklandóan szólt a leírásuk. (Erről az esetről egyébként Instagrammon is posztoltam, lessétek meg!)

Maguk a történetek mind a gyászt, az elmúlást igyekeznek feldolgozni. A Csibineko vendéglő is arra ad lehetőséget, hogy a gyászoló félnek lehetősége legyen még egyszer utoljára beszélni az elhunyt szerettével és így elmondhassa mindazt, ami benne ragadt, amit megbánt, hogy eddig nem mondott ki. Mint az lenni szokott az ilyen japán történetekben, amennyire kellemes és nyugodt az atmoszféra, annyira meglepő és más a történetvezetés és a végkifejlet. Én személy szerint ezért teljesen oda vagyok, mert valahogy jó érzés, hogy nem az ismert toposzokkal találkozom és még a legegyszerűbb történet is valahogy mást tanít és mást mond, mint az, ami a számomra ismert kultúrkörben íródott. 

Összességében nagyon élveztem olvasni a Csibineko Vendéglőt, nagyon kellemes és szép élményt nyújtott. Amellett pedig egyszerűen nem lehet elmenni szó nélkül, hogy mennyire aranyos a kötet borítója, engem teljesen megvett, ráadásul nagyon szépen illusztrálja magát a történet helyszínét és hangulatát is. Nagyon ajánlom!

Nyereményjáték:

Megjelent A Csibineko Vendéglő a Kíváncsi Macskához az Kossuth Kiadó gondozásában! Ez a meghitt, japán hangulatú történet a gyász, az emlékezés és az újrakezdés lírai elegye – egy vendéglőben, ahol az ízek hidat képeznek élők és holtak között. Tartsatok bloggereinkkel, és merüljetek el ebben a szívmelengető, mégis misztikus utazásban, ahol a macskák, a gőzölgő levesek és az emberi kapcsolatok finom szálai mutatják meg, mi az, ami igazán fontos az életben.

A könyv Japánon belül Csiba régiójában játszódik, így a kérdések, amikre a válaszokat várjuk, mind ehhez a régióhoz köthetőek. Minden egyes turné állomáson így egy kérdéssel fogtok találkozni, amire a választ a blog nevével jelzett rublikába várjuk. Jó játékot!

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Melyik mezőgazdasági termékéről híres Csiba prefektúra?

További állomások:

- Blogturné klub -

11.27 - Ambivalentina

11.29 - Hagyjatok! Olvasok!

12.01 - Pandalány olvas

12.03 - Csak olvass!

Több mindent is vártam ezzel a könyvvel kapcsolatban. Elsődlegesen azt, hogy megjelenjen, hiszen nem csak, hogy nagyon jól hangzott goodreads értékelések alapján, de személyes ajánlásokat is kaptam. Ezen felül pedig a könyv megjelenése és olvasása azt is jelentette számomra, hogy befejeztem a szakdolgozatom igen keserves megírását, ami immáron meg is történt, és el se tudom mondani, mennyire megkönnyebbültem miatta. Végezetül pedig ezer éve nem olvastam indiánokról. Anno az egyik kedvenc témám volt kislányként, nem is említve a tényt, hogy Kanada külön szeglettel büszkélkedhet a szívemben, és bár Új-Skóciában nem voltam, azért más indián rezervátumokba eljutottam, így alig vártam, hogy ez a kötet visszarepítsen az ottani fenyvesek és vízpartok varázsához.

Fülszöveg:

Az egyik család legnagyobb vesztesége.

Egy másik legsötétebb titka.

Mi lesz, ha kiderül az igazság?

1952 júliusában egy indián család érkezik Kanadából a Maine állambeli áfonyaföldekre idénymunkára. Pár héttel később a négyéves Ruthie-nak nyoma vész. Utoljára a hatéves bátyja, Joe látta, amint a mező szélén üldögél a kedvenc kövén. A fiút évekig marcangolja a bűntudat, amiért nem figyelt eléggé a húgára.

