Pikachu, a detektív || FILMES

Ritkán fordul elő velem, hogy egy filmet annyira várjak, hogy nem csak a megjelenésének a dátumát vésem a koponyámba, hanem a létező összes...

Ritkán fordul elő velem, hogy egy filmet annyira várjak, hogy nem csak a megjelenésének a dátumát vésem a koponyámba, hanem a létező összes trailert és információmorzsát megpróbálom begyűjteni és lecsekkolni. Nos, a Pikachu, a detektív, ami az én fejemben folyamatosan csak "detektív Pikachu" címen fut, egyértelműen ilyen volt. Rettentően vártam, bár muszáj megjegyeznem, hogy a megjelenésének dátuma, azaz május 10.-e, közben egyet jelentett az érettségi írásbeli részének a végével, ami lássuk be, borzalmasan felemelő érzés. 


Pikachut mindenki ismeri, és gondolom, az érettségim időpontjából és távol-keletis rajongásomból könnyen kikövetkeztethető, hogy én is egy voltam azok közül a gyerekek közül, akik hajlandóak voltak reggelente korán kelni, csak hogy elcsíphessék az RTL klubbon az a rövid gyerekfilm blokkot, amikor a Pokémon, Kaleido Star és társaik mentek. (Egy idő után már furfangosabbak lettünk, na meg a technika is fejlődött, így rendre felvettük az összes részt... Így drága szüleim akár egésznapos Pokémon maratonokat is végigélvezhettek.) 

Ugyanakkor a zsebszörnyek felé táplált szerelmem ennyiben nem teljesedett ki. Még régebben meséltem valamelyik videómban, hogy sikerült szereznem egy Nintendo 2DS-t, így pedig végre autentikusabban élhettem át a Pokémon játékok adta élményt, hisz előtte két játékot is csak emulátoron tudtam végigjátszani. Így pedig kiteljesedett a rajongásom és nem mellesleg a háttértudásom is, amire nagyon reméltem, hogy szükség lesz a film nézése közben. 

Hisz játékból filmet készíteni nem egyszerű, bár az ember okkal gondolhatná, hogy mégis, a Pokémon picit más, hisz a legtöbben csak a sorozat alapján emlékszenek rá, az meg már majdnem film. (Csak mégse.) 


Az előzetes elképzeléseimet és elvárásaimat persze befolyásolta még a trailer is, amiben először sehova se tudtam tenni a Ryan Reynolds hangján megszólaló Pikachut. Erősen elütött a gyermeteg és cuki pika-pika-tól, amit kiskoromban megszokhattam, így ettől egy picit féltem, mert egyből a Ted című műremek jutott az eszembe, ami sajnos engem kiborít, és rosszul viseltem volna, ha Pikachu karakterét is valami ilyesmire alakítják át. (A szinkron egyébként meglepően jó volt, bár igaz, ami igaz, Nagy Ervint nagyon szeretem, így már miatta is szívesen néztem magyarul.. De azért alig várom, hogy angolul is megnézhessem, mert gyanús, hogy nem minden poén jött át.)
Közben viszont eléggé egyértelműnek tűnt, hogy nem csak az ősgyökeres pokefanoknak szól a sztori, hanem egy gyerekfilm is szeretne lenni, de számomra ez olyan szempontból elég könnyen elfogadható volt, hogy maguk a Pokemon-játékok is alapvetően már igen fiatal kortól játszhatóak, mégis izgalmasak, ráadásul a mai napig szívesen ülök le játszani (és ez még finom kifejezés).

Végül elérkezett a nagy pillanat: a moziteremben helyet foglaltunk és már indult is a vetítés. Az első pár percben bőven elvoltam a ténnyel, hogy mennyire jól sikerültek a pokémonok, illetve milyen jó, hogy nem csak az első generáció képviselteti magát, (és természetesen mennyire halál cukik).
A történetet már elég jól megismerhettók a trailerből, így ahogy haladtunk előre a történetben, eleinte minden magától értetődő volt, de a film felétől/háromnegyedétől már történtek meglepetések, persze a szemfüles néző ilyenkor a fejhez kaphatott, hogy bizony, ez már sejthető volt ebből és abból az utalásból. Ez a része szerintem nagyon jól működött, egyszerűen fel volt az egész építve, voltak előre utalások, amik alátámasztották a történés valószínűségét. (Ez a mondat borzalmasan hangzik, de még mindig ki vagyok akadva a Trónok harca utolsó évadában átélt random, miért ne, logikátlan jeleneteitől.) Szóval logikailag stabil és gördülékeny volt a történet, ráadásul nem lett túl húzva, és így azt a nagyjából másfél órát tényleg izgalmas volt végignézni, engem legalábbis teljesen lekötött.


Ami még nagyon tetszett: voltak utalások, amolyan apró inside joke-ok, amik nem csak abból álltak, amit mindenki tud, mint mondjuk, hogy Magikarp haszontalan. Ráadásul nem is voltak túlmagyarázva, vagy sokszor egyáltalán magyarázva, így a régi fanok is úgymond ki lettek elégítve. 

Illetve, ami megint csak az idősebb korosztálynak kedvezett: A gonosz szándékai és indoklása érthető volt, nekem picit hasonlított Thanosra, hisz valahol igaza van, nem lehet teljesen utálni, mégis idegenkedést vált ki a nézőből. 

Összességében számomra egy borzalmasan pozitív élmény volt. Nem zseniális alkotás, de mindenképpen szórakoztató és úgy érzem megérte emiatt beüli a moziba. Ráadsául a befejezés, bár nem nyitott, de minden adott lenne egy következő részhez... Szóval bízom benne, hogy a számok is azt fogják mutatni, hogy bizony, ebből szeretnénk még többet látni. Hisz ki ne szeretett volna valaha is együtt élni a zsebszörnyekkel? 

Ti láttátok már a filmet? Mit gondoltok róla? 

You Might Also Like

0 komment