Maine-ben egy Norma nevű kislány egy tehetős család egyetlen gyermekeként nő fel. Az apja távolságtartó, az anyja pedig idegesítően túlfélti. Norma furcsákat álmodik, bár valójában inkább mintha emlékeket látna. Ahogy felnő, ráébred, hogy a szülei valamit eltitkoltak előle. Valamit, ami az egész életét, a családját és az identitását is megkérdőjelezi.

Amikor Norma évtizedekkel később elkezdi felkutatni a múltját és az emlékeit, az útja érzelmekkel és fájdalommal teli, ám lélegzetelállító bizonyítéka a szeretet megtartó erejének.

Én és a könyv:

Hiába készítettem fel magamat lelkiekben, hogy ez bizony egy szomorkodós, érzelmes és néhol sírós történet lesz, így is váratlanul ért, amikor elsőnek megkönnyeztem egy jelenetet. Alapvetően nem gyakran történik ez meg velem, így szkeptikusan álltam itt is a dologhoz, de a könyv olvasása közben rá kellett jöjjek, hogy nem is csak a néhai könnyek képében hat rám a kötet. Olyan hihetetlenül nyomódott rá a hangulatomra az olvasottak által belém bújó érzelmek, hogy magam sem értettem, hogy mégis mi bajom lett az olvasás alatti napokban. Ezer éve nem tapasztaltam már ilyet, hihetetlen módon rezonált velem ez a történet, amit őszintén, már most itt a bejegyzés elején nyugodt szívvel mondok az évem egyik legjobb regényének.

Szinte hihetetlen a számomra, hogy egy első könyves szerző alkotta meg ezt a csodát. (Bár ahogy lecsekkoltam, hálistennek nem állt meg Amanda Peters egyetlen könyvnél, és azóta már a második regénye is megjelent, reméljük magyar nyelven is minél hamarabb olvashatjuk.) Olyan szépen bánt a történetvezetéssel, a karakterekkel és az időben ugrálással. Megannyiszor váltogatta egyetlen fejezeten belül, hogy az elbeszélő éppen egy emlékről mesél, a jelenről mesél vagy külső megfigyelőként narrál és utal ki a jövőre, és minden egyes alkalommal működött, és minden egyes alkalommal pontosan tudtam, hogy mi történik. Ez számomra hihetetlen volt, hiszen megannyi történetet szabdal szét az ilyen történetvezetés és tesz élvezhetetlenné, de itt valahogy működött. 

A történet két elbeszélő váltott szemszögeiből tevődik össze. Ruthie, azaz Norma és a legkisebbik bátyja, Joe meséli el a történetüket egy-egy fejezetben, ahol viszont, mint ahogy fentebb is említettem szabadon ugrálnak a múltban, távoli múltban, jelenben és még a jövőben is (igaz, az utóbbiban csak nagyon ritkán). Én egy picivel Norma fejezeteit jobban élveztem, talán azért is, mert annyira hatásosan lett ábrázolva Joe önpusztítása és féktelen belső haragja és önmarcangolása, hogy rossz volt és nehéz az ő életútját olvasni, hiszen ő maga volt önmaga legnagyobb ellensége. 

Ezzel szemben Norma fejezeteiben a gonosz karaktere megtestesült az édesanyjában. De közbe a legnagyobb szeretet és jóság karaktere is az édesanyja karakterében nyilvánult meg, és ezt az ambivalens érzést annyira jól ábrázolta az írónő, hogy egy percig sem tudtam igazán szeretni vagy igazán utálni a karakterét. Nagyon szép volt, ahogy ez a konfliktus a fiatal évektől kezdve egészen a halálon túlig végigívelt, hiszen a kettősség és a szeretetet kiegészítő keserű és kellemetlen érzés folyamatosan ott volt, csak mindig az aktuális helyzetnek megfelelően változott. Eleinte a túlféltés, a gyermek szinte teljesen eltitkolása és szabályozása váltott ki belőlem ellenérzetet, végül pedig az önzőség a teljes és totális egocentrikusság, amit közbe mégis végig átitatott a szeretet.

Nagyon izgalmas és megrendítő volt a két család történetét párhuzamosan olvasni, teljesen belemerültem és magával ragadott a történet. Számomra egy nagyon jelentőségteljes olvasási élmény volt ez a kötet és szívből ajánlom mindenkinek, aki úgy érzi, hogy nyitott a szíve most egy ilyen érzelmes és érzékeny könyvre.

Nyereményjáték:

Amanda Peters első magyarul megjelent regénye a ‘60-as években, Amerikában játszódik, ahol Maine államba érkezik egy indián család idénymunkára áfonyát szedni. Egy nap a legkisebb gyermek eltűnik. A tragédia napról napra emészti fel a családot, mégis sok év múltán is él bennük a remény, hogy a szeretett Ruthie egyszer hazatér. A könyv egy érzelmekkel teli utazás, melyben egyetlen rossz döntés hatással van két család életére is. Tartsatok bloggereinkkel és a General Press Kiadó jóvoltából esélyetek nyílik nyerni egy példányt a könyvből!

Játékunk során az Áfonyaszedők történetéhez hasonlóan családregények címeit kell kitalálnotok minden állomásunkon. A helyes válaszokat az űrlap megfelelő sorába tudjátok beírni. Sok sikert mindenkinek

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

H_ _o _t     r_ma_ _ i _ a

További állomások:

11.10. Pandalány olvas

11.12. Kelly és Lupi olvas

11.15. Olvasónapló

11.17. Ambivalentina

11.19. Könyv és más

11.21. Kitablar

11.23. Csak olvass!

11.25. KönyvParfé

 Mg sose olvastam Ali Hazelwoodtól ezelőtt. Persze a neve rengetegszer szembe jött, ma már szinte megkerülhetetlen ha az ember lánya a new adult romantikus könyvek között keresgél. Valamiért viszont eddig nem adódott úgy, hogy bármilyen könyve is a kezem ügyébe került volna. Ez most megváltozott és mennyire jól is tette. A kötet elején maga az írónő állítja, hogy ez lett a kedvenc könyve önmagától és már most azt hiszem meg tudom erősíteni, hogy nem ismerve a többi kötetét is ebben valószínüleg igaza van, mert ez tényleg jól sikerült.

Fülszöveg:

Egy műugró és egy sztárúszó tiltott vizekbe merül – és titkokkal fűszerezett szenvedélyes románcba kezdenek.

Scarlett Vandermeer árral szemben úszik. Harmadéves a Stanfordon, és a fő versenyszáma a toronyugrás. Arra koncentrál, hogy kerülje a bajt, bejusson az orvosi egyetemre és felépüljön abból a sérülésből, ami majdnem véget vetett a karrierjének. Nincs ideje kapcsolatokra, legalábbis ezt mondogatja magának.

Lukas Blomqvist az úszócsapat kapitánya, olimpiai bajnok, a vízi sportok aranyifja, aki remekül viseli, ha a középpontban van. Aranyérmeket nyer, és rekordokat dönt: minden tempóra maximálisan koncentrál. Első látásra Lukasban és Scarlettben nincs semmi közös. Aztán kiderül egy jól őrzött titok, és minden megváltozik.

Így hát egyezséget kötnek. Titkos, de annál szenvedélyesebb viszonyba kezdenek, amit csak átmeneti, kölcsönösen kielégítő kalandnak szánnak. De ahogy egyre fokozódik a nyomás az olimpiára való készülődés közben, a kapcsolatuk új szintre lép a hálószobán kívül is. Ám amikor Scarlett rájön, már lehetetlennek érzi, hogy távol maradjon Lukastól, szembe kell néznie a felismeréssel, hogy a szíve veszélyes vizekre tévedt…

Én és a könyv:

Őszintén nem is igazán tudtam mibe fogok keveredni, hiszen jó szokásomhoz híven, nem olvastam el a fülszöveget és egyből fejest ugrottam azzal a mottóval, hogy én akkor most megismerem Ali Hazelwood munkásságát. Aztán eljutottam az első oldal környékén a figyelmeztetésig, hogy ez bizony nem egy egyszerű cukimuki romantikus könyv, nem bizony. Ez a kötet egy olyan kapcsolatra alapul, ami kinky, avagy nem megszokott szexuális fétiseken alapul. Röviden és tömören BDSM. Ahogy ezt elolvastam kicsit le is szédültem a kanapéról, mert úgy éreztem, hogy abszolút nem állok készen egy szürke 50 tipusú olvasmányra, de meg kell nyugtassak mindenkit, aki hasonlóan érez: nem hasonlít a kettő.

Bár nem vagyok szakértője a BDSM irodalomnak korántsem, viszont őszintén én nem is tudom, hog tényleg igazán abba a kategóriába sorolnám-e ezt a könyvet. Én őszintén úgy éreztem, hogy egyáltalán nem durva és egészen minimális az a szint, ahol egyáltalán megrökönyödök, de talán ezek a könyvek már túlságosan is kimerítették az ilyen impulzusokra való érzékenységemet. Szóval röviden, nem hinném, hogy extrább jelenetek vannak benne, mint egy szokványos felnőtt romantikus kötetben. Ami viszont számomra kiemelkedő volt, az ennek az aránya.

Nagyon tetszett, ahogy az írónő felépítette a történetet. Elsőre meg is lepődtem, hogy ugyan mit lehet húzni egy ilyen romantikus esetében majdnem 500 oldalig, de határozottan nem volt túltolva, sőt. Mindkét főszereplő élsportoló, illetve az orvosira készül, így abszolút szerves része lett a történetnek a sport, illetve a tudományos világ is. Itt kifejezetten csodálkoztam, amikor kiderült számomra, hogy Hazelwoodtól nem is áll távol az utóbbi téma, és bár nem igazán értek a biológiához vagy kémiához, azért a STEM témaköre nagyjából megvan. Amire ki szeretnék lukadni az az, hogy nem igazán találtam orbitális hibákat és egészen meg tudtam venni, hogy a főszerplőink értik is azt, amiről beszélnek. Ez pedig számomra nagyon sokat jelent, hisz ha régebb óta követtek, tudjátok mennyire ki tud akasztani, amikor úgy érzem, hogy igazából beöltözős pornó, amit a kezembe adtak, nem pedig egy valós sztori két egymásra találó *helyettesítsd be az éppen aktuális szakmát* ember között. 

Ami még nekem egészen a gyengém, köszönhetően például Elle Kennedy munkásságának, azok a sportrománcok, vagy legalábbis azok a sztorik, ahol a sport szerves részt játszik. Én magam is rendszeresen sportolok, így különösen a szívemhez nőtt a téma (bár az isi gaz, hogy a saját sportágaimról még sose olvastam szinte) és nagyon jól esett a fagyos hokipályákat most a klóros úszómedencékre cserélni. Eddig nem volt behatóbb ismeretem a műugrás világába, de a regény abszolút meghozta a kedvemet, hogy kissé beleássam magam a sportba, mert nagyon különlegesnek éreztem olvasás közben, hiszen a főszereplő hölgyeményünknek ez a választott sportja, míg a férfi főszerplőnk a z úszók kapitánya.

A könyvben igen fontos helyet kapnak még a mellékszerplők is, illetve kifejezetten egy hölgyemény, aki bár a történet elején még a férfi főszerplőnk párja, szépen lassan a női főszerplőnk legjobb barátnőjévé válik... Igen, miközben a főszerplőink szépen lassan megtalálják egymás felé az utat. Azt hiszem nem kell magyarázni, hogy hova is vezet ez az út, viszont nekem nagyon tetszett, hogy a konfliktushelyzeteket nem drámával és ármánykodással valósította meg az írónő, hanem sokkal inkább emberi belső vívódások és gondolatok, na meg megannyi érzelem megmutatáával.

Őszintén, én meg lettem győzve, hogy érdemes Ali Hazelwood nevét megjegyezni és mostmár kíváncsian fordulok az eddig megjelent köttei felé is, mert úgy érzem, hogy igazán tudja, hogy mit is csinál és azt pedig baromi jól. Ajánlom!

Nyeremnyjáték:

A Maxim Kiadó a Könyvfesztiválra elhozta Ali Hazelwood friss megjelenését, ami egy igazán különleges történet Scarlettről és Lukasról és az egyetemi uszodák világából. Tartsatok velünk a Blogturnén, ahol ti is megnyerhetitek Ali Hazelwood legszenvedélyesebb és legmélyebb történetét! 

Ha már úszás és műugrás, akkor most kiderül, hogy mennyire ismered az olimpiák világát. Minden blogon találsz egy képet egy sportolóról, a te feladatod pedig az lesz, hogy felismerd, hogy ki szerepel a képen. A turné végén a Maxim Kiadó által felajánlott Deep End című könyvet nyerheti a szerencsés! Hajrá! 

Figyelem! A kiadó csak magyarországi postacímre postáz, a nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon a kiküldött értesítőre, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk.

Olasz úszó, a 100 méteres mellúszás uralkodó olimpiai bajnoka, aranyérmet szerzett a 2024-es nyári olimpián.

További állomások:

Findusznak háromszor is van szülinapja egy évben, többek között emiatt is nagyon tudtam irigyelni kicsiként. Varázslatos volt kicsiként a számomra, és igazából a mai napig az, hogy milyen részletességgel és szellemességgel jelennek meg apróságok minden egyes oldalon a vidéki élet szépségéről. Városi gyerekként ez számomra egy teljesen más világ volt, főleg a sok szerszámmal és barkácsolással, ami a Pettson és findusz könyvekben megjelenik. A konyhában viszont kicsit jobban otthon érzem magam, így alig vártam, hogy belefeledkezhessek egy tortasütős mesébe az öreggel és a kedvenc macskájával.

Fülszöveg:

Mindaz, amiért az emberek annyit beszéltek az öreg Pettsonról, Findusz születésnapján történt. Findusznak, a kandúrnak egy évben háromszor volt születésnapja, csak mert úgy érdekesebb; és valahányszor beköszöntött a nagy esemény, Pettson palacsintatortát sütött neki.

Mint mindig, az öreg aznap reggel is kint járt a tyúkólban, és egy egész kosárra való tojást gyűjtött össze. Amikor azonban nem talált lisztet az éléskamrában, és be akart menni a faluba vásárolni, hirtelen minden a feje tetejére állt...

Én és a könyv:

Igen könnyű félreérteni a helyzetet külső szemlékőként, ha nem avatnak be minket igazán a részletekbe. Nos, így esett, hogy az öreg Pettsont is kikiáltották a környék bolondjának, pedig szegény ember csak palacsintatortát próbált sütni a kedvenc kandúrjának születésnapja alkalmából. (Amiből mellesleg három is van egy évben.) 

Nagyon szeretem a kettejük kapcsolatában, hogy ugyanazokat a dalógusokat képesek lefolytatni egymás után többszőr, amikor is Pettson megkérdezi a macskát, hogy ugyan miért tett valamit valahova, vagy miért tett valamivel valamit, mire a kandúr közli, hogy ő bizony soha nem tett ilyet. Végül pedig Pettson belátja, hogy akkor biztos ő volt. Ez lehet valami egészen egyszerű és még mondhatni értelmes dolog is, hogy egy kulcs miért nincs a helyén, vagy miért voltak a padon a tojások, de egészen abszurdak is, minthogy ki ette meg a lisztet.

Ezek a kedves és kellemes beszélgetések nagyon jó humorforrások a történetben. Én több helyen is felkuncogtam, ahogy lapozgattam a könyvet, annyira jó volt a dinamika a kedvenc főszereplőink között. Bár lehet, ehhez már illene hozzászoknom, így hogy csak ezen a turnén belül már a harmadik Pettson és Findusz könyvvel találkozom.

Ami külön tetszett még a történetben, az a következményekből következő kötvetkezmények láncolata, amit az öreg felvázolt a macskája számára. Hiszen csak ahhoz, hogy a palacsintatorta elkezdhessen készülni, négy különböző "kihívást" is teljesíteniük kellet, melyek mind egymásra épültek. Nagyon tetszett ez a mese is, nem is említve a történetet illusztráló képeket. Sven Nordqvist nem tud rosszat alkotni, kezdem egészen így érezni.

Összességében megint csak egy csodás gyermekkönyvvel volt dolgom. Olyan kötet ez, amit egyszerre élmény kicsiként és nagyobbként is, nem is említve, hogy egyedül csak saját szórakozásra felnőttként is hihetetlen jó kikapcsolódás. Be kell valljam, hogy egy vasárnapi nagy ebéd után akadt a kezembe, és bár már adva volt, egy jó szundikálás, a könyv olvasása után már kérdés sem volt, hogy itt olyan szieszta lesz, amit a szomszéd bikája is megirigyelni a létrán. Csak ajánlani tudom. Olvassátok, szeressétek!

Nyereményjáték:

Újabb szórakoztató nyitogathatós Pettson és Findusz történet jelent meg a General Press kiadó gondozásában, így bloggereink jó szokásukhoz híven górcső alá vesz minden apró megbújt muklát és felfedezi hogyan épít autót a kedvenc zsémbes öregemberünk és macskája. A mostani turnéban egy-egy állomáson régebbi kötetek is felbukkannak, így egy igazán izgalmas és intenzív állomáslista vár rátok. Tartsatok velünk és nyerjetek meg egy példányt az új kötetből!

A mostani játék során próbára tesszük a tudásotokat a Pettson és Findusz könyvekkel kapcsolatban. Minden állomáson egy kérdés és három válaszlehetőség vár rátok, melyek közül a helyes válasz betűjelét várjuk megoldásként beírva a Rafflecopter megfelelő mezőjébe. Sok sikert!

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Melyik évtizedben jelent meg az első Pettson és Findusz könyv (eredeti nyelven)?

A) 1970-es évek

B) 1980-as évek

C) 1990-es évek

További állomások:

10.01 - Ambivalentina (Pettson és Findusz autót épít)
10.04 - Veronika's Reader Feeder
10.05 - Ambivalentina (Tűzijáték ​a rókának)
10.07 - Könyv és más
10.09 - Ambivalentina (A ​kandúr szülinapi tortája)

Azt hiszem már senki sem lepődik meg, hogyha egy újabb ázsaiai témájú kötettel érkezem a blog felületére. Ma sincs ez másképp, hiszen elindul a Szohó mester utolsó teája című könyv turnéja, amire még jó, hogy jelenkeztem és alig vártam, hogy olvashassam a Trend kiadó újdonságát. Nagyon kíváncsi voltam mit tud adni ez a rövidke regény, mert hogy alig 150 oldalon bontakozik ki a cselekmény és habár témájában ázsiai, az írója egy francia úriember.

Fülszöveg:

Cyril Gely kisregénye költőien szép utazás a 19. századi, Meidzsi-kori Japánba, ahol minden átalakulóban van, csak a fecskék suhannak megszokott röptükkel, a fák borulnak virágba minden tavasszal, és a teaszedőnők éneke csendül fel újra meg újra.

Én és a könyv:

Annak ellenére, hogy a kötetet egy francia író írta, hihetetlenül japán hangulatot áraszt. Sőt, meg se tudnám mondani, hogy nem egy eredetileg japánul írt kötetet tartok a kezemben. Van az a tipikusan japán írásmód, vagyis sokkal inkább fogalmazásmód, ami magából a nyelvből is adódik. Ha olvastatok már japán verseket vagy novellákat, esetleg konkrét regényt, de nem kifejezetten a modern időkből, akkor talán értitek is mire gondolok. Ha más nem, akkor a haiku műfaja lebegjen a szemeitek előtt. 

  A gyermekkorom olyan meghatározó része volt a Pettson és Findusz könyvek nézegetése, hiszen olvasni még nem tudtam, hogy a mai napig ha este kakaót iszok, késztetést érzek, hogy belelapozzak valamelyik meséjükbe. 

Amikor megtudtam, hogy már animációs mese is készült belőle, már tinidzserként is visszaültem a gyerekcsatorna elé, annyira jól esett újból találkozni a kedvenceimmel. Ez pedig a mai napig igaz és így maradt, erre pedig a legjobb példa ez a turné, ahol kicsit úgy érzem a "Findusz zöldborsó mennyországba" kerültem, hiszen alig pár naponta hozhatok nektek újabb és újabb cikkeket az öregről és a kismacskájáról. 

Fülszöveg:

Pettson és a kandúrja, Findusz békésen éldegélnek vidéki házukban.

Ám egy nap híre megy, hogy róka ólálkodik a tyúkólak körül.

Az öreg és a macska mindent latba vetnek, hogy feltartóztassák a betolakodót: áltyúkot készítenek, tűzijátékot rendeznek, szellemesdit játszanak...

De vajon mit szól ehhez a ravaszdi?

Én és a könyv:

Anno azt hiszem ez volt az első Pettson és Findusz könyv, amivel találkoztam. Rögtön megfogtak a részletes gyönyörű rajzok, amiknek minden centiméterén történik valami, így amíg anyukám olvasta a történetet, addig mi az öcsémmel örömmel fedeztük fel a nagy színes képeken megbúvó muklákat, tyúkokat és egyéb meglepő találmányokat, amiket az öreg Pettson eszkábált.

Hihetetlenül nosztalgikus érzés volt újból a kezemben fogni ezt a kötetet, ráadásul talán elsőnek magamtól, önállóan elolvasni. Ez így leírva egészen viccesen hangzik, de úgy hiszem, hogy mégiscsak ez volt az első alkalom a számomra, és eddig csak mások által felolvasva ismertem a történetét annak, hogy az öreg és a kandúrja hogyan védték meg a tyúkokat a veszélyt jelentő rókától.

A történet még aranyosabb, mint ahogy az emlékeimben élt. Pettson és Findusz párbeszédei végtelenül idilliek és kedvesek. Ahogy az öreg folyton zsörtölődik, hogy megint nem talál valamit, amit ő nagyon is tudatosan elrakott, mire Findusz finoman jelzi, hogy egyáltalán nem oda lett eltélve a keresett dolog, hanem valami teljesen abszurd helyre. Az ilyen pillanatok rendkívül jó atmoszférát teremtenek a történetnek. Nem is említve a tyúkokat, akik nekem kicsi koromban is külön kedvenceim voltak.

Ez az egyszerű és kedves humor, mint hogy a tyúkok udvarában egy kis kávézó asztalka van megannyi kis teáscsészével, vagy hogy a kölcsönkért tollakat majd azért mégiscsak visszakérnék a baromfik, mind annyira sokat dob a történeten. Ezek azok azok az apróságok, amik különlegessé és ennyire szerthetővé teszik az író meséit. 

Összességében ez még mindig az az időtálló és csodálatos gyermekkönyv, amit felnőve sem felejt el az ember. Az a fajta mese, amit együtt tud élvezni több korosztály és generáció egyszerre, ami nagyon különleges és ritka élmény. Csak ajánlani tudom, kisgyerekeseknek, nagygyerekeseknek, gyerekteleneknek, fiúknak, lányoknak, másoknak egyaránt.

Nyereményjáték:

Újabb szórakoztató nyitogathatós Pettson és Findusz történet jelent meg a General Press kiadó gondozásában, így bloggereink jó szokásukhoz híven górcső alá vesz minden apró megbújt muklát és felfedezi hogyan épít autót a kedvenc zsémbes öregemberünk és macskája. A mostani turnéban egy-egy állomáson régebbi kötetek is felbukkannak, így egy igazán izgalmas és intenzív állomáslista vár rátok. Tartsatok velünk és nyerjetek meg egy példányt az új kötetből!

A mostani játék során próbára tesszük a tudásotokat a Pettson és Findusz könyvekkel kapcsolatban. Minden állomáson egy kérdés és három válaszlehetőség vár rátok, melyek közül a helyes válasz betűjelét várjuk megoldásként beírva a Rafflecopter megfelelő mezőjébe. Sok sikert!

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Miért váltak különlegessé a Pettson és Findusz könyvek illusztrációi?

A) Mert színesek, részletgazdagok és tele vannak apró vicces figurákkal.

B) Mert fekete-fehérek, egyszerű rajzok.

C) Mert a gyerekek maguk színezik ki őket.

További állomások:

10.01 - Ambivalentina (Pettson és Findusz autót épít)
10.04 - Veronika's Reader Feeder
10.05 - Ambivalentina (Tűzijáték ​a rókának)
10.07 - Könyv és más
10.09 - Ambivalentina (A ​kandúr szülinapi tortája)